431 felszólalás
T/11716 Az éghajlat védelméről
DR. OROSZ SÁNDOR, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Asszony! Mármint a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács tiszteletbeli elnökének, Szili Katalin képviselő asszonynak köszönök így, aki egyik aláírója és - mint itt hallhattuk - beterjesztőj…
T/11716 Az éghajlat védelméről
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Bocsánat, hogy az utolsó pillanatban kéznyújtással jelentkeztem - tudom, hogy meg kell nyomni ezt a gombot -, csak Katona Kálmán legutóbbi megjegyzésére szeretném mondani, hogy ő maga bizonyos aláírásról szólt, ezzel szemben a levél megfogalmazása, amelyben a jelzés hozzánk…
T/11517 A környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény módosításáról
DR. OROSZ SÁNDOR, a környezetvédelmi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. A környezetvédelmi bizottság a mai ülésén tárgyalta meg a törvényjavaslatot, és 7 igen szavazattal, 8 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett általános vitára nem javasolta. A vitában elhangzottak képviseletével engem b…
T/11163 A bányászatról szóló 1993. évi LXVIII. törvény módosításáról
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP), a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Ígérem, hogy rövid leszek. Engedjenek meg néhány szót a beterjesztett törvényjavaslat előzményeiről és utána arról, hogy maga a törvényjavaslat mit tartalmaz. Az előzményekről: közel egy évtizede annak, hogy…
H/11211 Magyarország fenntarthatósági helyzetéről és az abból adódó feladatokról
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Igen tisztelt Előterjesztők! Engedjék meg, hogy három kérdést érintsek, egyrészt szóljak az előzményekről, másrészt szóljak magáról a határozati javaslatról, és utána talán a lényegről, a határozati javaslat mellékletéről. Értelemszerűen nem a telj…
H/10931 A 2009-2014 közötti időszakra szóló Nemzeti Környezetvédelmi Programról J/10932 A 2003-2008 közötti időszakra szóló második Nemzeti Környezetvédelmi Program végrehajtásáról H/11177 A 2003-2008 közötti időszakra szóló második Nemzeti Környezetvédel
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! A környezetvédelmi bizottság a második nemzeti környezetvédelmi program elfogadására szólította fel határozatban az Országgyűlést. (12.30) Ezt a lefolytatott vita alapján csak megerősíteni tudom. Az ország jövője azon múlik, hogy…
T/11028 A Tisza-völgy árvízi biztonságának növelését, valamint az érintett térség terület- és vidékfejlesztését szolgáló program (a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése) közérdekűségéről és megvalósításáról szóló 2004. évi LXVII. törvény módosításáról
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Előterjesztők! Tisztelt Képviselőtársaim! Azzal a gondolattal szeretném az alapul fekvő két módosító indítványhoz a hozzászólásomat kezdeni, amit Katona képviselő úr megfogalmazott, nevesen, hogy a környezetvédelmi bizottság ülésén történt…
H/10931 A 2009-2014 közötti időszakra szóló Nemzeti Környezetvédelmi Programról J/10932 A 2003-2008 közötti időszakra szóló második Nemzeti Környezetvédelmi Program végrehajtásáról H/11177 A 2003-2008 közötti időszakra szóló második Nemzeti Környezetvédel
DR. OROSZ SÁNDOR, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Sajátos, amikor több indítványt közösen, együttesen tárgyal a Ház, és sajátos az is, amikor a bizottsági határozati javaslat előadója az egyik párt vezérszónoki mondandója között fogja elmondani azt, amire…
T/11068 Egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról
DR. OROSZ SÁNDOR, a környezetvédelmi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Miniszter Úr! Képviselőtársaim! A környezetvédelmi bizottság többsége nem támogatta ezt a többségi álláspontot - fogalmazta meg Katona Kálmán úr. Kisebbsége támogatta a törvényjavaslat bete…
T/9952 A bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény módosításáról
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Miniszter Urak! Bizottsági Elnök Úr! Képviselőtársaim! Energiapolitikai és jogi kérdésekről beszélünk az előterjesztés kapcsán, és azt gondolom, hogy ez így helyénvaló is, hiszen fontos ügy, nevesen az energia van éppen napirenden. Azért kezde…
T/11028 A Tisza-völgy árvízi biztonságának növelését, valamint az érintett térség terület- és vidékfejlesztését szolgáló program (a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése) közérdekűségéről és megvalósításáról szóló 2004. évi LXVII. törvény módosításáról
DR. OROSZ SÁNDOR, a környezetvédelmi bizottság előadója: Elnök asszony, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! A hosszú nevű, a Vásárhelyi-tervvel foglalkozó törvénymódosító javaslat két olvasatban is szerepelt a környezetvédelmi bizottság előtt. Az egyik egy korábbi szövegű, korábban benyúj…
T/11028 A Tisza-völgy árvízi biztonságának növelését, valamint az érintett térség terület- és vidékfejlesztését szolgáló program (a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése) közérdekűségéről és megvalósításáról szóló 2004. évi LXVII. törvény módosításáról
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Bencsik úr kapuzárási pánikról beszélt, bár nem a mostani mondandójában, hanem bizottsági előadói minőségében. Szeretném tájékoztatni, hogy maga a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa is ugyanígy képviselői önálló indítványon, a Nemzeti Fennt…
T/6669 A vízitársulatokról
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt előterjesztő Képviselőtársak! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Az Országgyűlés környezetvédelmi bizottságának én is tagja, egész pontosan alelnöke vagyok, így hát valóban tárgyaltuk ezt a bizonyos előterjesztést. Ez nem hangzott el i…
T/10554 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Az újból megnyitott részletes vitánál tartunk, mondandómat igyekszem ennek szabályaihoz igazítani, és kétirányú lesz. (9.10) Egyrészt szeretnék beszélni a benyújtott indítványokról, többről, az ezekből levonható követk…
T/5949 A Polgári Törvénykönyvről
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Amikor a köztársasági elnök úr átiratát olvastam, őszintén szólva azon döbbentem meg, hogy oly mértékben szélesítette ki a kifogásait, ami legalább annyira parttalan, mint amennyire úgy tűnik, ez az itt folyó vita is. Ha körbenézek - most nem aszer…
T/5949 A Polgári Törvénykönyvről
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Ígérem, hogy többé nem fogom előhozni, de talán félreértett képviselő úr. Amikor azt mondtam, hogy parttalanná tette köztársasági elnök úr a kifogásait, ezzel azt a meglehetősen szigorú véleményemet igyekeztem burkoltan megfogalmazni, hogy amikor köztársasági elnök úr vissza…
T/5949 A Polgári Törvénykönyvről
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Én is vallomással kezdem, 31 éve vagyok házas ember, de nem is ez az érdekes, azt gondolom, mert itt nem erről szól a vita, hanem arról, hogy vajon erkölcsi normát és mely erkölcsi normát lehet és indokolt beépíteni egy polgári törvénykönyvbe. Azt…
T/5949 A Polgári Törvénykönyvről
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Szabályozásról van szó. Őszintén szólva, ha a magánszférában megvalósuló munkáltatás körülményeit nézzük, akkor bizony nem dughatjuk a fejünket a homokba. Az a rémkép, amiről az önök Ptk.-hoz benyújtott indítványai szólnak, időnként sajnos jelen va…
T/10745 A környezetvédelmi termékdíjról, továbbá egyes termékek környezetvédelmi termékdíjáról szóló 1995. évi LVI. törvény módosításáról
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Elnök asszony, köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Aki az általános vitát figyelte, az pontosan tudja, hogy olyan törvényjavaslat részletes vitájánál tartunk, amely törvényjavaslatot a gazdasági lobbiérdekek már eldöntöttek. Ez…
T/10745 A környezetvédelmi termékdíjról, továbbá egyes termékek környezetvédelmi termékdíjáról szóló 1995. évi LVI. törvény módosításáról
DR. OROSZ SÁNDOR, a környezetvédelmi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Az Országgyűlés környezetvédelmi bizottsága megtárgyalta és ellenzéki többséggel általános vitára javasolta a termékdíjtörvény módosításáról szóló törvé…
T/10745 A környezetvédelmi termékdíjról, továbbá egyes termékek környezetvédelmi termékdíjáról szóló 1995. évi LVI. törvény módosításáról
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Velkey Gábor képviselőtársam filozófiájával értek egyet, de ez talán kiderült a bizottsági kisebbségi álláspont ismertetésekor is. Érdeklődéssel várom Szatmáry úrék gondolatait a göngyöleg dolgában, mert én is úgy látom, hogy ez még nincs elrendezv…
T/10554 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy a költségvetés mostani általános vitájához úgy is, mint Óbuda országgyűlési képviselője, és úgy is, mint a környezetvédelmi bizottság egyik alelnöke szóljak hozzá. Ennek megfelelően szeretnék szólni az általános vit…
T/10554 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Egyetlenegy dologra szeretném felhívni a figyelmet. A termékdíjtörvényt meg fogjuk vitatni a jövő héten. Ismereteink szerint a tervezetben jelentős változást mutató ügy nem érinti a költségvetés számait. Tehát a költségvetés számai teljesülhetnek akkor is, ha elfogadjuk azt…
T/9817 A közteherviselés rendszerének átalakítását célzó törvénymódosításokról T/9818 A vagyonadóról
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Ha ez ügyrendi javaslat volt, akkor nem lehet hozzászólni ügyrendben? (Kovács Tibor: Ügyrendileg kellene hozzászólni! Ügyrendi javaslathoz frakciónként van hozzászólási lehetőség. Amennyiben nem volt az, akkor be kellene jelenteni, hogy ez nem volt ügyrendi.)
T/9817 A közteherviselés rendszerének átalakítását célzó törvénymódosításokról T/9818 A vagyonadóról
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Reményeim szerint házszabályszerűen van még joga szólni a kormánypárti képviselőnek. Én az Országgyűlésben a vita alatt álló, beterjesztett adótörvények együttes vitájában jó irányról és rossz irányról szeretnék szólni, merthogy ez egy általános vi…
T/9712 A nemzeti vízvagyon privatizációjának megakadályozása érdekében az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény módosításáról
DR. OROSZ SÁNDOR, a környezetvédelmi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. A környezetvédelmi bizottság a mai napon tartotta azt a rendkívüli ülését, aminek rendkívüliségét az okozta, hogy a mai napirendi szavazás után derült ki, hogy ezzel a témával sürgősen kell foglalkozni, hiszen ahhoz,…
T/9354 A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény módosításáról szóló 2008. évi CXI. törvény hatálybalépésével és a belső piaci szolgáltatásokról szóló 2006/123/EK irányelv átültetésével összefüggő
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Fónagy képviselőtársam a bányatörvény Ket. kapcsán megnyitott paragrafusait ostorozta. Szeretném jelezni, hogy jogalkotóként is meg az ügyben más szempontból elkötelezettként is egyetértek gondolataival. De ha csak ezt akartam volna mondani, akkor…
T/9194 A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény módosításáról
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az a bizonyos egy ajánlási pont egy általam beterjesztett módosító indítvány, amelyikkel kapcsolatosan el kell mondanom itt önök előtt, hogy a bizottsági megméretés során nem kapott osztatlan támogatást. Egészen pontosan a biz…
T/9194 A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény módosításáról
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt előterjesztő Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A T/9194. számú törvényjavaslattal kapcsolatban, ha itt az általános vita keretei között vagyunk, arról kellene beszélnünk, hogy az a szabályozás szükségszerű-e, kell-e. Azt gondolom,…
T/9555 A közbiztonság és a közrend védelmében, illetve fenntartásában közreműködő szervezetekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
DR. OROSZ SÁNDOR, a környezetvédelmi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Az Országgyűlés környezetvédelmi bizottsága május 11-ei ülésén tárgyalta a közbiztonság és a közrend védelmében, illetve fenntartásában közreműködő szervezetekre vonatkozó, egyes törvények módosítását kezdeményező T/…