554 felszólalás
T/11205 A szippantott szennyvízre vonatkozó rezsicsökkentésről, valamint egyes törvényeknek a további rezsicsökkentéssel összefüggő módosításáról
KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Miközben itt zúgnak a fülem mellett a verbális ütések az MSZP és a Fidesz padsora között, meg kell hogy jegyezzem, hogy azon vitatkoznak, hogy ki vett ki többet a magyar emberek zsebéből, és ilyen tekintetben valóban az MSZP-t alulmúlni nehéz, bár ugy…
T/11205 A szippantott szennyvízre vonatkozó rezsicsökkentésről, valamint egyes törvényeknek a további rezsicsökkentéssel összefüggő módosításáról
KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Én még Lengyel Szilvia független, LMP-s képviselőtársam egyébként önmagában is súlyos önellentmondásokkal terhelt felszólalására szeretnék reagálni. Hiszen egyik mondatában mintha azt mondta volna, hogy nincs szükség rezsicsökkentésre, sőt inkább emel…
T/11205 A szippantott szennyvízre vonatkozó rezsicsökkentésről, valamint egyes törvényeknek a további rezsicsökkentéssel összefüggő módosításáról
KEPLI LAJOS (Jobbik): Varga Zoltán képviselő úrra szeretnék reagálni. Kijavított a tekintetben, hogy kit illet a talajterhelési díjból származó bevétel. A hatályos jogszabály azt mondja, hogy akkor, hogyha a vízjogi engedélyhez kapcsolódó tevékenység során keletkezik ez a talajterhelés vagy talajter…
T/11101 Az atomenergiával, valamint az energetikával kapcsolatos egyes törvények, továbbá a fegyveres biztonsági őrségről, a természetvédelmi és a mezei őrszolgálatról szóló 1997. évi CLIX. törvény módosításáról
KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Aki a Jobbik Magyarországért Mozgalom energiapolitikai vonulatát figyelemmel követi, vagy akár csak itt a parlamenti vitában való megszólalásainkat hallgatja, annak talán nem okozok nagy meg…
T/11101 Az atomenergiával, valamint az energetikával kapcsolatos egyes törvények, továbbá a fegyveres biztonsági őrségről, a természetvédelmi és a mezei őrszolgálatról szóló 1997. évi CLIX. törvény módosításáról
KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen. Tisztelt Szél Bernadett Képviselő Asszony! Önöknek szokása megújuló energiák terén Németországgal példálózni, és valóban helytálló a kijelentés, hogy 400 ezer új munkahely keletkezett tíz év alatt, ezért is mondtam azt, hogy a megújuló energiákból az Európai Un…
T/11098 A személyszállítási szolgáltatásokról szóló 2012. évi XLI. törvény módosításáról
KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Ráerősíteni szeretnék a Staudt Gábor képviselőtársam által elmondottakra, és egyben a Pál Béla képviselőtársam által elmondottakra is valamilyen szinten, hiszen a kettő, azt gondolom, nem üti egymást. A nagyvárosban, így Budapesten, a fővárosban, azt…
T/11113 A halgazdálkodásról és a hal védelméről
KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Elnézést a lassabb reakcióidőért, csak éppen percre pontosan 17 órája próbálok helytállni itt a plenáris ülésteremben. Az a vád ért itt az előbb minket, jobbikosokat, hogy a halászatot szeretnénk kiirtani a természetes vizekről. Természetesen erről sz…
T/10897 A nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény módosításáról
KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Bár nyilvánvalóan messzemenően egyetértek Z. Kárpát Dániel képviselőtársammal, aki a Jobbik álláspontját ismertette abban, hogy a nemzeti vagyonról szóló törvény módosítását akár sokkal tágabbra lehetett volna vonni, engedjék meg, hogy én most mégis a…
T/10899 A Kormány és a vidékfejlesztési miniszter munkáját támogató kormányzati testületekkel kapcsolatos egyes törvények módosításáról
KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr, rövid leszek. A Jobbik Magyarországért Mozgalom álláspontja szerint szintén nem értjük, és a törvény indokolása sem tartalmazza azt, hogy miért van szükség a törvény hatálya alóli kivételére ezeknek a vidékfejlesztési miniszter jogalkotói munkáját seg…
T/10899 A Kormány és a vidékfejlesztési miniszter munkáját támogató kormányzati testületekkel kapcsolatos egyes törvények módosításáról
KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Reagálva a képviselőtársaimra, egyben kiigazítva saját magamat is és az előttem felszólaló képviselőtársaimat is, Gőgös képviselő úr és Turi-Kovács képviselő úr is kormányrendeletekről beszélt, illetve Gőgös képviselő úr rendeleti kormányzásról. Még e…
T/10899 A Kormány és a vidékfejlesztési miniszter munkáját támogató kormányzati testületekkel kapcsolatos egyes törvények módosításáról
KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen. Tisztelt Pócs Képviselő Úr! Értem én, értjük mi azt, hogy természetesen alkotmányossági szempontból súlyos aggályokat vetne fel, ha egy alsóbb szintű jogforrás - mint kormányhatározat - előbb megjelenne, mielőtt még a törvényt mi, az Országgyűlés módosítjuk, és…
T/10899 A Kormány és a vidékfejlesztési miniszter munkáját támogató kormányzati testületekkel kapcsolatos egyes törvények módosításáról
KEPLI LAJOS (Jobbik): Muszáj reagálnom - köszönöm szépen, elnök úr - Pócs János képviselő úrnak egy jóval korábbi hozzám intézett felszólalására, mégpedig azért most, ugyanis azt javasolta nekünk kissé cinikusan, hogy tartsunk gyakrabban frakcióüléseket. Szerinte én azért nem tudom, hogy mi fog ezek…
T/11109 Az autópályák, autóutak és főutak használatáért fizetendő, megtett úttal arányos díjról
KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A Jobbik Magyarországért Mozgalom álláspontját tegnap az általános vita során már ismertettük, amit nyilvánvalóan most a részletes vitában nem kívánok elismételni. Tény, ami tény, hogy ez a javaslat, azon túl, mint azt már e…
I/11047 Meddig vár még a Kormány a zöldgazdaság finanszírozási források megnyitásával az energiahatékonyság számára?
KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Rövid leszek és lényegre törő. A szén-dioxid-kibocsátás kereskedelemről szóló 2012. évi, önök által meghozott törvény előírja, hogy a szén-dioxid-kvóta eladásából származó karbonforintok felét az úgynevezett zöldgazdaság-finan…
I/11047 Meddig vár még a Kormány a zöldgazdaság finanszírozási források megnyitásával az energiahatékonyság számára?
KEPLI LAJOS (Jobbik): Államtitkár Úr! Megköszönöm válaszát, és köszönöm a múltra vonatkozó tájékoztatást, azonban a kérdésem az idei évre vonatkozott. Államtitkár úr, imént maga is elismerte, hogy további bevételekre van szükség olyan pályázatok kiírásához, amelyek érdemi energiahatékonysági beruház…
T/11109 Az autópályák, autóutak és főutak használatáért fizetendő, megtett úttal arányos díjról
KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Az úthasználattal arányos díjfizetés ötlete, koncepciója alapvetően támogatható volna a Jobbik Magyarországért Mozgalom részéről. És ez a "volna" sajnos ott kell hogy legyen a mondat végén, hiszen eb…
T/11109 Az autópályák, autóutak és főutak használatáért fizetendő, megtett úttal arányos díjról
KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Az imént már szóba került több felszólalásban is a RoLa, vagyis a kombinált közúti és vasúti árufuvarozás, azonban nem ejtettünk szót az egyik legköltséghatékonyabb és fajlagosan a legkisebb károsanyag-kibocsátással járó szállítási módról, mégpedig a…
T/10748 A fémkereskedelemről
KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Nem kívánok visszatérni a dohánykoncesszióra, hanem maradnék a fémkereskedelmi törvénynél. Ellentétben az eddig felszólalókkal, nem gondolom, hogy akár ez a most benyújtott módosítás, akár az eredeti fémkereskedelmi törvény sikeresen megfékezte volna…
T/10896 A földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény módosításáról
KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Akkor egyedüliként szólalok fel előre bejelentkezett felszólalóként az ellenzéki padsorokból. A Jobbik Magyarországért Mozgalom, ahogy azt már sok alkalommal, sok fórumon elmondtuk, természetesen min…
T/10516 A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény módosításáról
KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Valóban az a furcsa helyzet állt elő, hogy az általános vitában kormánypárti és ellenzéki képviselők részéről egyaránt elhangzott, hogy az a javaslat, amely eredeti formájában a Ház elé került, nem megfelelő, és azt módosító indítványokkal orvosolni k…
Napirend utáni felszólalások
KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy ezen a késői órán mintegy keretbe foglalva a mai napot, a Föld napján a Föld napjáról emlékezzek meg néhány szóban. Azért mondom, hogy mintegy keretbe foglalva, hiszen a napirend előtti felszólalá…
T/10516 A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény módosításáról
KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Innentől én már azt is mondhatnám, hogy csak egy kávét kérek, hiszen Bencsik képviselő úr nagyon szépen...
T/10516 A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény módosításáról
KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Turi-Kovács képviselő úr szavait figyelemmel hallgattam, és meglepődve tapasztalom, hogy van egy kormányzati előterjesztés a Vidékfejlesztési Minisztérium részéről, majd voltak kormánypárti felszólalók, és mind Bencsik képviselő úr, mind pedig Turi-Ko…
T/10516 A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény módosításáról
KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Szintén Babák képviselő úr nagyívű előadására reagálnék, de csak egyetlen mondatban, illetve egyetlen kérdésben. Én is azt szeretném tudni, képviselő úr, hogy ebben az egy mondatban, ami az előterjesztésben szerepel, hol van benne az, amit ön elmondot…
T/10329 A Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területrendezési Tervének elfogadásáról és a Balatoni Területrendezési Szabályzat megállapításáról szóló 2000. évi CXII. törvény módosításáról
KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Csak annyit reagálnék Pálffy képviselő úr szavaira, hogy igen, valóban kiváló a Balaton vízminősége. Itt mindig el kell dönteni, hogy milyen szempontból ítéljük meg a kiváló vízminőséget. Hiszen amit ön mondott, hogy iható is akár a Balaton vize, az a…
T/10329 A Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területrendezési Tervének elfogadásáról és a Balatoni Területrendezési Szabályzat megállapításáról szóló 2000. évi CXII. törvény módosításáról
KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen. Csak nagyon röviden. Valóban, reagálva az előző felszólalásra, gondoljunk bele, hogy mennyiféle érdeket kell összehangolni egy Balaton szintű rendszer üzemeltetéséhez idézőjelben mondva, hiszen ahogy már itt elhangzott, mások a turisztikai és a halászati érdeke…
K/10232 Mi lesz a Márkus-hegyi bányászokkal az erőmű bezárása után?
KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Oroszlány fideszes többségű önkormányzata, úgy tűnik, támogatja a Magyar Villamos Művek mintegy 7 milliárd forintos beruházását, amely a 2014-ben leállítani tervezett Vértesi Erőmű telephelyén biomassza alapú fűtőerőművel olda…
T/10132 A környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény, valamint a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény módosításáról
KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Néhány szóban szeretném csak a Jobbik frakciójának támogatásáról biztosítani az előterjesztést, mint ahogy azt a bizottsági ülésen is már megtettem. A Jobbik-frakció és a Jobbik Magyarországért Mozgalom mint párt is nagyon fontosnak tartja a vizes élő…
T/10132 A környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény, valamint a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény módosításáról
KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen. Csak helyesbíteni szeretném, ami itt elhangzott, még mielőtt így maradna meg a jegyzőkönyvekben vagy a tévéadásokban. Én azt gondolom - és ha rosszul tudom, államtitkár úr, akkor javítson ki -, hogy azt a 30-50 centimétert a tőzegbányákban nem azért kell otthag…
I/10180 Szemétszállítási díj: miért a lakossággal fizetteti meg a Kormány az elhibázott hulladékkezelési rendszer költségeit?
KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! 2013. január 1-jével jelentősen megnövekedtek a magyar lakosság terhei, a szemétszállítási díjak radikális növekedésének köszönhetően. Az Országgyűlés kormánypárti többsége 2012 áprilisában elfogadta…