251 felszólalás
T/1665 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról
DR. KOLBER ISTVÁN, az oktatási, tudományos és kutatási bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az oktatási, tudományos és kutatási bizottság 4 tartózkodás és 3 ellenszavazat mellett tartotta tárgyalásra alkalmasnak a 2011. évi költségvetést megalapozó…
T/1498 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről
DR. KOLBER ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Magam is Michl József hozzászólásához szeretnék szólni. A kisiskolák újraindítása nem más, mint egy választási ígéret látszólagos betartása, hiszen 300 milliót tartalmaz a költségvetés, és nyilván ennyi pénzből ezt komolyan…
T/1498 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről
DR. KOLBER ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Sajnálom, hogy Móring József Attila Somogy megyei képviselőtársam közben elhagyta a termet. (Michl József: Fent ül a pulpituson a jegyzői székben!) Az ő trágyával kapcsolatos megjegyzésére természetesen nem kívánok reagálni,…
T/1498 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről
DR. KOLBER ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Babák képviselő úr számon kérte az előző szocialista kormányokon, miért nem emelték meg a bért, miért nem zárkóztatták fel az országot Nyugat-Európához, Európa fejlett világához és fejlett részéhez. Azt gondolom, gyerekes ez…
T/1498 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről
DR. KOLBER ISTVÁN (MSZP): Elnök úr, köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Lipők Sándor képviselő úr azt az óhaját mondta el az utolsó mondatban, hogy magunk mögött hagyjuk majd a lemaradást, egy ujjcsettintés, és minden rendben lesz, miközben a korábbi fejlesztési programokkal kapcsolato…
T/1498 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről
DR. KOLBER ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Államtitkár úr visszafelé mutogat, pedig aki visszafelé néz, az könnyen sóbálvánnyá változik, tudjuk jól. (Dr. Répássy Róbert: Azért álltok egy helyben.) Nézzük, hogy milyen ez a költségvetés igazából, amiről itt beszélünk.…
T/1498 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről
DR. KOLBER ISTVÁN (MSZP): Elnök úr, köszönöm szépen és köszönjük a megértését is. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Többen említették, hogy a költségvetéssel kapcsolatosan nincs választási lehetőség. Én pedig úgy gondolom, hogy volt választási lehetősége a kormánytöbbségnek, hiszen a személyi jövedel…
T/1376 Az adó- és járuléktörvények, a számviteli törvény és a könyvvizsgálói kamarai törvény, valamint az európai közösségi jogharmonizációs kötelezettségek teljesítését célzó adó- és vámjogi tárgyú törvények módosításáról
DR. KOLBER ISTVÁN, az oktatási, tudományos és kutatási bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az oktatási bizottságban 3 ellenszavazattal nem támogattuk ezt a törvényjavaslatot, nem tartottuk általános vitára alkalmasnak, visszavonásra, átdol…
T/1248 A fővárosi és megyei kormányhivatalokról, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok kialakításával és a területi integrációval összefüggő törvénymódosításokról
DR. KOLBER ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Parlament! Hallhattunk az imént egy közigazgatási jogtörténeti ezeréves visszatekintést, kicsit torz, kicsit hiányos volt, megtudhattuk azt, hogy Kolonics Lipót, II. József és Rákosi Mátyás a főbűnös, de ne csodálkozzunk, hogy il…
J/306 Az MTA munkájáról és a magyar tudomány általános helyzetéről 2007-2008 H/603 Az Magyar Tudományos Akadémia munkájáról és a magyar tudomány általános helyzetéről 2007-2008 szóló beszámoló elfogadásáról
DR. KOLBER ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én is sok szeretettel köszöntök mindenkit, és mindenekelőtt az elnök urat, akit sajnos a pulpitus miatt nem látok.
J/306 Az MTA munkájáról és a magyar tudomány általános helyzetéről 2007-2008 H/603 Az Magyar Tudományos Akadémia munkájáról és a magyar tudomány általános helyzetéről 2007-2008 szóló beszámoló elfogadásáról
DR. KOLBER ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Volner János képviselő úr számon kérte rajtam, rajtunk a tudománypolitikában és az innovációban a prioritások kijelölését. Itt is szeretném elmondani, hogy több olyan kormányzati-parlamenti dokumentum született az elmúlt idő…
K/1246 Büntetőadó az öregségi nyugdíjba, illetve a korkedvezményes öregségi nyugdíjba vonulókat is?
DR. KOLBER ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Az elmúlt pénteken visszamenő hatállyal életbe lépett az a törvény, amely szerint 98 százalékos különadó megfizetésére kötelezik azokat a közalkalmazottakat is, akik öregségi, illetve korkedvezményes nyugdíjba von…
H/638 Az iskolai Nemzeti Összetartozás Napja bevezetéséről, a magyarországi és a külhoni magyar fiatalok közti kapcsolatok kialakításáról és erősítéséről a közoktatásban, valamint a Magyarország határain kívül élő magyarság bemutatásáról
DR. KOLBER ISTVÁN (MSZP): Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Parlament! Vincze László képviselőtársamnak mondom, nem törvénytervezetet tárgyalunk, egy határozati javaslatot, amit a parlament ajánlana a kormánynak, hogy a határon túl élő magyarokkal szorosabbá tegyük a kapcsolatot, és erősítsük, f…
H/638 Az iskolai Nemzeti Összetartozás Napja bevezetéséről, a magyarországi és a külhoni magyar fiatalok közti kapcsolatok kialakításáról és erősítéséről a közoktatásban, valamint a Magyarország határain kívül élő magyarság bemutatásáról
DR. KOLBER ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Kérdezem, hogy az ügyrendi javaslatra nem kell-e reagálni, arra való tekintettel...
H/638 Az iskolai Nemzeti Összetartozás Napja bevezetéséről, a magyarországi és a külhoni magyar fiatalok közti kapcsolatok kialakításáról és erősítéséről a közoktatásban, valamint a Magyarország határain kívül élő magyarság bemutatásáról
DR. KOLBER ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Parlament! Hegedűs Tamás hozzászólása jól mutatja, hogyan lehet el nem mondott mondatokból, nem gondolt gondolatokból valamit állítani. Gondolta a fene, mondhatnám. Nem arról van szó, hogy megsértődtünk vagy kifogásoljuk azt, hog…
H/638 Az iskolai Nemzeti Összetartozás Napja bevezetéséről, a magyarországi és a külhoni magyar fiatalok közti kapcsolatok kialakításáról és erősítéséről a közoktatásban, valamint a Magyarország határain kívül élő magyarság bemutatásáról
DR. KOLBER ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Parlament! Tisztelt Elnök Úr! Szilágyi György azt kérdezte, hogy mi történt nemzetpolitikai kérdésekben az elmúlt esztendőkben. Szerencsés vagyok, és örülök, hogy Szili Katalin előttem szólt, és fel tudta villantani, hogy például a Magyar Képviselő…
T/581 Egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról, illetve módosításáról
DR. KOLBER ISTVÁN, az oktatási, tudományos és kutatási bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Parlament! Lehetséges, hogy ennek a kis aprónak tűnő adminisztratív hibának az az oka, hogy az oktatási bizottságban a kormánypárti képviselők nem szóltak hozzá,…
K/511 Csapás az innovációs fejlődésre
DR. KOLBER ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Parlament! Tisztelt Államtitkár Úr! A kormány bejelentette, hogy a 40 milliárd forintos megszorító csomaghoz kapcsolva 16 milliárd forintot zárol az Innovációs Alapból, és az alap egyenlegét ezen felül is javítani kívánja, amely újabb kiadási megsz…
T/58 A választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény módosításáról
DR. KOLBER ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Parlament! Szakács Imre képviselő úr azt fejtegette, ajánlotta nekünk, hogy könnyű új pártot alapítani. Csupán beszélgetni kell az emberekkel, és jó programot kell nekik mondani. Tisztelt Képviselő Úr! Ha önök jó programot mondta…
T/59 A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról
DR. KOLBER ISTVÁN, az oktatási, tudományos és kutatási bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Egy rövid, de fontos javaslat van az Országgyűlés előtt az oktatási törvénnyel kapcsolatosan. Nem is annyira az oktatási intézményekről és az önkorm…
T/59 A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról
DR. KOLBER ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen. Gyakran halljuk azt, hogy a történelem kezdődött el itt az elmúlt napokban Magyarországon. Úgy tűnik, most már az oktatás területén is, de nyilván az önök felfogásában az élet minden területén elindul egy új korszak, a történelem. Persze, tudjuk jól, hogy e…
H/47 A Nemzeti Együttműködés Programja
DR. KOLBER ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Parlament! Tisztelt Miniszterelnök-jelölt Úr! Szűkre szabott a vita időkerete. Mindenki rövidít. Ezért a nemzeti együttműködés rendszerét hívhatnánk egyszerűnek NEMERE-nek, vagy a nemzeti ügyek kormányát csak NÜK-nek. Csak így: NEMERE és NÜK. De ne…
T/32 A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról
DR. KOLBER ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Parlament! Sok fontos és érdekes gondolat hangzott el Vágó Gábor képviselő úrtól, miközben ízelítőt kaphattunk a nemzeti együttműködés rendszeréről, hiszen Kósa Lajos előterjesztő kupaktanácsot tartott Kovács Zoltán bizottsági el…
T/10554 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről
DR. KOLBER ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tatai-Tóth András képviselőtársam gondolatát hadd folytassam, hiszen itt, a költségvetés kapcsán a vita valóban már a kegyeleti érzéseket sem tiszteli, nem becsüli. A hét végén éppen egy Mosdós nevezetű faluban adtam át egy…
T/10554 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről
DR. KOLBER ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Parlament! Perlekedni, vitatkozni és küzdeni kell minden egyes munkahelyért. Azt hiszem, ebben valamennyien egyetértünk. De azzal semmiképpen sem tudok egyetérteni, hogy a szocialista kormány nem dolgozott és nem küzdött azért, h…
T/10979 A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról
DR. KOLBER ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen. Babák képviselő úr azt mondta, hogy nem törekszünk konszenzusra itt a parlamentben sem. (Babák Mihály: Nem, nem!) Az elmúlt percekben több szocialista képviselő is felemlegette azt, hogy itt van egy olyan kérdés, amelyben jó lenne konszenzusra jutni. Úgy lá…
T/10979 A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról
DR. KOLBER ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen. Én azt gondolom, hogy érdemes tovább boncolgatnunk akkor ezt a kérdést, az igazgatóválasztással kapcsolatos szabályozást, mert abban talán konszenzusra juthatunk, hogy az érintetti kört a nevelőtestület, az alkalmazotti közösség, a szülői szervezet, szülői…
T/10554 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről
DR. KOLBER ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Parlament! A költségvetési törvény egy évre szabályozza az ország kiadásait és bevételeit. De azok a gazdasági és társadalmi folyamatok, amelyek meghatározzák a bevétel nagyságát, a kiadás szerkezetét, hosszabb távon érvényesülne…
T/10554 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről
DR. KOLBER ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Hallgatva a költségvetési vitát, az embernek az az érzése, hogy itt a pénz mindenhatóságába vetett hitünket erősítgetjük. Ha több pénzről van szó, akkor jó, ha kevesebb pénzről, akkor az rossz. Pedig sok mindenen múlik egy ország sorsa: a gazdálko…
T/6571 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről
DR. KOLBER ISTVÁN, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Halmai Zsuzsa képviselő asszony hozzászólásában számtalan olyan kérdést érintett, amelyhez jelentős társadalmi innováció szükséges. Korszerű, nyitott szemléletmód, párbeszéd, egy…