338 felszólalás
Napirend utáni felszólalások
FARKAS GERGELY (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Ahogy korábban ígértem, rendre szeretnék felszólalni a választókerületem problémáit illetően, azokra segítséget kérve a kormánytól. A mai napon is így szeretnék tenni. Választókerületem központjában, Kiskunhalason ugy…
T/503 Magyarország 2019. évi központi költségvetéséről
FARKAS GERGELY (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Örülök államtitkár úr aktivitásának, és bízom benne, hogy az én felszólalásomra is kapok majd választ. Már csak azért is, mert olyan kérdést szeretnék szóba hozni, ami méltatlanul keveset szerepel a költségvetés vitáj…
Napirend utáni felszólalások
FARKAS GERGELY (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A Jobbik mindig is nagyon érzékeny volt a fiatalok problémáira, rendszeresen idehozzuk őket a Ház elé, és a mai felszólalásommal is így szeretnék tenni. Már csak azért is, mert az elmúlt hetekben olyan megkeresést kap…
A/505 Miért nézi tétlenül a kormány az albérletárak robbanását, amely sok esetben a fiatalok továbbtanulását, életkezdését lehetetleníti el?
FARKAS GERGELY (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A lakhatás kérdése egy olyan kérdés, amely nagy hatással van a hazánkat fenyegető demográfiára, a kivándorlásra, amely soha nem volt még ilyen nagy, a családok helyzetére, és még lehetne sorolni azokat a problémákat, am…
A/505 Miért nézi tétlenül a kormány az albérletárak robbanását, amely sok esetben a fiatalok továbbtanulását, életkezdését lehetetleníti el?
FARKAS GERGELY (Jobbik): Köszönöm a szót. Államtitkár úr először azt mondta, hogy a kormányzatnak nincs hatása, aztán ön is belátta, hogy igenis lenne, és el is kezdett néhány intézkedést sorolni. Ugyanakkor ezek édeskevesek voltak a jelenlegi helyzetre, és sokkal többet és sokkal gyorsabban kellene…
Napirend utáni felszólalások
FARKAS GERGELY (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A mostani felszólalásomban szeretném folytatni azt a gyakorlatot, amit már az előző ciklusban is megtettem, miszerint választókerületem, a Kiskunhalas központú és ehhez a városhoz 22 másik település tartozik választók…
Bejelentések
FARKAS GERGELY korjegyző: Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom önöket, hogy minden képviselő és szószóló benyújtotta összeférhetetlenségi nyilatkozatát. Fülöp Erik, Gémesi György, Hajdu László, Janiczak Dávid és Karácsony Gergely képviselők, valamint dr. Simani Silva nemzetiségi szószóló úgy nyilatko…
S/3 Az Országgyűlés tisztségviselőinek megválasztásáról
FARKAS GERGELY korjegyző: Tisztelt Országgyűlés! A titkos szavazás szabályai a következők. A szavazás során az Országgyűlés korelnöke és korjegyzői szavazatszámláló bizottságként járnak el. A képviselők a Duna-parti folyosón vehetik át a szavazólapot, a képviselők neve szerinti ábécésorrendben, négy…
K/19817 Várható-e strandfejlesztés és uszodaépítés Kiskunhalason?
FARKAS GERGELY (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársaim! Választókerületem központja, Kiskunhalas kiváló minőségű gyógyvízzel rendelkezik, ami hatalmas lehetőségeket rejt magában, amit az is bizonyít, hogy 2015-ben gyógyfürdő-minősítést kapott a helyi…
K/18674 Mire várnak Kiskunhalason?
FARKAS GERGELY (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Kiskunhalas határában a lakóházaktól 100-150 méterre csaknem ezer tonnányi veszélyes hulladék rothad hosszú évek óta. Műanyag tárolókban és kisebb fémhordókban állnak a különböző vegyületek, amelyek potenciális veszélyt…
K/18490 Mikor kapják vissza a pénzüket a jánoshalmi lakosok?
FARKAS GERGELY (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az Országgyűlésben már korábban is volt szó az EU-s támogatásból megvalósult csatornahálózat-építésekről. A lebonyolításban közreműködő víziközmű-társulatok működése az óvatosabb vádak szerint etikátlan, a durvábbak sz…
Napirend utáni felszólalások
FARKAS GERGELY (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy a Jobbik XXI. századi kihívásokra adott XXI. századi válaszait bemutatandó felszólalássorozatom VIII. részéhez érkezve az e‑sportról szóljak, amiről a parlamentben legelőször éppen a Jobbik bes…
Napirend utáni felszólalások
FARKAS GERGELY (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, a hazai IT-szektor megújítása nem pártpolitikai kérdés, hanem az ország szempontjából stratégiai ügy, ezért szeretnék én a mai napon felszólalássorozatomban erről a témáról beszélni. Kétségtelen tén…
V/17955 A devizahitel-károsultak érdekében szükséges lépésekről
FARKAS GERGELY (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Én nagy örömmel hallgattam, hogy például Bányai Gábor képviselőtársam megúszta a devizahitelt, mert más jellegű hitelt vett fel annak idején, de azért úgy gondolom, hogy ennél relevánsabb és fontosabb, hogy nagyon sok…
Napirend utáni felszólalások
FARKAS GERGELY (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Mai felszólalásommal szeretném ráirányítani a figyelmet egy olyan problémára, amit választókerületem számos településén kezelni kellene, de nemcsak Bács-Kiskun megye egyes településein, hanem az ország más pontjain is…
Napirend utáni felszólalások
FARKAS GERGELY (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy folytassam felszólalássorozatomat, amelynek témája azon XXI. századi programpontok, javaslatok és megoldások, amelyek a XXI. századi kihívásokra és körülményekre lehetnek megfelelő válaszok. Ennek a…
K/17951 Belátják végre, hogy az eddigi próbálkozások nem voltak elegendőek biztosítani a szőlészek érdekeinek megvédését?
FARKAS GERGELY (Jobbik): (Hangosítás nélkül.) Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Lassan véget ér az idei szüreti szezon, és az a szomorú helyzet állt elő, hogy számos...
Napirend utáni felszólalások
FARKAS GERGELY (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Néhány hete kezdtem el felszólalássorozatomat, amellyel a Jobbik által a XXI. századi kihívásokra adott XXI. századi válaszokat kívánom ismertetni. Sorozatom ötödik részéhez érkezve az álhírek elleni fellépésre szeret…
T/17787 Egyes állam által nyújtott támogatások és ösztöndíjak adómentességéről
FARKAS GERGELY, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Mindenekelőtt Rétvári Bence figyelmét szeretném felhívni, hogy szó sincs devizahitelesekről. Ön azt mondta a vezérszónokijában, de diákhitelesekről van szó a javaslatban. (Dr. Rétvári Benc…
T/17786 Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény módosításáról
FARKAS GERGELY, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Urak, Hölgyek! A javaslatot támogatjuk, hiszen mi is azt szeretnénk, hogy a fogyatékkal élők minél könnyebben és minél olcsóbban jussanak hozzá azokhoz az eszközökhöz, amik megkönnyítik az életüke…
H/17785 A magyar jelnyelv napjáról
FARKAS GERGELY, Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Ott kell kezdenem, ahol Tapolczai Gergely képviselőtársam befejezte. Amellett, hogy támogatjuk mi is a javaslatot, azért én is sajnálatomat szeretném kifejezni azzal kapcsolatban, a többi ellenzéki frakcióval vagy…
I/17347 Tovább a szocialisták útján - Miért nem emelték eddig egyszer sem a hallgatói ösztöndíjakat?
FARKAS GERGELY (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A Jobbik számos alkalommal hangot adott már annak, hogy immáron tíz éve egyik kormány sem volt képes a hallgatói ösztöndíjak mértékének emelésére. Nem tette ezt meg a 7, azaz hét éve regnáló Orbán-kormány sem. Ez tartha…
I/17347 Tovább a szocialisták útján - Miért nem emelték eddig egyszer sem a hallgatói ösztöndíjakat?
FARKAS GERGELY (Jobbik): Államtitkár úr, nem szégyelli magát, hogy itt a Jobbikkal kapcsolatos hazugságokat ismételgeti ahelyett, hogy érdemben reagálna a diákok, a hallgatók felvetéseire?! Érdemben reagálna arra, hogy egy 4,8 átlagú tanuló 8 ezer forintot kap ösztöndíjként, miközben, mondjuk, albér…
Napirend utáni felszólalások
FARKAS GERGELY (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Felszólalássorozatom negyedik részéhez érve engedjék meg, hogy az úgynevezett sharing economyról, a közösségi vagy más néven megosztáson alapuló gazdaságról mondjak néhány szót, a XXI. századi kihívások és lehetősége…
K/17696 Miért ilyen nagy elvárás a minőségi ívóvíz biztosítása?
FARKAS GERGELY (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A közelmúltban amiatt fordultam írásbeli kérdéssel a minisztériumhoz, hogy miként fordulhatott elő, hogy a választókerületembe tartozó Bácsalmáson az ivóvíz sárgás színű, kellemetlen szagú, mosásra és főzésre egyaránt a…
Napirend utáni felszólalások
FARKAS GERGELY (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Felszólalássorozatom harmadik részéhez érkezve az okoseszközök oktatásban való még hatékonyabb bevonása és az elektronikus szavazási rendszer bevezetése után most az elektronikus közigazgatás teljes körű és haték…
Napirend utáni felszólalások
FARKAS GERGELY (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy folytassam felszólalássorozatomat a XXI. századi kihívások kapcsán. Ennek a sorozatnak a keretében szeretném bemutatni az Országgyűlésnek és a közvéleménynek a Jobbik azon külön programját, amellyel…
Napirend utáni felszólalások
FARKAS GERGELY (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Október 1-je az idősek világnapja, amelynek alkalmából engedjék meg, hogy felszólalásomban köszöntsem az idősebb generáció tagjait. Fiatalként teszem ezt és egy fiatalok alkotta közösség vezetőjeként. A Jobbik Ifjúság…
K/17326 Miért nem hajlandóak felgyorsítani az anyakönyvi kivonattal kapcsolatos ügyintézést a külföldön élő magyarok számára?
FARKAS GERGELY (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Számtalan esetben fordul elő, hogy a külföldön tartózkodó szülők a kint megszületett gyermeküket hónapokig nem tudják hazahozni, ugyanis legalább fél évig is eltarthat, amíg megszerzik az útlevélhez szükséges hazai anya…
Napirend utáni felszólalások
FARKAS GERGELY (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A Jobbik régóta használja a XX. és a XXI. századi pártok szerinti kategorizálást, utalva arra, hogy ma hazánkban a Fidesz és az MSZP mind felfogásban, mind politizálásban XX. századi párt, amíg a Jobbik és néhány…