168 felszólalás
A/2424 Jog és erkölcs, avagy László Csaba miniszter úr miért nem fizeti vissza a 12 millió forint végkielégítést, miközben újra a PM-ben dolgozik?
DR. MEDGYESSY PÉTER miniszterelnök: Köszönöm a szót, elnök úr. Kedves Képviselő Úr! Örömmel veszem azt, hogy folyamatosan tájékozódnak arról, hogy ki hol tölti a pihenőidejét. Ha egy ilyen listát majd összeállítanak a saját képviselőikről is, azt is érdeklődéssel fogom majd tanulmányozni. (16.50) A…
A/2424 Jog és erkölcs, avagy László Csaba miniszter úr miért nem fizeti vissza a 12 millió forint végkielégítést, miközben újra a PM-ben dolgozik?
DR. MEDGYESSY PÉTER miniszterelnök: Köszönöm szépen, elnök úr. Képviselő úr, már az előbb is elmondtam, most is mondom: más minőségben ment vissza László Csaba. László Csaba nem köztisztviselőnek ment vissza, hanem pénzügyminiszternek ment vissza. Ilyen értelemben semmifajta olyan szabály nincs, sem…
Napirend előtti felszólalások
DR. MEDGYESSY PÉTER miniszterelnök: Köszönöm a szót, elnök asszony. Köztársasági Elnök Úr! Tisztelt Ház! Önökkel együtt én is hiszek a köztársaság eszméjében. Hiszem, hogy a köztársaságban az a dolgok rendje, ha polgárainak képviselői összegyűlnek az ország Házában és összegezik, hova értünk. Ígéret…
Napirend előtti felszólalások
DR. MEDGYESSY PÉTER miniszterelnök: Elnök Asszony! Köztársasági Elnök Úr! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Köszönöm a megjegyzéseket, észrevételeket. Hallgatva az ellenzék megjegyzéseit, kicsit többet vártam (Derültség a kormánypártok soraiban.), de ennyi is nagyon jó. (Tállai András: Nem te értékeled az…
Napirend előtti felszólalások
DR. MEDGYESSY PÉTER miniszterelnök: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Fontosnak tartom, hogy az első ülésnapon tájékoztassam a tisztelt Házat azokról az eseményekről, amelyek a világpolitikában az elmúlt hetekben lezajlottak. Egyúttal szívesen teszek majd eleget a külügyi bizottság meghí…
Napirend előtti felszólalások
DR. MEDGYESSY PÉTER miniszterelnök: Elnök Asszony! Köztársasági Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mindenekelőtt szeretném megnyugtatni a magyar közvéleményt, nem osztom a Fidesznek azt az álláspontját, hogy csapatokat kell küldeni Irakba, úgyhogy nem fogunk csapatokat küldeni Irakba. (Taps a kormánypárti olda…
Napirend előtti felszólalások
DR. MEDGYESSY PÉTER miniszterelnök: Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! (Közbeszólások a Fidesz padsoraiból: Frakcióvezető úr!) Amennyi hetet-havat itt összehordott, talán azt is megtehetném, hogy ne válaszoljak (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Jaj!) ezekre, hiszen sem logikai sorr…
Napirend előtti felszólalások
DR. MEDGYESSY PÉTER miniszterelnök: Köszönöm a szót... (Zaj. - Az elnök csenget.) Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A véleményem ismert; elmondtam, a Terror Háza Múzeum professzionális munka, szükséges, hasznos munka. Elmondtam: felemás munka; felemás abban az értelemben, hogy hiányzik belőle…
A/1597 Eladó a családi ezüst
DR. MEDGYESSY PÉTER miniszterelnök: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Fordítsuk meg a kérdést; tegyük fel azt a kérdést, hogy vajon segít-e az országon az, ha hatékonyan, jól működő vállalataink vannak; ha megtörténik az a fajta szerkezetváltás, ami még néhány vállalatnál bizony hátr…
A/1597 Eladó a családi ezüst
DR. MEDGYESSY PÉTER miniszterelnök: Köszönöm szépen. Képviselő úr, teljesen igaza van. A lehetőségeket kaptuk ezzel meg. Akkor fogunk vele élni, ha biztosak vagyunk abban, hogy ezek a lehetőségek jók, és érdemes ezeket kihasználni. A foglalkoztatással kapcsolatban, képviselő úr, mi azt tudjuk mondan…
A/1428 Budapest, Budapest, Te csodás
DR. MEDGYESSY PÉTER miniszterelnök: Először is köszönöm szépen a jókívánságokat, képviselő úr. Tisztelt Elnök Úr! Képviselő Úr! Azt gondolom, ez a világ rendje mostanában, hogy szomorú ellenzéki képviselők, aggódó ellenzéki képviselők és természetesen optimista és a jövőbe tekintő koalíciós képvisel…
A/1918 "Ígéretek, amelyek a csődhöz vezetnek"-címmel - a magyar gazdatársadalom védelme tárgyában
DR. MEDGYESSY PÉTER miniszterelnök: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Szeretném mondani azt, hogy nem kívánok élni azzal a felkínált lehetőséggel, hogy a be nem váltott ígéretek kérdését az elmúlt négy és fél év perspektívájában tekintsem át, mert abból négy év kapcsán…
A/1918 "Ígéretek, amelyek a csődhöz vezetnek"-címmel - a magyar gazdatársadalom védelme tárgyában
DR. MEDGYESSY PÉTER miniszterelnök: Képviselő úr, még annyit tennék hozzá az előző válaszomhoz, hogy ez az első évben 55 százalék, és onnan évről évre növekszik, tehát a második évben 60, azután 65 százalék - ez az egyik, amit tudni kell. A másik az, hogy a pontos forintösszeget majd a tárca időben,…
A/1919 Mi a bűnük, hogy értik a szakmájukat? címmel, - több megyei közúti igazgatóság vezetőjének leváltása tárgyában
DR. MEDGYESSY PÉTER miniszterelnök: Tisztelt Elnök Úr! Képviselő Úr! Teljesen igaza van, úgy van, ahogy mondta, hogy nyilvánvalóan egy vezetőnek lehetőséget kell adni arra, hogy kiválassza a munkatársait. A hat megyéről, amely érintett ebben, lehet azt is mondani, hogy sok, lehet azt is mondani, hog…
A/1919 Mi a bűnük, hogy értik a szakmájukat? címmel, - több megyei közúti igazgatóság vezetőjének leváltása tárgyában
DR. MEDGYESSY PÉTER miniszterelnök: Köszönöm a szót, elnök úr. Nem azért kérek szót, hogy válaszoljak erre, hanem miután ismereteim szerint ez az utolsó alkalom, hogy ez évben megszólalhassak a Parlament falai között hivatalos formában, szeretnék köszönetet mondani azért a munkáért, amit a kormánypá…
Napirend előtti felszólalások
DR. MEDGYESSY PÉTER miniszterelnök: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Amint az tudott, a világpolitika erőviszonyaiban 12 év alatt, az elmúlt 12 évben igen jelentős változások álltak be. A szembenállást a kooperáció váltotta fel, ugyanakkor a kétpólusú világrendszer megszűntével regionális ko…
Napirend előtti felszólalások
DR. MEDGYESSY PÉTER miniszterelnök: Köszönöm, elnök úr a szót. Ígérem, rövid leszek. A magyar parlament ugyanúgy működik, mint az európai parlamentek: a kormány kormányoz, az ellenzék kritizál, és a nemzeti kérdésekben pedig keresik a konszenzust. Köszönöm a konszenzuskereső szavakat, egyetértek azz…
Napirend előtti felszólalások
DR. MEDGYESSY PÉTER miniszterelnök: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Frakcióvezető Úr! Tisztelt Ház! Megható kedvesség, hogy összegyűjtött műveimet rendszeresen idézi... (Derültség az MSZP soraiban.- Dr. Áder János: Csak egyet!) - köszönöm szépen. Kérem, a gondosságát ne mulassza el a jövőben sem…
A/1426 Mennyit ér az Ön szava? X.
DR. MEDGYESSY PÉTER miniszterelnök: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! A kampány véget ért, ezt önnek is észre kéne venni. Ebből következően ezeket a píárfogásokat, amivel kérdéseket tesz föl olyan témában, amiben valóban igazi válaszokat várnak a magyar családok, talán mellőzni lehet…
A/1426 Mennyit ér az Ön szava? X.
DR. MEDGYESSY PÉTER miniszterelnök: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Azok az intézkedések, amelyeket az előző időszakban hozott a kormány, több mint 2 millió embert érintettek pozitív értelemben. A tiszteletem mély és valódi a magyar polgárok és a magyar családok iránt. Még önnel szemben i…
A/1427 Mennyit ér az Ön szava? XI.
DR. MEDGYESSY PÉTER miniszterelnök: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Nagyban megkönnyítené a munkámat a jövőben, ha nem római számoznák a kérdéseiket, hanem valamilyen módon segítenének abban, hogy valódi válaszokat tudjak adni. Ugyanis azt gondolom, hogy egy ilyen párbeszédnek, ami…
A/1427 Mennyit ér az Ön szava? XI.
DR. MEDGYESSY PÉTER miniszterelnök: Képviselő Úr! Elnök Úr! Először is, nem fogom kihasználni azt a lehetőséget, hogy arra utaljak vissza, hogy ön azt kéri rajtunk számon, amit sajnos az elmúlt négy évben az előző kormány nem valósított meg. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Ti ígértétek! - Dr. Mátrai…
V/1143 Az Európai Unióhoz történő csatlakozás tárgyában politikai vitanap kezdeményezés
DR. MEDGYESSY PÉTER miniszterelnök: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Az Európai Unió értékrendet és értékközösséget jelent, a fejlett európai országok értékközösségét. Olyan értékeket, mint például szabadság, demokrácia, szabad versenyes piacgazdaság, szolidaritás, vagy má…
A/1265 Mennyit ér az Ön szava II.?
DR. MEDGYESSY PÉTER miniszterelnök: Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! A kérdése arra irányul, hogy vajon a postások kapnak-e valódi reálbér-növekedést a következő években vagy sem. A vállalásaink között valóban szerepelt a postások bérének rendezése, emelése is, és mint ahogy egyébként sem az orvosok…
A/1265 Mennyit ér az Ön szava II.?
DR. MEDGYESSY PÉTER miniszterelnök: Maradva a tárgyszerű hangnemnél, amit egyébként a képviselő úrnak külön is köszönök, és kicsit szokatlan is az utóbbi időben a parlamentben, nos tehát tárgyszerű hangnem mellett hadd mondjam: valóban igaz, hogy a közszférában 50 százalékos béremelésre most ősszel…
A/1264 Mennyit ér az Ön szava I.?
DR. MEDGYESSY PÉTER miniszterelnök: Köszönöm a kérdését, képviselő úr. Tisztelt Elnök Úr! Ha megengedi, akkor néhány mondattal visszatérnék. Először is tájékoztatom, hogy nekem a négy évre vállalt ígéreteimről a negyedik év végén kell majd elszámolnom. Vállalom, hogy akkor el fogok számolni, és mint…
A/1264 Mennyit ér az Ön szava I.?
DR. MEDGYESSY PÉTER miniszterelnök: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Miután magát a konkrét programot a kormány a következő napokban fogja tárgyalni, nagyon nehéz lenne azt mondani, hogy mi nincs benne. Ön felsorolt egy csomó dolgot, ami nincs benne, én pedig válaszolhatnám, hogy az mind b…
A/1328 Miért titkolja a Kormány az ellenzéki pártok elől az Európai Uniós tárgyalási álláspontokat?
DR. MEDGYESSY PÉTER miniszterelnök: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Szeptember 19-én alakult meg a parlament európai uniós ügyekkel foglalkozó nagybizottsága, kezdeményezésünkre. Ezen a bizottsági ülésen két tájékoztató hangzott el. Részben én elmondtam, hogy az európai uniós tanác…
A/1328 Miért titkolja a Kormány az ellenzéki pártok elől az Európai Uniós tárgyalási álláspontokat?
DR. MEDGYESSY PÉTER miniszterelnök: Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Képviselő Úr! Meg fogják kapni az anyagokat. Szívesen, személyesen is vállalom azt, hogy bizonyos beavató beszélgetéseket folytassunk azokról a nagyon érdekes, fontos kérdésekről, ahol azért persze a mi belső pozícióink kialakítá…
Napirend előtti felszólalások
DR. MEDGYESSY PÉTER miniszterelnök: Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Örülök annak a hangváltozásnak, amelynek tanúi lehetünk, ami azt mutatja, hogy az európai uniós csatlakozás fontos az ellenzéki pártoknak is. (Közbeszólás az ellenzéki pártok soraiból: Jaj, ne!) Szívesen vesszük…