98 felszólalás
K/5911 Mikor fizetnek kártalanítást a lőtér használata miatt hátrányt szenvedett dóci gazdáknak?
DR. SZABÓ JÁNOS honvédelmi miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! A dóci lőtér igénybevétele az utóbbi tíz évben jelentősen megváltozott, nemcsak azért, mert az 1990-es évek kezdetétől jelentősen csökkent azon napok száma, amikor a lőtér igénybevételre került, han…
H/3107 A Nemzetőrség létrehozásáról
DR. SZABÓ JÁNOS honvédelmi miniszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A kormány támogatja a nemzetőrség létrehozására vonatkozó határozati javaslatot. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiból.)
H/5149 A harcászati repülő erők fejlesztéséről
DR. SZABÓ JÁNOS honvédelmi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy zárszó gyanánt összefoglaljam a határozati javaslattal kapcsolatban elhangzottakat, és felhívjam a tisztelt Ház figyelmét arra, hogy hazánk védelme szempontjából ilyen nagy jelentőséggel bíró döntésre nem minde…
I/5485 Több mint 100 milliárd forint közpénz elköltésének hátteréről
DR. SZABÓ JÁNOS honvédelmi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Képviselő Úr! A képviselő úr első kérdéséből megítélésem szerint csak a légtér védelmének koncepciójára vonatkozó felvetést értelmezhetjük. Nyelvtanilag ugyanis értelmezhetetlen a légierő védelmének koncepciója, mivel nem a légie…
T/4752 A Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról
DR. SZABÓ JÁNOS honvédelmi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A határozathozatal előtt engedjék meg, hogy a módosító javaslatokkal kapcsolatban mintegy hat percben észrevételeket tegyek. Nagyon sok módosító javaslat érkezett, összesen 204. Erre való figyelemmel természetes, hog…
I/4170 Mikor kapják meg elmaradt munkabérüket az 1951. és 1956. között katonai behívóval kényszermunkát végzett tartalékosok és sorkatonák?
DR. SZABÓ JÁNOS honvédelmi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A honvédelmi bizottság részletesen meghallgatta álláspontunkat, és ennek alapján olyan határozatot hozott, hogy a minisztérium álláspontját elfogadja. Az ötvenes években nagyon sok embert ért sérelem, volt, akit deportál…
H/5149 A harcászati repülő erők fejlesztéséről
DR. SZABÓ JÁNOS honvédelmi miniszter, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Köztársaság területének, függetlenségének, lakosságának, anyagi javainak és az ország légterének fegyveres védelme többek között a Magyar Honvédség feladata. Egyébként a honvédelmi…
T/4752 A Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról
DR. SZABÓ JÁNOS honvédelmi miniszter, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! A kormány napirendre tűzte a közszolgálati rendszer átfogó megújítását és korszerűsítését. Ennek keretében a közigazgatási, a rendvédelmi szerveknél és a fe…
I/4170 Mikor kapják meg elmaradt munkabérüket az 1951. és 1956. között katonai behívóval kényszermunkát végzett tartalékosok és sorkatonák?
DR. SZABÓ JÁNOS honvédelmi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársam! A felvetett problémakör nem új. Az elmúlt évek során több kísérlet is történt a megoldására. Itt, az Országgyűlésben is többször elhangzott erre vonatkozó igény. Azonban törvényhozói akarat hián…
T/3623 A Honvédelmi Minisztérium és a Honvéd Vezérkar integrációjával érintett törvények módosításáról
DR. SZABÓ JÁNOS honvédelmi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A Honvédelmi Minisztérium és a haderő-átalakítás szempontjából kiemelten fontos szavazás előtt állunk. (21.40) A törvénycsomag elfogadásával sor kerülhet a honvéd vezérkarnak a Honvédelmi Minisztériumba történő integ…
Napirend előtti felszólalások
DR. SZABÓ JÁNOS honvédelmi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Köszönöm mindenekelőtt képviselőtársam felvetését, hogy emlékezzünk meg a Varsói Szerződés felbomlásának 10. évfordulójáról. A felvetés nem csupán az évforduló miatt fontos, hanem azért is, mert a rendszerváltás egyik legnagy…
A/4629 Megelőzhetők-e a várpalotai és a hozzá hasonló robbanószerek okozta tragédiák?
DR. SZABÓ JÁNOS honvédelmi miniszter: Elnök asszony, köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Ha egyetlen mondattal válaszolhatok, akkor megelőzhetőek lennének ezek a balesetek, amennyiben a lakosság, főleg a színesfémgyűjtők betartanák azokat a tiltó táblákat, amelyek ott ki vannak helyezve, és ezek…
A/4629 Megelőzhetők-e a várpalotai és a hozzá hasonló robbanószerek okozta tragédiák?
DR. SZABÓ JÁNOS honvédelmi miniszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Asszony! A balesetek megelőzését szolgálja, hogy a lőtérparancsnokság a gyakorlatok és a lövészetek idejéről a sajtó és az érintett polgármesteri hivatalok útján értesíti a lakosságot, az iskolába…
T/3991 A sor- és tartalékos katonai szolgálat teljesítése rendjének változásával érintett törvények módosításáról
DR. SZABÓ JÁNOS honvédelmi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A tárgybani törvényjavaslatot hat bizottsági ülésen, majd az általános és részletes vitában képviselőtársaim sokoldalúan elemezték. A javaslat által tükrözött koncepcióval és annak megfelelő szabályozásával a bizotts…
H/4164 A hazai gyakorló-és lőterek külföldiek által, térítés ellenében történő igénybevételéről szóló 60/1997. (VI.4.) OGY határozat módosításáról
DR. SZABÓ JÁNOS honvédelmi miniszter, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársak! Az önök előtt lévő határozati javaslat az alaphatározatot, a 60/1997. számú határozatot módosítja, mégpedig igen jelentős mértékben. Ugyanis az 1. és a 6. pontja közöt…
H/4164 A hazai gyakorló-és lőterek külföldiek által, térítés ellenében történő igénybevételéről szóló 60/1997. (VI.4.) OGY határozat módosításáról
DR. SZABÓ JÁNOS honvédelmi miniszter: Tisztelt Kapronczi Képviselő Úr! Érdeklődéssel hallgattam az előadását, és engedje meg, hogy néhány kérdésére most válaszoljak, a későbbiekben majd részletesen is fogok válaszolni az ön által felvetett kérdésekre. Alapvető különbség a Varsói Szerződés és a NATO…
H/4164 A hazai gyakorló-és lőterek külföldiek által, térítés ellenében történő igénybevételéről szóló 60/1997. (VI.4.) OGY határozat módosításáról
DR. SZABÓ JÁNOS honvédelmi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Pál Béla és Göndör István képviselőtársaimnak válaszolva elmondanám, hogy a kormány a közelmúltban elfogadta azt a rendeletet, amely az eredeti országgyűlési határozat 1-6. pontjainak kiváltására jött létre. A tartal…
T/3991 A sor- és tartalékos katonai szolgálat teljesítése rendjének változásával érintett törvények módosításáról
DR. SZABÓ JÁNOS honvédelmi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Minden felvetett kérdésre most nem kívánok válaszolni, majd a zárszóban a szavazás előtt, de néhány kérdésre engedjék meg, hogy most válaszoljak. Mindenekelőtt van itt a felvetések között politikai jellegű téma és vannak szakmai jellegű témák.…
K/3952 Hogy áll a Magyar Honvédség és a Horizont Filmstúdió között az előző parlamenti ciklusban kötött szerződés vizsgálata?
DR. SZABÓ JÁNOS honvédelmi miniszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Én nem tudom, hogy mit írt az újság, ugyanis nekem a média nem hiteles hírforrás, nekem az összefoglaló jelentés az, ami hiteles hírforrásul szolgál ebben az ügyben. Én ezt elolvastam ma, vettem a fára…
I/3915 Mire számíthat Táborfalva?
DR. SZABÓ JÁNOS honvédelmi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársam! 1997-től egy újszerű katonai tevékenységi forma alakult ki hazánkban. A szabályozás lehetővé tette, hogy külföldi fegyveres erők hazai gyakorló- és lőtereket vehessenek igénybe saját kiképzési c…
T/3622 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról T/3623 A Honvédelmi Minisztérium és a Honvéd Vezérkar integrációjával érintett törvények módosításáról
DR. SZABÓ JÁNOS honvédelmi miniszter, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy hosszú folyamat jelentős állomásához érkeztünk. A kormány beterjesztette az Országgyűlés elé a Honvédelmi Minisztérium és a honvéd vezérkar integrációjára vonatkozó törvénymódosítá…
Napirend utáni felszólalások
DR. SZABÓ JÁNOS honvédelmi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! A felszólalásban jelzett Pécsi Honvéd Kórház átadása a kormányhatározatban rögzített határidőre valóban nem történt meg, ennek indokait a következőkben foglalnám össze. A képviselő úr által hivatkozott kormányhatározat a…
A/3558 Nem érzi-e Szabó János miniszter úr, hogy igen súlyos diplomáciai hiba volt izraeli látogatása?
DR. SZABÓ JÁNOS honvédelmi miniszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselő Úr! Képviselőtársaim! Amikor egy külföldi országba látogatást teszünk, természetes, hogy minden esetben konzultálunk a Külügyminisztériummal. A konzultáción túlmenően háttéranyagokat is szolgáltatnak nekünk, amelyek ige…
A/3558 Nem érzi-e Szabó János miniszter úr, hogy igen súlyos diplomáciai hiba volt izraeli látogatása?
DR. SZABÓ JÁNOS honvédelmi miniszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Ha már Pekinget említette ön, tájékoztatnám, hogy minden olyan országgal, amellyel rendezett államközi kapcsolataink vannak, ha onnan meghívás érkezik, ennek eleget teszünk. Volt a Kínai Népköztársaságba is megh…
Napirend előtti felszólalások
DR. SZABÓ JÁNOS honvédelmi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Mint önök előtt is ismeretes, a kormány 2000. május 16-án megtárgyalta és elfogadta a Magyar Honvédség átalakításának és új szervezeti struktúrájának 2000 és 2010 közötti időszakra vonatkozó tervét. Ezzel egyidejűleg elr…
A/3399 Miért nem jelent meg Miniszter Úr a Honvédelmi bizottság október 31-i ülésén?
DR. SZABÓ JÁNOS honvédelmi miniszter: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A kérdés, amit én kaptam, így hangzott: Miért nem jelent meg a miniszter úr a honvédelmi bizottság október 31-ei ülésén? Engedje meg, képviselő úr, hogy erre a kérdésére válaszoljak, hiszen egy vizsgálati jelentés ké…
A/3399 Miért nem jelent meg Miniszter Úr a Honvédelmi bizottság október 31-i ülésén?
DR. SZABÓ JÁNOS honvédelmi miniszter: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A Házszabály 68. § (4) bekezdése szerint minden évben legalább egyszer köteles meghallgatni a bizottság azt a minisztert, akit a kinevezése előtt meghallgatott. Én már két esetben jelentem meg a tisztelt bizottság el…
T/1813 A hadigondozásról szóló 1994.évi XLV.törvény módosításáról
DR. SZABÓ JÁNOS honvédelmi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A képviselői önálló indítványt az egységes javaslat szerint a kormány jelenleg nem tudja támogatni. Köszönöm.
H/2807 A délszláv helyzet stabilizálása érdekében az SFOR erőket felváltó erők tevékenységének elősegítéséről és ebben a magyar műszaki kontingens részvételéről szóló 18/1998. (III.6.) OGY. határozat módosításáról
DR. SZABÓ JÁNOS honvédelmi miniszter, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A 105/1999. számú határozatban az Országgyűlés újabb egy évre, 2000. december 31-éig engedélyezte a magyar részvételt az SFOR-műveletekben. Ugyanezen országgyűlési határozat felhívja a kormányt…
I/3058 Politikai döntés volt-e a pápai repülőezred megszüntetése, avagy miért veszélyezeti a vezérkar főnöke a haderőreformot?
DR. SZABÓ JÁNOS honvédelmi miniszter: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A haderő problémái nem új keletűek, mintegy 10-15 éves leépülési folyamat eredményeként a NATO-csatlakozás időpontjára a Magyar Honvédség kritikus helyzetbe került. A korábban haderőreformnak nevezett folyamat nem vo…