178 felszólalás
T/1794 Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről
DR. TIBA ISTVÁN jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A mai napi 10 óra időkeret megoszlása a következő: a Fidesz képviselőcsoportjának 207 perc, a KDNP képviselőcsoportjának 93 perc, az MSZP képviselőcsoportjának 115 perc, a Jobbik képviselőcsoportjának 103 perc, az LMP képviselőcsoportjának 62 perc, a fü…
Bejelentések
DR. TIBA ISTVÁN jegyző: Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére. Tisztelt Elnök Úr! Tájékoztatom az Országgyűlést, hogy az Alaptörvény 9. cikk (4) bekezdés j) pontja és a központi államigazgatási szervekről, valamint a kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. t…
T/1919 Egyes önkormányzatokat érintő törvények módosításáról
DR. TIBA ISTVÁN jegyző: Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztő azt javasolta, hogy a törvényjavaslat általános vitájára a lezárásig a mai ülésnapon kerüljön sor. A kapcsolódó bizottsági bejelentések érdekében a bizottságok ma az Országgyűlés ülésének időtartama alatt is ülésezhessenek. Módosító java…
A/1828 Magyarországon bővül legjobban a foglalkoztatottság egész Európában. Hogyan támogatja a kormány a további munkahelyteremtést?
DR. TIBA ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Egy ország gazdasága csak akkor lehet sikeres, ha támogatja a munkát, és segíti, hogy a polgárai minél nagyobb számban dolgozhassanak. Ezért is örömteli, hogy továbbra is dinamikusan növekszik a foglalkoztatás hazánkban. A KSH mú…
A/1828 Magyarországon bővül legjobban a foglalkoztatottság egész Európában. Hogyan támogatja a kormány a további munkahelyteremtést?
DR. TIBA ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm, államtitkár úr. A szocialista kormányok által elvesztegetett évek során folyamatosan emelkedett a munkanélküliség, hiszen 2002 és 2008 között 238 ezer főről közel a kétszeresére, 474 ezer főre növekedett a munkanélküliek száma, ráadásul a foglalkoztatás terén nemz…
V/284 Mitől fosztja meg Magyarországot a paksi megállapodás?
DR. TIBA ISTVÁN jegyző: Tisztelt Országgyűlés! Az időkeret megoszlása a következő: a Fidesz képviselőcsoportjának 83 perc, az MSZP képviselőcsoportjának 46 perc, a KDNP képviselőcsoportjának 37 perc, a Jobbik képviselőcsoportjának 41 perc, az LMP képviselőcsoportjának 25 perc, a független képviselők…
H/13341 A magyarországi bérezési gyakorlatnak az európai átlaghoz történő közelítésének ösztönzéséről
DR. TIBA ISTVÁN jegyző: Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy 2014. február 6-án a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság a magyarországi bérezési gyakorlatnak az európai átlaghoz történő közelítésének ösztönzéséről szóló H/13341. számú, Bertha Szilvia, Jobbik, képviselő által benyújtott előterjes…
H/13742 Az Európa több országát érintő lehallgatási botrány magyarországi szálainak, valamint a külföldi befolyásszerzési törekvéseknek a feltárására irányuló vizsgálóbizottság létrehozásáról szóló 101/2013. (XII. 12.) OGY határozat módosításáról
DR. TIBA ISTVÁN jegyző: A házbizottság az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény 11. § (1) bekezdése k) pontjában foglalt jogköre alapján az alábbiakat javasolja az Országgyűlésnek. Az Országgyűlés az Európa több országát érintő lehallgatási botrány magyarországi szálainak, valamint a külföl…
T/13267 A választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény módosításáról T/13316 A korrupció elleni hatékonyabb fellépéshez szükséges egyes törvénymódosításokról T/13437 Egyes törvényeknek az országgyűlési képviselők és a politikai vezetők kompetencia
DR. TIBA ISTVÁN jegyző: Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy 2014. február 3-án az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság: a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény módosításáról szóló T/13267. számú, Molnár Csaba, független, és más képviselők által benyújtott előterjesztés…
H/12875 A környezetkímélő üzemeltetésű közúti járművekkel történő közlekedés elterjedésének elősegítéséről
DR. TIBA ISTVÁN jegyző: Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy 2013. december 16-án a gazdasági és informatikai bizottság a személyszállítási szolgáltatásokról szóló 2012. évi XLI. törvény módosításáról szóló T/12872. számú, Volner János, Jobbik, képviselő önálló indítványát; a környezetkímélő üzem…
T/13082 Egyes pénzügyi tárgyú törvények jogharmonizációs célú módosításáról
DR. TIBA ISTVÁN jegyző: Tisztelt Országgyűlés! Az ajánlás 4. pontja nem kapta meg a szükséges bizottsági támogatást, ezért erről nem szavazunk. Tájékoztatom önöket, hogy az előterjesztő az ajánlás 1., 2., 5., 6., 7., 8. pontjait, valamint a kiegészítő ajánlás 1-49. pontjait, 51-59. pontjait, továbbá…
T/12824 Egyes törvényeknek az új Polgári Törvénykönyv hatálybalépésével összefüggő módosításáról
DR. TIBA ISTVÁN jegyző: Tisztelt Országgyűlés! Az ajánlás 2. pontja, valamint a kiegészítő ajánlás 4. pontja nem kapta meg a szükséges bizottsági támogatást, de az LMP, illetve a Jobbik kérte a szavazást. Tájékoztatom önöket, hogy az előterjesztő az ajánlás 1. pontját, a 3-54. pontjait, a kiegészítő…
T/3479 A népszavazás kezdeményezéséről
DR. TIBA ISTVÁN jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatalok során nem döntünk az ajánlás 9., 13., 14., 24., 27., 28., 33., 50., 59., 61., 65., 74., 75. pontjáról, mert azt előterjesztője visszavonta. Az ajánlás 1., 2., 3., 4., 5., 6., 7., 8., 10., 11., 12., 16., 20., 21., 23., 26., 32., 34.,…
T/13096 A büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról
DR. TIBA ISTVÁN jegyző: Tisztelt Országgyűlés! Az ajánlás 1., 4., 12., 14., 15., 16., 17., 18., 19., 20., 21., 24., 25., 27., 29., 30., 31., 32., 35. pontjai, valamint a kiegészítő ajánlás 1., 2., 3. pontjai nem kapták meg a szükséges bizottsági támogatást. Ezek közül a Jobbik-frakció szavazást kért…
T/13047 Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény rendelkezésének hatályon kívül helyezéséről
DR. TIBA ISTVÁN jegyző: Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy 2013. december 2-án a számvevőszéki és költségvetési bizottság a Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény rendelkezésének hatályon kívül helyezéséről szóló T/13047. számú, Jávor Benedek, független és más képv…
T/12973 Az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye és annak Kiotói Jegyzőkönyve végrehajtási keretrendszeréről szóló 2007. évi LX. törvény, továbbá az üvegházhatású gázok közösségi kereskedelmi rendszerében és az erőfeszítés-megosztási határozat végrehajtá
DR. TIBA ISTVÁN jegyző: Tisztelt Országgyűlés! Az elnöki javaslat a következő: Az első vitaszakaszban az ajánlás 2-8. pontjainak megtárgyalására kerül sor, amelyeket egy kivételével a gazdasági bizottság nyújtott be. A második vitaszakaszban a Házszabály rendelkezéseinek megfelelően a címhez érkezet…
Bejelentések
DR. TIBA ISTVÁN jegyző: "Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére, Budapest. Tisztelt Elnök Úr! Tájékoztatom az Országgyűlést, hogy a központi államigazgatási szervekről, valamint a kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény 52. § (2) bekezdése alapján 2013…
T/12806 A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXCI. törvény módosításáról
DR. TIBA ISTVÁN jegyző: Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy 2013. november 11-én az ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottság a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXCI. törvény módosításáról szóló T/12806. számú, valam…
T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
DR. TIBA ISTVÁN jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A 4 órás időkeret megoszlása a következő: a Fidesz képviselőcsoportjának 82 perc, az MSZP képviselőcsoportjának 43 perc, a KDNP képviselőcsoportjának 38 perc, a Jobbik képviselőcsoportjának 41 perc, az LMP képviselőcsoportjának 23 perc, a független képv…
T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
DR. TIBA ISTVÁN jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A mai napi 11 óra időkeret megoszlása a következő: a Fidesz képviselőcsoportjának 225 perc, a KDNP képviselőcsoportjának 105 perc, az MSZP képviselőcsoportjának 118 perc, a Jobbik képviselőcsoportjának 112 perc, az LMP képviselőcsoportjának 64 perc, a f…
T/12539 Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény módosításáról
DR. TIBA ISTVÁN jegyző: Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy 2013. október 14-én a gazdasági és informatikai bizottság az igazságos rezsicsökkentéssel összefüggésben a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény és a földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény módosításáról szóló T/1231…
T/11657 A panaszokról és közérdekű bejelentésekről
DR. TIBA ISTVÁN jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A szavazások során nem határozunk az ajánlás 12. pontjáról, mert az előterjesztője visszavonta. Az ajánlás 4., 5., 6., 8., 9., 10., 11., 13., 14., 15., 16., 17., 18., 19., 20., 21. és 22. pontjai, valamint a kiegészítő ajánlás 2. pontja nem kapták meg a…
H/11892 A közszolgálati tisztviselői illetményalap mértékének emeléséről, illetve közszolgálati feladatellátás rendszerének átfogó megújításáról
DR. TIBA ISTVÁN jegyző: Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy 2013. szeptember 30-án a számvevőszéki és költségvetési bizottság az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvénynek a pénztárgépek alkalmazása kötelezettségének ésszerűsítéséhez szükséges módosításáról szóló T/11879. számú…
Bejelentések
DR. TIBA ISTVÁN jegyző: "Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére, Budapest. Tisztelt Elnök Úr! Tájékoztatom az Országgyűlést, hogy a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény 55. §-a és 60. § (8) bekezdése alapján dr. Pálffy Ilonát 2013. május 24-ei hatállyal a Nemzeti Választási…
T/11299 A devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről és a lakóingatlanok kényszerértékesítésének rendjéről szóló 2011. évi LXXV. törvény módosításáról
DR. TIBA ISTVÁN jegyző: A házbizottság azt kezdeményezi, hogy az Országgyűlés a devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről és a lakóingatlanok kényszerértékesítésének rendjéről szóló 2011. évi LXXV. törvény módosításáról szóló T/11299. számú előterjesztés tárgyalása során úgy térjen el a…
H/10767 A nemzetiszocialista vészkorszak történelmének a fiatal generációk körében való minél teljesebb megismertetése, valamint az emlékezetkultúra fontosságának tudatosítása érdekében szükséges egyes intézkedésekről H/10960 A diktatúrák által intézménye
DR. TIBA ISTVÁN jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A négyórás időkeret megoszlása a következő: a Fidesz képviselőcsoportjának 82 perc, az MSZP képviselőcsoportjának 53 perc, a KDNP képviselőcsoportjának 38 perc, a Jobbik képviselőcsoportjának 51 perc, a független képviselőknek pedig 16 perc áll rendelke…
H/10939 A korhatár előtti öregségi nyugdíjak igénylésének méltányosságból történő újbóli lehetővé tételéről
DR. TIBA ISTVÁN jegyző: Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy 2013. május 13-án az ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottság a korhatár előtti öregségi nyugdíjak igénylésének méltányosságból történő újbóli lehetővé tételéről szóló H/10939. számú, Sneider Tamás, Jobbik és más képviselő…
T/10102 A nemzetbiztonsági ellenőrzés új szabályainak megállapításáról
DR. TIBA ISTVÁN jegyző: Tisztelt Országgyűlés! Az ajánlás 3., 4., 5., 10., 12. pontjai nem kapták meg a szükséges bizottsági támogatást, de az MSZP a 3. és 12. pontról, a Jobbik pedig az 5. és 10. pontról kérte a szavazást. Tájékoztatom önöket, hogy az előterjesztők az ajánlás 1., 9., 11., 14. pontj…
T/10750 A vallási közösségek jogállásával és működésével összefüggő törvényeknek az Alaptörvény negyedik módosításával összefüggő módosításáról
DR. TIBA ISTVÁN jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslat szerkezeti rendjét követve két (Sic!) vitaszakaszra tesz javaslatot az elnök úr: Az első vitaszakaszban a törvényjavaslat lelkiismereti és vallásszabadság jogával és a vallásközösség jogállásával kapcsolatos egyes törvények módosítása…
T/10721 Az egészségügyet érintő egyes törvényeknek az egészségügyi szakellátási felelősséggel kapcsolatos, valamint egyes közszférában foglalkoztatott egészségügyi dolgozók foglalkoztatási helyzetével összefüggő törvény módosításáról
DR. TIBA ISTVÁN jegyző: Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy 2013. április 29-én az ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottság az egészségügyet érintő egyes törvényeknek az egészségügyi szakellátási felelősséggel kapcsolatos, valamint egyes közszférában foglalkoztatott egészségügyi do…