28 felszólalás
Napirend utáni felszólalások
FENYVESI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Veszprém megye maga és 217 települése egyaránt jelentős történelmi múlttal, kulturális gazdagsággal, turisztikai gazdasági jelentőséggel bír, de ezek közül is kiemelkedik a földrajzi és természeti szépségével a Balaton-felvi…
T/16118 Magyarország 2022. évi központi költségvetéséről
FENYVESI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Tisztelt Államtitkár Urak! 2022-ben mintegy 2778 milliárd forint forrást biztosít a kormány a magyar családok támogatására. Ez több mint 482 milliárd forinttal magasabb az előző évi összegnél. A családo…
T/13641 A Magyarország Kormánya és a Szaúd-Arábiai Királyság Kormánya közötti légiközlekedési megállapodás kihirdetéséről
FENYVESI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Én is úgy gondoltam, hogy az emberek azért járnak be a parlamentbe, hogy dolgozzanak. Tisztelt Képviselő Úr! Ön felveszi a fizetését, ugyanúgy, ahogy felveszik az óvodában dolgozók is a fizetésüket, ugyanúgy, ahogy felve…
T/13645 A Veszélyes Áruk Nemzetközi Közúti Szállításáról szóló Európai Megállapodás kihirdetéséről szóló 1979. évi 19. törvényerejű rendelet hatályon kívül helyezéséről
FENYVESI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársak! Oláh képviselő úrnak a felszólalása késztet engem is arra, hogy újra válaszoljak. Ön azt mondta, hogy mindenkinek a védekezéssel kell foglalkozni ebben az országban. Igen, mindenki ezt is teszi, mindenki végzi a dolgát ot…
T/13638 A Magyarország Kormánya és a Lengyel Köztársaság Kormánya között a kölcsönös vízumképviseletről szóló Megállapodás módosításáról szóló megállapodás kihirdetéséről
FENYVESI ZOLTÁN, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: (Mikrofon nélkül.) Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Tisztelt Államtitkár Úr! Az előttünk fekvő nemzetközi szerződésről szóló törvényjavaslat is egy jó példája a hagyományosan kiváló lengyel-magyar kapcsolat…
T/13639 A Magyarország Kormánya és a Kirgiz Köztársaság Kormánya között a beruházások ösztönzéséről és kölcsönös védelméről szóló megállapodás kihirdetéséről
FENYVESI ZOLTÁN, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Tíz évvel ezelőtt sokan támadták a magyar kormányt, amikor a keleti nyitás stratégiáját megkezdte és ezt meghirdette. Azóta, remélem, azok az ellenzők, akik két…
T/13640 Az egyrészről az Európai Közösségek és tagállamaik, másrészről a Tunéziai Köztársaság közötti társulást létrehozó Euromediterrán Megállapodáshoz a Horvát Köztársaság Európai Unióhoz történő csatlakozásának figyelembevétele céljából készült jegyzők
FENYVESI ZOLTÁN, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! 1995-ben az Európai Unió Barcelonában meghirdette új mediterrán politikáját. A barcelonai folyamat kiindulása legfőképp az volt, miszerint több európai tagállam…
Napirend utáni felszólalások
FENYVESI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Tapolcai-medencében, a Balatontól néhány kilométerre a Tóti-hegy lábánál, a tanúhegyek ölelésében helyezkedik el a közel 500 lelket számláló Káptalantóti. A települést napjainkban sokan termelői piacáról ismerik,…
Napirend utáni felszólalások
FENYVESI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Magyarország jól védekezett a világméretű koronavírus-járvánnyal szemben. Ez köszönhető a kormány gyors és szakszerű intézkedéseinek, a magyar szakemberek felkészültségének és a magyar lakosság fegyelmezettségének. Egy olyan…
T/10710 Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről
FENYVESI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Engedje meg, elnök úr, hogy önhöz szóljak, hiszen az előző, képviselőkénti hozzászólása indukált engem arra, hogy két gondolatot is elmondjak önnek. Ön azt mondta, hogy a nulladik évfolyamot, amelyik eg…
T/10710 Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről
FENYVESI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Urak! Tisztelt Képviselőtársak! A turizmus a koronavírus-járvány előtt a gazdaság egyik húzóágazata volt, mégpedig megközelítőleg 400 ezer embernek adott munkát, 400 ezer család megélhetését biztosította, és decemberb…
Napirend utáni felszólalások
FENYVESI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Immáron több éve olvashatjuk és hallhatjuk a különböző kedvező statisztikai adatokat arról, hogy hazánkban milyen gyorsan fejlődik a turizmus, folyamatosan nő a külföldi és a belföldi turisták száma. 2010 óta több mint du…
H/8035 A 2020. év Zrínyi Miklós-emlékévvé nyilvánításáról
FENYVESI ZOLTÁN, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Zrínyi Miklós személyében egy olyan hazafit méltathatunk most itt, akinek jelentőségét, a magyar hazáért tett erőfeszítéseit, azt hiszem, egy jóérzésű magyar ember sem vita…
Napirend utáni felszólalások
FENYVESI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A turizmus Magyarországon stratégiai fontosságú ágazat, a gazdaság egyik motorja. A magyar turizmus teljesítménye 2010 óta folyamatosan nő, azóta a vendégek száma több mint másfelszeresére, a szálláshelyek bevétele több mint…
T/6450 Magyarország Kormánya és a Szlovák Köztársaság Kormánya között a két ország közös államhatárán, Drégelypalánk és Ipolyhídvég (Ipel'ské Predmostie) települések közötti közúti Ipoly-híd és a kapcsolódó létesítmények megépítéséről szóló megállapodás k
FENYVESI ZOLTÁN, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A Drégelypalánkot és Ipolyhídvéget összekötő híd megépítéséért már 2011-ben civil kezdeményezésre aláírásgyűjtés indult. Az elcsatolt területeket és az anyaországot összekötő…
T/5235 Az Európai filmkoprodukciós egyezmény kihirdetéséről T/6188 Az Európa Tanács felülvizsgált filmkoprodukciós egyezménye kihirdetéséről
FENYVESI ZOLTÁN, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A filmkoprodukció a kulturális sokszínűség európai szintű kifejeződésének egyik eszköze, amely hozzájárul az európai országok kulturális sokszínűségének megő…
T/6183 A Magyarország és a Brazil Szövetségi Köztársaság között létrejött kiadatási egyezmény kihirdetéséről
FENYVESI ZOLTÁN, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő nemzetközi szerződés azon szándékkal született, hogy Magyarország és a Brazil Szövetségi Köztársaság hatékonyabb jogi együttműködést alakít…
I/4853 Mikor fizeti vissza a Jobbik a tisztességtelenül felvett milliókat?
FENYVESI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Minden bizonnyal már gőzerővel nyomoz az a lengyel-magyar nyomozócsoport, amely egy lengyelországi milliárdos áfacsalást hivatott felderíteni, amelyben két egykori nemzeti nyomozó irodás főrendőr, több nagyvállalkozó és Stau…
I/4853 Mikor fizeti vissza a Jobbik a tisztességtelenül felvett milliókat?
FENYVESI ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Képviselőtársak! Köszönöm a szót. (Szilágyi György: Másfél milliós felszólalás! Nyolc felszólalás, másfél millió forint darabonként!) Államtitkár úr, elfogadom a válaszát. (Szilágyi György. Az adófizetők pénzéből! ‑ Zaj a Jobbik padsoraiban. ‑ Az elnök megkocogtatj…
A/5022 Minek kell még kiderülnie, hogy végre befejezze a hazudozást Gyurcsány Ferenc és felesége?
FENYVESI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! Friss hír, hogy az Interpol megtalálta Belgrádban Cvetan Vaszilevet, azt a bolgár bankárt, aki mintegy 600 milliárd forintnak megfelelő eurót lopott ki Bulgária egyik legnagyobb magá…
A/5022 Minek kell még kiderülnie, hogy végre befejezze a hazudozást Gyurcsány Ferenc és felesége?
FENYVESI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! A szóban forgó ügy azért is különösen kínos, mert Gyurcsányék csak azután ismerték be, hogy van közük Cvetan Vaszilevhez, miután egy sajtóorgánum közzétette az együttműködésüket bizonyító…
A/3449 Hogyan segítjük az ajkai kórházat?
FENYVESI ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! A választókerületemben működő ajkai Magyar Imre Kórház az elmúlt hetekben ellenzéki képviselők és a balliberális média kereszttüzébe került. A kórház bő egy évvel ezelőtt megválasztott főigazgatóját, megbízott főigaz…
A/3449 Hogyan segítjük az ajkai kórházat?
FENYVESI ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Államtitkár Úr! Köszönöm válaszát, amit elfogadok, hiszen az ajkai kórház az elmúlt egy év alatt sok új eszközzel, beszerzéssel, műszerrel gyarapodott, és a közel 5 milliárd forintos fejlesztés az ország egyik legmodernebb kórházává emelte. Talán ez bántotta az ell…
Napirend utáni felszólalások
FENYVESI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Veszprém megye maga és 217 települése egyenként is jelentős történelmi múlttal, kulturális gazdagsággal, turisztikai, gazdasági jelentőséggel bír, de ezek között is kiemelkedik földrajzi és természeti szépségével a…
H/1509 A demokrácia helyreállítása érdekében Magyarországnak az Európai Ügyészség létrehozásában való részvételéről
FENYVESI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Képviselőtársaim! Az Európai Ügyészség az európai egyesült államok híveinek régóta tervezett vágya. Az előttünk fekvő határozati javaslatban foglalt Európai Ügyészség kérdése nem csupán úgy értelmezh…
Napirend utáni felszólalások
FENYVESI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Magyarországon évek óta a világ- és az európai átlagot meghaladó mértékben nő a turizmus, és ezek a számok évről évre megdőlnek. 2017-ben ez a tízmilliós ország közel 12 millió vendéget fogadott a kereskedelmi szál…
T/813 A Magyarország Kormánya és a Szlovák Köztársaság Kormánya között a két ország közös államhatárán, Ipolydamásd és Helemba (Chl'aba) települések közötti közúti Ipoly-híd és a kapcsolódó létesítmények megépítéséről szóló, 2012. február 27. napján aláír
FENYVESI ZOLTÁN, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Magyarország Kormánya és a Szlovák Köztársaság kormánya 2012-ben írta alá azt a megállapodást, amely a két ország határán Ipolydamásd és Helemba települések között egy közúti híd és a h…
T/1357 A Magyarország Kormánya és a Macedón Köztársaság Kormánya között a rendőri együttműködésről szóló megállapodás kihirdetéséről
FENYVESI ZOLTÁN, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A 2015-ben kezdődött migrációs hullám az illegális határátlépésen túl számos egyéb kockázati tényezőt is magával hozott. Az illegális migrációval kapcsolatos kockázatok, veszél…