456 felszólalás
T/12231 A "Földet a gazdáknak!" Programról
FARKAS SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen, tisztelt elnök úr. Tisztelt képviselőtársaim, csak néhány reakciót szeretnék megosztani önökkel. Ismételten halljuk az általános vitában elhangzottakat, ugyanott tartunk, mint két héttel ezelőtt. Ezt megértem, én is voltam meg voltunk ellenzéki képviselők, tu…
H/12232 A "Földet a gazdáknak!" Programról
FARKAS SÁNDOR, a Mezőgazdasági bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Ismételni tudom önmagamat, és most már innentől kezdve, azt hiszem, a hátralévő két napirendi pont is jelentős részben ismétlésről fog szólni. Én ismételten csak annyit tudok mondani, amit már korábban is, hogy a Fidesz-Magyar Po…
T/12230 A Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény módosításáról
FARKAS SÁNDOR, a Mezőgazdasági bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Hasonlóan ahhoz a mondathoz csatlakozom, amit az előbb is mondtam, hogy támogatja a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség ennek a törvénynek is a támogatását. Annyit beszéltünk róla, talán a napirendi pontot kellett volna, amikor elfoga…
T/12230 A Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény módosításáról T/12231 A "Földet a gazdáknak!" Programról H/12232 A "Földet a gazdáknak!" Programról
FARKAS SÁNDOR, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Államtitkár Úr! Az Országgyűlés 2010-ben sarkalatos többséggel fogadta el a Nemzeti Földalapról szóló törvényt, amely meghatározza az állami földvagyon hasznosításának módozatait, és a…
T/10688 A szőlőtermesztésről és a borgazdálkodásról szóló 2004. évi XVIII. törvény módosításáról
FARKAS SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Azon szerencsés helyzetben vagyunk ennek a törvénynek a módosításával kapcsolatban, hogy két rövid módosításról szól ez a törvény, amit én nagyon röviden szeretnék ismertetni is, mivel ez a bizottsági ülésen is, m…
T/10688 A szőlőtermesztésről és a borgazdálkodásról szóló 2004. évi XVIII. törvény módosításáról
FARKAS SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Nem akarok visszaélni senkinek az idejével, csak két apró pontosítást szeretnék tenni. Az egyik megjegyzés: 1998 óta országgyűlési képviselőként élek a Mezőgazdasági bizottságban, de nincs még egy olyan ágazata az agráriumnak, mint a szőlő- és borga…
T/10730 A Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaságról
FARKAS SÁNDOR, a Mezőgazdasági bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A Mezőgazdasági bizottság megtárgyalta a módosító indítványokat, és azt 7 igen szavazattal, 4 nem ellenében támogatta. Önálló indítvány négy darab volt és ezenkívül volt egy összegző mezőgazdasági bizott…
T/10730 A Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaságról
FARKAS SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Harangozó képviselőtársamnak szeretnék egypár dolgot a figyelmébe ajánlani. Én nem szeretek visszamutogatni, mert nem az én műfajom, de ilyenkor már nem tudom megtenni, hogy ne tegyem ezt meg. Szeretném emlékeztet…
I/10960 Kinek tejelnek a magyar tehenek és megérte-e ellátogatniuk Budapestre?
FARKAS SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Miniszter Úr! Mindannyian emlékszünk, két hete gyönyörű tehenek voltak itt a Parlament előtt, amelyek gazdái újra jelezték a kormány felé, hogy súlyos a helyzet a tejágazatban. Párbeszédre és megoldásra nyitott tüntetés volt ez, ami már szinte nem is…
I/10960 Kinek tejelnek a magyar tehenek és megérte-e ellátogatniuk Budapestre?
FARKAS SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! A tejtermelők nevében köszönöm szépen azokat az intézkedéseket, amelyeket a kormányzat és a minisztérium tett a tejtermelők segítésére, de azt azért el kell mondani, hogy ezek az intézkedések önmagukban még nem fogják…
T/10730 A Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaságról
FARKAS SÁNDOR, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban egy olyan gazdaság alapításáról fogunk dönteni itt az elkövetkezendő hetekben, amely Magyarország, mondhatnám azt, hogy kimagasló agrár-kultúrtörténeti értéke és kincse. A korm…
T/10730 A Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaságról
FARKAS SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Amikor az első kérdések elhangzottak, akkor azt gondoltam, hogy a két perc is elég, de itt végül annyi kérdés merült fel, hogy azért nyomtam meg a rendes hozzászólás gombot, hogy ha lehet, akkor rendes hozzászólásban szeretnék részben reagálni a fel…
T/10730 A Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaságról
FARKAS SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Csak egy rövid válasz Szabó Szabolcs képviselőtársam kérdésére. Elképzeléseink szerint a törvény elfogadásával egyidejűleg egy olyan minősítő céget bízunk meg, amely teljes mértékben objektíven átvilágítja a céget, megnézi a papírokat, megnézi a lel…
T/9802 A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény módosításáról
FARKAS SÁNDOR, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! A vízgazdálkodásról szóló ’95. évi LVII. törvény módosításáról szóló törvénytervezetet gyakorlatilag kétfelé lehet bontani, egy mezőgazdaságot érintő részre és a víziközmű-társu…
T/6989 A halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló 2013. évi CII. törvény módosításáról
FARKAS SÁNDOR, a Mezőgazdasági bizottság előadója: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A Mezőgazdasági bizottság november 10-én folytatta le a halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló törvény módosítására irányuló javaslat részletes vitáját. A vita során meggyőződtünk a…
T/6989 A halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló 2013. évi CII. törvény módosításáról
FARKAS SÁNDOR, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaim! Egy személyes megjegyzéssel kezdem a felszólalásomat. Aki pici gyerekkora óta vízparton nőtt fel, élt és él, mondhatnám a mai napig is, a horgászat sejtelmeivel, valamiko…
V/2258 A Transzatlanti Befektetési és Kereskedelmi Partnerség (TTIP) veszélyei és hatásai a fenntarthatóságra és szuverenitásra
FARKAS SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, hogy az a megállapodástervezet vagy elképzelés, amiről ma itt vitatkoztunk és beszéltünk és érveket és ellenérveket vetettünk föl, annak van ‑ és ma is itt szinte minden felszólaló szájából el…
T/2088 A Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara működésével összefüggő egyes agrártárgyú törvények módosításáról
FARKAS SÁNDOR, a Mezőgazdasági bizottság előadója: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A Mezőgazdasági bizottság december 9-ei ülésén került sor az előttünk lévő törvényjavaslat részletes vitájára, amely a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara működ…
T/1794 Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről
FARKAS SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy rövid reakciót engedjenek meg Tóth Bertalan képviselőtársamnak az ormánsági vödrös példájára. Úgy gondolom, minden egyes településvezető felelős azért, hogy egy településen akár a közmun…
T/10516 A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény módosításáról
FARKAS SÁNDOR, a mezőgazdasági bizottság előadója: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! A mezőgazdasági bizottság a tegnapi nap során megtárgyalta a vízgazdálkodásról szóló '95. évi LVII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslatot. Azt gondolom, mint az e…
T/10516 A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény módosításáról
FARKAS SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, amit most mondani fogok, többen hallották már tőlem akár itt e falak között is, de azon kevés képviselők közé tartozom, aki kora gyermekkorában, 1958-ban találkozott legelőször termálvízzel. Gondolom…
T/10516 A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény módosításáról
FARKAS SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Szél Bernadett asszony olyan megnyilatkozást tett, ami engem egy kicsit meglepett, mintha most kezdődött volna ennek a kérdéskörnek a tárgyalása. Körülbelül 20 éve vagy 25 éve ez folyamatosan kérdés, hogy a vissza…
T/10061 A termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény módosításáról
FARKAS SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban egy olyan fontos törvénynek a módosítására kerül most sor, amely az elmúlt hetekben vagy az elmúlt hónapban is komoly indulatokat váltott ki a térségekben különböző helyeken, helyszíneken. Bizony-bizony ez…
J/9230 Az agrárgazdaság 2011. évi helyzetéről H/9307 Az agrárgazdaság 2011. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról
FARKAS SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Magam sem tudom eldönteni, hogy 14 vagy 15 éve tárgyaljuk ezt a törvényt. Akárhogy számoltam a kezemen, nekem 15 jött ki, államtitkár úr pedig 14-et mondott. Ha véletlenül én tévednék, elnézést kér…
T/7672 A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény módosításáról
FARKAS SÁNDOR, a mezőgazdasági bizottság előadója: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! A tegnapi nap délutánján a mezőgazdasági bizottság a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény módosításáról szóló T/7672. számú törvényjavaslatról vitázott, illetv…
T/7672 A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény módosításáról
FARKAS SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy egy nagyon személyes dologgal, egy kis bevezetővel kezdjem a hozzászólásomat. Lehet, hogy szokatlan a Parlament falai között, de van néhány olyan történelmi pillanat az életemben…
T/7674 A szakmaközi szervezetekről és az agrárpiaci szabályozás egyes kérdéseiről
FARKAS SÁNDOR (Fidesz). Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy rövid észrevételem van Szabó Rebeka hozzáfűznivalójához, mivel a tegnapi nap során a bizottságban végigbeszéltük, végigtárgyaltuk ezt a szakmaközi szervezetekről szóló törvényjavaslatot. Ő bizonyos módon, én l…
T/6954 A fordított adózás mezőgazdasági szektorra történő kiterjesztésével kapcsolatban egyes törvények módosításáról
FARKAS SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy aránylag rövid törvényjavaslatról beszélünk, de úgy gondolom, hogy annál hatásosabb, és a gazdasági élet számára, a mezőgazdaságban élők számára annál fontosabb az az előterjesztés, amit T/6954. számú törvényj…
T/6954 A fordított adózás mezőgazdasági szektorra történő kiterjesztésével kapcsolatban egyes törvények módosításáról
FARKAS SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Vágó Gábor képviselőtársam felszólalásának első mondataira szeretnék reagálni, mert úgy gondolom, hogy az a néhány megjegyzés nem helytálló és nem valós, amit azzal szeretnék alátámasztani, hogy a 2008. év után ismét az agráriumnak egy kiem…
T/5539 A magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról
FARKAS SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Mivel megszólíttattam, ezért szeretnék nagyon rövid választ adni arra, hogy gyakorlatilag ez miért került visszavonásra. Elfogadom azt a szakmai javaslatot, amelyet ezzel kapcsolatban a minisztériumtól és a Statis…