7 350 felszólalás
A/5326 Mélyrepülés?
DR. UJHELYI ISTVÁN önkormányzati és területfejlesztési minisztériumi államtitkár: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Rendkívül súlyos és fontos kérdést vetett fel. Igazából csak azokat, akik figyelik az Országgyűlés munkáját, szeretném egy dologról tájékoztatni. Ezeknek a perceknek, az a…
A/5326 Mélyrepülés?
DR. UJHELYI ISTVÁN önkormányzati és területfejlesztési minisztériumi államtitkár: Csak megerősíteni tudom, hogy korrekt választ fog írásban kapni. (Bernáth Ildikó: Azt majd eldönti a képviselő úr.) Ezzel együtt persze ön is tudja, hogy amikor én kérdeztem öntől, illetve a kollégáim, hogy legalább va…
I/5167 Önkormányzati válság után szociális válság?
DR. UJHELYI ISTVÁN önkormányzati és területfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Kellett hármat számolnom, mert legszívesebben igen egyenesen visszautasítottam volna az ön interpellációjában elhangzottakat, de félek, hogy eset…
H/4900 Az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvény népszavazásra bocsátásának elrendeléséről
DR. UJHELYI ISTVÁN önkormányzati és területfejlesztési minisztériumi államtitkár: Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A köztársaság kormányának választások, népszavazások lebonyolításáért felelős tárcájaként kell hogy a kormány álláspontját közvetítsem a mai ülésen. Az egészségbiztosítási pénztárakról szól…
A/4916 Van-e elég paripa a lánglovagoknak, avagy biztosítja-e a Kormányzat a megfelelő eszközöket a tűzvédelemhez?
DR. UJHELYI ISTVÁN önkormányzati és területfejlesztési minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A kérdésére vagy nagyon röviden tudok válaszolni, vagy hosszú-hosszú papírban tudom átadni önnek azokat a fejlesztéseket, amelyeket terveztünk és megvalósítottunk…
A/4916 Van-e elég paripa a lánglovagoknak, avagy biztosítja-e a Kormányzat a megfelelő eszközöket a tűzvédelemhez?
DR. UJHELYI ISTVÁN önkormányzati és területfejlesztési minisztériumi államtitkár: Csak néhány dolgot címszavakban, amennyire egy percben módom van. Megerősítjük az integrált katasztrófavédelmi rendszert. A lakosság szempontjából jó hír, hogy a katasztrófa- és tűzvédelem továbbfejlesztésével biztosít…
A/4690 Mennyire játszik fair játékot a Kormány a pályázatoknál?
DR. UJHELYI ISTVÁN önkormányzati és területfejlesztési minisztériumi államtitkár: Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Ez alapján a cím alapján, hogy: "Mennyire játszik fair játékot a kormány a pályázatoknál?", nehezen tudtunk felkészülni arra, hogy ön milyen konkrét példákat hoz,…
A/4690 Mennyire játszik fair játékot a Kormány a pályázatoknál?
DR. UJHELYI ISTVÁN önkormányzati és területfejlesztési minisztériumi államtitkár: Képviselő úr, tényleg nehezen tudok válaszolni, ráadásul egy másik tárcához tartozó pályázati mechanizmus kapcsán egy kiragadott példára. Kérem, az ilyen típusú kérdéseket nyújtsa be írásban, vagy egy olyan formában, a…
A/4691 Sok a duma, kevés a tett, avagy megint lufit ereget a Kormány?
DR. UJHELYI ISTVÁN önkormányzati és területfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselő Úr! Polgármester Úr! Tisztelt Ház! Azt kell hogy mondjam önöknek, itt Arató Gergely államtitkár úr az oktatási tárcától éppen súgta a fülembe, hogy ők elég jól ismerik a vásárhelyi p…
A/4691 Sok a duma, kevés a tett, avagy megint lufit ereget a Kormány?
DR. UJHELYI ISTVÁN önkormányzati és területfejlesztési minisztériumi államtitkár: A roma integráció évtizedének, szakmai célkitűzéseinek megfelelően ehhez társítva írtuk ki a fejlesztési pályázatokat az Új Magyarország fejlesztési terv keretében. Az összes olyan papirost, amit gyorsan össze tudtam s…
H/4685 Országos népszavazás elrendeléséről (Egyetért-e Ön azzal, hogy az államilag támogatott felsőfokú tanulmányokat folytató hallgatóknak ne kelljen képzési hozzájárulást fizetniük?) H/4686 Országos népszavazás elrendeléséről (Egyetért-e Ön azzal, hogy
DR. UJHELYI ISTVÁN önkormányzati és területfejlesztési minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Az országos népszavazás elrendeléséről szóló országgyűlési határozati javaslatot a kormány támogatja. A Magyar Köztársaság kormánya nevében szeretném megköszönni az Országos Válasz…
I/4594 Mi lesz, ha ellehetetlenül a hulladékkezelési közszolgáltatás?
DR. UJHELYI ISTVÁN önkormányzati és területfejlesztési minisztériumi államtitkár: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A települési szilárdhulladék-kezelési közszolgáltatást végző szolgáltató szervezeteknél, vállalkozásoknál felhalmozódott lakossági díjhátralék, annak növekvő mértéke, a be…
A/4625 Ej, ráérünk arra még! II
DR. UJHELYI ISTVÁN önkormányzati és területfejlesztési minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Valóban jogi egyetemet végeztem, de igyekszem úgy elmondani a válaszomat, hogy ön is értse egészen pontosan. (Derültség az MSZP soraiban.) Az Országos Választási…
A/4625 Ej, ráérünk arra még! II
DR. UJHELYI ISTVÁN önkormányzati és területfejlesztési minisztériumi államtitkár: Képviselő úr, ha én önt azzal sértettem meg, hogy olyan választ adtam, ami után csak egy ilyen nagyon nehézkes magyarázattal képes továbbra is kötözködni a kormányzattal, akkor valóban sértegettem. (Zaj. - Közbeszóláso…
T/4409 A választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény, valamint az országos népszavazásról és népi kezdeményezésről szóló 1998. évi III. törvény módosításáról
DR. UJHELYI ISTVÁN önkormányzati és területfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Hölgyek, Urak! A tegnapi országgyűlési vitában kifejtettem az álláspontomat több kérdésben az expozéban, ezért most a zárszót rövidre fogom, és szere…
T/4408 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról T/4409 A választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény, valamint az országos népszavazásról és népi kezdeményezésről szóló 1998. évi III. törvény módosításáról
DR. UJHELYI ISTVÁN önkormányzati és területfejlesztési minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! A tizenöt percet nem fogom kihasználni, bár a téma súlyossága erre még okot is adhatna számomra. Az önök előtt lévő törvényjavaslatok két alkotmányos…
T/4408 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról T/4409 A választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény, valamint az országos népszavazásról és népi kezdeményezésről szóló 1998. évi III. törvény módosításáról
DR. UJHELYI ISTVÁN önkormányzati és területfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Egy kis figyelmet szeretnék kérni, mert bár úgy tűnik, mintha a választási joghoz értő szakemberek és alkotmányjogászok vitatkoznának ebben a teremben, most egy pillanatra azért…
A/4494 Ej, ráérünk arra még!
DR. UJHELYI ISTVÁN önkormányzati és területfejlesztési minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Az ön mostani kérdését, a tegnapi sajtótájékoztatóját és a pénteki bakiját - vagy csütörtöki, nem tudom pontosan, mikor volt az első bejelentés ebben az ügyben -…
A/4494 Ej, ráérünk arra még!
DR. UJHELYI ISTVÁN önkormányzati és területfejlesztési minisztériumi államtitkár: A köztisztviselők minden jogszabály minden betűjét betartva jártak el ebben az ügyben, és járnak el a következő napokban is. Éppen ezért még egyszer említem, november 26-át írunk, és december 8-áig kell elvégezniük azt…
A/4492 Mi a szándéka a kormánynak az alföldi tanyákkal és az ott élő emberekkel?
DR. UJHELYI ISTVÁN önkormányzati és területfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a kérdését, képviselő úr, és végtelenül fontos ügy, amit ön most felvetett, és számomra nagyon szimpatikus, hogy egyébként nem az érintett térség parlamenti képviselőjeként az ön számára is mennyire vil…
A/4492 Mi a szándéka a kormánynak az alföldi tanyákkal és az ott élő emberekkel?
DR. UJHELYI ISTVÁN önkormányzati és területfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Vegyük úgy, hogy most én is tapsoltam az ön korrekt válasza miatt, mert azt gondolom, hogy ebben a kérdésben is feltétlenül szükséges az ellenzék és a kormánypártok összefogása, együttműködése. Teljese…
T/3060 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
DR. UJHELYI ISTVÁN önkormányzati és területfejlesztési minisztériumi államtitkár: Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A Magyar Köztársaság kormánya nevében egy férfi által vezetett tárca, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium képviseletében tájékoztatom az Országgyűlést, hogy a kormány az elő…
T/3066 Egyes törvények módosításáról a nemek közötti tényleges esélyegyenlőség megteremtése érdekében
DR. UJHELYI ISTVÁN önkormányzati és területfejlesztési minisztériumi államtitkár: Megismételve az előbb elmondottakat, ugyanazt a kerek mondatot tudom elmondani: a kormány támogatja az előterjesztést. (Taps a kormánypárti oldalon.)
I/4380 Hol késik az éji homályban?
DR. UJHELYI ISTVÁN önkormányzati és területfejlesztési minisztériumi államtitkár: Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nem tudom, hogy a kormánypárti képviselők hallották-e azt a vastapsot, amit mögöttem az ellenzéki képviselőktől a kormány elmúlt éveinek egyik legsikeresebb progr…
A/4425 Hihetünk-e Önnek, Miniszter úr?
DR. UJHELYI ISTVÁN önkormányzati és területfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Vártam a kérdést a végén, merthogy azonnali kérdésről van szó. Gondolom, majd az egypercesben a kérdés is elhangzik. (Dr. Kovács Zoltán: A címben van a kérdés, államtit…
A/4425 Hihetünk-e Önnek, Miniszter úr?
DR. UJHELYI ISTVÁN önkormányzati és területfejlesztési minisztériumi államtitkár: Nehéz vitatkozni egy olyan ellenzéki hozzászólással, amely a legelemibb korrektséget sem tartja be, mondjuk, éppen az egyedi programok odaítélése kapcsán. Ha jól láttam a felhördülését a kormánypárti oldalon ülőknek, ő…
T/4188 A helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX. törvény módosításáról
DR. UJHELYI ISTVÁN önkormányzati és területfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A kormány támogatja a képviselő urak javaslatát. Köszönöm szépen.
Napirend előtti felszólalások
DR. UJHELYI ISTVÁN önkormányzati és területfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Fair play hallatán az embernek sok minden jut eszébe, de kezdjük azzal, amit ön felvetett. Valóban, a minisztériumunk most már jó féléves előkészítő…
A/4113 Hogyan kívánjuk kárpótolni a rosszul végrehajtott Panel+ Program kárvallottjait?
DR. UJHELYI ISTVÁN önkormányzati és területfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Először is elnézést kérek, de valami hihetetlen módon beteg vagyok...
A/4113 Hogyan kívánjuk kárpótolni a rosszul végrehajtott Panel+ Program kárvallottjait?
DR. UJHELYI ISTVÁN önkormányzati és területfejlesztési minisztériumi államtitkár: Az elmúlt évek panelprogramjának egyetlen kárvallottja van, az pedig a Fidesz, mert nem tud mit kezdeni azzal a helyzettel, hogy egy sikeres kormányzati program folyamatosan több ezer lakás megújítását hozza azoknak, a…