1 748 felszólalás
H/15431 Az Orbán család állami forrásból történő gazdagodása, különös tekintettel a szőlőbirtokokra
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Én csak arra szerettem volna felhívni a figyelmet, hogy azok a kormánypárti felszólalók, akik úgy gondolják, hogy nekik joguk van és a kormányzati többségük is megvan hozzá, pontosabban a parlamenti többségük megvan hozzá, hogy felállítsák ezt…
H/15431 Az Orbán család állami forrásból történő gazdagodása, különös tekintettel a szőlőbirtokokra
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! Hallgatva a kormánypárti képviselőket, különösen az előterjesztőket, azon gondolkodtam, hogy mikor fognak már végre egy egyenes állítást megfogalmazni, hogy mit akarnak ebben a vizsgálóbizottságban vizsgálni. Játsszunk el egy játékot! Én elmondok e…
H/15431 Az Orbán család állami forrásból történő gazdagodása, különös tekintettel a szőlőbirtokokra
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Eörsi Mátyásnak szeretnék válaszolni, pontosabban, majd még másra is. Nagyon érdekes volt, amit fejtegetett, csak biztos, hogy nem hallgatta, amit én mondtam. (Halász János: Aludt.) Nem akartam mondani, hogy biztosan nem annyira figyelt. Azt mondtam, hogy az önök kezdemé…
H/15431 Az Orbán család állami forrásból történő gazdagodása, különös tekintettel a szőlőbirtokokra
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Még egyszer, tehát nem teszek le arról a próbálkozásomról, hogy megpróbáljam kideríteni, hogy mit akarnak vizsgálni a szocialisták ebben a vizsgálóbizottságban. A vizsgálóbizottsági kezdeményezésük bevezető mondata úgy szól, hogy az Élet és Iro…
A/15458 A rendőrség demoralizálása
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Az elmúlt héten pénteken meglehetősen kompromittáló fényképek jelentek meg a Magyar Nemzet című napilapban, amely fényképeken Lamperth Mónika belügyminiszter asszony férje látható Kulcsár Attilával és Schönthal H…
A/15458 A rendőrség demoralizálása
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Miniszterelnök úr, az nagy kár, ha ön nem lát ebben semmi kivetnivalót. A mi álláspontunk szerint a rendőrséget, a bűnüldöző szerveket meglehetősen demoralizálja az, ha a felügyeletüket ellátó belügyminiszter férje milliárdos bűncselekmények elkövetőivel meglehetősen szí…
T/14379 A pártállam titkos iratainak kezeléséről és nyilvánosságáról
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Gusztos Péter képviselőtársam felvetésére szeretnék válaszolni. Biztos nem olvasta el ezt a törvényjavaslatot, ezért keverte össze a következő napirendi ponttal, ahol az alkotmánymódosítás szerepel napirenden. De az alkotmánymódosítási javaslatunk a következőképpen szól:…
T/14230 Az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról szóló 2003. évi III. törvény módosításáról
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Éppen azt kerestem, hogy a módosító javaslatunk ebben a vitaszakaszban van-e - azt hiszem, hogy igen. Tisztelt Országgyűlés! A legnagyobb megdöbbenésünkre sem a kormány, sem az előterjesztők nem támogatták azt a módosító javaslatunkat, hog…
T/14230 Az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról szóló 2003. évi III. törvény módosításáról
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Csak az előterjesztőnek, Burány képviselő úrnak szeretném elmondani, hogy Donáth képviselő úr javaslata nem ezt célozza, nem ez lesz az eredménye. Donáth képviselő úr egy másik törvényben, a levéltári törvényben kívánja módosítani azt, hog…
T/14230 Az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról szóló 2003. évi III. törvény módosításáról T/14239 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Mielőtt hozzászólásom lényegét elmondanám, engedjék meg, hogy Balogh Miklós képviselő úr felszólalására reagáljak néhány mondatban. Nagyon érdekes volt az a megközelítés, ahogyan ön közelítette meg ezt a törvényt, de az a…
T/14230 Az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról szóló 2003. évi III. törvény módosításáról T/14239 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Tisztelt Tóth Károly Képviselőtársam! Mivel ezt az érvelést nem először hallom, igaz, hogy nem a plenáris ülésen, ezért engedje meg, hogy itt a plenáris ülésen is szóljak néhány szót. Az az érvelés, hogy az elmúlt hónapok eseményei a törvényes kereteket már jóval túllépt…
T/14230 Az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról szóló 2003. évi III. törvény módosításáról T/14239 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Én is erről a bizonyos hitelességről szeretnék beszélni. Tóth Károly képviselő úr azt mondta, ez a javaslat azt szolgálná, hogy az igazság, a múlt, a közelmúlt hitelesen táruljon föl. Az előző felszólalásomban kifejtettem, hogy itt pontosan az a legna…
T/14230 Az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról szóló 2003. évi III. törvény módosításáról T/14239 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Hallgatva Pető Iván képviselőtársamat azon gondolkodtam, hogy vajon ezt a felszólalást minek mondta el itt ennél a javaslatnál, mert a következő törvényjavaslat éppen arról szól, amit a Fidesz képviselői nyújtottak be, hogy hogyan lehet a pártállami iratok titkosságát fe…
T/14230 Az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról szóló 2003. évi III. törvény módosításáról T/14239 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Tisztelt Ház! Tisztelt Wiener Képviselő Úr! Azért én annyira nem tisztelném az ön által elmondottakat, mert azért engedjük meg azt a lehetőséget, hogy esetleg nincs igaza abban a történelemszemléletben, ahogyan itt előadta az elmúlt 15 év történetét. Csak hogy rámutassak…
T/14230 Az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról szóló 2003. évi III. törvény módosításáról T/14239 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Wiener képviselőtársam, még én is a morálról szeretnék beszélni, de nem abban a megközelítésben, ahogy ön vagy Körömi Attila tette. Ön egy korábbi felszólalásában azt mondta, hogy az ennek a javaslatnak a következményeként nyilvánosságra k…
T/14230 Az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról szóló 2003. évi III. törvény módosításáról T/14239 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Még egy mondat arról, hogy a jogalkotásnak, a jogszabályoknak, a törvényeknek van-e morális alapja. Az én meggyőződésem szerint van, sőt azt gondolom, a jó törvények erkölcsileg helytállóak, tehát gondolom, ebben Wiener Györggyel nem fogunk vitatkozni. Tehát amikor jogot…
T/14230 Az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról szóló 2003. évi III. törvény módosításáról T/14239 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Csak egy rövid reflexió Herényi frakcióvezető úrnak: én nem adózom olyan nagy tisztelettel, ahogy ön mondta, az MSZMP reformszárnyának. Én akkor adóznék az MSZMP reformszárnyának nagy tisztelettel, ha az MSZP padsoraiban csak az MSZMP refo…
T/14230 Az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról szóló 2003. évi III. törvény módosításáról T/14239 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Igen, Burány képviselő úr, egyetértek önnel, hogy ez a konfliktus lényege, tehát a nemzetbiztonsági érdek és mondjuk, a nyilvánosság áll egymással szemben. Csak itt van egy probléma, hogy önök nem azt ígérték, hogy az egyik vagy a másik érdek javára engedni fognak, hanem…
T/14230 Az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról szóló 2003. évi III. törvény módosításáról T/14239 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Burány képviselőtársam, teljesen felesleges hivatkozás az, hogy az előző kormány titokminiszterei megtartották-e ezeket a személyeket (Burány Sándor: Valamennyi előző kormány!), ugyanis az előző kormányok idején fel sem merült, hogy a tartó tisztek által bezsarolt személ…
T/14230 Az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról szóló 2003. évi III. törvény módosításáról T/14239 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Azt hiszem, teljesen jogos, amit Körömi Attila mondott. Mert mi zajlott le mostanában? Az zajlott le, hogy azok a személyek, akik jogszerűen jutottak hozzá ahhoz az adathoz, hogy ki volt a róluk jelentő ügynök, jogszerűtlenül nyilvánosságra hozták ezt. De mi a garancia a…
T/14230 Az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról szóló 2003. évi III. törvény módosításáról T/14239 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Csáky Andrásnak igaza van, mert ebben az ügyben egy határvonalat még nem húztunk meg. Sok határvonalról beszéltünk - aktív és nem aktív, a haza szolgálatában végezték el, amit tettek, vagy sem -, azonban azt a határvonalat nem húztuk meg, ami az önkéntesség vagy a szabad…
T/14230 Az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról szóló 2003. évi III. törvény módosításáról T/14239 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Pető képviselőtársam szemlélete egy történészi szemlélet, és bizonyos fokig a rideg tényeken alapul. Ha a tények fájdalmasak, akkor azt annak el kell viselnie. Igen ám, de itt most törvényt alkotunk. Tehát nem pusztán arról van szó, hogy tárjuk föl a történelmi tényeket,…
T/14230 Az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról szóló 2003. évi III. törvény módosításáról T/14239 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Azzal, amit elmondott Pető képviselőtársam, csak két problémám van. Az egyik probléma az, amiről egy órával vagy fél órával ezelőtt beszéltünk: ön azt mondja, nem tudja megtiltani azt, hogy nyilvánosságra hozza a megfigyelt, hogy ki figyelte meg. Nade, éppen érdekes módo…
T/14230 Az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról szóló 2003. évi III. törvény módosításáról T/14239 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Még egy mondat ahhoz a vitához, hogy valakit erőszakkal vagy zsarolással szerveztek be. Még az a helyzet is előállhat, hogy ez a személy, akit így szerveztek be, nem lesz abban a helyzetben, hogy nyilvánosságra hozza, hogy őt valójában milyen okkal szervezték be. Mert az…
T/14379 A pártállam titkos iratainak kezeléséről és nyilvánosságáról
DR. RÉPÁSSY RÓBERT, a nemzetbiztonsági bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Csak nagyon röviden szeretném ismertetni a nemzetbiztonsági bizottság állásfoglalását. A bizottság nagy többséggel, ellenszavazat nélkül általános vitára alkalmasnak találta ezt a törvényjavaslatot. Az igaz, hogy a…
T/14379 A pártállam titkos iratainak kezeléséről és nyilvánosságáról
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Wiener György előadása lenyűgöző volt, és azt kell mondanom, hogy a tények tekintetében pontosak az ön által elmondottak. Ettől függetlenül, amit elmondott, vagy inkább nem is ettől függetlenül, hanem ab…
T/14379 A pártállam titkos iratainak kezeléséről és nyilvánosságáról
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Véletlenül sem szeretnék abba a hibába esni, hogy Wiener Györggyel a párttörténet tekintetében vitába kerüljek, mert nála nagyobb szakértője ennek a témának - legalábbis itt az Országgyűlésben - az ismert okokból nem nagyon van. Ellenben nem ér…
T/14379 A pártállam titkos iratainak kezeléséről és nyilvánosságáról
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Éreztem én, hogy ebben a párttörténeti kérdésben felesleges vitába szállnom Wiener Györggyel. Csak azt szeretném jelezni, hogy megfontoljuk az észrevételeit, és ha a közszereplő fogalma alá nem kerültek bele olyanok, akik a pártállamban ténylegesen közhatalmat gyakorolta…
T/14379 A pártállam titkos iratainak kezeléséről és nyilvánosságáról
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Tisztelt Pető Iván Képviselőtársam! Nincs arra módom és lehetőségem, hogy minden egyes kifogására válaszoljak, viszont amit legutoljára említett, ennek a bizonyos bizonyítékként fel nem használható levéltári iratnak a helyzetét, ezt a törvényi rendelkezést a 2003. évi II…
A/14731 Förtelmes korrupció van az országban...
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr, elfogadom a válaszadó személyét