27 896 felszólalás
T/6076 A digitális államról és a digitális szolgáltatások nyújtásának egyes szabályairól
ELNÖK : (A teremben lévők felállnak, és ezzel köszöntik a választópolgárok közösségét. Amikor az ülést vezető elnök helyet foglal, a teremben lévők is leülnek.) Jó reggelt kívánok, tisztelt képviselőtársaim! Szeretettel köszöntöm valamennyiüket, és köszöntöm mindazokat, akik figyelemmel kísérik mai…
T/6076 A digitális államról és a digitális szolgáltatások nyújtásának egyes szabályairól
ELNÖK: Köszönöm szépen miniszterhelyettes, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Mielőtt folytatnánk munkánkat, ülésvezetési kérdésben kell döntenie az Országgyűlésnek. Dúró Dóra alelnök asszony jelezte, hogy fel kíván szólalni a mai általános vita során. A határozati ház…
T/6076 A digitális államról és a digitális szolgáltatások nyújtásának egyes szabályairól
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Az MSZP képviselőcsoportjának vezérszónoka Harangozó Tamás képviselő úr, aki felszólalását az emelvényen mondja el, az emelvény szószékéről. Megvárjuk, míg képviselő úr fölérkezik az emelvényre. (Megtörténik.) Parancsoljon, képvis…
T/6076 A digitális államról és a digitális szolgáltatások nyújtásának egyes szabályairól
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Ház! Én Demeter Zoltán képviselő úr felszólalásában semmi olyat nem tapasztaltam és nem is tudtam úgy értelmezni, hogy az bárkinek a személyes megtámadtatására irányult volna, ezért úgy gondolom, hogy Harangozó képviselő úr felszólalásának az első monda…
T/6076 A digitális államról és a digitális szolgáltatások nyújtásának egyes szabályairól
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! A Jobbik képviselőcsoportjának vezérszónoka Z. Kárpát Dániel képviselő úr. Parancsoljon, képviselő úr, öné a szó.
T/6076 A digitális államról és a digitális szolgáltatások nyújtásának egyes szabályairól
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Ház! A Mi Hazánk képviselőcsoportjának vezérszónoka Dúró Dóra képviselő asszony, az Országgyűlés alelnöke. Parancsoljon, alelnök asszony, öné a szó.
T/6076 A digitális államról és a digitális szolgáltatások nyújtásának egyes szabályairól
ELNÖK: Köszönöm szépen, alelnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! A vezérszónoki felszólalások végére értünk. Most van lehetőség kettőperces felszólalásokra. (Jelzésre:) A Fidesz képviselőcsoportjából Nyitrai Zsolt képviselő úr kért szót. Parancsoljon!
T/6076 A digitális államról és a digitális szolgáltatások nyújtásának egyes szabályairól
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Ugyancsak kettőperces felszólalásra jelentkezett a DK képviselőcsoportjából Vadai Ágnes képviselő asszony, az Országgyűlés jegyzője. Parancsoljon, jegyző asszony!
T/6076 A digitális államról és a digitális szolgáltatások nyújtásának egyes szabályairól
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony, jegyző asszony. Tisztelt Ház! Megköszönöm eddigi együttműködésüket, az elnöklést átadom Lezsák Sándor alelnöktársamnak. (Az elnöki széket Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
H/6078 A kiégett üzemanyag és a radioaktív hulladék kezelésének nemzeti politikájáról szóló 21/2015. (V. 4.) OGY határozat módosításáról
ELNÖK : Köszönöm szépen, miniszterhelyettes úr. Köszöntöm képviselőtársaimat, és tájékoztatom is önöket, hogy a módosító javaslatok benyújtására csütörtökön 16 óráig van lehetőség. Most soron következik a kiégett üzemanyag és a radioaktív hulladék kezelésének nemzeti politikájáról szóló 21/2015. (V.…
H/6078 A kiégett üzemanyag és a radioaktív hulladék kezelésének nemzeti politikájáról szóló 21/2015. (V. 4.) OGY határozat módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Most a vezérszónoki felszólalások következnek. A Fidesz képviselőcsoportjának vezérszónoka Bánki Erik képviselő úr. Parancsoljon! Öné a szó.
H/6078 A kiégett üzemanyag és a radioaktív hulladék kezelésének nemzeti politikájáról szóló 21/2015. (V. 4.) OGY határozat módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A Jobbik képviselőcsoportjának vezérszónoka Balassa Péter képviselő úr. Parancsoljon, öné a szó.
H/6078 A kiégett üzemanyag és a radioaktív hulladék kezelésének nemzeti politikájáról szóló 21/2015. (V. 4.) OGY határozat módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! A KDNP képviselőcsoportjának vezérszónoka Vejkey Imre képviselő úr. Megvárom, míg képviselő úr felteszi a mikrofont. (Megtörténik.) Köszönöm szépen. Képviselő úr, öné a szó.
H/6078 A kiégett üzemanyag és a radioaktív hulladék kezelésének nemzeti politikájáról szóló 21/2015. (V. 4.) OGY határozat módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. (A képviselői helyére igyekvő Tordai Bencének:) Megvárom, hogy Tordai Bence képviselő úr beüljön a helyére, mert ön következik felszólalásra, képviselő úr. (Tordai Bence: Tudom! Jó napot!) A Párbeszéd képviselőcsoportja jelezte, hogy két felszólaló ismerteti a f…
H/6078 A kiégett üzemanyag és a radioaktív hulladék kezelésének nemzeti politikájáról szóló 21/2015. (V. 4.) OGY határozat módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Az LMP képviselőcsoportjának vezérszónoka Keresztes László Lóránt képviselő úr. Parancsoljon, öné a szó.
H/6078 A kiégett üzemanyag és a radioaktív hulladék kezelésének nemzeti politikájáról szóló 21/2015. (V. 4.) OGY határozat módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ezzel a vezérszónoki felszólalások végére értünk. Kérdezem képviselőtársaimat, hogy ki kíván felszólalni a vitában. (Senki sem jelentkezik.) Jelentkezőt nem látok, az általános vitát lezárom. Megkérdezem államtitkár urat, kíván‑e válas…
T/6077 A helyi önkormányzatok adósságrendezési eljárásával összefüggő törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A módosító javaslatok benyújtására csütörtökön 16 óráig van lehetőség. Tájékoztatom a tisztelt képviselőtársaimat és Balassa Péter képviselő urat, ő jelezte, hogy hozzá akart volna még szólni, jelzem, és ellenőriztettem az informatik…
T/6077 A helyi önkormányzatok adósságrendezési eljárásával összefüggő törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Most a vezérszónoki felszólalások következnek. A Fidesz képviselőcsoportjának vezérszónoka Szabó Zsolt képviselő úr. Parancsoljon, öné a szó. (Folytatás 91/2-ben!) 2022-2026. országgyűlési ciklus Budapest, 2023. november 21. kedd 91/…
T/6077 A helyi önkormányzatok adósságrendezési eljárásával összefüggő törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! A DK képviselőcsoportjának vezérszónoka Gy. Németh Erzsébet képviselő asszony. Parancsoljon, képviselő asszony, öné a szó.
T/6077 A helyi önkormányzatok adósságrendezési eljárásával összefüggő törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. A KDNP képviselőcsoportjának vezérszónoka Vejkey Imre képviselő úr. Parancsoljon, öné a szó.
T/6077 A helyi önkormányzatok adósságrendezési eljárásával összefüggő törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Az MSZP képviselőcsoportjának vezérszónoka Komjáthi Imre képviselő úr. Megadom a szót, képviselő úr, parancsoljon!
T/6077 A helyi önkormányzatok adósságrendezési eljárásával összefüggő törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A Jobbik képviselőcsoportjának vezérszónoka Dudás Róbert képviselő úr. Parancsoljon, képviselő úr, öné a szó.
T/6077 A helyi önkormányzatok adósságrendezési eljárásával összefüggő törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! A Mi Hazánk képviselőcsoportjának vezérszónoka Dócs Dávid képviselő úr. Parancsoljon, képviselő úr, öné a szó.
T/6077 A helyi önkormányzatok adósságrendezési eljárásával összefüggő törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ezzel a vezérszónoki felszólalások végére értünk. Most a nemzetiségeket képviselő bizottság által felkért nemzetiségi képviselő felszólalása következik. Megadom a szót Ritter Imre német nemzetiségi képviselő úrnak, aki nemzetiségi nyel…
T/6079 A harmadik országbeli állampolgárok beutazására és tartózkodására vonatkozó általános szabályokról
ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! A Jobbik képviselőcsoportja jelezte, hogy álláspontjukat két felszólalójuk ismerteti. Elsőnek megadom a szót Lukács László György frakcióvezető úrnak. Parancsoljon, öné a szó.
T/6079 A harmadik országbeli állampolgárok beutazására és tartózkodására vonatkozó általános szabályokról
ELNÖK: Köszönöm szépen, frakcióvezető úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A Jobbik képviselőcsoportjának vezérszónoklatát Z. Kárpát Dániel képviselő úr, az Országgyűlés jegyzője folytatja. Parancsoljon!
T/6079 A harmadik országbeli állampolgárok beutazására és tartózkodására vonatkozó általános szabályokról
ELNÖK: Köszönöm szépen, jegyző úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A Mi Hazánk képviselőcsoportjának vezérszónoka Szabadi István képviselő úr, aki felszólalását itt az emelvényen mondja el. Parancsoljon, képviselő úr, öné a szó.
T/6079 A harmadik országbeli állampolgárok beutazására és tartózkodására vonatkozó általános szabályokról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Az LMP képviselőcsoportjának vezérszónoka Keresztes László Lóránt képviselő úr. Parancsoljon!
T/6079 A harmadik országbeli állampolgárok beutazására és tartózkodására vonatkozó általános szabályokról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Ezzel a vezérszónoki felszólalások végére értünk. Most az elsőként jelentkezett független képviselői felszólalás következik. Megadom a szót Varga Ferenc képviselő úrnak. Parancsoljon!
T/6079 A harmadik országbeli állampolgárok beutazására és tartózkodására vonatkozó általános szabályokról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Írásban előre jelentkezett felszólalásra a Fidesz képviselőcsoportjából Szatmáry Kristóf képviselő úr. Parancsoljon, képviselő úr, öné a szó.