1 748 felszólalás
T/9929 Magyarország Alaptörvényének negyedik módosítása
DR. RÉPÁSSY RÓBERT közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Én ebben a vitában csak szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy elfogadott néhány nappal ezelőtt az Országgyűlés egy új polgári törvénykönyvet, ahol kibontásra került ez a szabály. (Dr. Staudt Gábor: Alkotmányellenes.) Megí…
T/9929 Magyarország Alaptörvényének negyedik módosítása
DR. RÉPÁSSY RÓBERT közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Tisztelt Staudt Képviselő Úr! Úgy fogunk járni ezzel az új szabállyal, mint a kommunista bűnök tagadásának bűncselekményével, amely ellen a Jobbik élesen tiltakozott, és amelyet alkotmányellenesnek tartott, majd az volt az el…
T/9929 Magyarország Alaptörvényének negyedik módosítása
DR. RÉPÁSSY RÓBERT közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Tisztelt Ház! A felvetés, azt mondanám, hogy még akár jogos is lehetne, ha az alaptörvény nem használná ezt a kifejezést. De az alaptörvény használja a diszkrimináció tilalmánál ezt a kifejezést. Egyébként a nemzetközi jogi d…
T/9465 A jogi segítségnyújtásról szóló 2003. évi LXXX. törvény, valamint a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény módosításáról
DR. RÉPÁSSY RÓBERT közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Ezt a vitát Staudt képviselő úrral tulajdonképpen már lefolytattuk a bizottsági ülésen. Azzal szeretném önöket megnyugtatni, hogy természetesen megvizsgáltuk, hogy valóban szükséges-e ilyen mértékbe…
T/9598 Az egyes igazságügyi jogviszonyokban alkalmazandó felső korhatárral kapcsolatos törvénymódosításokról
DR. RÉPÁSSY RÓBERT közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Magyarország Alaptörvénye mind a bírói, mind az ügyészi felső korhatárt akként állapítja meg, hogy a…
T/9383 A szellemi tulajdonra vonatkozó egyes törvények módosításáról
DR. RÉPÁSSY RÓBERT közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslat a szellemi tulajdont érintő jogszabályok közül elsősorban a szerzői jogi törvény, a szabadalmi törvény,…
T/9383 A szellemi tulajdonra vonatkozó egyes törvények módosításáról
DR. RÉPÁSSY RÓBERT közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr, a szót, és nagyon köszönöm a támogató nyilatkozatokat. A módosító javaslatokat, mint ahogyan minden törvényjavaslatnál, most is alaposan meg fogjuk fontolni. Felhívom a figyelmüket, hogy a törvényjavaslato…
T/9465 A jogi segítségnyújtásról szóló 2003. évi LXXX. törvény, valamint a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény módosításáról
DR. RÉPÁSSY RÓBERT közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Nagyon köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A harmadik országok illegálisan tartózkodó állampolgárainak visszatérésével kapcsolatban a tagállamokban használt közös nor…
T/9465 A jogi segítségnyújtásról szóló 2003. évi LXXX. törvény, valamint a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény módosításáról
DR. RÉPÁSSY RÓBERT közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Röviden szeretnék válaszolni. Köszönöm szépen a hozzászólásaikat, és természetesen meg fogjuk vizsgálni az átültetés mikéntjét. De arra azért felhívom a figyelmet, ami az írásbeli indokolásban szerepel, ho…
T/9246 A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény hatálybalépéséhez kapcsolódó átmeneti rendelkezésekről és egyes törvények módosításáról
DR. RÉPÁSSY RÓBERT közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Köszönöm szépen a hozzászólásaikat és a módosító javaslataikat. Az utóbbi két-három, sőt négy felszólalás az online módon elkövethető bűncselekményekkel volt összefüggésbe…
T/9233 Egyes igazságügyi tárgyú törvények módosításáról
DR. RÉPÁSSY RÓBERT közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, és köszönöm Staudt Gábornak, hogy ezzel a témával foglalkozott, mert így lehetővé teszi számomra, hogy erről az ugyan csak egyetlenegy mondatos, ám megítélésünk szerint is nagy horderejű módosításról beszélhe…
T/9233 Egyes igazságügyi tárgyú törvények módosításáról
DR. RÉPÁSSY RÓBERT közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselő Asszony! Ezt a vitát már képviselőtársával, Bárándy Gergellyel lefolytattuk az általános vita során, és én jeleztem, hogy nem pontosan olvasta az idevonatkozó törvénytervezetet, ugyanis a K…
T/9244 Egyes törvényeknek a Magyary Egyszerűsítési Programmal és a területfejlesztéssel összefüggő módosításáról
DR. RÉPÁSSY RÓBERT közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Igen.
T/7971 A Polgári Törvénykönyvről
DR. RÉPÁSSY RÓBERT közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Igen.
T/9246 A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény hatálybalépéséhez kapcsolódó átmeneti rendelkezésekről és egyes törvények módosításáról
DR. RÉPÁSSY RÓBERT közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Az Országgyűlés 2012. június 25-ei ülésnapján elfogadta a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvényt, azaz az új Btk.-t, amely 20…
T/9246 A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény hatálybalépéséhez kapcsolódó átmeneti rendelkezésekről és egyes törvények módosításáról
DR. RÉPÁSSY RÓBERT közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Köszönöm szépen a hozzászólásokat, még a bírálatokat is. A vezérszónokok sorrendjében szeretnék reagálni arra, ami itt elhangzott. Több hozzászóló, de elsősorban Novák Elő…
T/9233 Egyes igazságügyi tárgyú törvények módosításáról
DR. RÉPÁSSY RÓBERT közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Nem szeretnék különbséget tenni a törvényjavaslatok között fontossági sorrendben, mert azt mondta Bárándy képviselő úr, hogy azáltal, hogy ide a pulpitusra jöttem és itt mondtam el az előző expozét,…
T/9233 Egyes igazságügyi tárgyú törvények módosításáról
DR. RÉPÁSSY RÓBERT közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Igen, elnök úr, megteszem Bárándy képviselő úrnak, hogy erre a részére válaszolok a felszólalásának. Megvizsgáltam az előbb a javaslatot, és a kollégámmal is konzultáltam. A Kúria felülvizsgálati fórumként szerepel ebben az e…
T/9233 Egyes igazságügyi tárgyú törvények módosításáról
DR. RÉPÁSSY RÓBERT közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Igen, Schiffer képviselő úrnak, frakcióvezető úrnak is válaszolok azért, hogy valóban vitatkozassunk. Tehát itt kizárólag egy szakmai döntést kell meghozni. A probléma nehézsége a közigazgatási és a munkaügyi ügyszak első fok…
T/9233 Egyes igazságügyi tárgyú törvények módosításáról
DR. RÉPÁSSY RÓBERT közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Képviselő úr, hogyha ez volt a szakmai válasza, akkor legközelebb inkább a zárszóban reagálok önre.
T/9233 Egyes igazságügyi tárgyú törvények módosításáról
DR. RÉPÁSSY RÓBERT közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Akkor egyből folytatom Bárándy képviselő úrral. Nem azt válaszoltam az ön felvetésére, hogy ezentúl csak a zárszóban válaszolok. Az volt a második felszólalásom. Az első felszólalásomban tárgy szeri…
T/9244 Egyes törvényeknek a Magyary Egyszerűsítési Programmal és a területfejlesztéssel összefüggő módosításáról
DR. RÉPÁSSY RÓBERT közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A kormány által november 23-án benyújtott, az egyes törvényeknek a Magyary Egyszerűsítési Programmal és a területfejlesztéssel öss…
T/8890 Egyes törvényeknek a kormányzati ellenőrzéssel összefüggő módosításáról
DR. RÉPÁSSY RÓBERT közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Igen.
T/8890 Egyes törvényeknek a kormányzati ellenőrzéssel összefüggő módosításáról
DR. RÉPÁSSY RÓBERT közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A kormány T/8890. számon törvényjavaslatot nyújtott be, amely a kormányzati ellenőrzéssel összefüggő törvénymódosításokat tartalma…
T/8890 Egyes törvényeknek a kormányzati ellenőrzéssel összefüggő módosításáról
DR. RÉPÁSSY RÓBERT közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Csak röviden szeretném jelezni, hogy természetesen az itt elhangzott felvetéseket meg fogjuk vizsgálni, és a módosító javaslatokról is érdemben állást fogunk foglalni. A törvényjavaslat célja semmik…
T/7971 A Polgári Törvénykönyvről
DR. RÉPÁSSY RÓBERT közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Frakcióvezető-helyettes Úr! Előrebocsátom, hogy én nagyra értékelem önt mint jogászt, de ebben a felszólalásban most már sokadszorra olyan állítást fogalmazott meg, amely színtiszta hazugsá…
T/7971 A Polgári Törvénykönyvről
DR. RÉPÁSSY RÓBERT közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Elnök úr, figyelemmel leszek a figyelmeztetésére. Ezzel együtt is szeretném még egyszer elmagyarázni önnek, frakcióvezető-helyettes úr, a kormány és a tervezet viszonyát. A polgári törvénykönyv tervezetét 14 éven át egy jogtu…
T/7971 A Polgári Törvénykönyvről
DR. RÉPÁSSY RÓBERT közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Ígérem, hogy utoljára igyekszem elmagyarázni a hatályos jogszabályok által előírt helyzetet. 2014. január 1-jéig a hatályos polgári törvénykönyv tartalmazza az üvegzsebszabályokat. 2014. január 1-je után majd egy másik törvén…
T/8286 A kisajátításról szóló 2007. évi CXXIII. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról
DR. RÉPÁSSY RÓBERT közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A törvényjavaslat a Magyary-program egyszerűsítési programjának részeként került benyújtásra. A javaslat egészének…
T/7971 A Polgári Törvénykönyvről
DR. RÉPÁSSY RÓBERT közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A magyar jogrendszer megújításának ünnepélyes pillanatához érkeztünk. A magyar közjog, majd a…