224 felszólalás
T/6981 A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvénnyel összefüggő egyes rendelkezésekről és átmeneti szabályokról szóló 2013. évi CCXII. törvény módosításáról
DR. LEGÉNY ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A törvényjavaslattal kapcsolatosan az általános vitában és a vezérszónoki felszólalásnál is már egyértelműsítette a Magyar Szocialista Párt, hogy nem fogja támogatni ezt a törvényjavaslatot. Elmondtuk azokat…
T/6955 A vad védelmével, a vadgazdálkodással, valamint a vadászattal összefüggő egyes törvények módosításáról
DR. LEGÉNY ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. A Magyar Szocialista Párt a holnapi zárószavazásnál vagy végszavazásnál tartózkodni fog. Azért fogunk tartózkodni, mert szakmailag azt nagyon jónak látjuk egyébként a törvényben vagy jónak találjuk, hogy tájegységi vadgazdálkodást mint szemléletet…
T/6955 A vad védelmével, a vadgazdálkodással, valamint a vadászattal összefüggő egyes törvények módosításáról
DR. LEGÉNY ZSOLT (MSZP): Nem fogok vitatkozni Győrffy képviselőtársammal, tekintettel arra, hogy még van öt-hat törvényjavaslat a tisztelt Ház előtt a mai napra, ami át fog nyúlni már holnapra. (Tállai András: Ez a jó beszéd!) Értem Győrffy képviselő úr észrevételeit vagy az érvelését. Mi összességé…
K/6799 Kik azok?
DR. LEGÉNY ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az elmúlt hetek-hónapok legnagyobb botránya az, ahogy a kormány az utolsó, valóban értékes nemzeti vagyon, a magyar termőföld eladását tervezi és szervezi. Már az is óriási probléma, hogy jóval a valós európai…
T/6955 A vad védelmével, a vadgazdálkodással, valamint a vadászattal összefüggő egyes törvények módosításáról
DR. LEGÉNY ZSOLT, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Először is engedjék meg, hogy én is hadd köszöntsem a szakma jelen lévő képviselőit. A vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1…
T/6955 A vad védelmével, a vadgazdálkodással, valamint a vadászattal összefüggő egyes törvények módosításáról
DR. LEGÉNY ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Font képviselő úrnak teljesen igaza van. Ahogyan említettem, szakmailag indokolható módosításokat tartalmaz a törvényjavaslat. Nekünk politikailag volt néhány olyan észrevételünk, amit nem tartottunk ezzel kapcsolatosan szerencsésnek. A kollégákkal…
T/6955 A vad védelmével, a vadgazdálkodással, valamint a vadászattal összefüggő egyes törvények módosításáról
DR. LEGÉNY ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Ahogy a vezérszónoki felszólalásomban említettem, szakmailag jó pár indokolható módosítást tartalmaz a törvényjavaslat. Most ezeket szeretném kiemelni. A törvényjavaslat a vadászat gyakorlatával kapcsolatosan számsallios rugalmas szabályt épít be a…
T/6981 A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvénnyel összefüggő egyes rendelkezésekről és átmeneti szabályokról szóló 2013. évi CCXII. törvény módosításáról
DR. LEGÉNY ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Ahogy Harangozó képviselőtársam említette, a Magyar Szocialista Párt határozottan elutasítja ezt a törvényjavaslatot. Eljárásjogi és tartalmi problémánk is van a törvényjavaslattal kapcsolatosan. Ahogy levez…
T/6981 A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvénnyel összefüggő egyes rendelkezésekről és átmeneti szabályokról szóló 2013. évi CCXII. törvény módosításáról
DR. LEGÉNY ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Ahogyan említettem, a Magyar Szocialista Párt nem fogja támogatni a törvényjavaslatot. Több okunk is van, ami erre az álláspontra helyez minket. Említettem már az eljárásjogi kérdéseket, most pedig kifejezet…
T/6981 A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvénnyel összefüggő egyes rendelkezésekről és átmeneti szabályokról szóló 2013. évi CCXII. törvény módosításáról
DR. LEGÉNY ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem fogom nagyon élezni a vitát, Boldog képviselő úrra szeretnék reagálni egy nagyon rövidet vagy inkább csak elméleti síkon még egy picit továbbfejteni azt, amit ő mondott. Ön egy valós élethelyzetről beszé…
B/6622 Az áthelyezési válságmechanizmus létrehozásáról, valamint az egy harmadik országbeli állampolgár vagy egy hontalan személy által a tagállamok egyikében benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam meghatározására v
DR. LEGÉNY ZSOLT (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Kósa képviselő úr előbbi kétperces hozzászólására szeretnék reagálni. Képviselő úr azt állította, hogy a Magyar Szocialista Párt a Dublin III. rendszer felülvizsgálatát szeretné elérni és ezt kéri. Szeretném még egyszer határozottan leszögezni: nem a Dubl…
B/6622 Az áthelyezési válságmechanizmus létrehozásáról, valamint az egy harmadik országbeli állampolgár vagy egy hontalan személy által a tagállamok egyikében benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam meghatározására v
DR. LEGÉNY ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A mai első napirendünk már elég hosszú ideje tart, ez is bizonyítja azt, hogy egy kifejezetten fontos, mondhatnám azt is, hogy érdekes vagy érdemi kérdésről szól ez a napirend. Sajnos, a vita nem volt mentes…
A/6754 Önnek is fontos az átláthatóság?
DR. LEGÉNY ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Ma itt a Házban többször szóba került már az állami privatizációja a földvagyonnak, Harangozó képviselőtársam is ebben tett fel önnek azonnali kérdést. Ez az a történet, ahol a Fidesz, a kormány 380 ezer h…
A/6754 Önnek is fontos az átláthatóság?
DR. LEGÉNY ZSOLT (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Én egyébként 1978-ban születtem, tehát én nem nagyon tudtam volna elvenni semmit, de ettől függetlenül (Zaj, közbeszólások a kormánypártok soraiban.), de annak a bizonyos mezőgazdasági ellenőrző albizottságnak, a Mezőgazdasági…
I/6412 Minden mindennel összefügg!
DR. LEGÉNY ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kórházak állapota az elmúlt néhány évben sokat romlott. A nagy sajtónyilvánosság előtt bejelentett kórházfejlesztések ellenére nem javultak a kórházak…
I/6412 Minden mindennel összefügg!
DR. LEGÉNY ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Arra kérném, hogy ne komolytalankodjuk el ezt a kérdést, amit én most itt a Ház elé szerettem volna hozni. (Felzúdulás a kormánypárti padsorokban.) Meg arra kérném fideszes képviselőtársaimat, hogy ne méltatlankodjanak. Áll…
A/6355 Miniszterelnök Úr! Hogyan működik a kormánya?
DR. LEGÉNY ZSOLT (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Jóllehet, a miniszterelnök úrnak szerettem volna a kérdést feltenni, mivel Lázár János úr is érintett a kérdésem témájában, de természetesen elfogadom Lázár miniszter úr személyét.
A/6355 Miniszterelnök Úr! Hogyan működik a kormánya?
DR. LEGÉNY ZSOLT (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Köszönöm a válaszát, miniszter úr. Azt megnyugodva hallottuk, hogy készek arra, eljöjjenek erre az ellenőrző albizottsági ülésre ön is és miniszter- és államtitkártársai is. Még egyszer mondom: mi úgy érezzük, hogy ezzel a Ház tekintélyét rombolták. Sajná…
H/5984 Üzenet az Európai Unió vezetőinek
DR. LEGÉNY ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A Ház előtt fekvő határozati házszabályi javaslatnak, ugye, az a címe, hogy „Üzenet az Európai Unió vezetőinek”. Ha megengedik, inkább először általános politikai ‑ ha mondhatnék ilyen szót ‑ kitekintéssel s…
A/5301 A miniszteri dolgozószobába nem hallatszik el a gazdák hangja?
DR. LEGÉNY ZSOLT (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! A múlt héten szintén azonnali kérdéssel fordultam a szaktárcához a meggy felvásárlási árával kapcsolatosan. Tudja, ez az a probléma, amely Szabolcs-Szatmár és Hajdú-Bihar megyében rendkívül feszíti most a gazdák helyze…
A/5301 A miniszteri dolgozószobába nem hallatszik el a gazdák hangja?
DR. LEGÉNY ZSOLT (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Miniszter úr, köszönöm a válaszát. Ez már talán kezdene egy picit jobban hangzani, azonban még egyszer szeretném felhívni arra a figyelmet, hogy a tavalyi évben ‑ egyébként talán helyesen ‑ önök a feldolgozókat támogatták, kell támogatás a feldolgozóknak…
T/5039 A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény módosításáról
DR. LEGÉNY ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Szocialista Párt álláspontját már az általános vitában is ismertettem, ismertettük, és akkor is elmondtuk, hogy nem értjük, hogy miért egyéni képviselői indítvány formájában került a Ház elé ez a sz…
T/4856 A szőlő- és bortermeléssel kapcsolatos egyes törvények módosításáról
DR. LEGÉNY ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Az általános vita során elmondtuk, hogy a törvényjavaslatban vannak olyan lényeges pontok, amelyek kifejezetten jók és üdvözlendőek. Ebből ugye, a már sokak által említett borszőlőül…
T/4854 A mezőgazdasági termékpiacok szervezésének egyes kérdéseiről, a termelői és a szakmaközi szervezetekről
DR. LEGÉNY ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ahogyan említették már itt előttem is, a törvényjavaslat javarészt új uniós szabályozást emel át a hazai jogrendbe. Tekintettel arra, hogy a korábbi jogalapot jelentő uniós szabályoz…
T/4899 A rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló 2015. évi XLII. törvény módosításáról
DR. LEGÉNY ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Vas Imre kormánypárti képviselő úr már említette, hogy gyakorlatilag egy idei törvénynek a módosítását kellett itt nagyon gyorsan behozni. Kritikát kell hogy megfogalmazzunk ezzel kapcsolatosan, h…
K/5150 Mi lesz a szabolcsi gazdákkal?
DR. LEGÉNY ZSOLT (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Három hete pünkösdkor hatalmas természeti csapás érte Szabolcs-Szatmár-Bereg megye keleti részét, óriási jégeső verte el Csengert és környékét. A hosszú perceken keresztül szakadó jégeső mintegy 25 településen, de kü…
A/5224 A meggy az idén is befőtt?
DR. LEGÉNY ZSOLT (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Próbáltam azt a ‑ sajnos nem azt mondom, hogy találó, hanem szomorú ‑ címet adni a felszólalásomnak, hogy a „A meggy az idén is befőtt?” kérdőjellel, hiszen tavaly azt tapasztalhatták meg a gazdák, hogy nem számíthat…
A/5224 A meggy az idén is befőtt?
DR. LEGÉNY ZSOLT (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Államtitkár úr, hogy engem nem nyugtatott meg, az kevésbé zavar, én együtt tudnék élni ezzel a gondolattal, azonban a meggytermelő gazdákat sem nyugtatta meg ezzel a válasszal. Mondom, a tavalyi évben azzal szembesültek, hogy nem segített rajtuk az agrárk…
T/4854 A mezőgazdasági termékpiacok szervezésének egyes kérdéseiről, a termelői és a szakmaközi szervezetekről
DR. LEGÉNY ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Ahogyan az előterjesztői expozéban és a vezérszónokoktól is egyébként hallottuk, gyakorlatilag egy új uniós szabályozást kell átemelnünk a hazai jogrendbe, ezért nem meglepő módon természete…
T/4856 A szőlő- és bortermeléssel kapcsolatos egyes törvények módosításáról
DR. LEGÉNY ZSOLT, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Ahogy az előterjesztői expozéban is hallhattuk, itt is egy technikai jellegű módosításról van szó elsősorban, azonban emellett nagyon sok olyan részt is kíván r…