736 felszólalás
V/2956 Magyarországnak nincs szüksége megélhetési bevándorlókra
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Számos hozzászólásból ‑ Schiffer András vagy Szabó Timea, de Harangozó Tamás is hasonlót mondott ‑ az derült ki számomra, hogy innen, a fővárosból nézve ez a probléma valóban mintha teoretikus dologként jönne elő, de engedtessék meg…
T/3017 Egyes felsőoktatási tárgyú törvények módosításáról
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Az előttünk fekvő törvényjavaslat, azt gondolom, alapvetően mégiscsak inkább technikai természetű módosításokat tartalmaz, jóllehet egy-kettővel kapcsolatban nekem is van kérdésem. Szerintem az nagyon helyes, hogy meg…
T/3017 Egyes felsőoktatási tárgyú törvények módosításáról
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Csak egypár dolgot szeretnék pontosítani. A MAB-ra vonatkozóan az, amit Hiller képviselő úr mondott, annyiban nem állja meg a helyét, hogy 2014 nyarán volt egy törvénymódosítás, ami változtatott az arányokon, és szó sincs benne kormányzati többségről. P…
V/1925 A Magyarországról történő elvándorlás okairól és a folyamat megállításának lehetséges megoldásáról
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az elvándorlás, külföldi munkavállalás, hazajövetel, migráció kérdése azon túlmenően, hogy nagyon bonyolult és szerteágazó, világos, hogy számos részterületet külön-külön, eltérő mértékben és módon érint. Úgyhogy engedt…
T/2082 A kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény és az azzal összefüggő törvények módosításáról
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Kiss László képviselő úr azt mondta, hogy mintaszerű társadalmi egyeztetés történt a törvény előkészítésével kapcsolatosan, számos előremutató irány van benne; köszönjük szépen. Ezt csak azért kívántam felidézni, mert Ikotity képviselő úr meg azt…
T/2082 A kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény és az azzal összefüggő törvények módosításáról
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Bevallom őszintén, egészen elképesztő volt, amikor Volner János arról beszélt, hogy a régészek esetében ? mivel őket az állam fizeti ? a munkaidejüket és egyebeket szabja meg azonnal az állam úgy, ahogy neki az tetszik. Innent…
T/2085 A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény módosításáról
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Kunhalmi Ágnes, úgy látszik, beugrott egy kétperces hozzászólásra, aztán elszaladt. Ugyanis, ha az a probléma, amiről ő két percben beszélt, oly fontos lenne, akkor a sajátjait kellett volna ostoroznia, akik megszüntett…
K/2145 Mikor, hogyan tervezik a duális képzés bevezetését a felsőoktatásban?
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A magyar felsőoktatásban viszonylag gyakran találkozunk azzal a jelenséggel, hogy alapos és mélyenszántó elméleti felkészültség van, ugyanakkor a gyakorlati ismeretek szintjén viszont komoly hiányosságokkal is találkozhat…
T/1768 A tudományos kutatásról, fejlesztésről és innovációról
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Szerintem nyugodtan kijelenthetjük azt, amit államtitkár úr is már szóba hozott, nevezetesen, hogy ezt a törvényjavaslatot azért mind a korábbi vita során, mind pedig a Törvényalkotási bizottságban is alapvetően konszenzus fogadta é…
T/1768 A tudományos kutatásról, fejlesztésről és innovációról
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Csak szeretném megjegyezni, hogy egyrészt Ikotity képviselő úr valószínűleg elaludta azt, amit államtitkár úr volt kedves jelezni, nevezetesen, hogy az MTA egyetértésének a kikérése egész egyszerűen értelmezhetetlen felvetés, mert az MTA egy közt…
T/1768 A tudományos kutatásról, fejlesztésről és innovációról
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Azt szeretném csak Szilágyi képviselő úrnak megjegyezni ? (Megszólal egy mobiltelefon.) bocsánat, elfelejtettem kikapcsolni a telefont ?, hogy nem szóról szóra történő megismétlés van, és nem rosszindulat munkálkodott az egész mögött, hanem egyszerűen c…
T/1794 Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Sajnos az érintettek, akikre reagálni szeretnék, nincsenek jelen, úgy látszik, fontosabbnak tartották elmondani a valótlanságokat, aztán gyorsan megpattantak. Szelényi képviselő asszony mindenféle láthatatlan tervekről beszélt. A láthatatlan terv…
T/1768 A tudományos kutatásról, fejlesztésről és innovációról
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Elég sok minden elhangzott itt az elmúlt több mint egy órában, én azért azt hadd jegyezzem már meg, hogy ha szakmai kérdésről vitatkozunk vagy beszélgetünk, márpedig szinte kifejezetten a mostani törvény ilyen, akkor nem árt, ha vég…
T/1768 A tudományos kutatásról, fejlesztésről és innovációról
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Pár dolgot szeretnék csak megjegyezni. Szilágyi képviselő úr azt említette, hogy problémás a pályáztatás nélküli finanszírozás a kormány részéről. Sallai Benedek azt mondta, hogy ez lehet jó. Szeretnék konkrét példát is mondani, hogy érthető legy…
T/1705 Az egyes adótörvények és azokkal összefüggő más törvények, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény módosításáról
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Én a társasági adóhoz kapcsolódóan szeretnék egypár szót mondani, mégpedig azért, mert a mostani változtatások érintik a kutatás és a felsőoktatás kérdését, mégpedig, azt gondolom, jó irányban és pozitív módon. Egyrészt a java…
T/311 Egyes oktatási tárgyú törvények módosításáról
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Úgy hallottam és úgy tapasztaltam, hogy az egész beterjesztett törvényjavaslattal kapcsolatban lényegében a figyelem kifejezetten a felsőoktatásra irányult, és ezen belül is láthatóan a kancellári tiszts…
T/311 Egyes oktatási tárgyú törvények módosításáról
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Egy-két felvetésre szeretnék reagálni, mert azt gondolom, hogy rossz irányba vitte el a gondolkodásunk menetét. Legelőször is szeretnék elnézést kérni elnök úrtól, az ő mondandójára is kénytelen vagyok reagálni, csak ő most elnöki mivoltában nem…
T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Én a költségvetésnek a felsőoktatást érintő tételeihez szeretnék hozzászólni. Ami a jövő évi költségvetésben a felsőoktatás helyzetét illeti, azt lehet mondanunk, hogy ennek a költségvetésnek a felsőoktatás az egyik nyertese, hiszen a 2014. évben közel…
T/11933 A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény módosításáról
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Ha visszagondolunk a magunk mögött hagyott bő egy évtizedre, akkor azt láthatjuk, hogy a pedagógusok szakmájában két olyan időpontot tudunk találni, amikor jelentősebb bérnövekményt lehetett regisztrálni; az egyik 2002-ben, a másik pedig most indul. A k…
T/11933 A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény módosításáról
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Szeretnék arra emlékeztetni, hogy mindig is azt mondta a kormány és azt mondta a Fidesz, visszakereshető egyébként minden parlamenti dokumentumban is, hogy amikor a gazdaság teljesítőképessége lehetővé teszi, akkor a pedagógus-életpályát és a hoz…
T/11114 Az oktatás szabályozására vonatkozó egyes törvények módosításáról
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Szeretném csak megjegyezni, hogy azon nem csodálkozunk, hogy Lamperth Mónika a szocialisták nevében azt mondta, hogy nem ért ezzel egyet. Ha megnézzük, hogy az elmúlt kormányzásuk nyolc éve alatt jobb lett-e a közoktatás színvonala, azt ke…
T/11114 Az oktatás szabályozására vonatkozó egyes törvények módosításáról
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Én mindig csodálom az amnéziaképességet a szocialistáknál, ugyanis csak azt szeretném szíves figyelmébe ajánlani, hogy Hiller István, amíg miniszterként kérdezték tőle - az interjú visszakereshető -, hogy mikor volt jobb az esélyegyenlőség, az ő miniszt…
H/10767 A nemzetiszocialista vészkorszak történelmének a fiatal generációk körében való minél teljesebb megismertetése, valamint az emlékezetkultúra fontosságának tudatosítása érdekében szükséges egyes intézkedésekről H/10960 A diktatúrák által intézménye
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Múltkorában készült egy felmérés, nem is felmérés, inkább csak szúrópróbaszerű kérdezés egyetemisták körében. Meglepő volt azt hallani, hogy a Műszaki Egyetemen próbaképpen megállítottak néhány hallgatót, és megkérdezték, hogy mikor volt a másodi…
H/10767 A nemzetiszocialista vészkorszak történelmének a fiatal generációk körében való minél teljesebb megismertetése, valamint az emlékezetkultúra fontosságának tudatosítása érdekében szükséges egyes intézkedésekről H/10960 A diktatúrák által intézménye
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen. Gyakorlatilag a Révész Máriusz képviselő úr által elmondottakat szeretném csak megerősíteni: akkor járunk el helyesen, ha a vitát visszatereljük abba a mederbe, ami abba az irányba tud vezetni bennünket, hogy végül is közös nevezőre juthassunk. Ugyanis ha…
T/11114 Az oktatás szabályozására vonatkozó egyes törvények módosításáról
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Csak elöljáróban szeretném megerősíteni, hogy amit az előbb Révész Máriusz mondott, az valóban igaz. Tehát az Osztolykán Ágnes által elmondott, bizottsági kisebbségi véleményként aposztrofált mondandó így, ilyen módon, ilyen formában a bizottsági…
T/11114 Az oktatás szabályozására vonatkozó egyes törvények módosításáról
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Csak egészen röviden: a szövegben az szerepel, hogy egyébként választják a tisztségviselőket, meg kell nézni. Amit viszont mondani akarok: Osztolykán képviselő asszony úgy fogalmazott, hogy olyan szakmáknak van kamarája, amelyeknek magas a presztízse, é…
T/10751 A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvénynek az Alaptörvény negyedik módosításával összefüggő módosításáról
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Azt gondolom, az általános vitára ezzel nem kellene visszakanyarodni, ugyanis amiről most Hiller képviselő úr beszélt, azt az általános vita során már elmondta, és akkor a Ház erről beszélt. Akkor világossá tették az álláspontjukat, hogy a közpén…
T/10751 A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvénynek az Alaptörvény negyedik módosításával összefüggő módosításáról
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Ház! Nem kívánom újra visszaidézni, de az általános vita során szintén elhangzott, csak mondjuk, Gúr képviselő úr nem volt akkor itt, nevezetesen, hogy a munkaerő szabad áramlására vonatkozó uniós jogelveknek az égvilágon semmi közük ahhoz a szabályozáshoz, amely…
T/10751 A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvénynek az Alaptörvény negyedik módosításával összefüggő módosításáról
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm. Egyetlenegy dolgot szeretnék csak mondani és mindenkinek emlékezetébe idézni: ezt a javaslatot úgy nyújtotta be a kormány, hogy előtte a felsőoktatási kerekasztal minden résztvevője ezzel egyetértett. Tehát akkor, amikor mondjuk, Sós képviselő úr azt mondja, hogy…
T/10751 A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvénynek az Alaptörvény negyedik módosításával összefüggő módosításáról
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): A múlt alkalommal már elmondtam, hogy a számok sok mindent mutathatnak, ha értőn nézzük őket. A beiskolázási vagy jelentkezési arány változása mögött, tisztelt képviselő úr, nagymértékben ott van az, hogy ha minimálisan is, de a bejutási feltételrendszert jelentő ponthatár…