7 350 felszólalás
H/2919 A Sport XXI. Nemzeti Sportstratégiáról
DR. UJHELYI ISTVÁN önkormányzati és területfejlesztési minisztériumi államtitkár: Ilyen egyezményeket könnyű megkötni, és aztán még be is tartani. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm szépen. Azért kértem a végén egy-két percnyi megszólalási lehetőséget, mert érdemes visszaidézni az elmúlt heti…
H/2919 A Sport XXI. Nemzeti Sportstratégiáról
DR. UJHELYI ISTVÁN önkormányzati és területfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Én a képviselő asszony szavaira szeretnék reagálni, a gyors egyetértés jegyében. Épp tegnap voltam épp egy konferencián, adott esetben ez az én városomban, Szegeden volt, de pon…
T/2758 A tervező- és szakértő mérnökök, valamint építészek szakmai kamaráiról szóló 1996. évi LVIII. törvény módosításáról
DR. UJHELYI ISTVÁN önkormányzati és területfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! A kormány és a tárca nevében szeretném megköszönni a parlamenti képviselők együttműködését, a patkó minden oldalán ülőknek, hiszen úgy néz ki, hogy konszenzussal fogunk tudni ho…
T/2717 A lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény módosításáról
DR. UJHELYI ISTVÁN önkormányzati és területfejlesztési minisztériumi államtitkár: Ugyancsak röviden szeretnék szólni, megköszönve ismételten a bizottságokban lezajlott munkát, a hosszú egyeztetéseket. Hadd emeljek ki külön egy módosító javaslatot, amelyet az önkormányzati és területfejlesztési bizot…
Napirend előtti felszólalások
DR. UJHELYI ISTVÁN önkormányzati és területfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! 1223 Budapest, 1885 Szeged, 1912 Szentendre vagy 1914 Répcelak, ezek a magyarság történetének feljegyzett kronológiai eseményei. Nem valami győztes csatát…
T/2758 A tervező- és szakértő mérnökök, valamint építészek szakmai kamaráiról szóló 1996. évi LVIII. törvény módosításáról
DR. UJHELYI ISTVÁN önkormányzati és területfejlesztési minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm szépen a lehetőséget, megígérem, hogy nem fogom kihasználni a teljes beszédkeretemet, de néhány fontos megjegyzést hadd tegyek a kormány nevében. A b…
T/2717 A lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény módosításáról
DR. UJHELYI ISTVÁN önkormányzati és területfejlesztési minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Remélem, hogy a tárca most soron következő előterjesztése is legalább ilyen konszenzusos és a parlamenti politikai erőket szakmai vitára, majd pedig k…
T/2717 A lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény módosításáról
DR. UJHELYI ISTVÁN önkormányzati és területfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. A Pénzügyminisztérium képviselője lepakolta a táskámat, úgyhogy erősen figyelek, hogy mit tesz bele a tárca... (Tátrai Miklós: Mit vesz ki!) Mit vesz ki a Pénzügyminisztérium képviselője. Kös…
I/2574 Az EU Önerő Alap szerepe a sikeres önkormányzati működésben
DR. UJHELYI ISTVÁN önkormányzati és területfejlesztési minisztériumi államtitkár: Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Azzal kezdte a képviselő úr az interpellációját, hogy a tárca, a kormány hogyan látja a sikerét az EU-s önerőalapnak. Három pontos adatot hadd mondjak így rögtön az e…
A/2682 Hogyan lesz "pandurból rabló", majd önkormányzati és térségi koordinátor?
DR. UJHELYI ISTVÁN önkormányzati és területfejlesztési minisztériumi államtitkár: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Kezdem a tényekkel. Karakasev Anna 2006. december 20-án a Belügyi Közlönyben megjelent önkormányzati és térségi koordinátor pályázatra jelentkezett. A pályázati dokumentác…
A/2682 Hogyan lesz "pandurból rabló", majd önkormányzati és térségi koordinátor?
DR. UJHELYI ISTVÁN önkormányzati és területfejlesztési minisztériumi államtitkár: Levonom a konzekvenciát, tisztelt képviselő úr: önöknek akkor számít az alkotmány, amikor az önöket védi. A Magyar Köztársaság alkotmánya és jogrendszerünk értelmében bárkit, így a kolléganőnket is, Salgótarján korábbi…
A/2681 Dicső múlt, dicstelen emlékezés?
DR. UJHELYI ISTVÁN önkormányzati és területfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Latin mondás mondja: példa nélkül nem lehet nevelni. És valóban, annak az utánpótlás, felnövekvő, ma sportoló fiatal nemzedéknek kellenek a példák. Kellen…
A/2681 Dicső múlt, dicstelen emlékezés?
DR. UJHELYI ISTVÁN önkormányzati és területfejlesztési minisztériumi államtitkár: Eddig nem rendelkezett a sportmúzeum állandó kiállítási lehetőséggel, most azt megteremtjük. De hangsúlyozom még egyszer, ideiglenes jellegű az, amire most készülünk. És egyébként a rendezvénycsarnok Agora elnevezésű é…
K/2666 Mi lesz a panelházak sorsa?
DR. UJHELYI ISTVÁN önkormányzati és területfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Én magam is nagyon-nagyon hosszú ideig panelos srácnak számítottam, így pontosan tudom, hogy miről beszél. Most is a választókörzetem jó része, több tízez…
V/2445 Vidékfejlesztés vagy falurombolás?
DR. UJHELYI ISTVÁN önkormányzati és területfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Az államtitkár kollégák azon viccelődnek velem, hogy nekem nem maradt más időben, mint hogy azt mondjam, hogy egyetértek a többi tárca véleményével. Nem elviccelni akarom, én ör…
V/2445 Vidékfejlesztés vagy falurombolás?
DR. UJHELYI ISTVÁN önkormányzati és területfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Képviselő úr, ez már egy érdemi vita, hiszen olyan kérdéseket vetett föl, amelyek nem pártpolitikai, választásokra felkészülve vagy egy önkormányzati választások győztes állapotában született…
V/2445 Vidékfejlesztés vagy falurombolás?
DR. UJHELYI ISTVÁN önkormányzati és területfejlesztési minisztériumi államtitkár: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! Engem nagyon nehéz arra késztetni a Házban - pedig önök szoktak érdekességeket mondani -, hogy kijöjjek a türelmemből, és a papírból felnézve bármit is közbeszóljak.…
Napirend előtti felszólalások
DR. UJHELYI ISTVÁN önkormányzati és területfejlesztési minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Furcsa napokat éltünk meg, ez tény. Mindenesetre kezemben a március 15-ei események külföldi sajtóvisszhangja a magyar turizmus szemszögéből, egy gyors összeállít…
Napirend előtti felszólalások
DR. UJHELYI ISTVÁN önkormányzati és területfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Elnök Úr! Én - próbálom idézni a szavait - a "szilárd erkölcsű, egyenes" politikustársai közé tartozom ebben a Házban, azok közé, akik a demokráciáért és…
I/2373 A tavalyi siker év után mi várható az idegenforgalomban, 2007-ben?
DR. UJHELYI ISTVÁN önkormányzati és területfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Az interpellációjában vázolt helyzetértékelés pontos volt, reális és tényszerű. Mindent egybevetve a 2006-os esztendő a vendégforgalmi adatok tükrében val…
Napirend előtti felszólalások
DR. UJHELYI ISTVÁN önkormányzati és területfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Polgármester Úr! Az elmúlt fél órában - ha jól nézem az órát -, amióta napirend előtti hozzászólásokat figyelhet a nagyérdemű, szó esett öt témár…
Napirend előtti felszólalások
DR. UJHELYI ISTVÁN önkormányzati és területfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Jó reggelt kívánok! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Képviselő Úr! Polgármester Úr! Azt hiszem, hogy a magyar társadalom egyik legfontosabb és folytatandó programjáról beszélt ma reggel. Évtizedes pane…
K/1640 Az árvíz okozta károk helyreállítására nyújtott támogatások késedelmei
DR. UJHELYI ISTVÁN önkormányzati és területfejlesztési minisztériumi államtitkár: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A kormány a rendkívüli árvízhelyzet kapcsán igyekezett minden segítséget megadni az érintetteknek, úgy az önkormányzatoknak a védekezés biztonságos lebonyolításához, mind…
T/1309 A katasztrófák elleni védekezés irányításával kapcsolatos egyes törvények módosításáról
DR. UJHELYI ISTVÁN önkormányzati és területfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Élni szeretnék a zárszó lehetőségével. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az Országgyűlés elé került törvényjavaslatban a kormány módosítani kívánja a katasztrófák elleni védekezés irányításáró…
T/1308 Az egyes építésüggyel kapcsolatos törvények módosításáról
DR. UJHELYI ISTVÁN önkormányzati és területfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az Országgyűlés munkáját figyelemmel kísérők számára mondom, hogy akkor, amikor egy vitát zárunk, a kormány képviselője nem csupán a most elhangzott javaslatokra, kérdé…
T/1309 A katasztrófák elleni védekezés irányításával kapcsolatos egyes törvények módosításáról
DR. UJHELYI ISTVÁN önkormányzati és területfejlesztési minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! A 15 percet is köszönöm, nem fogom kihasználni az egészet, az expozé nem fog 15 percet igényelni a tisztelt Háztól. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ország…
T/1309 A katasztrófák elleni védekezés irányításával kapcsolatos egyes törvények módosításáról
DR. UJHELYI ISTVÁN önkormányzati és területfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Megvártam, hogy lesz-e még valaki hozzászóló, de ha nincs, akkor hadd mondjak két-három mondatot a képviselő úrnak. Az egyik oldalról elszomorított, mert eddig nem tudtam, hogy milyen ellenzéki hozz…
T/1339 A fővárosi önkormányzat és a kerületi önkormányzatok közötti forrásmegosztásról
DR. UJHELYI ISTVÁN önkormányzati és területfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselő Úr! Ön a Csinibabával kezdte, és azzal, hogy Pest megér egy estet. Közösen elénekelhettük volna, de a kormány képviselőjének ilyenkor jó, ha eszébe jut néhány más dal…
T/1145 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről
DR. UJHELYI ISTVÁN önkormányzati és területfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Bizottsági elnök úr, figyelemmel hallgattam a bizottsági vitákban is elhangzott módosító javaslatait. Arról szeretném tájékoztatni a többi képviselőt is, hogy igazi érdemi viták…
T/1308 Az egyes építésüggyel kapcsolatos törvények módosításáról
DR. UJHELYI ISTVÁN önkormányzati és területfejlesztési minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A beterjesztett egyes építésügyi tárgyú törvények módosításáról szóló tervezet három szempontból fontos az építésügy számára. Egyrés…