193 felszólalás
T/1794 Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről
DR. SIMON MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Felháborítónak tartom Korózs Lajosnak a hozzáállását. Tisztelt Képviselőtársam! Mi ismerjük önt (Korózs Lajos: Én is ismerlek, Miklós!), merthogy 2004-ben ön a kormány tagja volt. 2009-ben is munkaügyi államtitkárként, az ön (Korózs…
T/1794 Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről
DR. SIMON MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ezeket a történeteket, amelyeket képviselő asszony elmondott, nap mint nap megéljük, és azért szavazzuk meg jó szívvel a 2015-ös költségvetést, mert ezeknek az embereknek is segíteni fogunk tudni, ez a meggyőző…
T/12953 A Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamaráról szóló 2012. évi CXXVI. törvény módosításáról
DR. SIMON MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársam! Nem értem azt, hogy miért mondja, hogy az agrárkamarában csak a Fideszhez köthető politikusok vannak. Én tudom, hogy miért mondja, mert nem ismeri a valóságot. Nálunk Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, én is csodálkoztam rajta, a me…
T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
DR. SIMON MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársam, Sós Tamás! Kistelepülési polgármesterként mondom önnek, hogy nagyon örülünk, hogy az emberek lehetőséget kapnak a folytatásra november 30-a után is, mivelhogy a leghátrányosabb helyzetű kistérségekben, jelesül a nyírbátori kistérs…
T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
DR. SIMON MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm szépen. Az előbb a Szél Bernadett képviselő asszony által mondottaknál és Pál Tibor képviselő úr által mondottaknál az embernek a haja égnek áll, olyan dolgokat mondanak. Látszik az, hogy istenigazából nem élnek az emberek között. A tisztelt képviselőtársam is oly…
T/12616 Egyes foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról
DR. SIMON MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Gúr Képviselőtársam és Szél Bernadett! Szeretném megkérdezni önöktől, különösen öntől, Szél Bernadett, hogy hány olyan programban tetszett részt venni, amikor munkahelyeket teremtettek vagy munkahelyeket hoztak létre. Én a nyí…
T/11209 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény módosításáról
DR. SIMON MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Istenigazából nem értem Z. Kárpát Dániel képviselőtársamat (Z. Kárpát Dániel: Majd kint megbeszéljük.), amikor olyan dolgokat vág a mi szemünkbe, amit 2010 előtt a szocialisták csináltak meg. (Z. Kárpát Dániel: Ti meg folytatjátok!)…
T/11207 Egyes rendészeti tárgyú törvények módosításáról
DR. SIMON MIKLÓS, a honvédelmi és rendészeti bizottság előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom a tisztelt Házat, hogy az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága 2013. május 21-ei ülésén megvitatta az egyes rendészeti tárgyú törvények módosításáról szóló T/11…
T/11207 Egyes rendészeti tárgyú törvények módosításáról
DR. SIMON MIKLÓS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az egyes rendészeti tárgyú törvények módosításáról szóló, nagy terjedelmű törvénymódosítási javaslatban egyrészt a migrációs, illetve menekültügyi tárgyú törvények módosítását, másrészt a szabál…
T/11207 Egyes rendészeti tárgyú törvények módosításáról
DR. SIMON MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Kiss Sándor Képviselőtársam! Azon az ominózus képviselő-testületi ülésen, amely Nyírbátorban tartatott a nyílt szálláshellyel kapcsolatosan, a Bevándorlási Hivatal munkatársai és a rendőrkapitányság is maximális jóindulatot mutatott. A Bevándorlás…
T/11207 Egyes rendészeti tárgyú törvények módosításáról
DR. SIMON MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm szépen. Szeretném megköszönni a kormánynak, hogy gyorsan beterjesztette a törvénytervezetet, ami a migrációról szól, vállalva a kritikát, amit Harangozó képviselő úr mondott a felszólalásában. Érzékeltük a problémát Debrecenben, Balassagyarmaton, Nyírbátorban és B…
T/11201 A honvédségi adatkezelésről, az egyes honvédelmi kötelezettségek teljesítésével kapcsolatos katonai igazgatási feladatokról
DR. SIMON MIKLÓS, a honvédelmi és rendészeti bizottság előadója: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom a tisztelt Házat, hogy az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága 2013. május 21-ei ülésén megvitatta a honvédségi adatkezelésről, az egyes honvédelmi kötelezettségek teljes…
T/11201 A honvédségi adatkezelésről, az egyes honvédelmi kötelezettségek teljesítésével kapcsolatos katonai igazgatási feladatokról
DR. SIMON MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt két évben a honvédelmet övező jogszabályi környezet alapvetően megújult. Az Országgyűlés megalkotta többek között az alaptörvény különleges jogrendre vonatkozó részeit, új honvédelmi törvény került el…
T/9167 Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény módosításáról
DR. SIMON MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Jól értettem-e, hogy Veres János nem támogatja azt, hogy a települése, Nyírbátor adósságát rendezzék? Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a legeladósodottabb települések közé tartozik: 369 ezer forint/fő az adósságállománya. (Zaj. - Az e…
T/9244 Egyes törvényeknek a Magyary Egyszerűsítési Programmal és a területfejlesztéssel összefüggő módosításáról
DR. SIMON MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt volt Miniszter Asszony! Ön az elméletét tudja ennek a kistérségi történetnek, mi pedig tudjuk a valóságot. És az a véleményünk, többeknek Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, hogy a kistérségi társulásokra szükség van. Az, hogy államigazgatási feladat…
T/9242 A fővárosi és megyei kormányhivatalok működésével összefüggő törvények, valamint a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról
DR. SIMON MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! A Magyary Zoltán közigazgatás-fejlesztési program a jó állam fogalmát a következők szerint definiálja: "Az állam attól tekinthető jónak, hogy az egyének, közösségek és vállalkozások igényeit a közjó érdekében és ke…
V/9016 A magyarországi cigányság felzárkóztatásának esélyei
DR. SIMON MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm szépen. Röviden szeretnék fogalmazni. Gyakorló polgármesterként osztom meg tisztelettel az Országgyűléssel: a nyírbátori kistérségben 1300 Start-közmunkaprogramban részt vevő ember dolgozik, az 1300 ember közül becsléseink szerint húsz százalék roma. A helyzet az,…
V/8799 A köznevelés helyzetéről
DR. SIMON MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! A közoktatási rendszerünkön változtatni kell. Ennek alátámasztására szeretnék egy példát hozni önöknek. Felszólalásomban a nyírbátori térség önkormányzatai által működtetett köznevelési intézmények néhány problémájáról kívánok szólni…
T/4864 A helyi önkormányzatokról
DR. SIMON MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Magyar Zoltán jobbikos képviselőtársam felvetésére szeretnék reagálni, miszerint az általános vitában is többször előfordult az, hogy azzal vádolták a polgármestereinket, hogy nevük elhallgatását kérték, amikor az önkormányzati törvé…
T/4864 A helyi önkormányzatokról
DR. SIMON MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Mi is használjuk a bizottsági ajánlást már a vita kezdete óta folyamatosan. A Magyar Zoltán képviselő úr által mondottakhoz szeretném hozzáfűzni, az előbb említettem azt, hogy három alkalommal hívtam össze a térség polgármestereit. Másod…
T/4863 A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről
DR. SIMON MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársam! Nem tudom, hogy mennyit jár vidéken (Dr. Dorosz Dávid: Sokat.), merthogy a vidéki Magyarországról beszél. Alapvetően tévedésben tetszik lenni, ezt kell hogy mondjam. Az elmúlt év Btk.-módosításai meghozták az eredményeket, legaláb…
T/4863 A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről
DR. SIMON MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A tisztelt Ház előtt lévő, a szabálysértésekről szóló törvényjavaslatról általánosságban szeretnék néhány mondatot szólni, másrészt az újnak nevezhető intézményről, a szabálysértési visszaesésről szólnék. Tisztelt Orszá…
T/4865 A polgárőrségről és a polgárőri tevékenység szabályairól
DR. SIMON MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm szépen. Kedves Képviselőtársam! Felháborítónak tartom azt a hozzáállást, amit ön azon polgárok irányába mutat, akik a településért áldozatot vállalnak. Visszautasítom azt, hogy III/III-as ügynökökből és kimustrált rendőrtisztekből állnának. Ez felháborító! Nem his…
T/4865 A polgárőrségről és a polgárőri tevékenység szabályairól
DR. SIMON MIKLÓS (Fidesz): Kedves Képviselőtársam! Ön tévedésben van, és nincs tisztában azzal, hogyan működnek a településeken a polgárőrök, polgárőrségek, az egyesületek. Az elmúlt évig nálunk - Nyírbogátról beszélek - egyetlen forint állami támogatást sem kapott a polgárőr-egyesület, az elmúlt es…
T/4365 Magyarország 2012. évi költségvetéséről
DR. SIMON MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm szépen. Göndör képviselő úr felszólításának szeretnék eleget tenni. Naphosszat tudnék arról beszélni, hogy Nyírbátor és térségében hogyan éltük meg a szocialisták nyolcéves diadalmenetét. (Göndör István: Autópálya épült Debrecenig!) Abba őszültünk bele jó néhányan…
T/3288 Az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény, valamint a fegyveres biztonsági őrségről, a természetvédelmi és a mezei őrszolgálatról szóló 1997. évi CLIX. törvény módosításáról
DR. SIMON MIKLÓS, a honvédelmi és rendészeti bizottság előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az előttünk fekvő, az atomenergiáról szóló '96. évi törvény módosítása nagy vonalakban a következő passzusokat tartalmazza: az atomenergiáról szóló törvény tárgyi hatályának a módosítás…
T/3288 Az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény, valamint a fegyveres biztonsági őrségről, a természetvédelmi és a mezei őrszolgálatról szóló 1997. évi CLIX. törvény módosításáról
DR. SIMON MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Az előttünk fekvő törvénymódosítási javaslat, mint ahogy az már elhangzott, az 1996-ban született, az atomenergiáról szóló törvény átfogó felülvizsgálatát végzi el. A felülvizsgálatot egyrészről az atomenergia-termelés jogi szabályoz…
T/2627 Magyarország Alaptörvénye T/2628 A Magyar Köztársaság Alkotmánya
DR. SIMON MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy a Magyarország Alaptörvénye című alkotmánytervezethez gyakorló polgármesterként a törvényjavaslat helyi önkormányzatokkal kapcsolatos szabályozásával kapcsolatban néhány gondolatot megosszak önökkel.…
T/1498 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről
DR. SIMON MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Méltánytalannak és hiteltelennek tartom azt a beszédet, azt a mondókát, amelyet Veres János volt pénzügyminiszter elkápráztatás címén mondott itt nekünk. (18.50) Éppen ő mondja azt, hogy politikai megkülönböztetés á…
T/1376 Az adó- és járuléktörvények, a számviteli törvény és a könyvvizsgálói kamarai törvény, valamint az európai közösségi jogharmonizációs kötelezettségek teljesítését célzó adó- és vámjogi tárgyú törvények módosításáról
DR. SIMON MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy két mondatban Veres János számaira hadd reagáljak! Biztosan elfelejti, tisztelt volt pénzügyminiszter úr, de én emlékszem, mivel én vagyok az egyéni képviselője a körzetének, és minden szavát megjegyeztem, hogy 200…