461 felszólalás
T/7845 Az öntözéses gazdálkodásról
DR. VADAI ÁGNES, a DK képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Két dolgot szeretnék előzetesen előrebocsátani. Ha esetleg elmenne a hangom ‑ aminek lehet, hogy itt sokan örülnének ‑, akkor majd normál felszólalásban próbálom folytatni a felszól…
T/7845 Az öntözéses gazdálkodásról
DR. VADAI ÁGNES (DK): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Én a törvényjavaslat szövegéből olvastam ki, hogy az öntözésfejlesztési terv a kiadástól számított 15 évig hatályos, amit valóban rendszeresen felül kell vizsgálni és módosítani kell. Ugyanakkor az indoklásban ‑ amit szintén a törvény szerves r…
T/7845 Az öntözéses gazdálkodásról
DR. VADAI ÁGNES (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Nacsa képviselő úrnak szeretném mondani ‑ mert az előbb mondta, hogy rosszul mondtam ‑, hogy nem mondtam rosszul. A Nemzeti Földügyi Központ mint öntözési ügynökség működik, és ezt nem máshonnan tudom, mint az…
T/7845 Az öntözéses gazdálkodásról
DR. VADAI ÁGNES (DK): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Szerintem a vita már valóban nem az öntözéses gazdálkodásról szól közvetlenül, de mégis nagyon jó apropó volt a törvény arra, hogy lássuk, hogy a mezőgazdaság, a fenntartható fejlődés, a klímaváltozás és…
Napirend előtti felszólalások
DR. VADAI ÁGNES (DK): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon szórakoztató azt hallgatni maguktól és a házi médiájuktól, hogy a csúnya DK-s képviselők leszavazták az önök képviselőit Brüsszelben. Maguk azt hazudják, hogy azért tesszük, amit teszünk, mert mi nem vagyunk igazi…
T/6346 A Magyarország Kormánya és a Zöld-foki Köztársaság Kormánya között a beruházások ösztönzéséről és kölcsönös védelméről szóló Megállapodás kihirdetéséről
DR. VADAI ÁGNES (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem szóltam volna a nemzetközi egyezményhez, hiszen általános gyakorlat az, hogy a Házban a Magyarország nemzeti érdekeit szolgáló nemzetközi egyezményeket pártállástól függetlenül meg szoktuk szavazni. Mindazo…
T/5886 Az Észak-Macedón Köztársaságnak az Észak-atlanti Szerződéshez való csatlakozásáról szóló Jegyzőkönyv kihirdetéséről
DR. VADAI ÁGNES, a DK képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Ebben a Házban viszonylag kevés ügy van, amit, azt tudom mondani, hogy ciklusokat átívelően egyetértés övez, a Nyugat-Balkán integrációja ilyen. Ellenzéki és kormánypárti képviselők…
T/6348 A Magyarország Kormánya és az Amerikai Egyesült Államok Kormánya közötti, a védelmi együttműködésről szóló megállapodás kihirdetéséről H/6354 Az Amerikai Egyesült Államok fegyveres erői magyarországi állomásozásának engedélyezéséről
DR. VADAI ÁGNES, a DK képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Azzal szeretném kezdeni a felszólalásomat, hogy a magam és a Demokratikus Koalíció-frakció nevében üdvözlöm, hogy az Országgyűlés ma ezt a két előterjesztést támogatja, és természet…
T/6348 A Magyarország Kormánya és az Amerikai Egyesült Államok Kormánya közötti, a védelmi együttműködésről szóló megállapodás kihirdetéséről H/6354 Az Amerikai Egyesült Államok fegyveres erői magyarországi állomásozásának engedélyezéséről
DR. VADAI ÁGNES (DK): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Sajnos Turi-Kovács Béla képviselőtársunk elment, pedig valójában az ő gondolatai ihlettek meg, és azt kell mondjam, hogy pozitív és előremutató volt, ahogy nem a szuverenitási kérdésről beszélt, mert ott valószínűleg fél…
T/6348 A Magyarország Kormánya és az Amerikai Egyesült Államok Kormánya közötti, a védelmi együttműködésről szóló megállapodás kihirdetéséről H/6354 Az Amerikai Egyesült Államok fegyveres erői magyarországi állomásozásának engedélyezéséről
DR. VADAI ÁGNES (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Majdnem reménykedtem abban, hogy valamiféle érdemi vita fog kialakulni Magyarország biztonságpolitikai helyéről, szerepéről ennek az előterjesztésnek a kapcsán. Miniszter úrnak ‑ természetesen tudomásul vesszük…
I/5208 A magyaroknak is jár az európai egészségügy
DR. VADAI ÁGNES (DK): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Asszony! Az ön minisztere nemrég beismerte, hogy 2017-ben 24 ezer beteg halt meg hazánkban, akiket az időben megkezdett kezelés megmenthetett volna. Ez jól mutatja, hova jutottunk az Orbán-kormány alatt, és hova vezetett az eg…
I/5208 A magyaroknak is jár az európai egészségügy
DR. VADAI ÁGNES (DK): Tisztelt Államtitkár Asszony! Ön azt mondta, hogy dolgoznak. Lehet, csak nem elég jól. 5 milliárd forintot elköltenek Ugandában víztisztítóra és kibervédelmi együttműködésre, de végignézik, hogy nem volt mammográfiai készülék a Honvédkórházban, és a sürgősségi osztályon haltak…
I/5210 Miért Európa koldusait kívánják önök fölnevelni?!
DR. VADAI ÁGNES (DK): Köszönöm. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Asszony! Az Európai Unió Alapjogi Ügynökségének jelentése szerint a magyar gyerekek egyharmadát, egészen pontosan 33,6 százalékát fenyegeti a szegénység vagy a társadalmi kirekesztettség. Ez a negyedik legrosszabb adat az Unióban, am…
I/5210 Miért Európa koldusait kívánják önök fölnevelni?!
DR. VADAI ÁGNES (DK): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Asszony! Annyit tetszett itt lódítani, hogy nem elég egy perc, hogy válaszoljak rá. (Felzúdulás a kormánypártok soraiban.) Ezért engedje meg, hogy a számok tekintetében is nyilvánvalóan ön sokszor a KSH adataiból dolgozik, aho…
I/5211 Tudományellenes tragédia több felvonásban - Mi lesz a végkifejlet?
DR. VADAI ÁGNES (DK): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! A hatodik interpelláció után szerettem volna lehetőséget kapni, mert Kövér László házelnököt és Lezsák Sándor alelnököt súlyosan megtévesztették, és ez engem nagyon feldúl, őszintén szólva. Főleg, hogy Kövér László házelnököt sikerült me…
T/4514 A Maecenas Universitatis Corvini Alapítványról, a Maecenas Universitatis Corvini Alapítvány és a Budapesti Corvinus Egyetem részére történő vagyonjuttatásról T/4516 A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény módosításáról
DR. VADAI ÁGNES (DK): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Én Karcagon születtem egy nem túl gazdag családban. Az én szüleim egész életükben azért küzdöttek, hogy a testvéremmel együtt mi lehessünk az első diplomások a családban. Nagyon-nagyon sok lemondással járt a szüleimnek az, hogy az én vágyamat, álm…
Napirend előtti felszólalások
DR. VADAI ÁGNES (DK): Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Elképesztő az, hogy egy egész ország háborodott föl a rabszolgatörvényen. Amikor utcára mennek az emberek, amikor tízből kilenc ember úgy gondolja, hogy nem lehet ezt a törvényt elfogadni, amikor országszerte félpályás útlezárásokra készü…
tárgyalás ügyrendi javaslatról
DR. VADAI ÁGNES (DK): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Arra szeretnék javaslatot tenni, hogy a házelnök rendészeti jogkörével élve vonja vissza az Országgyűlési Őrség tagjait az Országgyűlés plenáris üléstermének bejáratától, illetve az ahhoz vezető lépcsőtől. A jelenlétük m…
T/3630 Egyes agrárszabályozási tárgyú törvények módosításáról
DR. VADAI ÁGNES, a DK képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Itt áll előttünk egy 53 oldalas törvényjavaslat egyes agrárszabályozási tárgyú törvények módosításáról. A javaslat általános indoklása, amely fellelhető az Országgyűlés honlapján, a következő…
T/3636 Egyes törvényeknek a mező- és erdőgazdasági földek forgalmával összefüggő módosításáról
DR. VADAI ÁGNES, a DK képviselőcsoportja részéről: Igen, azon vagyok. Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Ma a Győrffy Balázs, Font Sándor és Jakab István által benyújtott, az egyes törvényeknek a mező- és erdőgazdasági földek forgalmával összefüggő módosításáról szól…
T/3637 Egyes törvényeknek az agrárgazdaság versenyképességével összefüggő módosításáról
DR. VADAI ÁGNES, a DK képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Győrffy Balázs, Font Sándor, Jakab István képviselőtársaim benyújtották T/3637. számon az egyes törvényeknek az az agrárgazdaság versenyképességével összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslatukat. Tehát magáról a konkr…
T/3628 A munkaidő-szervezéssel és a munkaerő-kölcsönzés minimális kölcsönzési díjával összefüggő egyes törvények módosításáról
DR. VADAI ÁGNES (DK): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előző törvényjavaslat vitájánál én ismételni sem tudtam magamat, mert hiába nyomtam gombot, egyáltalán nem kaptam szót, tehát azt végképp nem lehetett megítélni, hogy én mire készültem. Éppen ezért arra szeretném kérn…
Napirend előtti felszólalások
DR. VADAI ÁGNES (DK): Köszönöm. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem várt eseményeket is hozott, hogy önök megszöktettek, Magyarországra csempésztek, majd menekültnek ismertek el egy börtön elől megszökött köztörvényes bűnözőt. Amikor ország-világ azt kérdezte önöktől, hogy mégis miért jöhet…
A/3439 Miért gondolja?
DR. VADAI ÁGNES (DK): Köszönöm. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Nagyon úgy tűnik, hogy a mai Magyarország az első olyan ország a világtörténelemben, amelynek a miniszterelnöke egy embercsempész. Nem elég, hogy a hivatali visszaélés miatt két év börtönbüntetésre ítélt volt macedón miniszter…
T/3291 Egyes törvényeknek a Magyar Honvédség új szervezeti rendjének kialakításával összefüggő módosításáról
DR. VADAI ÁGNES, a DK képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Amikor elkezdtük a vitát a Magyar Honvédség jövőjéről, a magyar katonákat érintő törvényjavaslatról és a magyar állampolgárokat érintő igen fontos törvényjavaslatról, akkor két dolo…
T/3291 Egyes törvényeknek a Magyar Honvédség új szervezeti rendjének kialakításával összefüggő módosításáról
DR. VADAI ÁGNES (DK): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Szerintem ez egy nagyon fontos téma, és bár látom, hogy vannak türelmetlenebb képviselők, akik szeretnék, ha már befejeznénk a vitát, de ha az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságában előzetesen nem tudtunk er…
T/3053 A honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvénynek és a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló 2015. évi XLII. törvénynek a túlszolgálattal összefüggő módosításáról
DR. VADAI ÁGNES, a DK képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Kósa Lajos elnök úr és Hubay képviselő úr mintha nem ugyanazon a bizottsági ülésen lettek volna. Kósa Lajos elnök úr nagyon korrekten elmondta, hogy egyhangúlag támogatta az Országgyűlés Honv…
Napirend előtti felszólalások
DR. VADAI ÁGNES (DK): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Súlyos megszorításokon van túl az ország. Ezek jelentős része a lakhatást, az emberek otthonhoz való jogát érintette. Önök az Orbán-csomag részeként elvették a lakhatási támogatást, jövőre már nem lesz ilyen béren kívüli juttatás. Önök az Orbán-cs…
T/2930 Egyes belügyi tárgyú és más kapcsolódó törvények módosításáról
DR. VADAI ÁGNES, a DK képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A salátakedvelő állampolgárok megnyalják mind a tíz ujjukat, ebben a törvényben aztán minden van: víz, titkosszolgálat, illetmény, polgárőrség, szóval, ami a csövön kifér, a Belügyminisztériu…
T/2930 Egyes belügyi tárgyú és más kapcsolódó törvények módosításáról
DR. VADAI ÁGNES (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Simon Képviselő Úr! Önök nem az állampolgárok identitását szeretnék elvenni, hanem a javukat. Ez látszik. Ők meg nem nagyon akarják adni. Egy részük már el is költözött az országból.A térfigyelő kamerák dolgában szerintem sok es…