1 748 felszólalás
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt kezdődött itt, az ország Házában annak a törvénynek a vitája, amelyben a szocialista-szabad demokrata kormány ígéretet tett a harmadik hatalmi ág pénzügyi függetle…
A/5764 Szemben a jogállammal
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Néhány héttel ezelőtt megkérdeztem öntől egy képviselőtársunk kijelentése kapcsán, hogy mi a véleménye erről a kijelentésről. Török Zsolt azt mondta egy televízió-műsorban, hogy Szász Károllyal és a vele hasonlókkal…
A/5764 Szemben a jogállammal
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Miniszterelnök Úr! Az ön által elmondottakkal akár egyet is lehet érteni, de az a mondat, mely szerint a Magyar Szocialista Párt elnöke úgy ítéli meg, hogy az ügyészség a nyomozó hatóságok egyik legfontosabbika, az igazságszolgáltatás szervei közül az egyik, az ügyészség…
A/5764 Szemben a jogállammal
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Elnézést kérek öntől, miniszter úr, de szeretném megvárni a miniszterelnököt, amíg válaszolni fog.
A/5764 Szemben a jogállammal
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Elnök Úr! Szeretném kérni, hogy a miniszterelnöknek tehessem fel a kérdésemet.
Napirend előtti felszólalások
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy ismert közéleti hetilap immáron ötödik éve minden héten megkérdezi olvasóitól, nem hiányoznak-e nekik a válaszok a lap által rendszeresen feltett kérdésekre. A szóban forgó hetilap napo…
A/5616 Ön hogyan járna el Szász Károllyal és a vele hasonlókkal szemben?
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Június 16-án reggel ismeretlen tettesek súlyosan bántalmazták Szász Károly urat, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének elnökét. A megdöbbentő bűntényt László Csaba jelentette be az Országgyűlés tagjainak. Szav…
A/5616 Ön hogyan járna el Szász Károllyal és a vele hasonlókkal szemben?
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Miniszterelnök úr, én hiszek önnek, hiszen ön bankár volt, egy bank elnöke volt. Ha valaki, akkor ön aztán biztosan tudja, hogy mire kell vigyáznia egy bankárnak. De nem is erről kérdeztem, hanem arról kérdeztem, hogy ön szerint vajon belefér-e a jogállamiságba az, hogy…
I/5468 Meddig hallgat Miniszter Úr? Jogállam vagy Keller László?
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Csaknem két évvel ezelőtt ön harcosan kiállt az igazságszolgáltatás függetlensége mellett. Meggyőzőnek tűnt az aggodalma, mely szerint ha a politikusok véleményeznek bizonyos nyomozásokat, előbb-utóbb megrendül az állampo…
I/5468 Meddig hallgat Miniszter Úr? Jogállam vagy Keller László?
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Miniszter úr, az ön interpellációkra adott válaszainak (Folyamatos zaj. - Az elnök csenget.) közös jellemzője, hogy a válaszra sohasem marad ideje, mert előtte elvicceli a válaszadást. Szeretném elmondani önnek, hogy ez komoly téma, meglehetős…
Napirend előtti felszólalások
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Majd 46 évvel ezelőtt, 1957. december 10-én a Magyar Szocialista Párt jogelődje, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottsága feltehetőleg ugyanabban az épületben, ahol a szocialisták ma is…
I/5310 Miről tájékoztatta "a kormányzati tényezőket" Tóth András nemzetbiztonsági államtitkár, miután Kulcsár Attilával randevúzott?
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! A K&H- és Inter-Európa-ügynek is nevezett brókerbotrányban nemrégiben kiderült, hogy az ügy egyik első számú gyanúsítottja és kulcsszerepelője, Kulcsár Attila a nemzetbiztonsági szolgálatokat vezető Tóth Andrással randevú…
I/5310 Miről tájékoztatta "a kormányzati tényezőket" Tóth András nemzetbiztonsági államtitkár, miután Kulcsár Attilával randevúzott?
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Miniszter úr, ön nem válaszolt a konkrét kérdésemre: megfelel-e a valóságnak, hogy Tóth András a Kulcsárral folytatott beszélgetéséről tájékoztatta a volt K&H-s László Csabát, aki még a büntetőeljárás megindulása előtt tájékoztatta a volt bankját Kulcsár várható lebukásá…
A/5248 Ismeri Ön Kulcsárt?
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszterelnök Úr! A K&H- és Inter-Európa-ügynek is nevezett brókerbotrányban naponta újabb és újabb adatok látnak napvilágot. Eközben - némi fáziskéséssel - a nyomozó hatóságok is dolgoznak az ügyön, és remélhetőleg egyre több részlet…
A/5248 Ismeri Ön Kulcsárt?
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Miniszterelnök Úr! Köszönöm a válaszát, és mind a kettőnknek, valamint Magyarország összes polgárának az szolgálja az érdekét, ha az ön válasza igaznak bizonyult. Köszönöm, hogy válaszolt. (Taps az ellenzéki padsorokban.)
Napirend előtti felszólalások
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A politikusoknak a hatályos jogot és az erkölcsi követelményeket is figyelembe kell venniük tevékenységük során. A politikusok feladata, hogy a jog és az erkölcs időnként egymást nem fedő követe…
A/5248 Ismeri Ön Kulcsárt?
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! Az is roppant érdekes lenne, hogy vajon Lamperth Mónika ismeri-e Kulcsár Attilát, de én ezt most a miniszterelnöktől szeretném megkérdezni. Kérem, hogy majd egy legközelebbi alkalommal hangozzon el. (Taps a Fidesz soraiban.)
A/5249 Hogyan értékeli Ön Tóth András államtitkárnak a K&H ügyben végzett eddigi tevékenységét?
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Elnök Asszony! Én úgy látom, hogy még jelen van a miniszter úr, nem tudom, van-e akadálya, hogy válaszoljon (Kiss Péter: Sajnos, most kell elmennem, Répássy úr! - Közbeszólások a Fidesz soraiból.) Elnök asszony, én úgy emlékszem, hogy (Közbeszólások a Fidesz soraiból. -…
A/5249 Hogyan értékeli Ön Tóth András államtitkárnak a K&H ügyben végzett eddigi tevékenységét?
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Tisztelt Államtitkár Úr! Köszönöm, hogy válaszolt a miniszter úrnak feltett kérdéseimre, a dologban mégsem láthat tisztán a magyar közvélemény. Ha Tóth András államtitkár úr tudta, hogy abban a pillanatban, abban az időszakban, amikor ő találkozik Kulcsár Attilával, akko…
Az ülés napirendjének megállapítása
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Elnök Úr! Kérem, hogy az előző szavazást géppel is ismételje meg az Országgyűlés. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokból.)
A/4343 Tovább a megkezdett úton?
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Újabb magyarázatra szoruló ügy körvonalazódik az ön által vezetett tárcánál. A Heti Válasz legfrissebb számában megjelent írás szerint szaporodnak a kérdőjelek a számítógépes vírusirtók minisztérium által lebonyolított be…
A/4343 Tovább a megkezdett úton?
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz). Tisztelt Miniszter Úr! Azért az a részletkérdés, amit ön megpróbált elbagatellizálni, nem közömbös, hogy valóban az egész országra kiterjedő engedélyről van-e szó, mint ahogyan a Symantec akkori ügyvezetője ezt állította. Tehát a vásárláskori állítás szerint ez az egész…
Napirend előtti felszólalások
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Magyar Bálint ügyes ember, hiszen annak a negyedéért is, ami róla és a munkatársairól az elmúlt hetekben kiderült, mennie kellett volna bármelyik szocialista miniszternek. (Kuncze Gábor: És ha fideszes?)…
A/4273 Nicsak ki beszél?
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Egy, a Fidesz-frakcióhoz eljuttatott jogi szakvélemény szerint a Cisco informatikai világcéggel kötött szerződések több ponton jogellenesek, és egyoldalú előnyöket biztosítanak az ön amerikai utazását f…
A/4273 Nicsak ki beszél?
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Miniszter Úr! Én elsősorban arra utaltam, hogy Hriczu Anita sorozatosan tesz hasonlóan zavaros, egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat, nyilván nem önszántából, hanem mint az ön magyar hangja teszi ezeket. Ez alól talán egyetlen kivétel, am…
Napirend előtti felszólalások
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Több hónapja hangos a közvélemény az Oktatási Minisztérium zavaros, egyes esetekben a korrupció gyanúját is felvető ügyeitől. Egy hete itt a parlamentben igyekeztem felhívni minderre az ön figyelmé…
I/160 Milyen következtetéseket von le Ön a MEH és a Happy End Kft. között létrejött törvénytelen szerződésekkel összefüggésben megtett intézkedéseiről?
DR. RÉPÁSSY RÓBERT, az alkotmány- és igazságügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr! Az alkotmányügyi bizottság 14 tagjának véleményével szemben 13 képviselő ellentétes véleményt fogalmazott meg. A kisebbségben maradt képviselők a b…
I/160 Milyen következtetéseket von le Ön a MEH és a Happy End Kft. között létrejött törvénytelen szerződésekkel összefüggésben megtett intézkedéseiről?
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Wiener György képviselő úr az előbb kifejtette azt az álláspontját, hogy a legfőbb ügyész hogyan interpellálható. Én szeretnék önöknek egy dokumentumból idézni: „ Napjainkban az igazságszolgáltatás mint önálló hatalmi ág függetlensége vesz…
I/4035 A gyanú árnyéka: Magyar Bálint és a Sulinet-üzlet
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tudomásul veszem, hogy ön fog válaszolni, de ha megengedi, nem változtatok az interpellációm szövegén, amit a miniszterelnök úrnak címeztem. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Ön ez év februárjában Kiss Elemér lemondása kapcsán…
I/4035 A gyanú árnyéka: Magyar Bálint és a Sulinet-üzlet
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! Ez nagyon súlyos megítélésű ügy. Én arra kérem az Országgyűlést, hogy ne fogadja el az interpellációra adott választ, a hatáskörrel rendelkező országgyűlési bizottság pedig vizsgálja ki az ügyet. Arról van szó, hogy a Magyar Köztársaság állami veze…