2 003 felszólalás
T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Asszony! Ön ugyan említette a Települési Önkormányzatok Szövetségét, de én megerősíteném azt, amit Nyikos képviselő úr mondott. Én magam is egy 300 lelkes faluban élek, és a környezetünkben számos településen már csa…
T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Varga Képviselő Úr! Amikor azt mondja, hogy mi mindent ígértek, én önnek két dolgot ajánlanék a figyelmébe. Az egyik, amikor Áder János, a mostani köztársasági elnök úr még csak frakcióvezető volt, akkor a Fidesz-frakció több…
T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Sáringer-Kenyeres Tamás! Amit Baracskai József mondott, én azt inkább összefoglalom. Feltehetően nem volt itt, amikor Cséfalvay államtitkár úrral alig egy hete erről vitatkoztam. Én azt mondom, csak a következő, egyszerű matem…
T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttem szóló képviselő úrhoz én hadd mondjam azt, hogy van sok dolog, amiben egyet tudnánk érteni, vannak részdolgok, amiben egyetértünk, csak az az érzésem, hogy sok esetben olyan helyzet áll elő, mintha…
Bejelentések
GÖNDÖR ISTVÁN jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A mai napon napirend utáni felszólalásra jelentkezett Mirkóczki Ádám, Jobbik; Magyar Zoltán, Jobbik. A holnapi napon napirend előtti felszólalásra jelentkeztek a következő képviselők: Gaudi-Nagy Tamás, Jobbik; Vágó Gábor, LMP; Varga István, Fidesz; Pálffy…
T/12792 Az egyes adótörvények és azokkal összefüggő más törvények, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény módosításáról
GÖNDÖR ISTVÁN jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A javasolt 6 órás időkeret megoszlása a következő: a Fidesz képviselőcsoportjának 123 perc, az MSZP képviselőcsoportjának 65 perc, a Jobbik képviselőcsoportjának 61 perc, a KDNP képviselőcsoportjának 57 perc, az LMP képviselőcsoportjának 35 perc, a függet…
T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Én csak annyit szeretnék mondani az előttem szóló két kereszténydemokrata képviselő úrnak: nem kell nekem Kovács Tibort megvédeni, de ha semmi mást nem tesznek, én nem mondom azt, hogy olvassák el a több száz oldalas költségvetést, nem…
T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Kupcsok Képviselő Úr! Akkor a helyén vagyunk. Önök előszeretettel beszélnek csak a gyereket nevelő családokról, mi meg folyamatosan beszélünk azokról a pályakezdő fiatalokról és azokról a felnőtt szülőkről, akik már útra indították a gyerekeiket. És az…
T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Nekem az első mondatom - megfordítottam a sorrendet - Tarnai Richárd képviselő úrhoz van, akit egyébként tisztelek. Képviselő úr, ön is beállt abba a sakálvokálba, amely a 2008-as válságot próbálta meg, és a Fidesz ezzel nyerte a válas…
T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
GÖNDÖR ISTVÁN jegyző: Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitában ma a miniszteri expozé összesen 40 perces időkeretben, az Állami Számvevőszék alelnökének felszólalása 30 perces időkeretben, a Költségvetési Tanács elnökének felszólalása 30 perces időkeretben, a számvevőszéki és költségvetési bizott…
T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Képviselőtársaim! Mondhatnám én is ugyanazt, amit Z. Kárpát Dániel mondott, hogy túl messze mentünk, de azokra, akik nem hajlandók a múltat tudomásul venni, a múltbeli tényeket elferdítik, muszáj reagálni. Amikor Vigh képviselő úr azt mondja, h…
T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Én eredendően Szászfalvi képviselő úrral akarok beszélni. Két mondatot hadd mondjak Kontur Pálnak! Tudja, képviselő úr, az Orbán-kormány megkurtította 2002 előtt a nyugdíjasokat, és azt kezdtük mi visszaadni, és ebből lett a 13. havi. Amikor ön…
A/12811 Ki a nyertese a minimálbéremelésnek?
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Elfogadom, elnök úr.
A/12811 Ki a nyertese a minimálbéremelésnek?
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Államtitkár Úr! Szóval ez az az álságos kormányzati propaganda, amit önök művelnek. Ön is most csak a bruttóról beszél, és nem hajlandó beszélni arról, hogy ebből mennyi maradt a borítékban. Tehát nyert egyszer a Fidesz a propagandával, nyert az állami…
T/12702 A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény módosításáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Államtitkár Úr! Az elején szeretnék két dolgot tenni. Az egyik az, hogy számomra csalódás, hogy Rétvári Bence államtitkár úr most már egyértelműen támogatta ezt a nyúlfarknyi törvényjavaslatot, de egyetlen rá…
T/12615 Egyes törvényeknek a katasztrófák elleni védekezés hatékonyságának növelésével összefüggő módosításáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Nem akarom önt nehéz helyzetbe hozni, mert most cseréltek, és az elnök úr nem tudhatja. Államtitkár úr, ön meglehetősen sportszerűtlen volt. Juhász Ferenc bejelentette, hogy a beszéde után elmegy Kárpáti tábornok úr temetésére, azért n…
P/12713 A rezsicsökkentés védelméről az európai uniós bürokrácia nyomásgyakorlásával szemben
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Csak azért, hogy a bekiabálóknak mondjam: próbáljanak számolni. Rogán frakcióvezető úr azt mondta az előterjesztésében indoklásként, hogy átrendeztek dolgokat. És kevés a pénz, ez le van írva az indoklásban. Kérem, végezzenek el egy na…
P/12713 A rezsicsökkentés védelméről az európai uniós bürokrácia nyomásgyakorlásával szemben
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. (Babák Mihály: Ülj már le!) Nem kell megvédenem, de végül, ahová eljutott Gaudi-Nagy Tamás, képviselő úr, ön már kezd rájönni arra, hogy önt is átverik ezzel a politikai nyilatkozattal. (Derültség a Jobbik és a kormánypártok soraiban.) Én a köv…
P/12713 A rezsicsökkentés védelméről az európai uniós bürokrácia nyomásgyakorlásával szemben
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Soltész államtitkár úr, ha egy pillanatra figyelne rám! Tisztelt Államtitkár Úr! A szegényemberek tragédiája, hogy ön a szociális államtitkár, de segítek önnek. És ha Harrach Péter frakcióvezetőjével beszél: államtitkár úr, önök egy minimálbéres családna…
P/12713 A rezsicsökkentés védelméről az európai uniós bürokrácia nyomásgyakorlásával szemben
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Megint csak Soltész államtitkár úr és Babák képviselő úr: államtitkár úr, képviselő úr, lehet indulatosan, de amiről beszéltünk, abból egyetlenegy adatot nem tudtak megcáfolni. Hadd tegyem hozzá, itt egy számla. (Felm…
T/12011 A személyszállító szolgáltatásokról szóló 2012. évi XLI. törvény módosításáról
GÖNDÖR ISTVÁN jegyző: Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy 2013. október 7-én a gazdasági és informatikai bizottság az autópályák, autóutak és főutak használatáért fizetendő, megtett úttal arányos díjról szóló 2013. évi LXVII. törvény módosításáról szóló T/11807. számú, Volner János, Jobbik, képv…
T/12338 A közútkezelői feladatok átadásáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! A törvényjavaslat nem nagy terjedelmű, és úgy, ahogy Fónagy államtitkár úr említett adatokat a hatékonyság kérdéséről, ezzel mondhatnánk azt is, hogy részben kipipálhatnánk azokat az aggályokat, amelyeket mi, s…
T/12491 Egyes törvényeknek a rezsicsökkentés végrehajtásához szükséges módosításáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Ahogy Kovács Tibor mondta, ez így érdekes lesz, ha a tényeket ennyire elferdítjük. Pedig hát Márton Attila képviselő úr akkor is itt volt és tudnia kell, hogy 1998-ban önök egy növekvő gazdaságot örököltek az akkori Horn-kormánytól, amely növek…
T/12491 Egyes törvényeknek a rezsicsökkentés végrehajtásához szükséges módosításáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Két dologra szeretnék reagálni. Ugyan nem ennek a törvénynek a része, de Nagy István képviselő úr azt mondta, hogy már látszik az adótörvények eredménye. Képviselő úr, ez a baj! Ez a baj! Van egy szűk réteg, akinek havi száz- vagy azt meghaladó…
T/12491 Egyes törvényeknek a rezsicsökkentés végrehajtásához szükséges módosításáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én Németh Szilárdnak abba a mondatába szeretnék belekapaszkodni elsősorban, amikor azt mondja, hogy a rezsicsökkentés nem energia-, hanem társadalompolitikai intézkedés. Nem akarok azzal foglalkozni, és nem f…
T/12364 A hegyközségekről szóló 2012. évi CCXIX. törvény módosításáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tessék nekem megengedni, hogy először egy kérdést tegyek fel. Tóth képviselő úr az utolsó mondatai között azt mondta, hogy a Fidesz-frakció támogatja az eredeti javaslatot. Ezt valahogy nem értem, mert számomra eredeti javaslat nincs,…
T/12002 A Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény végrehajtásáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Hát ez így valóban érdekes lesz, mert Babák képviselő úr fölugrik, aztán nyolcévezik. Megértem én, mert ő sejtette (Gőgös Zoltán: Aztán meg elmegy.), hogy elmondjuk, most már ideje, hogy a nyolc év alatt mi történt, és itt most előttünk van egy…
T/12002 A Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény végrehajtásáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Örülök, hogy Kontur Pál képviselő úr megszólalt, ő is beállt szokás szerint a sorba. Szóval, képviselő úr, nem tőlünk kell elfogadnia, a saját miniszterelnökétől, a saját, most már nemzetgazdasági miniszterétől. Ha nem akarja megkeresn…
T/12002 A Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény végrehajtásáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Kaptuk a kritikát, hogy sok kétperces van, de a kétperces kétpercest indukál. Megfordítom a sorrendet, először Gyimesi képviselőtársamnak gyorsan mondanám. A zárszámadásban a minimálbérről szó esik, a reálkeresetekről szó esik, az inflációról s…
T/12002 A Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény végrehajtásáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az európai uniós források felhasználásáról Ékes képviselő úrnak mondanám, hogy ha - és talán mondom jobbikos képviselőknek is - az előző kormány 100 százalékban lekötötte volna, akkor azt mondanák, hogy nem h…