831 felszólalás
T/2600 A lakástakarékpénztárakról szóló 1996. évi CXIII. törvény módosításáról
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Én is ott folytatnám, ahol Gréczy Zsolt abbahagyta: ez a javaslat nem alkalmas arra, hogy ezt az Országgyűlés elfogadja ma, vonják ezt a javaslatot vissza! És ne lepődjenek meg azon, hogy itt egy vita folyik, és hogy már…
T/2600 A lakástakarékpénztárakról szóló 1996. évi CXIII. törvény módosításáról
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Itt a vita végével ‑ bár vitának nagyon nehéz nevezni egy olyan folyamatot, amikor csak az ellenzéki képviselők mondják el a véleményüket ‑, szóval, itt a vita végén megállapítom, hogy a Fideszből mindössze egyetlen képvi…
H/2158 A székelyek Magyarországon honos népcsoporttá nyilvánítására irányuló kezdeményezésről
DR. VARGA LÁSZLÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A székelység a magyar nemzet része. Itt én is megállhatnék, és tulajdonképpen le is ülhetnék. Azonban az Igazságügyi bizottság tagjaként ott voltam, amikor ezt a határozati javaslatot elkészí…
H/2159 Az orosz közösség Magyarországon honos népcsoporttá nyilvánítására irányuló kezdeményezésről
DR. VARGA LÁSZLÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon sok mindent tárgyalt itt az elmúlt két napban az Országgyűlés, és nagyon sok indulatos vita volt, úgyhogy hadd kezdjem most meglepő fordulattal azzal, hogy Vej…
T/961 A pénzügyi intézmények deviza alapú és forint fogyasztói kölcsönszerződésein alapuló végrehajtási eljárásokról
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban, az Igazságügyi bizottság a múlt hét keddi ülésén elutasította az indítványunk tárgysorozatba vételét. Egyébként ezen az ülésen 27 indítványt tárgyalt meg a bizottság. Azt gondolom tehát, hogy olyan méltó figyelmet nem k…
T/961 A pénzügyi intézmények deviza alapú és forint fogyasztói kölcsönszerződésein alapuló végrehajtási eljárásokról
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Csalódott vagyok, mert mindig reménykedik az ember, hogy hátha valami pozitív változás történik az önök hozzáállásában. Sajnos, ahogy az Igazságügyi bizottságban is futószalagon szavazták le az ellenzéki javaslatokat, akár a demokrácia helyreállítá…
T/1658 A közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvény és az egyes közjegyzői nemperes eljárásokról szóló 2008. évi XLV. törvény módosításáról
DR. VARGA LÁSZLÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Három felszólalásban már eléggé kivesézték az előterjesztés tartalmát. (20.20) Az államtitkár úr expozéjából is hallhattunk a tartalomról, én ezt nem ismételném meg.…
T/1659 Egyes iparjogvédelmi törvények módosításáról
DR. VARGA LÁSZLÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttem szóló képviselőtársamnak címezném rögtön azt, hogy beszélt ön is a társadalmi egyeztetésről, illetve ezt egyébként államtitkár úr is megtette konkrét jogsz…
H/385 A 2017-2030 közötti időszakra vonatkozó, 2050-ig tartó időszakra kitekintést nyújtó második Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégiáról
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Már a vezérszónoki felszólalások is rávilágítottak arra, de itt az előbb elhangzottak is, hogy nyilván egy olyan kérdésről van szó a klímaváltozás elleni küzdelem kapcsán, ami olyan döntéseket igé…
I/1670 Hiányzik az orvos, hiányzik a nővér, a Kormány mégis hallgat. Miért?
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Remélem, hogy egy személyeskedésektől mentes párbeszédet tudunk folytatni a magyar egészségügy állapotával kapcsolatban. Tőlem ezt várhatja, én is reménykedem egy ilyesmib…
I/1670 Hiányzik az orvos, hiányzik a nővér, a Kormány mégis hallgat. Miért?
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Hiábavaló volt az igyekezetem, hogy ne visszamutogatással töltse a válaszát. Minden kutatás szerint a legnagyobb probléma a magyar emberek számára az egészségügy, és ennek megfelelő választ vártak volna el öntől. Nem tudja…
T/1358 A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény módosításáról
DR. VARGA LÁSZLÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Urak! Tisztelt Képviselőtársaim! Formabontó leszek, és rögtön a végén kezdem a felszólalásomat. Frakciónk támogatja a törvényjavaslat elfogadását, és tulajdonképpen azokat a kitételeket, amiket rés…
H/893 A földművesek emléknapjáról
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt előterjesztő Képviselőtársaim! Én az előttem szólókhoz képest jóval rövidebben kívánok ezúttal szólni, és inkább maradnék az előterjesztésnél. Tegnap a Mezőgazdasági bizottság ezt az előterjesztést megtárgyalta, és…
T/384 Egyes törvényeknek a vízkivételekkel összefüggő módosításáról
DR. VARGA LÁSZLÓ, a Törvényalkotási bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nyilván azért van többségi és kisebbségi vélemény is, mert másképp ítéljük meg a konkrét javaslat egyes pontjait, bizonyos szempontból min…
T/704 A Turisztikai Világszervezet és Magyarország Kormánya között a Turizmus Világnap központi rendezvénye Budapesten történő megrendezéséről szóló Megállapodás kihirdetéséről
DR. VARGA LÁSZLÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Egyetértek azokkal az előttem szólókkal, akik a turizmust kulcságazatként mutatták be, nagyon fontos a turizmus, az ágazat fejlődése a GDP szempontjából és Magyarorsz…
T/712 A sportról szóló 2004. évi I. törvény és az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény módosításáról
DR. VARGA LÁSZLÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Én is három részre osztanám a módosítást, és egy kicsit hosszabban beszélnék róla, mint az előttem szóló. Egyrészt valóban tartalmaz egy csomó technikai j…
T/709 Az állami vagyongazdálkodással összefüggő egyes törvények módosításáról
DR. VARGA LÁSZLÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Urak! Tisztelt Képviselőtársaim! Én nagyon nem örülök, hogy a Fidesznek kétharmada van, bár tudom, hogy csak képletesen értette az előttem szóló, mert el fogják fogadni ezt a jogszabályt, ez a legn…
T/709 Az állami vagyongazdálkodással összefüggő egyes törvények módosításáról
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Először is hadd köszönjem meg önnek, hogy beszállt egy vitába. Ez egy történelmi pillanat volt egy államtitkártól (Derültség az ellenzéki padsorokban.), mert számtalanszor azt szoktuk látni, hogy a kínos esetekben bizony ne…
T/503 Magyarország 2019. évi központi költségvetéséről
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Urak! Tisztelt Képviselőtársaim! Évről évre látjuk, hogy nagyon komolyan eltérnek a vélemények ellenzéki és kormánypárti padsorokban az aktuális költségvetés előterjesztéséről, ebben nyilván a politikai álláspontunk, nézőpontun…
T/623 Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvénynek az Európai Unió adatvédelmi reformjával összefüggő módosításáról, valamint más kapcsolódó törvények módosításáról
DR. VARGA LÁSZLÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Mondhatnám az előttem szóló kormánypárti képviselőtársamnak, hogy hát, hogy ne lenne ebben egység, mert általában a jogharmonizációs célú jogszabály-módosításokat az…
T/626 A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalról szóló 2013. évi XXII. törvény módosításáról
DR. VARGA LÁSZLÓ, az MSZP képviselőcsoportja részről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy vita hangulatából vagy hangvételéből nem mindig lehet következtetni a konkrét előterjesztés tartalmára nézve, és természetesen az is egy általános szabály, hogy a…
T/384 Egyes törvényeknek a vízkivételekkel összefüggő módosításáról
DR. VARGA LÁSZLÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttem szóló képviselőtársam nagyon sok mindent elmondott, ami tényleg olyan szempont, ami az ügyben nagyon fontos. Én alapvetően azt mondanám, hogy háromféle sze…
T/13 A pénzügyi intézmények deviza alapú és forint fogyasztói kölcsönszerződésein alapuló végrehajtási eljárásokról
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! 2018. április 30-ig kilakoltatási moratórium volt érvényben Magyarországon. Csak megállapítom, hogy ebben a hónapban voltak az országgyűlési választások, eddig a hónapig, ennek a hónapnak a végéig…
T/13 A pénzügyi intézmények deviza alapú és forint fogyasztói kölcsönszerződésein alapuló végrehajtási eljárásokról
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Először is köszönöm az ellenzéki frakciók felszólaló képviselőinek a hozzászólásait. Azt gondolom, hogy fontos a támogatásuk, fontos, hogy legalább az ellenzéki képviselők körében egység van ebben…
T/332 Magyarország Alaptörvényének hetedik módosítása
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Ez valóban kihívás lett volna számomra, elnök úr, de ígérem, nem leszek hosszú ebben a tekintetben, csak egy kicsit megihletett a kormánypárti képviselőkkel folyó intenzív vita és az államtitkárok interaktív hozzáállása ebben a vitában, és úgy gondoltam, hog…
K/370 Milyen lépéseket terveznek a légszennyezés csökkentése érdekében?
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A Sajó-völgye és Miskolc környéke hosszú idő óta küzd nagyon komoly légszennyezési problémákkal. Az elmúlt években ez a helyzet jelentősen súlyosbodott, emlékezetes, hogy 2017 februárjában voltak…
T/335 Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény jogharmonizációs célú módosításáról
DR. VARGA LÁSZLÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon sok minden elhangzott a konkrét javaslatról és annak előzményeiről, úgyhogy ezeket a mondatokat én magam nem ismételném meg. Inkább egy kicsit megpróbálnám az…
V/19797 Változás kell Magyarországon! - Valóság a propaganda mögött, avagy mentsük meg a háziorvosi ellátást és az önkormányzatiság jövőjét, biztos megélhetést az önkormányzati dolgozóknak!
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Urak! Tisztelt Képviselőtársaim! Jómagam Borsod-Abaúj-Zemplén megye 2. számú választókerületének egyéni képviselőjeként vagyok most itt. Az itt élőket képviseltem az elmúlt négy évben az Országgyűlésben, és nagyon remélem, hogy…
T/18783 Magyarország és egyes kiemelt térségeinek területrendezési tervéről
DR. VARGA LÁSZLÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Eredendően, pláne, mivel megosztom Harangozó Gábor képviselőtársammal a szónoklatot, úgy terveztem, hogy nagyon rövid általános bevezetőt mondanék tulajdonképpen, néh…
A/18820 Mi lesz a nagyvárosoknak ígért fejlesztésekkel?
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Örültem volna nyilván, ha Kósa Lajos személyesen válaszol, már csak azért is, mert az elmúlt három évben nagyon komoly ígérgetésdömpinget folytattak a megyei jogú városok tekintetében, elsősorban a „Modern városok” program…