431 felszólalás
T/5480 Az energiaadóról
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Van egy dolog, amit azért valamelyest irigylek önöktől, ez pedig az, hogy önök kiváló teljesítményt tudnak nyújtani a cirkuszban. Van ennek jelentősége, hiszen a parlament egy ilyen színházszerű tünemény. Kifejtve, azt a részét nem irigylem, hogy b…
T/5480 Az energiaadóról
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Balla képviselő úr, aki menet közben kiment, ugyanúgy, mint én is, ki-be jövünk-megyünk, és közben figyeljük a vitát. Balla képviselőtársam kikérte ezt a cirkusz dolgot. Megmondom őszintén, ezt nem rossz értelemben, hanem mint ahogy jeleztem is, jó…
A/5243 Hogyan alakul a Nemzeti Agrár-környezetvédelmi Program jövője az Európai Unióba történő belépéssel?
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! A mai parlamenti ülést figyelve úgy tűnhet a hallgatóság számára, mintha Magyarország a bűnös brókerek és azok bűntársainak országa volna. Én azonban bízom abban, hogy Magyarország sokkal inkább az előremut…
A/5243 Hogyan alakul a Nemzeti Agrár-környezetvédelmi Program jövője az Európai Unióba történő belépéssel?
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Végtelenül örülök ennek a válasznak. Személyesen, mint a környezetvédelmi bizottság alelnöke úgy tartom, hogy a magyar agrárgazdálkodók egyik legfontosabb, legelőremutatóbb támogatása; az idén még a nemzeti agrár-környezetvédelmi programban és…
T/4138 A természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény módosításáról
DR. OROSZ SÁNDOR, a környezetvédelmi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Az Országgyűlés környezetvédelmi bizottsága megtárgyalta a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény módosítását kezdeményező T/4138. számú törvényjavaslatot, és azt egyh…
T/4138 A természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény módosításáról
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tekintettel arra, hogy a környezetvédelmi bizottság ülésén alkalmam nyílt elmondanom mindazokat az érveket, amelyek támogatják ezt a törvényjavaslatot, és ezt bizottsági szónokként is megtehettem, ezt külön ebben a késői órában, más fontos napirend…
T/4138 A természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény módosításáról
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Egy általános vita, remélem, vége felé járunk. Ezt azért is tartom fontosnak, mert ez a vita is megerősítette azt, hogy azt a célt, ami miatt ezt beterjesztették, miszerint a jogbiztonság növekedjék, ez biztos, hogy szolgálja, hiszen lehatárolásra…
Napirend előtti felszólalások
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy világnap arra mindig alkalmat teremt, hogy a figyelmet ráirányítsa valamilyen konkrét ügyre. (13.10) Nincs ez másként a környezetvédelmi világnappal sem. A politikusoknak - ahogy a miniszte…
H/3239 Az Európai Uniós közvetlen mezőgazdasági támogatások nemzeti kiegészítéséről
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Ha egy gazda hallgatja ezt a parlamenti vitát, körülbelül úgy jár, mint a viccben, amikor bekiabál az egyik: mennyi? A válasz: 30. Mi 30? Mi mennyi? Hát körülbelül így néz ki ez a mostani vita, mert minek a 25 százaléka, minek a 30 százaléka, és eg…
H/3239 Az Európai Uniós közvetlen mezőgazdasági támogatások nemzeti kiegészítéséről
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm. Járvás úr előbbi vitatkozó megjegyzéseinek java részével egyetértek, azonban azt gondolom, hogy nem a Medgyessy-kormánynak van szüksége a szavahihetősége helyreállítására. Ma Magyarországon az a tény, hogy ilyen országgyűlési határozati javaslatot be kellett terjes…
T/1317 A géntechnológiai tevékenységről szóló 1998. évi XXVII. törvény, valamint az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény módosításáról
DR. OROSZ SÁNDOR, a mezőgazdasági bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága a 2002. november 23-ai, szombati ülésnapján foglalkozott a T/1317. számú törvényjavaslattal, és egyhangú szavazással ajánlja a tisztelt képviselőtársaim figyelmébe,…
T/1317 A géntechnológiai tevékenységről szóló 1998. évi XXVII. törvény, valamint az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény módosításáról
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Amint ez a bizottsági véleményekből is kitetszett, de itt ezt meg kell erősítenem, a Magyar Szocialista Párt parlamenti képviselőcsoportja támogatja a kormány által beterjesztett T/1317. törvényjavaslatot, amely két törvényt módosít,…
T/1317 A géntechnológiai tevékenységről szóló 1998. évi XXVII. törvény, valamint az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény módosításáról
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Legelőször is elnézést kérek Lezsák úrtól, aki az MDF szónokaként várakozik, hogy elmondhassa a véleményét. Ígérem, nem nyomok több kétpercest, én is megtartóztatom magam. Viszont Pap János úr mondandójából kisüt számomra egy olyan dolog, hogy nyil…
Napirend előtti felszólalások
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Amikor az ülésre vártam, a Parlament erkélyéről kormoránokat láttam. Ezek a madarak még a 19. században bőven falatozhattak a magyar vizekből a vadvízországban. Aztán a 19. század második felében az árvizek elleni védekezés jegyében a Vásárhel…
H/860 Az Országos Hulladékgazdálkodási Tervről
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Mindössze azért kértem a vita e szakaszában szót, hiszen Pap János képviselőtársam méltatlanul ismételten a szájára vette a nevemet. (Derültség a kormánypártok padsoraiban.) Olyat tulajdonított a bizottsági ülésen általam elmondottaknak, ami nem vo…
H/860 Az Országos Hulladékgazdálkodási Tervről
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Horváth Zsolt képviselőtársam hozzászólása inspirált arra, hogy még egyszer én is gombot nyomjak. Ugyanis azt gondolom, hogy a hulladékgazdálkodási tervvel kapcsolatban, és korábban is, amikor a törvényről beszéltünk, egy alapvető szemléleti kérdés…
H/860 Az Országos Hulladékgazdálkodási Tervről
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Miniszter asszony, ne vonja vissza ezt az országgyűlési határozati javaslatot. Azt tapasztalom, és megerősítem azt az észrevételét a miniszter asszonynak, hogy Illés képviselőtársam a bizottsági főpróba után egy jóval szűkebb nyilvánosság előtt itt…
H/860 Az Országos Hulladékgazdálkodási Tervről
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Nem hiszem, hogy tautológia, de azt hiszem, a szervezéselméletben akár még odáig is el lehet jutni, hogy a tervezésnek is van terve. (Derültség.) Tóth úr, valószínűleg meglepetésként érte. Azt gondolom tehát, hogy aki azt gondolja, hogy minden egye…
H/860 Az Országos Hulladékgazdálkodási Tervről
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Úgy látszik, ilyen kivételes helyzetek vannak a mai nap folyamán, mert számos kérdésben kivételesen egyetértek Turi-Kovács Bélával, és bizonyos értelemben Illés Zoltán képviselőtársammal is. Ilyen többek között az, hogy nem az Európai Unióért kell megcsinálni ezt. Ebben telj…
H/607 Az afrikai-eurázsiai vándorló vízimadarak védelméről szóló, Hágában, 1995. június 16-án aláírt nemzetközi Megállapodáshoz történő csatlakozásról
DR. OROSZ SÁNDOR, a környezetvédelmi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az Országgyűlés környezetvédelmi bizottsága az elmúlt héten, szeptember 4-i ülésén tárgyalta meg az országgyűlési határozati javaslatot, ahol vita nem volt, mindenesetre nagyobb figyelem övezte az elhan…
T/286 A Nemzeti Földalapról szóló 2001. évi CXVI. törvény módosításáról
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Míg egy jogszabálytervezetből végleges jogszabály lesz, számos fázison megy keresztül, többek között nyelvtanilag is ellenőrzik a képviselők, sőt időnként még tudós intézmények is. A végső szót a zárószavazás fogja meghozni, addig minden alakulhat,…
T/286 A Nemzeti Földalapról szóló 2001. évi CXVI. törvény módosításáról
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Ehhez az inkriminált állattenyésztő telephez szeretnék én is hozzászólni. Lassan-lassan olybá tűnik, mintha Magyarországon pusztán nagyüzemeknek lehetne állattenyésztő telepük. Szeretném képviselőtársaimat tájékoztatni, hogy ez őrült tévedés. Ráadá…
T/286 A Nemzeti Földalapról szóló 2001. évi CXVI. törvény módosításáról
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Éppen az ajánlás 2. és 3. pontja fölött vitatkozunk, hiszen a 2. pontban törölni rendeli az állattenyésztő telepeket Pap János képviselőtársam. Számtalan érv hangzott el, én egyre szeretném felhívni a képviselőtársaim figyelmét, a magyar agrár…
T/286 A Nemzeti Földalapról szóló 2001. évi CXVI. törvény módosításáról
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. A vita e szakaszában azért terveztem, hogy hozzászólok, hogy részben megtegyem kritikai megjegyzéseimet Pap János úr 2. és 3. pontban leírt javaslatai vonatkozásában. Azt hiszem, hogy ez nagyrészt a megelőző vitában sikerült. A másik ok, ami m…
T/286 A Nemzeti Földalapról szóló 2001. évi CXVI. törvény módosításáról
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Rátekintettem, kedves képviselőtársam, nincs igaza. Éppen az, hogy nem találja meg ezekben, ez jelenti azt, hogy valóban úgy igaz, ahogy én említettem, nevezetesen, hogy az állami erdők továbbra is maradnak állami erdők, és a Nemzeti Földalap…
T/286 A Nemzeti Földalapról szóló 2001. évi CXVI. törvény módosításáról
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Elnök Asszony! Köszönöm a szót. A száznapos kormányprogram egyik fontos rendelkezése, a magyar gazdálkodók számára fontos garanciákat jelentő rendelkezése volt az, amelyik úgy szólt, hogy társadalmi felügyelet alá helyezzük a Nemzeti Földalap működését. Rendkívül fontos tehá…
T/286 A Nemzeti Földalapról szóló 2001. évi CXVI. törvény módosításáról
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Pap János képviselőtársam, nevéhez híven, eléggé Janus-arcú módon értékeli a tevékenységemet: amikor neki tetsző véleményt formálok, akkor okos, derék férfi, amikor nem, akkor a dolgokat meg sem értő valaki vagyok. Azért egy kis önvizsgálatot…
T/286 A Nemzeti Földalapról szóló 2001. évi CXVI. törvény módosításáról
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Érdekes jelenségnek lehetünk tanúi. Ahhoz, hogy megtudjuk, kinek-kinek mi is a pontos álláspontja, lehet hogy három ciklust kell végigvárnunk. Én emlékszem annak az agrárjelentésnek a vitájára és arra is, hogy az akkor minisztereket miként véd…
T/286 A Nemzeti Földalapról szóló 2001. évi CXVI. törvény módosításáról H/287 A földbirtokpolitikai irányelvekről
DR. OROSZ SÁNDOR, a mezőgazdasági bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága az elmúlt héten tartott ülésén a Nemzeti Földalapról szóló 2001. évi CXVI. törvény módosításáról szóló T/286. számú törvényjavaslatot megvita…
T/286 A Nemzeti Földalapról szóló 2001. évi CXVI. törvény módosításáról H/287 A földbirtokpolitikai irányelvekről
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Turi-Kovács képviselőtársam figyelmébe ajánlom, hogy az elmúlt négy évben ezer és egy lehetőségük lett volna a családi gazdaságok gyarapodását elősegíteni - semmit nem tettek érte. Minden támogatást, amit a családi gazdaságoknak a végén ígértek, az…