1 273 felszólalás
T/4365 Magyarország 2012. évi költségvetéséről
GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Szeretném kormánypárti képviselőtársaimnak mondani, attól, hogy megszűnt a tévéközvetítés, még óvatosan fogalmazzanak makrogazdasági ügyekben, mert az interneten olyanok is figyelik, akik értenek ehhez, és nem szeretném, ha ez a forinterősödés, ami min…
T/4855 A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény és egyes kapcsolódó törvények, valamint a miniszteri hatósági hatáskörök felülvizsgálatával összefüggő egyes törvények módosításáról
GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr, a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Lamperth Mónika a frakciónk álláspontját a törvényjavaslat egészéről elmondta, és már utalt benne bizonyos civil szervezetek véleményére is, és ugyanezt tette Kepli Lajos képviselőtársam is, és azt gondolom, az sem véletlen,…
T/4861 A mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről
GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Igazából én más módosítójáról szeretnék szólni. Azt gondoltam, ők mondják előbb, de végül is így is tudok róluk beszélni, a 3., 5., 6., 8., nem sorolom, abban a vitaszakaszban négy, öt olyan módosítás van...
T/4786 A Munka Törvénykönyvéről
GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Az egyeztetés kérdésével csak az a baj, ha valaki komolyan akarja a változtatást, akkor ő kezdeményez egyeztetést, és nem azt várja, hogy majd őt megkeresik azzal, hogy egyeztessenek. A probléma még az, hogy úgy tűnik, abból viszont semmi nem került be…
T/4861 A mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről
GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A nagy számok törvénye alapján előbb-utóbb el kellett következnie, hogy lássunk egy jó törvényjavaslatot is. Ma ez az első. Úgy gondolom, hogy elég hosszú utat járt be ez a kárenyhítési történet. Amik…
T/4861 A mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről
GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Sáringer képviselőtársamnak mondanám: Tamás, a jobbikos képviselőtársak reálértéken pont a felét követelik most, mint amennyit a fideszesek követeltek tőlünk, hogy tőkésítsük fel az alapot. Tehát sajnos a helyzet így van, amikor a fagylalt visszanyal.…
T/4861 A mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről
GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm. Egy nagyon rövid reakcióm hadd legyen Ékes Jóska hozzászólására. Meg kell védjem a szabolcsiakat, mert én láttam azt a permetezőgépet, amivel próbáltak a fagyban dolgozni, és szétfagyott a fúvókája. Tehát 8-10 fokos mínuszban lehet persze dolgozni a lelki megnyugvás mi…
K/4847 Jön a munkahelyi kaució?
GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tudjuk, hogy a munka törvénykönyve elég hosszú ideig készült, hiszen a jó munkához idő kell, de a végén nem sikerült olyan szabályozást alkotni, amely segítené a munkavállalók érdekképviseletét. Sőt, ezzel ellentétes szándékokk…
T/4656 Magyarország 2012. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról
GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr, a szót. Azt gondolom, abban teljesen igaza van Márton Attila képviselőtársamnak, hogy válság van. De válságban egy normális kormány nem adhat 100 milliárd forintot a gazdagoknak. El kell felejteni azt az őrült adótörvényt, és onnantól kezdve nem kell 16 darab…
T/4656 Magyarország 2012. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról
GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Visszatérnék a törvényjavaslathoz és annak is egy konkrét, az agrárgazdaságot érintő eleméhez, ez pedig az élelmiszer-felügyeleti - pontosabban, ott csak felügyeleti van, de nyilván mindenki látja belőle - díj ügye. (12.10) Az is meglepő, hogy miért eb…
T/4365 Magyarország 2012. évi költségvetéséről
GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr, a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Sajnálom, hogy Jakab elnök úr elment. Beszéltem vele, és mondta, hogy programja van, de majd figyeli, hogy mit válaszolok a mondókájára. Mindenesetre az energiáját tisztelem, mert nagyon sok időbe telhetett neki azt a 3-4 do…
T/4365 Magyarország 2012. évi költségvetéséről
GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Az idei évre a vízi társulatok működtetésére volt 4,6 milliárd forintos előirányzat, 2011-re, még egyszer mondom, ebből 3,9 lett, mert mindent zároltak, ebből is vettek el pénzt. Vannak olyan vízi társulatok, ahol meg tudják…
T/4365 Magyarország 2012. évi költségvetéséről
GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr, a szót. Zsiga Marcellnak ajánlanám a figyelmébe, hogy kormánypárti képviselő, képviselő úr, nem ellenzékben van, kormánypárt. Egyetlenegy konkrét dolgot nem mondott azonkívül, hogy a képviselőtársamra tett dehonesztáló megjegyzéseket. (Révész Máriusz: Négy év…
H/4202 A vidéki gazdasági és társadalmi folyamatok fenntartható javítása érdekében szükséges szociális gazdaságfejlesztési intézkedésekről
GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Azt sajnálom, hogy a Fidesz-frakció már állítólag eldöntötte, hogyan fog szavazni, mert úgy nézem, senkit nem érdekel ez a vidékfejlesztési ügy. Egy adalékot mondanék még ahhoz, hogy miért lenne fontos ennek az országgyűlési határozati javaslatnak az e…
J/4455 Az agrárgazdaság 2010. évi helyzetéről H/4622 Az agrárgazdaság 2010. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról
GŐGÖS ZOLTÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm, elnök úr, a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Urak! Az agrárjelentés vitája mindig izgalmas dolog, hiszen az agrárjelentés az a dokumentum, ami igazából, amikor keletkezett ez a jogszabály, arra volt hivat…
J/4455 Az agrárgazdaság 2010. évi helyzetéről H/4622 Az agrárgazdaság 2010. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról
GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Két dologra szeretnék reagálni. Az egyik ez a számlázásügy. Ezt én már elmondtam Balázsnak délelőtt, és ő is meggyőződött róla, hogy hívjon már fel egy ilyen céget, én most újra felhívtam egy másikat. Az első nyolc hónap 2010-ben leszámlázásra került a…
J/4455 Az agrárgazdaság 2010. évi helyzetéről H/4622 Az agrárgazdaság 2010. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról
GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Képviselőtársam! Akkor azt is meg kell nézni, hogy mi indokolta azt, hogy a Nemzeti Földalapkezelő nem a korábbi szoftvert akarta használni a munkájában, mint amit az MNV Zrt.-nél használt. Az, hogy papír alapon került át minden, az egyszerűen a makacsságnak volt köszönhető, és…
A/4473 Az ígéret szépszó, ha megtartják úgy jó!
A/4473 Az ígéret szépszó, ha megtartják úgy jó!
H/4106 A rendkívüli időjárás miatt kialakult mezőgazdasági károk enyhítéséhez szükséges haladéktalan intézkedésekről
T/3927 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetésének végrehajtásáról
T/4049 Az államháztartás stabilitását elősegítő egyes adótörvények módosításáról
H/3839 A Nemzeti Energiastratégiáról
H/3839 A Nemzeti Energiastratégiáról
H/3839 A Nemzeti Energiastratégiáról
Napirend előtti felszólalások
GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr, a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Belügyminiszter Úr! Köszönjük a tájékoztatást. Azt gondolom, mindenki örül annak, hogy megszűnt a térségben a közvetlen veszélyhelyzet, és az élet várhatóan és reményeink szerint minél gyorsabban visszatér a normális kerékvágásá…
T/3649 Egyes földügyi tárgyú törvények módosításáról
GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr, a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! A földtörvény-módosítás mindig egy kényes kérdés, hiszen nagyjából kétmillió ember tulajdonát érintheti, s az általános vitában elmondtuk, hogy ez a törvénymódosítás olyan szinten megy megint túl a jogállami kereteken, amit…
T/3649 Egyes földügyi tárgyú törvények módosításáról
GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr, a szót. Azért kértem szót, mert ha az úgy lenne, ahogy államtitkár úr elmondta, azzal még egyet is lehetne érteni. Mert senki nem mondja, hogy 100 forint/hektárért jogosan bérelhet valaki állami földet. Csak azért megkérdezném, államtitkár úr, hol voltak akko…
T/3649 Egyes földügyi tárgyú törvények módosításáról
GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr, a szót. Miután soha egy deka állami földterületet nem kaptam, nem is béreltem, ezért azt gondolom, van jogom ezekről a dolgokról beszélni. (Felzúdulás és közbeszólások a kormánypárti padsorokban.) De azért megkérdezném Turi-Kovács Béla képviselőtársamat (Az e…
T/3649 Egyes földügyi tárgyú törvények módosításáról
GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Hát, nyilván ebből a hozzászólásból is látszik, hogy mennyire politikai döntés történt Kabán, mert egyébként miért a Fidesz megyei elnöke szólt volna ebben az ügyben hozzá. (Közbeszólások, derültség a kormánypártok padsoraiban.) Azt mondanám Kósa képvi…