27 896 felszólalás
T/6076 A digitális államról és a digitális szolgáltatások nyújtásának egyes szabályairól
ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszterhelyettes úr. A határozathozatalokra a holnapi ülésnapunkon kerül sor. Most soron következik a digitális államról és a digitális szolgáltatások nyújtásának egyes szabályairól szóló előterjesztéshez benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vit…
T/6076 A digitális államról és a digitális szolgáltatások nyújtásának egyes szabályairól
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Megkérdezem Dömötör Csaba miniszterhelyettest mint előterjesztőt, hogy most is majd a zárszóban kívánja‑e összefoglalni gondolatait. (Dömötör Csaba: Igen.) Köszönöm szépen. Tájékoztatom a tisztelt Házat, hogy a kijelölt Igazságügyi Bizottság előadót nem áll…
T/5882 Büntetőjogi tárgyú és ehhez kapcsolódóan egyéb törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszterhelyettes úr. A határozathozatalokra, tisztelt képviselőtársaim, a holnapi üléspunkon kerül sor. Most soron következik a büntetőjogi tárgyú és ehhez kapcsolódóan egyéb törvények módosításáról szóló előterjesztéshez benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módo…
I/6383 Miért?
ELNÖK : Jó estét kívánok, tisztelt képviselőtársaim! Arra kérem valamennyiüket, foglalják el helyüket, ellenőrizzék, hogy a kártyájukat megfelelően elhelyezték‑e, és majd másfél óra múlva, ha befejeztük a szavazást, folytatni tudják a beszélgetésüket. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Most a napirend…
H/6525 Gréczy Zsolt országgyűlési képviselő mentelmi ügyében
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Megkérdezem Gréczy Zsolt képviselő urat, kíván‑e szólni. (Jelzésre:) Nem. Tisztelt Országgyűlés! Most a határozathozatal következik. Emlékeztetem önöket, hogy a bizottság úgy foglalt állást, hogy a képviselő úr mentelmi jogát az Országgyűlés ne függessze fel. Fe…
Ülésnap megnyitása
ELNÖK : (A teremben lévők felállnak, és ezzel köszöntik a választópolgárok közösségét. Amikor az ülést vezető elnök helyet foglal, a teremben lévők is leülnek.) Szép jó napot kívánok! Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretettel köszöntöm valamennyiüket, és köszöntöm mindazokat, akik figyelemmel kísérik m…
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, frakcióvezető úr. A frakcióvezető úr elhangzott napirend előtti felszólalására a kormány nevében Menczer Tamási államtitkár úr válaszol. Parancsoljon, államtitkár úr, öné a szó.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! A Mi Hazánk-képviselőcsoportból Novák Előd képviselő úr jelentkezett napirend előtti felszólalásra. Parancsoljon, képviselő úr, öné a szó.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A kormány nevében Répássy Róbert miniszterhelyettes, államtitkár úr válaszol. Parancsoljon, miniszterhelyettes úr!
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen. Novák Előd képviselő úr! Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! A Párbeszéd-képviselőcsoportból napirend előtti felszólalásra jelentkezett Szabó Timea frakcióvezető asszony. Parancsoljon, frakcióvezető asszony, öné a szó.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, frakcióvezető asszony. A kormány nevében az elhangzott napirend előtti felszólalásra Vitályos Eszter miniszterhelyettes, államtitkár asszony válaszol. Parancsoljon, miniszterhelyettes asszony!
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszterhelyettes asszony. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! A Jobbik képviselőcsoportjából Z. Kárpát Dániel képviselő úr jelentkezett napirend előtti felszólalásra. Parancsoljon, képviselő úr, öné a szó. (13.30)
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Képviselő úr napirend előtti felszólalására a kormány nevében Fónagy János miniszterhelyettes, államtitkár úr válaszol. Parancsoljon, miniszterhelyettes úr, öné a szó. (Dr. Fónagy János mikrofonja nem szól.) Kérem Fónagy János miniszterhelyettes úrnak a szót meg…
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszterhelyettes úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! A Momentum képviselőcsoportjából Gelencsér Ferenc frakcióvezető úr jelentkezett napirend előtti felszólalásra. Parancsoljon, frakcióvezető úr, öné a szó.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, frakcióvezető úr. Frakcióvezető úr imént elmondott napirend előtti felszólalására a kormány nevében Rétvári Bence miniszterhelyettes, államtitkár úr válaszol. Parancsoljon, miniszterhelyettes úr, öné a szó.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Képviselő úr, figyelmeztetem! (Szabó Szabolcs: A kollégát…) Őt is figyelmeztetni fogom, amennyiben még egyszer… (Szabó Szabolcs közbeszól.) Képviselő úr, még egyszer figyelmeztetem! Folytassa, államtitkár úr!
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszterhelyettes úr. A felháborodott képviselők számára jelzem, hogy volt egy intermezzo (Rétvári Bence: 40 másodperces!), amit lényegében Szabó képviselő úrral én töltöttem ki, azt az időt is bele kell számolni. (Dr. Vadai Ágnes: Az alatt jobb lett volna, ha az elnök úr be…
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A kormány nevében Dömötör Csaba miniszterhelyettes, államtitkár úr válaszol. Parancsoljon, miniszterhelyettes úr!
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszterhelyettes úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! A DK képviselőcsoportjából Gyurcsány Ferenc frakcióvezető úr jelentkezett napirend előtti felszólalásra. Parancsoljon, frakcióvezető úr, öné a szó.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, frakcióvezető úr. Frakcióvezető úr elhangzott napirend előtti felszólalására a kormány részéről Dömötör Csaba miniszterhelyettes, államtitkár úr válaszol. Parancsoljon, miniszterhelyettes úr, öné a szó.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszterhelyettes úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! A KDNP képviselőcsoportjából napirend előtti felszólalásra jelentkezett Hollik István képviselő úr. (Dr. Vadai Ágnes: Ó!) Parancsoljon, képviselő úr! (Dr. Vadai Ágnes: Ó!) (14.10) Vadai Képviselő Asszony! Bocsánatot kérek…
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A képviselő úr imént elhangzott napirend előtti felszólalására a választ Zsigmond Barna Pál miniszterhelyettes, államtitkár úrtól fogjuk hallani. Parancsoljon!
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! A Fidesz képviselőcsoportjából Illés Boglárka képviselő asszony jelentkezett napirend előtti felszólalásra. Parancsoljon, képviselő asszony, öné a szó.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Képviselő asszony imént elhangzott napirend előtti felszólalására a kormány nevében Dömötör Csaba miniszterhelyettes, államtitkár úr válaszol. Parancsoljon, miniszterhelyettes úr, öné a szó.
Mandátumigazolás tárgyalása
ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszterhelyettes úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy a további napirenden kívüli felszólalásra jelentkezett képviselők névsora a Ház informatikai hálózatán valamennyiünk számára elérhető. Tisztelt Országgyűlés! Most mandátumigazolás és képviselői e…
Mandátumigazolás tárgyalása
ELNÖK: Kérem szépen, a hangot kiadni! (Közbeszólás a DK padsoraiból: Mikrofon! ‑ Dr. Hargitai János előveszi a mikrofont, és feltűzi azt a zakójára.) Kérem az időkeretet majd újraindítani!