743 felszólalás
Ü/3815 A Fidesz képviselőcsoportjának kérelme az Ügyrendi Bizottság 15/2002-2006. számú eseti állásfoglalásának elutasításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Ez a téma, amiről most kezdtünk tárgyalni, tulajdonképpen két héttel ezelőtt egy ügyrendi eseti állásfoglalás kapcsán már megvitatásra került. A költségvetési bizottságnak arról az ominózus üléséről van szó, melyre 2…
Ü/3815 A Fidesz képviselőcsoportjának kérelme az Ügyrendi Bizottság 15/2002-2006. számú eseti állásfoglalásának elutasításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Valóban, szeretném magam tartani ahhoz az ígérethez, hogy ne ismételjük meg a két héttel ezelőtt lefolytatott vitát, ezért egyetlenegy momentum miatt kértem most ismét szót, és élek mégis a Házszabály adta lehetőséggel; egy ténybeli pontos…
Ü/3532 A Fidesz -Magyar Polgári Párt képviselőcsoportjának kérelme az ÜB 12/2002-2006. számú eseti jellegű állásfoglalásának elutasításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Az ismertetett eseti állásfoglalásból nagyjából rekonstruálható tényállás lényege a következő: A költségvetési bizottság 2003. január 23-ai ülésén a forint árfolyamával kapcsolatos döntések megj…
Ü/3532 A Fidesz -Magyar Polgári Párt képviselőcsoportjának kérelme az ÜB 12/2002-2006. számú eseti jellegű állásfoglalásának elutasításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Adós maradtam még bizonyos jogi érvekkel, amelyekre most kitérek, melyekről egyébként sok tekintetben Varga Mihály elnök úr említést is tett. Először is, az ülés berekesztése házszabályszerűségétől független jogi tény…
Ü/3532 A Fidesz -Magyar Polgári Párt képviselőcsoportjának kérelme az ÜB 12/2002-2006. számú eseti jellegű állásfoglalásának elutasításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. (Nagy zaj, az elnök csenget.) Lehet mulatni, lehet szórakozni azon, amit önök a parlamentarizmussal művelnek. Gratulálok! (Taps az ellenzéki oldalon. - Dr. Szekeres Imre: Bárki mondja, igaza lett volna! - Az elnök ismét csenget.) Elnök Úr! Ha m…
Ü/3533 A Fidesz-Magyar Polgári Párt képviselőcsoportjának kérelme az ÜB 14/2002-2006. számú eseti jellegű állásfoglalásának elutasításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Ház! Erről az eseti állásfoglalásról Bacsó Péter nevezetes filmje, A tanúö című film jut eszembe, melynek egyik jelenetében a koncepciós per már előre megírt ítélete akad az egyik szereplő kezébe, miközben a per…
Ü/3533 A Fidesz-Magyar Polgári Párt képviselőcsoportjának kérelme az ÜB 14/2002-2006. számú eseti jellegű állásfoglalásának elutasításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Csiha Edit elnök asszony (Közbeszólások az MSZP soraiból: Judit!) Bocsánat, Csiha Judit elnök asszony iménti (Folyamatos zaj. - Az elnök csenget.) Megvárom, amíg a kormánypártiak elcsendesednek. Iménti felszólalásában azt a kérdést tette fel, h…
Ü/3533 A Fidesz-Magyar Polgári Párt képviselőcsoportjának kérelme az ÜB 14/2002-2006. számú eseti jellegű állásfoglalásának elutasításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): A belügyminiszter asszonynak jó étvágyat kívánok! (Derültség és taps az ellenzéki pártok soraiban. - Közbeszólások a kormánypártok soraiból.) Én nagyon szomorú vagyok egyébként, hogy ilyen nagy mulatságot vált ki a parlamenti demokrácia folyamatos pofoncsapása, ami ma is…
T/2415 A választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Ház! A Fidesz-Magyar Polgári Párt a különböző vallási értékek, vallási meggyőződések tiszteletének princípiuma alapján áll. Ez a törvényjavaslat ennek az elvnek az érvényesülését kívánja szolgálni. Képviselő…
T/1857 Az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ, az alkotmány- és igazságügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm, elnök úr, a lehetőséget és a megértést; ezt a technikai újítást, a csipkártya használatát még meg kell tanulnunk. Tisztelt Országgyűlés! Az alkotmányügyi bizottság ellenzéki képviselői a törvény…
T/1857 Az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Csákabonyi Balázs képviselő úr felszólalása, különösen az előző, nagyon széppé tette a menyasszonyt, mármint ezt a törvényjavaslatot, és a kamara elnökének a kifogásait is eléggé letompítva adta elő. Ez olyannyira megtévesztően hangzott itt mos…
T/1857 Az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr, az ismételt felszólalás lehetőségét. Ennek a törvénynek az eddigi vitája talán azt a téves látszatot alkalmas kelteni, hogy ez a törvény csak az ügyvédekről szól. Azonban nem erről van szó. Természetesen a magyar ügyvédtársadalomnak, a nyolcezer-egyné…
Ü/1758 A Fidesz-Magyar Polgári Párt képviselőcsoport kérelme az ÜB 10/2002-2006.sz. állásfoglalás elutasításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A felülvizsgálat tárgyát képező ügyrendi bizottsági állásfoglalás a parlamenti beszédjog szabadságának súlyos korlátozását jelenti. A sérelmezett ügyrendi bizottsági állásfoglalás ugyanis megszü…
Ü/1758 A Fidesz-Magyar Polgári Párt képviselőcsoport kérelme az ÜB 10/2002-2006.sz. állásfoglalás elutasításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Avarkeszi Dezső képviselőtársam hozzászólása kapcsán szeretném kifejezésre juttatni azon véleményemet, hogy szerencsés lett volna, ha a mostani érvelését a három évvel ezelőtti ügyrendi bizottsági vitában elmondotta v…
Ü/1928 A Fidesz-Magyar Polgári Párt képviselőcsoport kérelme az ÜB 11/2002-2006. sz. állásfoglalás elutasításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Ház! A költségvetési bizottság 2002. november 29-ei ülésén a költségvetési törvényhez benyújtott módosító javaslatok tárgyalásakor, dr. Veres János szocialista párti alelnök javaslatára, a hozzászólások időtartamát a bizottság - a kormányp…
Ü/1928 A Fidesz-Magyar Polgári Párt képviselőcsoport kérelme az ÜB 11/2002-2006. sz. állásfoglalás elutasításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Képviselőtársaim! Wiener György képviselő úr iménti felszólalásában azt a jogi gondolkodásmódot kifogásolta, hogy a Házszabály általános rendelkezéseit hívom segítségül egy ilyen, joggal mondhatom, felháborító döntéssel szemben. (15.50) A képviselő úr - aki jogá…
Ü/1928 A Fidesz-Magyar Polgári Párt képviselőcsoport kérelme az ÜB 11/2002-2006. sz. állásfoglalás elutasításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Kedves Veres János Képviselő Úr! Szeretném megkérdezni öntől, hogy hat óra sok ezeknek a kérdéseknek a megtárgyalására. Ezt komolyan gondolja? Ezért vállalkoztak erre a hivatásra, hogy az országot képviseljék? (Derültség és zaj a kormánypárti oldalon.) Kedves képviselőtá…
Ü/1928 A Fidesz-Magyar Polgári Párt képviselőcsoport kérelme az ÜB 11/2002-2006. sz. állásfoglalás elutasításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, hogy ebben a vitában most gyakorlatilag minden érv elhangzott, ami fontos és lényeges. (Nagy zaj. - Dr. Kóródi Mária: Beszélj még egy kicsit!) Így a Házszabály adta azon lehetőséggel, hogy öt percben összefoglalhatom még egyszer a…
T/1224 Az egyes szociális tárgyú törvények módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ, az alkotmány- és igazságügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Elöljáróban: nagy meglepetéssel értesültem Wiener képviselőtársam tényközléséből, hogy az alkotmányügyi bizottság ma ülést…
T/1224 Az egyes szociális tárgyú törvények módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Hegyi Gyula képviselő úr kétpercesére szeretnék röviden reflektálni. Nagyon szép, amit a képviselő úr mond, de azért mégis azt gondolom, hogy az olyan helyzetek, mint a hajléktalanok ügye, ahol az állam, sajnos, nem tud semmit tenni, ott a…
T/1224 Az egyes szociális tárgyú törvények módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Ennek a vitának két eleméhez szeretnék hozzászólni. Itt a vita során két olyan gondolatkör is felmerült, amivel, úgy érzem, indokolt egy kicsit részletesebben foglalkozni. Az…
T/1218 A büntető jogszabályok és a hozzájuk kapcsolódó egyes törvények módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. A vitában többször elhangzott a középmértékű büntetés kérdése, és erről kormánypárti képviselőtársaim mint valami elfogadhatatlan képtelenségről beszéltek. Engedjék meg, hogy arra utaljak, hogy a középmértékű büntetés alkalmazását az első magya…
T/1218 A büntető jogszabályok és a hozzájuk kapcsolódó egyes törvények módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Én azt gondolom, hogy tartózkodni kéne a vitának bizonyos dilettáns fordulataitól, vagy azt is mondhatnám, hogy manipulatív természetű példák felhozatalától - Eörsi képviselő úr konkrét példájára gondolok. A képviselő úr is jogász, és v…
T/1218 A büntető jogszabályok és a hozzájuk kapcsolódó egyes törvények módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Én Gusztos Péter felszólalása után csak egy kérdést szeretnék fölvetni. Azt mondotta, hogy száz marihuánásból mindössze öt lett heroinista. Ez talán nem sok, képviselő úr?
T/1218 A büntető jogszabályok és a hozzájuk kapcsolódó egyes törvények módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Az előbbi kérdés logikáján egy kis számszerű elemzésbe szeretnék nagyon röviden bocsátkozni. Én nem ismerem a részletes adatokat, Gusztos képviselő úr mondta, hogy száz marihuánásból öt lesz heroinista. Ez ugye, ha jól számolok, 5 százalék. Min…
T/1270 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Nagyon szerencsés helyzetben vagyok, két okból is, bár a két ok összefügg. Örülök is, hogy rám hárul az a szerep, hogy az Országgyűlés ülésén hírt adhatok arról, hogy az alkotmánymódosítás tárgyában folyó egyeztetés, úgy tűnik, a lényeges kérdé…
T/1270 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Ez egy olyan kérdéskör, ami hasonlatos ahhoz, amiről Hargitai János és Nagy Gábor képviselő urak is beszéltek. (17.50) Valóban, van ennek az alkotmánymódosításnak több olyan témaköre, amelyet a négypárti egyeztetésen olya…
T/1270 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Az itt lévő módosító javaslataim közül a kormánykoalíció már eddig is kettő javaslatot támogatott, és nyilván jelenleg is támogat. Ezek az ajánlás 22. és 23. pontjában foglalt módosító javaslataink, amelyek tulajdonképpen egy szerkezeti kérdést…
T/1270 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! E vitaszakaszban három kérdéskört is érinteni kívánok. Az egyiket nagyon röviden, mert Nagy Gábor képviselőtársam beszélt róla, és szerintem Lezsák Sándor is szót fog ebben a témában kérni. Ez az imént tárgyalt, határ…
T/1270 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Ez szerintem annyiból idekapcsolható, mert az a módosító javaslat - egyébként én előterjesztettem egy ilyet, csak külön nem beszéltem most róla -, amely a kisebbségi önkormányzati képviselők választásáról szól, ebbe a csomagba tartozik. De ha H…