429 felszólalás
T/11300 Az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény módosításáról
DR. RUBOVSZKY GYÖRGY (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tekintettel arra, hogy az általános vita során az itteni vitában, valamint az előterjesztett módosító indítványokban valamennyi kérdés szóba került, én nem kívánom az ottani vitát megismételni. Címszavakban reagálnék arra…
H/11301 Az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról
DR. RUBOVSZKY GYÖRGY (KDNP): Az 1. ajánlási ponttal kapcsolatban szeretném elmondani, hogy ez kizárólag arról szól, hogy én azt indítványoztam, hogy a bizottsági elnök hatáskörét korlátoztuk bizottsági javaslat alapján az összeférhetetlenségi eljárásnál, és én azt szeretném, hogy ugyanez a korlátozó…
T/11300 Az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény módosításáról H/11301 Az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról
DR. RUBOVSZKY GYÖRGY (KDNP), a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Én eredetileg ezeket az indítványokat a mentelmi bizottság hatáskörében lévő gyakorlatok kialakítása során jelentkező problémák miatt adtam be. Az eredeti előterjesztés tulajdonképpen csa…
T/11300 Az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény módosításáról H/11301 Az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról
DR. RUBOVSZKY GYÖRGY (KDNP): Köszönöm a szót. Szeretnék nagyon röviden reagálni a két előző felszólalásra. Göndör István képviselő úrnak szeretném mondani, hogy az a módosító indítvány, amit én a Házszabálynál benyújtottam, a felszólalásra való reagálásról szól. A mai rendezés szerint a kormánytag f…
T/11300 Az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény módosításáról H/11301 Az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról
DR. RUBOVSZKY GYÖRGY (KDNP): Tisztelettel, tanúi voltunk a hozzá nem értés csimborasszójának. (Dr. Hoppál Péter: Úgy van!) Képviselő úr, el lehet utasítani az egész törvényjavaslatot, akkor marad a pénzbírság. Hozzáteszem, semmilyen új intézményt nem vezettem be, minden rendezve van. Ha ezt most elu…
T/11300 Az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény módosításáról H/11301 Az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról
DR. RUBOVSZKY GYÖRGY (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tekintettel arra, hogy egy-két érdemi kérdés felvetődött, amire nem reagáltam, hozzáteszem, hogy az elmúlt másfél órában az előterjesztett törvényjavaslatról csak mintegy 10-15 percben beszéltünk. Én ezekre szeretnék reagálni. Az egyik az, hogy a törvé…
Ü/10950 Az Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság 39/2010-2014. AIÜB számú általános érvényű állásfoglalásának elutasítására
DR. RUBOVSZKY GYÖRGY (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelettel azért kértem szót - nem akartam -, mert itt a nagyívű hozzászólásokból kiderül, hogy a hozzászólóknak halvány segédfogalmuk nincs arról, hogy miről folyik a vita. (Dr. Józsa István: Zsiga Marcellról.) Nem mentelmi ügyről volt azon…
H/11052 Dr. Daher Pierre országgyűlési képviselő mentelmi ügyében
DR. RUBOVSZKY GYÖRGY, a mentelmi, összeférhetetlenségi, fegyelmi és mandátumvizsgáló bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A Kazincbarcikai Járásbíróság kérelemmel fordult az Országgyűléshez, és kérte, hogy dr. Daher Pierre országgyűlési képviselő mentelmi jogát könny…
H/10811 Balog Zoltán országgyűlési képviselő mentelmi ügyében H/10812 Balog Zoltán országgyűlési képviselő mentelmi ügyében H/10813 Balog Zoltán országgyűlési képviselő mentelmi ügyében H/10814 Balog Zoltán országgyűlési képviselő mentelmi ügyében
DR. RUBOVSZKY GYÖRGY, a mentelmi, összeférhetetlenségi, fegyelmi és mandátumvizsgáló bizottság elnöke: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Balog Zoltán miniszter úr miniszterjelölti meghallgatása során, 2012. május 8-án a kulturális bizottsági meghallgatáson dehonesztáló kijelentést te…
Mandátumigazolás tárgyalása
DR. RUBOVSZKY GYÖRGY, a mentelmi, összeférhetetlenségi, fegyelmi és mandátumvizsgáló bizottság elnöke: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tekintettel arra, hogy a határozatunkat elnök úr ismertette, arról szeretném csupán tájékoztatni a tisztelt Házat, hogy a mandátumigazolással kapcs…
H/10499 Simon Gábor országgyűlési képviselő mentelmi ügyében
DR. RUBOVSZKY GYÖRGY, a mentelmi, összeférhetetlenségi, fegyelmi és mandátumvizsgáló bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A Legfőbb Ügyészség Simon Gábor képviselő úr mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta bűnsegédként megvalósított csalás bűntette és magánok…
Mandátumigazolás tárgyalása
DR. RUBOVSZKY GYÖRGY, a mentelmi, összeférhetetlenségi, fegyelmi és mandátumvizsgáló bizottság elnöke: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Ahogy az elnöki tájékoztatóból is elhangzott, a mandátumvizsgáló bizottság az ülés megkezdése előtt összeült, és megvizsgálta az iratokat, a terüle…
T/9929 Magyarország Alaptörvényének negyedik módosítása
DR. RUBOVSZKY GYÖRGY, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Házelnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Én eredetileg nem azzal készültem, hogy a két MSZP-s képviselő úr felszólalásával foglalkozzak (Zaj. - Az elnök csenget.), de azért egyiket se lehet szó nélkül hagyni. Szeretném H…
H/10019 Szekó József országgyűlési képviselő mentelmi ügyében
DR. RUBOVSZKY GYÖRGY, a mentelmi, összeférhetetlenségi, fegyelmi és mandátumvizsgáló bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A következő ügy, remélem, nem fog ekkora vihart keverni. Arról van szó, hogy Szekó József képviselőtársunk, aki egyben Mohács város polgármestere…
T/7971 A Polgári Törvénykönyvről
DR. RUBOVSZKY GYÖRGY (KDNP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Ígérem, nem fogom kibeszélni a tíz percet, de azért egy-két dolgot kénytelen vagyok a tisztelt Országgyűlés emlékezetébe idézni. Az a vita, amelyet most Steiner Pál úr elkezdett, és amit a kereszténydemokrata módos…
Mandátumigazolás tárgyalása
DR. RUBOVSZKY GYÖRGY, a mentelmi, összeférhetetlenségi, fegyelmi és mandátumvizsgáló bizottság elnöke: Köszönöm a szót, elnök úr. Nem egészen értem itt a padsorokat, de ez nem az én dolgom... Tisztelettel, a mai napon az Országgyűlés mentelmi, összeférhetetlenségi, fegyelmi és mandátumvizsgáló bizot…
T/7971 A Polgári Törvénykönyvről
DR. RUBOVSZKY GYÖRGY (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Az a kérésünk, tekintettel arra, hogy eddig záróviták voltak, és ennek nem volt értelme, most viszont nagyon sok módosítóról fogunk szavazni, tisztelettel azt indítványozom, hogy csökkentse le elnök úr az időt.
tárgyalás ügyrendi javaslatról
DR. RUBOVSZKY GYÖRGY (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az lenne az indítványom, tekintettel arra, hogy igen nagy számú módosító indítvány és határozathozatal áll a mai napon előttünk, hogy a tisztelt Ház úgy folytassa le a szavazásokat, hogy a 10 másodperces idő helyett 7 más…
H/9385 Pócs János országgyűlési képviselő mentelmi ügyében
DR. RUBOVSZKY GYÖRGY, a mentelmi, összeférhetetlenségi, fegyelmi és mandátumvizsgáló bizottság elnöke: Köszönöm. (Moraj.) Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Megvárom, amíg egy picit csönd lesz. (Az elnök csenget.) Tisztelt Országgyűlés! Pócs János országgyűlési képviselő és Jászberény város polgármes…
T/7971 A Polgári Törvénykönyvről
DR. RUBOVSZKY GYÖRGY (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A házbizottságon én szólaltam meg először az időkeret védelmében, és ezt az álláspontomat változatlanul fenntartom. Azokat, amiket előadott Balla frakcióigazgató úr, azokat én is egyértelműen támogatom, és ennek megfelelő…
T/7971 A Polgári Törvénykönyvről
DR. RUBOVSZKY GYÖRGY (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Én a módosító javaslat számát tudom megmondani, és megmondom, hogy miért: nem akarok ajánlási pontokat mondani. (20.30) A T/7971/106. módosító indítvány az a módosító indítvány, amelyet a Kereszténydemokrata Néppárt képvi…
T/7971 A Polgári Törvénykönyvről
DR. RUBOVSZKY GYÖRGY (KDNP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Szeretnék mind a két előző felszólalásra reagálni. Az egyik, hogy Lendvai képviselő asszony azt mondja, hogy nem szabad jogokat megvonni azoktól, akik nem kötöttek házasságot. Ők nem kérnek jogot! Nem kérnek kötelezettséget, ezért nem kö…
T/7971 A Polgári Törvénykönyvről
DR. RUBOVSZKY GYÖRGY (KDNP): Tisztelettel szeretném felhívni Lendvai képviselő asszony figyelmét, hogy semmi ellentmondás nincs a Salamon László által és az általam megfogalmazott véleményben. A felszólalásomban elmondtam, hogy mi az élettársi kapcsolatot a polgári jogi szerződés kategóriába sorolju…
T/7971 A Polgári Törvénykönyvről
DR. RUBOVSZKY GYÖRGY (KDNP): Még egy gondolat, és ígérem, abbahagyom, hogy lehessen a polgári törvénykönyv más részével is foglalkozni. Arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy az '59. évi IV., tehát a ma hatályos polgári törvénykönyv nem foglalkozott a családjoggal. Teljesen önálló jogterület volt…
T/7971 A Polgári Törvénykönyvről
DR. RUBOVSZKY GYÖRGY (KDNP): Tisztelettel a következőt szeretném elmondani. A ma hatályos jogunk szerint is hozzátartozónak minősül az élettárs - egy. Kettő, Lendvai képviselőtársamnak mondom: ha nem nyúlunk hozzá a tervezethez, és így fogadjuk el, ahogy van, ugyanez a megkülönböztetés lehet, mert a…
H/8831 Balog Zoltán országgyűlési képviselő mentelmi ügyében
DR. RUBOVSZKY GYÖRGY, a mentelmi, összeférhetetlenségi, fegyelmi és mandátumvizsgáló bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A Pesti Központi Kerületi Bíróság indítványozta Balog Zoltán miniszter úr képviselői mentelmi jogának felfüggesztését. Az indokolás szerin…
T/8832 A Költségvetési Tanács elnöke vagyonnyilatkozat-tételéről
DR. RUBOVSZKY GYÖRGY, a mentelmi, összeférhetetlenségi, fegyelmi és mandátumvizsgáló bizottság elnöke: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Nagyon rövid leszek. Ahogyan Göndör képviselő úr mondta, az ajánlás 2., 3. és 4. pontjában foglalt módosító indítványokat a mentelmi bizotts…
T/8832 A Költségvetési Tanács elnöke vagyonnyilatkozat-tételéről
DR. RUBOVSZKY GYÖRGY, a mentelmi, összeférhetetlenségi, fegyelmi és mandátumvizsgáló bizottság elnöke, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Szeretnék először is mindenkit megnyugtatni, hogy rendkívül röviden szeretném az Országgyűlés elé terjeszteni ezt…
T/8832 A Költségvetési Tanács elnöke vagyonnyilatkozat-tételéről
DR. RUBOVSZKY GYÖRGY, a mentelmi, összeférhetetlenségi, fegyelmi és mandátumvizsgáló bizottság elnöke: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Nem volt szándékom ezen késői időpontban zárszót mondani, de elhangzottak olyan kijelentések, amiket részben vissza kell utasítanom, részben meg fö…
Mandátumigazolás tárgyalása
DR. RUBOVSZKY GYÖRGY, a mentelmi, összeférhetetlenségi, fegyelmi és mandátumvizsgáló bizottság elnöke: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Ahogy az elnöki tájékoztatóban elhangzott, Kukorelly Endre lemondását követően a Lehet Más a Politika párt jelölte Lengyel Szilviát. A jelölés irat…