111 felszólalás
K/419 Várható-e jelentős változás diplomáciai téren a hulladékégető és a Rába szennyezése ügyében?
DR. MARTONYI JÁNOS külügyminiszter: Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! (A mikrofonja nem működik.)
A/5929 Holt papír-e a Benes-dekrétum?
DR. MARTONYI JÁNOS külügyminiszter: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A második világháborút közvetlenül követően, 1945 októberéig, a csehszlovák parlament működésének megkezdéséig Beneš csehszlovák elnök rendeletek formájában adta ki a jogszabályokat, és ezek között voltak azok a dekrétumok, am…
A/5929 Holt papír-e a Benes-dekrétum?
DR. MARTONYI JÁNOS külügyminiszter: Köszönöm szépen, elnök úr. A miniszterelnök úr válasza minden szempontból megfelelt a magyar külpolitika elveinek és tökéletesen megfelelt az igazságnak. Korrekt volt, őszinte volt, és egyben azt is jelezte, hogy mi ebből, éppen a Csehországgal fennálló jó kapcsol…
Napirend előtti felszólalások
DR. MARTONYI JÁNOS külügyminiszter: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ha megengedi, akkor a tömlővitában én most nem foglalnék állást, de ez a rövid néhány perces felszólalás talán alkalmat ad arra, hogy visszatérjünk néhány mondatban a korábban már felmerült témára, nevezetesen az Európai Bizottság néhány na…
Napirend előtti felszólalások
DR. MARTONYI JÁNOS külügyminiszter: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Aki az elmúlt három és fél esztendő alatt a kormány tagjainak, ideértve engem is, egyetlenegy nyilatkozatát sem látta, nem olvasta el, azt ez az előzetes álláspont valóban meglepetésként érhette. Aki azonban a legcsekélyebb figyelmet szente…
Napirend előtti felszólalások
DR. MARTONYI JÁNOS külügyminiszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Magam is szeretnék megemlékezni arról, hogy az Európai Közösséggel és tagállamaival az úgynevezett társulási szerződést vagy Európa-megállapodást, ahogy szoktuk nevezni, pontosan tíz évvel ezelőtt írta alá Antall József miniszterelnök, é…
H/5416 A NATO irányítása alatt végrehajtott balkáni katonai békefenntartó műveletekhez történő magyar hozzájárulásról
DR. MARTONYI JÁNOS külügyminiszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A NATO irányítása alatt végrehajtott balkáni katonai békefenntartó műveletekhez történő magyar hozzájárulásról szóló határozati javaslat előterjesztését két alapvető szempont indokolta. Az egyik az, hogy az Észak-a…
H/5456 Az Európai Megállapodás 62. cikk (3) bekezdésén alapuló, a Társulási Tanács 2/96. számú verseny végrehajtási szabályokról szóló határozata helyébe lépő társulási tanácsi határozat elfogadásáról
DR. MARTONYI JÁNOS külügyminiszter, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselők! Az 1994. évi I. számú törvénnyel kihirdetett Európai Megállapodás általánosságban tilalmazza az Európai Közösséget létrehozó római szerződés alapján meghatározott vállala…
V/5417 Európai integrációs vitanap kezdeményezés
DR. MARTONYI JÁNOS külügyminiszter, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ez a harmadik alkalom, hogy az Országgyűlés plenáris vitanapot tart az európai integráció ügyében, és mi úgy érezzük, hogy ennek a mai vitanapnak különleges jelentősége van. Azért van ez…
V/5417 Európai integrációs vitanap kezdeményezés
DR. MARTONYI JÁNOS külügyminiszter: Köszönöm szépen, elnök asszony. Csak azért kértem szót, mert nem szeretném, ha tévedésben maradnánk, ez egy fontos dolog: egyetlenegy fillér nem veszett el a SAPARD-programból. Nem kétséges az, hogy időeltolódás van, de miután meghosszabbították a felhasználás hat…
V/5417 Európai integrációs vitanap kezdeményezés
DR. MARTONYI JÁNOS külügyminiszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Azt hiszem, hogy hasznos volt ez a mai vita, és az integráció ügye előrelépett. Előreléptünk még bizonyos belső viták területén is, én legalábbis így érzékeltem. Örömmel hallottam azokat a megállapításokat az ellenzéki képviselők oldalár…
H/5416 A NATO irányítása alatt végrehajtott balkáni katonai békefenntartó műveletekhez történő magyar hozzájárulásról
DR. MARTONYI JÁNOS külügyminiszter: Elnök Úr! Azt hiszem, hogy célszerűbb lesz a szavazás előtt megejteni, tekintettel arra, hogy lehetőséget látok arra, legalábbis reményt látok arra, hogy konszenzust alakítsunk ki. Ezt esetleg még elő tudjuk segíteni a későbbiekben. A módosító javaslatok tudniilli…
H/5416 A NATO irányítása alatt végrehajtott balkáni katonai békefenntartó műveletekhez történő magyar hozzájárulásról
DR. MARTONYI JÁNOS külügyminiszter, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az Észak-atlanti Tanácsnak a szeptember 11-i terrortámadást követően hozott döntései meghatározták, hogy az észak-atlanti szerződés 5. cikke alapján milyen együttműködésre van szükség a t…
H/5416 A NATO irányítása alatt végrehajtott balkáni katonai békefenntartó műveletekhez történő magyar hozzájárulásról
DR. MARTONYI JÁNOS külügyminiszter: Köszönöm szépen, elnök asszony. A vita néhány kérdésére szeretnék csak visszatérni röviden, többek között azzal a céllal, hogy megkönnyítsem a tisztánlátást és esetleg a megoldás megtalálását. Az első elvi kérdés, amit röviden érintenék, az e határozati javaslat é…
V/5184 Beszámoló a kormány három évi munkájáról
DR. MARTONYI JÁNOS külügyminiszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Nagyon örülök az imént elhangzottaknak, mert ezek ismét meggyőztek engem arról, hogy a külpolitika alapkérdéseiben fennáll a nemzeti egyetértés. Ha tudniillik nem ez lenne a helyzet, akkor nem érnék ezeket a kérdéseket olya…
V/5184 Beszámoló a kormány három évi munkájáról
DR. MARTONYI JÁNOS külügyminiszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Sajnos, kénytelen vagyok visszatérni egy korábbi fölvetésre. Nem azért, mert az éles polémiák híve lennék, különösen itt a parlamentben, hanem azért, mert úgy érzem, nem jó az, hogyha a valótlanság válasz nélkül marad. Elhangzott az imén…
V/5184 Beszámoló a kormány három évi munkájáról
DR. MARTONYI JÁNOS külügyminiszter: Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Nem tisztem, nem feladatom az, hogy ezt a vitát értékeljem. Voltak ennek a vitának összefogottabb részei és kevésbé összefogott részei, voltak tárgyszerűbb és kevésbé tárgyszerű elemei. Mindent összevetve én a…
H/5220 Az "ENDURING FREEDOM " (Tartós Szabadság) - korábbi elnevezéssel "Infinite Justice" (Végtelen Igazság) - művelethez történő magyar hozzájárulásról
DR. MARTONYI JÁNOS külügyminiszter, a napirendi pont előadója: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az Országgyűlés szeptember 24-én fogadta el a 61/2001. számú határozatát a "Végtelen igazság" művelethez történő magyar hozzájárulásról. Ennek az országgyűlési határozatnak a meghozatalára az Amerikai Egy…
H/5220 Az "ENDURING FREEDOM " (Tartós Szabadság) - korábbi elnevezéssel "Infinite Justice" (Végtelen Igazság) - művelethez történő magyar hozzájárulásról
DR. MARTONYI JÁNOS külügyminiszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Mindenekelőtt szeretném a köszönetemet kifejezni mindazoknak, akik támogatták és a szavazatukkal is támogatni fogják a határozati javaslatot. Külön szeretném megköszönni azokat a felszólalásokat, amelyek támogatásukról bizt…
H/5158 Az "INFINITE JUSTICE" művelethez történő magyar hozzájárulásról
DR. MARTONYI JÁNOS külügyminiszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Szeretném azt a javaslatot tenni, hogy hívja össze a házbizottság rendkívüli ülését, tekintettel arra, hogy az 5158. számú határozat esetében a Házszabálytól történő eltérést az imént a tisztelt Országgyűlés nem szavazta meg. Ugyanakkor…
H/5155 A Magyar Köztársaságnak az Egyesült Államokkal szemben elkövetett terrortámadást követő kül- és biztonságpolitikai lépéseiről
DR. MARTONYI JÁNOS külügyminiszter, a napirendi pont előadója: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ez az országgyűlési határozati javaslat szorosan összefügg azzal a határozattal, amelyet az imént, pár perccel ezelőtt az Országgyűlés elsöprő többséggel elfogadott. Mindenekelőtt szeretném a kormány nevében köszö…
H/5155 A Magyar Köztársaságnak az Egyesült Államokkal szemben elkövetett terrortámadást követő kül- és biztonságpolitikai lépéseiről
DR. MARTONYI JÁNOS külügyminiszter: Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Nem szeretném kimeríteni ezt a tízperces időtartamot, csak egész röviden reflektálnék néhány mozzanatra az elhangzottak közül. Ismeretes, hogy egy hatpárti egyeztetés megelőzte ezt a mai vitát, és való igaz az is, hogy a hat p…
T/4070 A szomszédos államokban élő magyarokról (státus tv.)
DR. MARTONYI JÁNOS külügyminiszter: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Határon túli magyar szervezetek tisztelt Képviselői! Először egészen röviden Bauer Tamás képviselő úr módosító javaslatáról szólnék. Jóllehet az alkotmányügyi bizottságban erről az alternatív kettős javaslatról már részletes vita f…
T/4070 A szomszédos államokban élő magyarokról (státus tv.)
DR. MARTONYI JÁNOS külügyminiszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Csak egyetlenegy kérdésre szeretnék röviden reflektálni - tartalmi témákra nyilván lesz még alkalmunk visszatérni. Az egyetlen kérdés az, hogy Bauer képviselő úr jelezte, hogy a szomszédos, egyébként valóban baráti országok háta mögött t…
T/4070 A szomszédos államokban élő magyarokról (státus tv.)
DR. MARTONYI JÁNOS külügyminiszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Nagyon sok mindennel egyetértek, ami ma este, éjszaka elhangzott, és sok mindennel nem értek egyet. Sok mindennel egyetértek Tabajdi Csaba felszólalásában is; amivel nagyon határozottan nem értek egyet, az az - és ezt szere…
T/3929 A konzuli védelemről
DR. MARTONYI JÁNOS külügyminiszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Egészen röviden szólnék csak. Mi nagyon örülünk annak, hogy a törvényjavaslat vitájában valamennyi képviselő egyetértett a törvény megalkotásának a szükségességével. Egyetértettek e törvény időszerűségével is, és v…
T/4477 A bírósági végrehajtásról szóló 1994.évi LIII. törvény és a kapcsolódó jogaszabályok módosításáról szóló 2000.évi CXXXVI. törvény, továbbá a vállalkozás keretében végzett személy-és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozó tevékenység szabályairól, a
DR. MARTONYI JÁNOS külügyminiszter: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mi egyetértünk az indítvánnyal.
T/4070 A szomszédos államokban élő magyarokról (státus tv.)
DR. MARTONYI JÁNOS külügyminiszter, a napirendi pont előadója: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nagy jelentőségű törvényjavaslat fekszik most a magyar törvényhozás előtt. Ezt a törvényjavaslatot az előkészítés során különböző elnevezésekkel illettük, végül is a szomszédos államokban élő magyarokról…
T/3929 A konzuli védelemről
DR. MARTONYI JÁNOS külügyminiszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Nem kívánok most visszatérni az érdemi felvetésekre, mindössze azért kértem szót, hogy köszönetet mondjak a felvetésekért, az észrevételekért. Külön köszönetet szeretnék mondani az elismerő megjegyzésekért. Egyetér…
T/3929 A konzuli védelemről
DR. MARTONYI JÁNOS külügyminiszter, a napirendi pont előadója: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Magyarország gazdaságilag és kulturálisan hagyományosan nyitott ország. Az országból a különböző történelmi időszakokban jelentős számban utaztak külföldre és vándoroltak ki, és a magyarok igen jelentős h…