14 799 felszólalás
I/1017 Higgyétek el, tudjuk, mi a dolgunk...?
ELNÖK: Képviselő úr, ne haragudjon, három perc áll az ön rendelkezésére az interpelláció elmondására. Feltételezem, hogy a miniszter úr írásban megkapta, úgyhogy kérem Molnár Lajos miniszter urat, hogy válaszoljon az interpellációban elhangzottakra. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiból.) Öné a szó, min…
I/1017 Higgyétek el, tudjuk, mi a dolgunk...?
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Kérdezem a képviselő urat, hogy elfogadja-e a miniszter úr válaszát. Képviselő úr!
I/1017 Higgyétek el, tudjuk, mi a dolgunk...?
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Képviselő úr nem fogadta el a miniszter úr válaszát, kérdezem tehát önöket, elfogadják-e azt. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm szépen. Megállapítom, hogy az Országgyűlés 165 igen szavazattal, 100 nem szavazat ellenében, 1 tartózkodás me…
Ülésnap megnyitása
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Köszöntöm jelen lévő képviselőtársaimat, és köszöntök mindenkit, aki figyelemmel kíséri mai ülésnapunk munkáját. Az Országgyűlés őszi ülésszakának 2. ülésnapját megnyitom. Tájékoztatom önöket, hogy az ülés vezetésében Béki Gabriella jegyző asszo…
Mandátumigazolás tárgyalása
ELNÖK: Köszönöm szépen, bizottsági elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Felhívom figyelmüket, hogy ahogy jeleztem, a Házszabály 7. § (3) bekezdése alapján a mandátumvizsgálat eredményéről szóló jelentéshez nem lehet módosító javaslatot benyújtani, a mandátumot az Országgyűlés vita nélkül igazolja. K…
Mandátumigazolás tárgyalása
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselőtársaim. Most megkérem Szűcs Lajos jegyző urat, aláírásra készítse elő az esküokmányokat, és a képviselő urat pedig, hogy kézjegyével lássa azt el. (Megtörténik. - Az esküokmányt aláírató Szűcs Lajos gratulál dr. Horváth Zsoltnak, és átadja az aláírt esküokmány egyik…
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Mielőtt a napirend előtti felszólalásokra sor kerülne, bejelentem, hogy a legfőbb ügyész helyettese Meggyes Tamás, továbbá Hargitai János képviselők mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta szabálysértési ügyben tett feljelentések miatt. A meg…
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszter asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! A Házszabály 51. § (2) bekezdése értelmében most a képviselőcsoportok vezetői két-két perces reagálásra kaphatnak lehetőséget. Kérdezem, hogy kívánnak-e ezzel a lehetőséggel élni. (Jelzésre:) Kósa Lajos frakcióvezető-helyettes úr,…
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen. Varju László frakcióvezető-helyettes urat illeti a szó, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Frakcióvezető-helyettes úr!
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, frakcióvezető-helyettes úr. Kérdezem, hogy kíván-e még bárki szólni. Firtl Mátyás; elnézést kérek, ön a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportjának frakcióvezető-helyettese? (Derültség az ellenzéki pártok soraiból. - Firtl Mátyás: Igen.) Öné a szó, frakcióvezető-helyett…
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönjük szépen. Dávid Ibolya frakcióvezető-helyettes asszonyt illeti a szó, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjából. Öné a szó, frakcióvezető-helyettes asszony.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm. Kuncze Gábor frakcióvezető urat illeti a szó, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából. Frakcióvezető úr!
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, frakcióvezető úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A mai napon napirend előtti felszólalásra jelentkezett Latorcai János frakcióvezető-helyettes úr, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportjából: "A magyar alkotmányosságot valójában a kormány fenyegeti" címmel. (Moraj az MSZP…
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm. A kormány részéről megadom a szót Petrétei József igazságügy-miniszter úrnak. Miniszter úr!
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen. Szintén napirend előtti felszólalásra jelentkezett Kovács Tibor frakcióvezető-helyettes úr, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából: "Mi a haladás pártján állunk. És a Fidesz?" címmel. Öné a szó, frakcióvezető-helyettes úr.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen. A kormány részéről megadom a szót Veres János pénzügyminiszter úrnak. Miniszter úr!
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszter úr. Ugyancsak napirend előtti felszólalásra jelentkezett Fodor Gábor frakcióvezető-helyettes úr, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából: "Jelképeinkről" címmel. Öné a szó, frakcióvezető-helyettes úr.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen. A kormány részéről megadom a szót Petrétei József igazságügyi miniszter úrnak.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszter úr. Navracsics Tibor frakcióvezető úr ügyrendben kért szót. Mi az ügyrend tárgya, frakcióvezető úr? (Dr. Navracsics Tibor: Személyes érintettség.) Személyes érintettség.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Tisztelt Képviselőtársaim! Kérem, hogy a napirend előtti felszólalások keretében, ha valóban személyes érintettségről van szó, akkor arra reagáljanak. Herényi Károly frakcióvezető úr, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjából, ugyancsak napirend előtt kért szót: "Botrányország helyett no…
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen. A kormány részéről Gyurcsány Ferenc miniszterelnök urat illeti a szó. Miniszterelnök úr!
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszterelnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Szintén napirend előtti felszólalásra jelentkezett Kósa Lajos frakcióvezető-helyettes úr, a Fidesz képviselőcsoportjából: "A hazugság politikája folytatódik" címmel. Öné a szó, ötperces időkeretben.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: A kormány részéről megadom a szót Lamperth Mónika önkormányzati és területfejlesztési miniszter asszonynak. Miniszter asszony!
Az ülés napirendjének megállapítása
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! A napirend előtti felszólalások végéhez értünk. A mai napon napirend utáni felszólalásra jelentkezett Garai István Levente képviselő úr, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. A keddi napon napirend előtti felszólalásra jelentkeztek a köve…
Az ülés napirendjének megállapítása
ELNÖK: Köszönöm szépen, jegyző úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A Házszabály értelmében most képviselőcsoportonként egy-egy képviselő felszólalására van lehetőség. Kérdezem, hogy kíván-e ezzel bárki élni. (Nincs jelentkező.) Nem kíván. Tisztelt Képviselőtársaim! Határozathozatalunk következik. Felhívo…
Ülésnap megnyitása
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Kérem képviselőtársaimat, valamennyien foglalják el ülőhelyüket. Megkezdjük mai munkánkat. Tisztelt Képviselőtársaim! Köszöntöm jelen lévő képviselőtársaimat és mindenkit, aki figyelemmel kíséri mai ülésünk munkáját. Az Országgyűlés rendkívüli…