224 felszólalás
T/2838 A Magyar Köztársaság gyorsforgalmi közúthálózatának közérdeküségéről és fejlesztéséről szóló 2003. évi CXXVIII. törvény módosításáról
DR. IPKOVICH GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Időnként egy kicsit félresiklik ennek a vitának a menete. Többször elhangzott az a kijelentés, hogy nem az a fontos, hogy a listán milyen utak vannak bent. Pedig nagyon fontos, ugyanis a törvény úgy szól, hogy a listában f…
A/2946 Az új útdíj bevezetéséből befolyó összeget, nem kívánja-e a tárca visszaforgatni az utak fejlesztésére?
DR. IPKOVICH GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Ismert ön előtt a térségünket átszelő 86-os út problematikája. A Vas megyei érintett települések azt várták az útdíj bevezetésétől, hogy a 86-os útszakaszt terhelő forgalom mérséklődik, és életük e…
K/1593 Miért zárják be Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség laboratóriumát Szombathelyen?
DR. IPKOVICH GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Nagy megdöbbenéssel fogadták a szombathelyiek, hogy a néhány éve több milliárd forintból kialakított laboratóriumot 2007. január 1-jével bezárják. A laboratórium telkét 2000-ben központi költségvet…
Napirend előtti felszólalások
DR. IPKOVICH GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Örülök, hogy miniszterelnök úr mai beszédében az önkormányzatok problémájával, életével foglalkozott. Úgy gondolom, hogy az önkormányzatok számára ez az év elég izgalmas év volt, tele volt választásokkal, készülődések…
A/701 Mikorra tervezi a minisztérium a 86. sz. főút négysávosítását?
DR. IPKOVICH GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Az európai uniós csatlakozásunkat követően az országhatárokon való átjutás, a szabad árumozgás és az országok közötti kereskedelem szabadabbá vált. A három megyét átszelő, kétsávos 86-os főút nem bír…
A/701 Mikorra tervezi a minisztérium a 86. sz. főút négysávosítását?
DR. IPKOVICH GYÖRGY (MSZP): Köszönöm miniszter úr válaszát. Megjegyzem, hogy valóban, az A2-es útdíj növekedése hatással volt a forgalomnövekedésre, viszont lényegében az észt, a litván és a lett, valamint a lengyel forgalom okozza az igazi növekedést, amely a vámhatárok megszüntetésétől, 2004. máju…
H/18067 Az Országos Fejlesztéspolitikai Koncepcióról
DR. IPKOVICH GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Sági József képviselőtársam hozzászólásához kapcsolódnék egy rövid kétpercesben. Az általam egyébként támogatható előterjesztés egyedüli szakmai hibájára hívnám fel én is a figyelmet, ez pedig az úgynevezett fejlesztési pó…
T/17700 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről
DR. IPKOVICH GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Mádi képviselőtársam hozzászólásához egy rövid megjegyzést fűznék. Szombathely városa is 300 lakásépítést tervezett az elmúlt ciklusban lefolytatott választási kampányban, aztán nem építettünk 300 lakást. Nem építettünk, m…
T/17700 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről
DR. IPKOVICH GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Pettkó András képviselőtársam hozzászólására néhány jó hírrel én is szolgálnék. Meg kell védenem a mundér becsületét, és ebben az esetben ez kivételesen nem a pártpolitikai mundér becsületét jelenti, hanem személyemben a megyei jogú városok info…
T/17700 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről
DR. IPKOVICH GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Csak egy rövid pontosítást a szombathelyi és a soproni példával kapcsolatban. Megnyugtatom képviselőtársamat, még nem alakult ki az a fajta bevásárló-turizmus, amely a magyarokat Ausztriába csábítja tankolásra. Kétségtelen, hogy sokat közelített…
T/17700 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről
DR. IPKOVICH GYÖRGY (MSZP): (Mikrofon nélkül:) Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Ciklusoktól függetlenül az önkormányzati költségvetés készítése mindig egy kicsit megnöveli az önkormányzati vezetők adrenalinszintjét. Nincs ez másképp (Feltűzi a mikrofonját.) - bocsánatot kérek. (21.5…
T/17700 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről
DR. IPKOVICH GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Dinamikus gondolkodás dinamikus önkormányzatnál lehetséges. Úgy gondolom, hogy valamennyi önkormányzatnak ezen a kereten belül magának kell a problémáit megoldani, általános receptet nem adhatunk. Nekünk vannak elképze…
K/17940 Mikorra tervezi a Minisztérium az Észak-Déli vasúti folyosó fejlesztését?
DR. IPKOVICH GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Az európai uniós csatlakozásunkat követően az országhatárokon való átjutás, az áruk mozgása, az országok közötti kereskedelem könnyebbé, szabadabbá vált. Ennek eredményeképpen az európai észak-déli irányú vasúti és közút…
Mandátumigazolás tárgyalása
DR. IPKOVICH GYÖRGY: Én, dr. Ipkovich György, a Magyar Köztársaság Országgyűlésének képviselője, esküszöm, hogy képviselői tisztségem ellátása során hazámhoz, a Magyar Köztársasághoz és annak népéhez hű leszek; az alkotmányt és a jogszabályokat megtartom; a tudomásomra jutott titkot megőrzöm; munkám…