254 felszólalás
I/2813 Lesz-e még innováció Magyarországon?
DR. SZEKERES IMRE (MSZP): Tisztelt Államtitkár Úr! Az ön válaszából kiderült, hogy több mint három percet foglalkozott nem az önök kormányának a tevékenységével, és csak egy percet azzal, hogy vajon mit kívánnak csinálni. Ez nagyjából mutatja azt az érdeklődést és azt a törődést, amivel az innováció…
Napirend előtti felszólalások
DR. SZEKERES IMRE (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Két olyan ügy van, ami ezekben a napokban a közvéleményt foglalkoztatja, mindkettő olyan, amelyen a kormány és a kormánypárti többség változtatni tud, mindkettő olyan, amely kihat a mindennapi életre és kihat a gazdaságra is. Ezek közül az…
Napirend előtti felszólalások
DR. SZEKERES IMRE (MSZP): Elnök Úr! Köszönöm a szót. A hétvégén a Facebook-üzenőfalamon egy mondást olvastam, szó szerint szeretném idézni: "Amikor a törvényhozás ülésezik, egyetlen ember élete, szabadsága és vagyona sincs biztonságban." Azt gondolom, hogy ennek a megjegyzésnek igaza van, és ha vala…
Napirend előtti felszólalások
DR. SZEKERES IMRE (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Orbán Viktor miniszterelnök tegnapi beszédében beismerte, hogy az egykulcsos adó miatt az alacsony jövedelemmel rendelkezők több adót fizetnek, és kevesebb fizetést visznek haza. Igaza van, a magyar társadalom munkavállalóinak közel 40 százaléka -…
T/2158 A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény módosításáról
DR. SZEKERES IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Itt és most az elmúlt percekben két, egymástól lényegesen eltérő ismertetését hallottuk a ma működő jegybanktörvénynek. Rogán képviselő úr azt mondta, hogy a kormány kezében van a négy nem tisztségviselő jelölése, kijelölése és…
T/1498 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről
DR. SZEKERES IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Ma délelőtt 10 órakor a költségvetési bizottság ülése előtt volt bennünk egyfajta várakozás; a várakozás arról szólt, hogy a kormány vajon tesz-e még olyan módosító javaslatokat, amelyekkel a költségvetés legnagyobb kockázatait mérsékeln…
T/1498 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről
DR. SZEKERES IMRE (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ertsey Katalin LMP-s képviselő asszony nyújtott be egy módosító javaslatot 50 millió forint átcsoportosításáról, egy nagyon nemes célra, egy női munkavállalói érdekképviselet és női munkavállalás biztosítására. A költségvetési bizottság…
T/1941 Az energetikai tárgyú törvények módosításáról
DR. SZEKERES IMRE, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ennek a törvénynek a mostani vitatása több mint gyanús. Több mint gyanús, hiszen alig egy évvel ezelőtt a parlamenti pártok teljes egységben fogadták el ennek a bizonyos EU-s…
K/2026 Milyen reformokat tervez a kormány?
DR. SZEKERES IMRE (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! A Magyar Köztársaság miniszterelnöke erről a pulpitusról néhány héttel ezelőtt a költségvetési expozéban bejelentette, hogy a kormány tavasszal reformlépésekre szánja el magát, majd ezt Matolcsy György miniszter úr sz…
T/1665 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról
DR. SZEKERES IMRE (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Természetes rendje a törvényhozásnak, hogy ilyen szerteágazó alkalommal, amikor a költségvetést megalapozó törvények végső szavazására kerül sor, még korrekciókra is sor kerül. Azt gondolom tehát, hogy egy teljesen elfogadható módszer ilyen nagyon…
Napirend előtti felszólalások
DR. SZEKERES IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Orbán Viktor miniszterelnök úr múlt hét kedden találkozott Moszkvában az orosz miniszterelnökkel, Vlagyimir Putyinnal, ahol Magyarország és Oroszország energetikai kapcsolatai is napirendre kerültek, de sajtóhírek szerint konkré…
T/1498 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről
DR. SZEKERES IMRE (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Aki figyelemmel kísérte az általános vitát, az talált egy állandóan visszatérő mozzanatot a kormánypárti képviselők felszólalásában. Kivétel nélkül minden esetben a beszéd úgy fejeződött be, hogy kérik az ellenzéki képviselő…
T/1498 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről
DR. SZEKERES IMRE, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Új kormányról lévén szó, költségvetése és adótörvényei megmutatják, hogy milyen módon és milyen irányba szeretné formálni a magyar emberek életét, a vállalatok és intézmén…
T/1376 Az adó- és járuléktörvények, a számviteli törvény és a könyvvizsgálói kamarai törvény, valamint az európai közösségi jogharmonizációs kötelezettségek teljesítését célzó adó- és vámjogi tárgyú törvények módosításáról
DR. SZEKERES IMRE, a számvevőszéki és költségvetési bizottsági kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Az adótörvények minden kormány esetében értékválasztást jelentenek. Erre kap felhatalmazást a kormány, amelyik rendelkezik legalább a képviselők szavazatainak 5…
T/581 Egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról, illetve módosításáról
DR. SZEKERES IMRE (MSZP): Elnök úr, köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Ez a negyedik vitaszakasz a költségvetési szervekről és az államháztartásról szól. Szeretném ezzel kapcsolatban tisztázni, hogy a beadott módosító javaslataink kivétel nélkül azt a célt szolgálják, hogy legalább elfogadható módon műk…
T/581 Egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról, illetve módosításáról
DR. SZEKERES IMRE, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Szocialista Párt támogat minden olyan gazdasági és pénzügyi törvényt, amely Magyarország stabilitását és fejlődését szolgálja. Az Orbán-Semjén-kormány 29 pontja és a most beterjeszt…
T/11827 A hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény módosításáról
DR. SZEKERES IMRE honvédelmi miniszter: Köszönöm szépen, elnök úr. A kormány a javaslatot támogatja. (Taps az MSZP padsoraiban.)
A/11096 A HM vagyonkezelésébe tartozó pécsi ingatlanok átadásáról
DR. SZEKERES IMRE honvédelmi miniszter: Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Országgyűlés! A válaszom az, hogy igen. Ezzel kapcsolatban Pécs előző vezetésével, képviselő asszonnyal a korábbiakban már megkezdtük a tárgyalásokat. A Fegyveres Erők Klubja, amely a színházzal szemben van, kiváló épület l…
A/11096 A HM vagyonkezelésébe tartozó pécsi ingatlanok átadásáról
DR. SZEKERES IMRE honvédelmi miniszter: (Mikrofon nélkül kezd beszélni.) Tisztelt Képviselő Úr! Igen, egy eléggé bonyolult és hosszan tartó folyamat az állami ingatlanok kezelői jogának megváltoztatása. Egyetértek önnel abban, hogy...
T/10874 A Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény módosításáról
DR. SZEKERES IMRE honvédelmi miniszter, a napirendi pont előadója: Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! A kormány T/10874. számon nyújtotta be a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi törvény módosításáról szóló törvényjavaslatot. A kor…
A/10878 Számíthatnak-e az önkormányzatok a Honvédelmi Minisztérium segítségére óvodai férőhely-teremtésben?
DR. SZEKERES IMRE honvédelmi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Az első kérdésre, hogy van-e mód az óvodai férőhelyek bővítésére, a válaszom az, hogy igen. Ebben az ügyben a Honvédelmi Minisztérium egy előkészítő munka után gyorsan intézkedett is. Van ennek is múltja egyébként, nem…
A/10878 Számíthatnak-e az önkormányzatok a Honvédelmi Minisztérium segítségére óvodai férőhely-teremtésben?
DR. SZEKERES IMRE honvédelmi miniszter: Köszönöm, elnök úr. Bár Mezőkövesd polgármestere körbekiabál, közbekiabál, és megkérdőjelezi, hogy hasznos-e, ha az önkormányzatok ilyen segítséget kapnak, pedig, gondolom, nem osztják mások az ön álláspontját. Adtam egy utasítást arra nézve, hogy vizsgáljuk m…
I/10643 A BKV botrányok csak a jéghegy csúcsát jelentik, avagy szabálytalan több százmilliós kifizetések a Honvédelmi Minisztériumnál is előfordultak?
DR. SZEKERES IMRE honvédelmi miniszter: Tisztelt Képviselő Úr! A Honvédelmi Minisztérium tavaly 355 milliárd forintot fordított a Magyar Köztársaság védelmére, biztonságának garantálására. Az ÁSZ jelentése ebből 206,4 millió forintnál talált - ismétlem - bürokratikus, adminisztratív problémákat. Ez…
J/10193 Az egy magyar vezetésű afganisztáni tartományi újjáépítési csoport létesítéséről és működésének előkészítéséről szóló 2115/2006. (VI. 29.) Korm. határozat módosításáról szóló kormánydöntésről J/10194 Az afganisztáni Nemzetközi Biztonsági Közreműkö
DR. SZEKERES IMRE honvédelmi miniszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Szombaton reggel 9 órakor az Uranus úton egy öngyilkos merénylő felrobbantotta önmagát, nyilvánvalóan azzal a célzattal, hogy az úton áthaladó katonai szállítmányt - amely történetesen magyar katonák irányításával zajlott - veszélyez…
J/10193 Az egy magyar vezetésű afganisztáni tartományi újjáépítési csoport létesítéséről és működésének előkészítéséről szóló 2115/2006. (VI. 29.) Korm. határozat módosításáról szóló kormánydöntésről J/10194 Az afganisztáni Nemzetközi Biztonsági Közreműkö
DR. SZEKERES IMRE honvédelmi miniszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Hát ezt nem gondoltam volna! Ezt tehát nem gondoltam volna, hogy egy közösen meghozott döntés alapján, hogy a kormánynak kell ezeket a döntéseket meghozni, de erről azonnal tájékoztatást kell adni az Országgyűlésnek, és hogyha ezt me…
J/9872 A NATO-nak a 2009. évi afgán választások biztosításában történő közreműködésével kapcsolatos magyar katonai szerepvállalásról szóló kormánydöntésről, valamint a Magyar Honvédségnek az afganisztáni Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erők tevékenységé
DR. SZEKERES IMRE honvédelmi miniszter, a napirendi pont előadója: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőház! Képviselőtársaim! Augusztus 20-án Afganisztánban elnök- és helyhatósági választások lesznek, vélhetően két fordulóban. A NATO úgy döntött, hogy nyolc lövész zászlóaljt, kisegítő alakulatokka…
H/9711 A Magyar Honvédség részletes bontású létszámáról szóló 106/2007. (XII.6.) OGY határozat módosításáról
DR. SZEKERES IMRE honvédelmi miniszter, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A honvédelem feletti civil kontroll érvényesülésének egyik fontos formája, amikor az Országgyűlés dönt a Magyar Honvédség létszámáról. Az elmúlt három évben kétszer szerepelt ez a kérdés…
H/9711 A Magyar Honvédség részletes bontású létszámáról szóló 106/2007. (XII.6.) OGY határozat módosításáról
DR. SZEKERES IMRE honvédelmi miniszter: Köszönöm a szót. A 4 ezer fő meghatározása az első lépés. Ha ezt a döntést meghozza az Országgyűlés, akkor és csak akkor kezdődhet meg minden más előkészítő munka. A magyar alkotmány ugyanis úgy rendelkezik a Magyar Honvédséggel kapcsolatban, hogy a létszámát…
J/8553 Az afganisztáni Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erők (ISAF) műveleteiben történő további magyar katonai szerepvállalásról szóló 2186/2008. (XII. 29.) Korm. határozatban foglalt döntésről H/8819 Az afganisztáni Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Er
DR. SZEKERES IMRE honvédelmi miniszter: Köszönöm, elnök úr. Az alkotmány értelmében, amennyiben a NATO keretében vesz részt a Magyar Honvédség békefenntartásban, a kormánynak kell dönteni ennek a feladatnak az ellátásáról. Ezekről a döntésekről azonban helyes, ha az Országgyűlést a kormány rendszere…
T/6748 A Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény módosításáról
DR. SZEKERES IMRE honvédelmi miniszter: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! 2008. december 1-jén az Országgyűlés majdnem egyhangúlag módosította a katonák jogállásáról szóló törvényt, számos fontos intézkedést életbe léptetve, és nagymértékben javítva azokat a körülményeket, amelyekben a hivatásos és…