188 felszólalás
S/16285 A Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriuma tagjainak megválasztásáról szóló 38/2019. (XI. 5.) OGY határozat módosításáról
DR. STEINMETZ ÁDÁM jegyző: Az Országgyűlés határozata a Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriuma tagjainak megválasztásáról szóló 38/2019. (XI. 5.) OGY határozat módosításáról. 1. Az Országgyűlés a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény 87. § (1), (2) és (7)…
Napirend utáni felszólalások
DR. STEINMETZ ÁDÁM (Jobbik): (Z. Kárpát Dániel neve jelenik meg a kijelzőn. ‑ A képviselő hangja alig hallható.) Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés!
I/15651 A Magyar Tenisz Szövetség korábbi vezetői által okozott anyagi kár megtérítése mennyi pénzébe fog kerülni az adófizetőknek a gazdasági válság idején?
DR. STEINMETZ ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Lassan már egy éve, hogy a Tenisz Szövetségnek új elnöke van: Szűcs Lajos fideszes országgyűlési képviselő helyett most Lázár János fideszes országgyűlési képviselő irányítja a sportszervezetet. Z…
I/15651 A Magyar Tenisz Szövetség korábbi vezetői által okozott anyagi kár megtérítése mennyi pénzébe fog kerülni az adófizetőknek a gazdasági válság idején?
DR. STEINMETZ ÁDÁM (Jobbik): Államtitkár Úr! Reménykedtem abban, hogy a konkrét kérdésekre ezúttal konkrét válaszokat is fog adni, ha már a marcali kórház esetében ez nem szokása, különösen annak fényében, hogy ezeket a kérdéseket már több mint egy hónappal ezelőtt leadtam az ön minisztériumában. Tu…
Napirend utáni felszólalások
DR. STEINMETZ ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Ennek a gyönyörű Országháznak a falai között már sokszor hallhatták tőlem és talán már kívülről is tudják, hogy a marcali járásban élő emberek hosszú évek óta fennálló talán legnagyobb problémája a marcali kórház kálváriá…
K/15500 Miért nem valósult meg a Móring József Attila által 3 éve megígért, 200-220 főt foglalkoztató honvédségi üzem Marcaliban?
DR. STEINMETZ ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Marcali híres katonaváros, amire büszkék vagyunk, és azokra a volt katonákra is, akik a városban telepedtek le és alapítottak családot. Éppen ezért fájó és szomorú, hogy a korábban 1500 katonának…
T/15982 A köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvény és a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény módosításáról
DR. STEINMETZ ÁDÁM, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Az elmúlt időszakban, különösen a második világháború, valamint az 1956-os forradalom és szabadságharc időszakában, mint tudjuk, jelentős mennyiségű, közokiratnak minő…
T/15988 A köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvény és a Nemzeti Kulturális Tanácsról, a kultúrstratégiai intézményekről, valamint egyes kulturális vonatkozású törvények módosításáról szóló 2019. é
DR. STEINMETZ ÁDÁM, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Az előttünk fekvő T/15988. számú törvénymódosító javaslat alapján a közfeladat-ellátó szerv jogszabály-előkészítéssel összefüggő feladatának majd az integrált jogalkot…
Napirend utáni felszólalások
DR. STEINMETZ ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Mi a probléma a Testnevelési Egyetemmel? Mert valami probléma van, hiszen azt kell látnunk, hogy a TF-ben ‑ amely egy közel százéves múltra visszatekintő felsőoktatási intézmény; leánykori nevén mondom, hogy TF ‑ valami n…
Napirend utáni felszólalások
DR. STEINMETZ ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nálam alapvetés, hogy az országgyűlési képviselő van az emberekért, nem pedig fordítva, az emberek vannak az országgyűlési képviselőért. Fontosnak tartom, hogy a nép hangja folyamatosan megjelenjen az Orsz…
A/15776 Igen vagy nem?
DR. STEINMETZ ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Ön decemberben azt mondta, hogy a tao sikertörténet, és hogy nincsen sport álmok nélkül. Aztán márciusban szembejött a rémisztő valóság: a hazai megrendezésű Európa-bajnokságon az U21-es labdar…
A/15776 Igen vagy nem?
DR. STEINMETZ ÁDÁM (Jobbik): Tisztelt Miniszterelnök Úr! Azért engedje meg, hogy megköszönjem a fáradozásait a sport, a sportélet iránt, függetlenül attól, hogy most a sportági szakszövetségre hárítja ezt a feladatot. A magyar adófizetők kiemelten támogatják a sportot, de tegyük világossá azt is, ho…
A/15776 Igen vagy nem?
DR. STEINMETZ ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm a lehetőséget. Tisztelt Elnök Úr! Mivel a kérdésem személyesen a miniszterelnök úrhoz szól, ezért személyesen kérném majd tőle a választ. Köszönöm.
Napirend utáni felszólalások
DR. STEINMETZ ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Bizonyára tudják, hogy néhány évvel ezelőtt Mészáros Lőrinc cégei felújították a dél-balatoni vasútvonalat. Látva a korábbi gázszerelő vállalkozó hihetetlen ütemű és mértékű vagyongyarapodását, ő bizonyára jól profitált a…
Napirend utáni felszólalások
DR. STEINMETZ ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A közel százéves múltra visszatekintő mesztegnyői kisvasút a somogyi családok és a hozzánk látogatók körében is igen népszerű. Nem véletlenül, hiszen hazánk egyik leghangulatosabb kisvasútja, 9 kilométeren át zakatol egy…
A/15776 Igen vagy nem?
DR. STEINMETZ ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm a megtisztelő lehetőséget, elnök úr. A miniszterelnök úrtól szeretnék majd választ kapni.
Napirend utáni felszólalások
DR. STEINMETZ ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Fonyódligeten járva a gyermektábor lezárt kapuján a következő tájékoztatás olvasható: „Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a strandszakasz nem üzemel, a balatoni fürdés lehetősége nem biztosított.” Nos, a felhívás második…
A/15564 Milyen szakmai elvárásoknak nem tud megfelelni a Mocsai Lajos által vezetett Testnevelési Egyetem?
DR. STEINMETZ ÁDÁM (Jobbik): Igen.
Napirend utáni felszólalások
DR. STEINMETZ ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Szokták volt mondani, hogy Magyarország a tízmillió futballszakember országa. Nem állítom, hogy értek a focihoz, én csupán szeretem a labdarúgást, és van némi tapasztalatom az élsport terén. Az ugyanakkor ténykérdés, hogy…
Napirend utáni felszólalások
DR. STEINMETZ ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Magyarország Kormánya az elmúlt években számos alkalommal osztotta meg velünk, hogy Magyarország erősödik, a magyar gazdaság teljesítménye felfelé ívelő pályán van, és azt is hallhattuk, hogy évről évre nő az átlagkereset…
K/15174 Mit üzen a Marcali és a Fonyódi járásban élő, a marcali kórházba gyógyulni járó több tízezer büszke somogyi polgárnak? Teljesítik végre a kéréseinket? Igen vagy nem?
DR. STEINMETZ ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Az elmúlt években számos alkalommal hívtam fel a figyelmét a marcali kórház kálváriájára. Örülök, hogy talán ennek is köszönhetően végre kilátásba helyezték a kórház önállóságának visszaadását. Sa…
Napirend utáni felszólalások
DR. STEINMETZ ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Fiúgyermekeket nevelő barátaim kérdezik tőlem, minek kezdjen el a gyerek focizni, ha a külföldiek miatt úgysem fog játszani az első osztályban. Persze, erre mondom én, hogy a sport szeretete, a mozgásgazdag életmód, a spo…
Napirend utáni felszólalások
DR. STEINMETZ ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Önök közül hányan gondolkodtak már el azon, miért van az, hogy alig-alig látunk az utcákon fogyatékkal élő embereket? (18.30) Nyugat-Európában vagy éppen az Egyesült Államokban viszont jóval gyakrabban találkozhatunk…
Napirend utáni felszólalások
DR. STEINMETZ ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Magyarországon a szőlő-bor ágazatban a szükséges fejlesztések termelői szinten nehezen megvalósíthatók egyrészt a magas beruházási költségek, másrészt a saját források hiánya miatt. A külföldi sikeres borvidékeken ‑ és mo…
Napirend utáni felszólalások
DR. STEINMETZ ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az utóbbi években sajnálattal és egyben megdöbbenéssel tapasztaljuk, hogy a politika benyomul olyan társadalmi terekbe, ahova nem volna szabad. Politikusok veszik át az irányítást civil szervezetek, szakmai szervezetek, é…
Napirend utáni felszólalások
DR. STEINMETZ ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Valóban, az idei év folyamán számos honfitársunknak köszöntük meg az áldozatos munkáját, és engedjék meg, hogy én most megköszönjem annak a mintegy 90 ezer, közfoglalkoztatásban dolgozó honfitársunknak, akiknek áldozatos…
Napirend utáni felszólalások
DR. STEINMETZ ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! 2018 májusa óta vagyok országgyűlési képviselő, és azóta már több mint száz alkalommal volt abban a megtisztelő és egyben felemelő érzésben részem, hogy felszólalhattam itt a parlamentben. Az idei év során is szá…
Napirend utáni felszólalások
DR. STEINMETZ ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az év végén az ember általában számot vet, és elgondolkodik azon, hogy idén milyen jó és rossz dolgok történtek vele. A 2020. év Magyarországot ért legnagyobb bajsága egyértelműen a koronavírus-járvány. A nyugdíjasoktól k…
T/13955 A szőlészetről és borászatról
DR. STEINMETZ ÁDÁM, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszterhelyettes Úr! Az előttünk fekvő törvény valóban a bor-szőlő ágazat átlátható és fenntartható működésének elősegítése végett került a tisztelt Ház elé. Az előttem szólókhoz cs…
Napirend utáni felszólalások
DR. STEINMETZ ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A Balatontól egy hosszabb karnyújtásnyira fekvő Somogyvár több dologról is híres. Egyrészt annak idején itt volt Koppány vezér szálláshelye, aki a hagyomány szerint innen indult lázadó csapataival István király ellen. Azt…