125 felszólalás
T/2543 A helyi adókról szóló 1990.évi C. törvény módosításáról
DR. NAGY GÁBOR TAMÁS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Csak arra a megjegyzésére szeretnék reagálni Takács képviselőtársamnak, hogy én nem a törvényjavaslatról beszéltem, hanem a forrásmegosztásról. Természetesen, ha az a helyi adónem, amelyről a 2000. év során beszélünk, bevezetésre kerül és január…
T/2543 A helyi adókról szóló 1990.évi C. törvény módosításáról
DR. NAGY GÁBOR TAMÁS (Fidesz): Köszönöm szépen. Én is azzal szeretném kezdeni, hogy nem az a felelős gazdálkodás, hogy a főváros ne élje föl a vagyonát, ellenben a kerületek éljék föl a vagyonukat. A kerületek gazdálkodása ma olyannyira ellehetetlenült, hogy valódi vagyonfelélés árán lehet csak a mű…
T/1816 A Szent István-i államalapítás emlékének megörökítéséről és a Szent Koronáról
DR. NAGY GÁBOR TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót elnök úr. Én az előző két hozzászólás alapján határoztam el, hogy most egy pillanat erejéig egy kétpercessel reagálok mindarra, ami itt elhangzott, és talán engedjék meg, hogy annyi szubjektivitást vigyünk ebbe a vitába, hogy nem az a fontos, hogy honna…
T/1816 A Szent István-i államalapítás emlékének megörökítéséről és a Szent Koronáról
DR. NAGY GÁBOR TAMÁS (Fidesz): Köszönöm szépen. Én nem szeretnék történészkedni, de mégiscsak van egy jegyzőkönyv, amiben most mindazt, amit Wiener képviselő úr elmondott, rögzítették, és miután ő annyira kategorikusan és végérvényesen jelentette ki ezeket a tényeket, engedjék meg képviselőtársaim,…
Napirend utáni felszólalások
DR. NAGY GÁBOR TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Ha megkérdezzük az ide látogatókat vagy az itt élőket, hogy mi a legvonzóbb Budapesten, tízből kilencen a Duna-parti panorámát említik meg. S valóban páratlan az Országház, a kivilágított Lánchíd, a királyi palota, vagy a pesti…