1 048 felszólalás
H/2521 A kormányzati szerveknél, illetve a kormány felügyelete alá tartozó szerveknél, különös tekintettel az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalnál elrendelt adatmásolással, esetleges jogosulatlan adatkezeléssel, adatátadással, illetve az APEH informati
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Először Domokos képviselőtársamnak: nekem nincs kifogásom az ellen, ha a vizsgálóbizottság, amely majd feláll, külön vizsgálat tárgyává teszi az én szavaimat, ezért felidézném azt a közel százéves anekdotát, amely szerint a fiatal Werner Heisenberg…
H/2521 A kormányzati szerveknél, illetve a kormány felügyelete alá tartozó szerveknél, különös tekintettel az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalnál elrendelt adatmásolással, esetleges jogosulatlan adatkezeléssel, adatátadással, illetve az APEH informati
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Nekem ugyan nem tisztem tanácsot adni az ellenzék tisztelt képviselőinek, azért mégis azt javasolnám, hogy az ellenzéki képviselőtársak talán konzultáljanak egymással. Babák képviselő úr az imént - lehet, hogy Domokos képviselő úr, bocsánat, már ke…
V/2337 Sodródó kormányzat, bizonytalan jövő ?
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Nem hiszem, hogy a kormány előtt rejtve maradt volna, hogy a magyar munkaerő versenyképessége romlott. A magyar munkaerő versenyképessége az elmúlt években romlott, köszönhető ez bizony a minimálbér megemelkedésének, ami természetesen…
T/1218 A büntető jogszabályok és a hozzájuk kapcsolódó egyes törvények módosításáról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Én nem sok értelmét látom annak, hogy az általános és a részletes vitában oly hosszan elhangzott érveket itt most újra és újra elismételjük záróvita címén. Mindannyiszor elmondtuk ennek a törvénynek a vitája során: nem igaz ellen…
T/1218 A büntető jogszabályok és a hozzájuk kapcsolódó egyes törvények módosításáról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Juhos Katalin képviselőtársamnak mondom: jogszabályt nem csak olvasni kell tudni, ez is nehéz; de még sokkal nehezebb megtartóztatni magunkat attól a csábítástól, hogy a jogszabály szükségképpen bonyolult szövegébe valami olyat magyarázzunk…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Domokos képviselőtársunk azt mondta, hogy mi már nagyon jók vagyunk az ígéretekben. Ezt a dicséretet el kell hárítanom, képviselő úr, mi a nyomába sem tudunk eredni azoknak az ígéreteknek, amelyeket önök tettek a választási kampány so…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Ingyenes tankönyv: hát nem tudom, ezt most éppen hanyadszor pertraktáljuk ebben a Házban. Igen, ingyenes tankönyvet ígértünk. Igen, a tankönyvek ingyenesek lesznek. Nem, tisztelt képviselőtársam, sem 2002 szeptemberétől, sem 2003 szeptemberétől nem…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Pap János képviselőtársunknak teljesen igaza van. Nem igaz, hogy az ezervalahányszáz módosító indítvány között, amelyet a tisztelt képviselőtársak benyújtottak, a kormánykoalíció ne talált volna egyet se támogatásra méltónak. Ellenkezőleg, képvisel…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Ékes képviselőtársunk gondolatmenetét folytatnám. Valóban az a helyzet, amit Ékes képviselő úr elmondott, és ennek fejében eléggé érthetetlen mindaz a számonkérés, ami a jövő évi infrastrukturális fejlesztésekre vonatkozik. Ki akar jö…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Ékes József képviselő úrnak teljesen igaza van, hogy nem fog számolatlanul dőlni az Unióból a pénz. Kétségkívül igaz, hogy egy meghatározott keret áll majd rendelkezésünkre, de azért az is igaz, hogy ez a keret meglehetősen sok pénz,…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Most már régóta arról folyik a vita, hogy komolyan gondoltuk-e a választási ígéreteinket vagy nem, illetőleg komolyan lehet-e venni a választási ígéreteinket vagy nem. Én persze azt gondolom, hogy a költségvetés részletes vitája zajlik, de ha ebbe…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Lenártek képviselő úr mintha nem értette volna, hogy miről beszélek. Nekem eszem ágában sem volt azt mondani, és nem is mondtam, hogy 2003-ban az egyik dologra várjunk, 2004-ben a másikra. Tisztelt Képviselő Úr! Én megért…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Kuncze Gábor képviselő úr némileg elvette a mondandómat, illetőleg a kenyeremet. Szóval azért számoljunk! Ha egy évben négy hónapra 50 százalékos béremelést hajtanak végre, az ugyebár az egész évre vonatkozóan 17 százalékos béremelésnek felel meg.…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az ez évben elfogadott törvénymódosítás a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvényről valamennyi diplomás esetében legalább 52 százalékos alapbéremelést tartalmazott. Ha a tisztelt Pettkó képviselőtársam felesége olyan…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Ez esetben Pettkó képviselőtársamnak azt tudom tanácsolni, hogy forduljon bizalommal az önkormányzathoz, amely az iskola bérkeretét megállapítja, illetve az átsorolásait megállapítja, illetőleg forduljon bizalommal ahhoz a zöld számhoz, amelyen a f…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Meg kell mondanom, Lenártek képviselő úr vagy nem ismeri a kormány e tekintetben előterjesztett javaslatát, vagy úgy tesz, mintha nem ismerné. Valóban, figyelemmel arra, hogy a történelminek mondott egyházak hívei között az idősek meglehetősen nagy…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Néhány általam és képviselőtársaim által benyújtott, a kulturális fejezetet érintő módosító indítványra szeretném felhívni a tisztelt figyelmüket. A kulturális minisztérium fejezetében jelenleg is található, "A nemzeti kulturális örök…
Napirend előtti felszólalások
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Simicskó István képviselőtársunk a Magyar Nemzet tegnapi számában "A felelőtlenség csimborasszója" címmel közölt cikket, amelyben a következőket írja. "A honvédelmi minisztertől tudjuk, hogy a NATO főtitkára súlyosan elégedetlen…
T/1551 Az Országos Rádió és Televízió Testület 2003. évi költségvetéséről
DR. SZABÓ ZOLTÁN, a kulturális és sajtóbizottság előadója: Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottsága az előterjesztést megtárgyalta és általános vitára alkalmasnak találta. Előre kell bocsátanom, hogy a bizottságnak mind a kormánypárti, mind az ellen…
T/1551 Az Országos Rádió és Televízió Testület 2003. évi költségvetéséről
DR. SZABÓ ZOLTÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Őszintén szólva nehéz helyzetben vagyok akkor, amikor a Magyar Szocialista Párt nevében ezt az előterjesztést kívánom támogatni. Nem azért vagyok nehéz helyzetben, mert ez az előterjesztés számomra t…
T/1551 Az Országos Rádió és Televízió Testület 2003. évi költségvetéséről
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm, elnök asszony. Én úgy tudtam, hogy az ORTT költségvetéséről vitatkozunk, úgyhogy Sági képviselő úr sajtószemléjére nem kívánnék reagálni, inkább arra, amit Szalai Annamária és Balogh László képviselőtársaim legalábbis csúsztatásként elmondtak. A képviselő asszony a…
T/1551 Az Országos Rádió és Televízió Testület 2003. évi költségvetéséről
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm, elnök asszony. Az üzemben tartási díj körüli törvénytelenségekről nem fogunk négypárti egyeztetést tartani, tekintettel arra, hogy nincsenek törvénytelenségek. Balogh képviselő úrnak már a bizottsági ülésen is kénytelen voltam elmondani: az nagyon szép dolog, hogy…
T/1551 Az Országos Rádió és Televízió Testület 2003. évi költségvetéséről
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Balogh képviselőtársam, mint az imént is megjegyezte, vezérszónoklatában elmondta, hogy forintra-fillérre mennyi lett volna az üzemben tartási díjbevétel. Szeretném megkérdezni tisztelt Balogh képviselőtársamat, vajon beleszámolta-e az én laká…
T/1218 A büntető jogszabályok és a hozzájuk kapcsolódó egyes törvények módosításáról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Arra kell kérnem az ellenzéki képviselőtársaimat, hogy szűnjék meg a Btk. módosítására benyújtott javaslat körüli porhintés, és csak azért nem mondtam, hogy hazudozás, mert tisztelni kívánom a Ház méltóságát…
T/1218 A büntető jogszabályok és a hozzájuk kapcsolódó egyes törvények módosításáról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mindenekelőtt Mátrai Márta képviselőtársunk megkérdezhetne egy orvos szakértőt, hogy nemcsak egy, de számtalan kábítószeres cigaretta elszívása sem okoz függőséget (Dr. Mátrai Márta: Nem úgy van!), tekintettel arra, hogy a cannabisszá…
T/1218 A büntető jogszabályok és a hozzájuk kapcsolódó egyes törvények módosításáról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Valóban, nem az első eset, hogy nem értünk egyet Mátrai Márta képviselőtársammal. Változatlanul és megfelelőképpen büntetni kívánjuk a drogdílereket, vagyis azokat, akik abból élnek, hogy másokat tönkretesznek a droggal. Nem tekintjük idetartozónak…
T/1218 A büntető jogszabályok és a hozzájuk kapcsolódó egyes törvények módosításáról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Zsigó képviselő úr téved. A nemzeti drogstratégiát a parlament nem velünk szemben, hanem velünk együtt fogadta el. Mi is megszavaztuk. Nagyon jónak tartottuk a nemzeti drogstratégiát. Azt fájlaltuk, hogy a büntető törvénykönyv szigorítása ezt másfé…
T/1218 A büntető jogszabályok és a hozzájuk kapcsolódó egyes törvények módosításáról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tényleg nehéz itt az indulatokat fékezni, Gál Zoltánnak igaza volt. Tisztelt Képviselőtársaim! Ha Pálfi képviselő úr szavaival élve, önök nem funkcionális analfabéták, amit én nem tételezek fel önökről, tehát ha elolvasnak valamit, annak az értelmé…
T/1218 A büntető jogszabályok és a hozzájuk kapcsolódó egyes törvények módosításáról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Azt hiszem, hogy ezúttal tényleg joggal utasítom vissza a drogprevencióban részt vevő orvosok, pszichológusok, pszichiáterek, szociális munkások nevében Szijjártó képviselő úrnak azt a kijelentését, miszerint egy ilyen kezelés alkalmá…
T/1218 A büntető jogszabályok és a hozzájuk kapcsolódó egyes törvények módosításáról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Szeretném Kovács képviselő úr figyelmét felhívni, hogy én pusztán példát vettem az ellenzék vezéréről, Orbán Viktor képviselő úrról (Dr. Répássy Róbert: Ez milyen személyes érintettség?), aki 1990-ben azt mondta ebben a Házban (Dr. Répássy Róbert:…