323 felszólalás
T/11924 A helyi önazonosság védelméről
GRÉCZY ZSOLT, a DK képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Egy bonyolult és összetett kérdéskörrel van dolgunk itt most a tisztelt Házban, ugyanis nagyon sok területet érint ez a mostani tervezet, erős eszközöket adnának az önkormányzatoknak arra, hogy korlátoz…
T/11924 A helyi önazonosság védelméről
GRÉCZY ZSOLT (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Csak annyi megjegyzést szeretnék tenni, hogy amikor a magyar települések önrendelkezési jogáról beszélünk, akkor azért ne feledkezzünk el arról sem, hogy ez a kormány vette el az önkormányzatoktól az iskolákat, ez a kormány vette el az önkormányzatoktól…
T/11923 A közélet átláthatóságáról
GRÉCZY ZSOLT (DK): Szép napot kívánok mindenkinek! Ez a törvény egy sima szemétség, amit egyébként az Európai Unió el fog ítélni, és mindazok, akik ezt benyújtották, megírták, megszavazzák, egyszer még ezt rettenetesen fogják szégyellni. Amikor magyar szuverenitásról beszélnek azok, akik baltás gyil…
Napirend utáni felszólalások
GRÉCZY ZSOLT (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Újbuda lélekszámát tekintve Magyarország ötödik legnagyobb városa, ráadásul azon városrészekhez tartozik, ahol egyre több a letelepedő ember, család, így kulcsfontosságú, hogy a tömegközlekedés működjön a XI. kerületben. Már Tarlós…
K/11781 Tragikus hiány, dermesztő ipari adat, gyengülő forint - ez lenne a repülőrajt?
GRÉCZY ZSOLT (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Elborzasztó és elkeserítő adatok jönnek a magyar gazdaságról. A forint árfolyamát például az önök barátja, Donald Trump rángatja, aki ráadásul hol vámot vet ki a magyar termékekre, hol felfüggeszti, aztán újra kiveti. De hát, ilyen…
I/11400 Nyugatra menekülnek a magyarok az Orbán-kormány elől.
GRÉCZY ZSOLT (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Soha ennyi magyar állampolgár nem élt külföldön, mint 2023-ban ‑ ezt a megállapítást tartalmazza a Társadalmi Riport legújabb kötete. Egy ebben szereplő tanulmány szerint az aktív korosztálynak immár 7 százaléka tartózkodik Nyugato…
I/11400 Nyugatra menekülnek a magyarok az Orbán-kormány elől.
GRÉCZY ZSOLT (DK): Házelnök úr is mosolyog rajta. Természetesen nem fogadom el a választ. Amikor egy KDNP-s képviselő négy percen át hazudik, akkor lehet mondani, hogy majd meggyónja. Gyurcsány Ferenc nem azt mondta, hogy el lehet innen menni, ugye, a vállalkozók nem akartak adót fizetni, nekik szól…
T/11414 A magyar állampolgárság felfüggesztésével kapcsolatos törvények módosításáról
GRÉCZY ZSOLT, a DK képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Ez a javaslat, ami az Országgyűlés előtt fekszik, életveszélyes Magyarországra nézve. Ez tovább sodorja Magyarországot abba az irányba, hogy az Orbán-kormány kivezesse az országot az Európai Unióbó…
T/11414 A magyar állampolgárság felfüggesztésével kapcsolatos törvények módosításáról
GRÉCZY ZSOLT (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Néhány megjegyzést hadd tegyek! Amikor 2004-et emlegetik, akkor szeretném önöket emlékeztetni, hogy akkor a Demokratikus Koalíció, illetve a Gyurcsány-kormány azt az álláspontot képviselte, amit a Fidesz képviselt korábban. Áder János ugyanebben az ülést…
Napirend utáni felszólalások
GRÉCZY ZSOLT (DK): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Mielőtt belekezdek a mondandómba, azért óvatosan reagálok Berki képviselőtársam szavaira, aki azt mondta, hogy a 2010 előtti kormányok sem sok jót tettek Nógrád megyével. Szeretném jelezni, hogy a 2010 előtti kormányok nem a k…
K/11262 Miért születik kevés gyermek Magyarországon?
GRÉCZY ZSOLT (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Nem könnyű ma fiatalnak lenni Magyarországon. Sújtja őket a megszállás alá helyezett oktatási rendszer, az Orbán Viktor beismerő vallomása szerint is létező lakhatási válság, s mindez 14-15 év teljhatalom alatt. Itt már nem lehet v…
Napirend utáni felszólalások
GRÉCZY ZSOLT (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Minden önkormányzatot sújt az Orbán-kormány költségvetési politikája. Ők felelőtlenül gazdálkodnak, az ország költségvetése már a parlamenti szavazás, az itteni elfogadás pillanatában sem ér semmit. Egyetlen szám sem igaz belőle se…
T/11201 A gyülekezési jogról szóló 2018. évi LV. törvénynek a gyermekek védelmével összefüggő, valamint az ehhez kapcsolódó törvények módosításáról
GRÉCZY ZSOLT (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Én azt a kérdést tenném fel, hogy miért pont most. Eltelt harminc év a rendszerváltás óta, és soha a Fidesznek semmi baja nem volt ezzel a szabadságjoggal, hogy az emberek gyülekezhetnek. És még ha nem is olyan dolgok… (Cseresnyés…
T/11152 Magyarország Alaptörvényének tizenötödik módosítása T/11153 Az Alaptörvény tizenötödik módosításával összefüggő egyes törvénymódosításokról
GRÉCZY ZSOLT (DK): Köszönöm a szót, elnök úr, és a türelmét is. Azzal kezdeném, amivel már a délelőtti felszólalásomat is kezdtem, hogy miért most. 15 év kétharmad után egyszer csak hirtelen, közel egy évvel a választás előtt megkezdődik az orbáni Alaptörvény hegesztése, összevissza farigcsálása, és…
Összevont vita
GRÉCZY ZSOLT, a Törvényalkotási Bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Ami itt előterjesztetik, az a magyar nemzeti érdek elárulása és a Fidesz hazugságának egy újabb lelepleződése. Amikor a Fidesz soros elnöke lett az Európai Uniónak, akkor közös európai katonai e…
Napirend utáni felszólalások
GRÉCZY ZSOLT (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A Fidesznek köszönhetően teljesen eldurvult a politikai közbeszéd stílusa, nyelvezete Magyarországon. Ráadásul ahelyett, hogy a kormány mindent megtenne ennek visszaszorítása érdekében, szabad teret hagy a kirekesztésnek, a gyűlölk…
K/11011 Mit kíván tenni a kormány, hogy a fiatalok meg tudjanak élni Magyarországon, és ne a kivándorlást válasszák?
GRÉCZY ZSOLT (DK): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Banki felmérések szerint a magyar fiatalok 57 százalékának van valamennyi megtakarítása. Rosszabb a helyzet, ha nem azt nézzük, hogy kinek van félretett pénze, hanem azt, hogy ki tudna most növelni a m…
Napirend utáni felszólalások
GRÉCZY ZSOLT (DK): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az Orbán-kormány adókkal, elvonásokkal sújtja az önkormányzatokat. Ha ezek nem lennének, sokkal több jutna a helyben élők életminőségének javítására, iskolák felújítására, fejlesztésére, utak karbantartására, zöldterületek növelésé…
Napirend utáni felszólalások
GRÉCZY ZSOLT (DK): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Újbuda élen jár olyan feladatok ellátásában, amelyek alapvetően állami és kormányzati feladatok lennének. A dr. László Imre DK-s polgármester által vezetett XI. kerületben az önkormányzat saját pénzéből ad a kerületi rendőrség…
B/4055 A Magyar Nemzeti Bank 2022. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója B/8336 A Magyar Nemzeti Bank 2023. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója H/10064 A Magyar Nemzeti Bank 2022. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója elfogadásáról H/1
GRÉCZY ZSOLT, a DK képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Alelnök Úr! Itt az elmúlt, most már egy órában dicshimnuszokat hallhattunk arról, hogy milyen fantasztikus állapotban van az ország pénzügyi helyzete, és milyen bravúrokat hajtott végre a jegybank,…
B/4055 A Magyar Nemzeti Bank 2022. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója B/8336 A Magyar Nemzeti Bank 2023. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója H/10064 A Magyar Nemzeti Bank 2022. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója elfogadásáról H/1
GRÉCZY ZSOLT (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Annyit szeretnék hozzátenni röviden, hogy Hollik István képviselőtársunk azt mondta, hogy én valótlant állítok az inflációs adatokról. Természetesen nem én állítottam valótlant, hanem ő hazudott. Azt mondta, hogy az elmúlt több min…
Napirend utáni felszólalások
GRÉCZY ZSOLT (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A következő néhány percben szeretném képviselőtársaimnak bemutatni, milyen az, amikor egy önkormányzat valóban szolgál, szolgáltat. Teszi ezt úgy, hogy vigyáz a kerület pénzére, eközben segít a rászorulókon, és jobb minőséget szolg…
K/10303 Miért nem segítenek a magyar fiataloknak?
GRÉCZY ZSOLT (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Miért nem segítenek a magyar fiataloknak? Nem könnyű ma fiatalnak lenni Magyarországon. Sújtja őket a megszállás alá helyezett oktatási rendszer, az Orbán Viktor beismerő vallomása szerint is létező lakhatá…
K/10157 Hogyan akarja fékezni a kivándorlást a kormány?
GRÉCZY ZSOLT (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nagyjából 700 ezer magyar vándorolt ki és hagyta el az országot 2010 óta, az Orbán-kormány újabb országlása óta; ez több mint háromszor annyi, mint ahányan 1956-ban vándoroltak ki. (Az elnöki széket dr. Lat…
Napirend utáni felszólalások
GRÉCZY ZSOLT (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Fontosnak tartom, hogy az Országgyűlésben napirend utáni felszólalásban ne csak arról beszéljek, amikor az Orbán-kormányt, a Fideszt vagy helyi csapatait számon lehet kérni. Van bőven mulasztás, hiba, bűn abban, amit tesznek nap mi…
T/9996 Az internetes agresszió visszaszorításáról
GRÉCZY ZSOLT (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Egy rendkívül súlyos problémával állunk szemben, amely nem most szakadt a nyakunkba az utóbbi néhány hónapban, hétben, és nem is az utóbbi néhány évben. Nagyjából ennek első, kezdő dátuma 2001 környékére tehető, akkor még nem volta…
T/9996 Az internetes agresszió visszaszorításáról
GRÉCZY ZSOLT (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Különösen vicces, amikor egy fideszes politikus Gyurcsány Ferencen kéri számon a gyűlöletbeszédet, mikor maguk a magyar adófizetők pénzén százmilliárdokat költöttek arra, hogy Gyurcsány Ferencet próbálják lekaraktergyilkolni; százmilliárdokat mindannyiun…
T/9894 Magyarország 2025. évi központi költségvetéséről
GRÉCZY ZSOLT (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Egy költségvetési vitában vagyunk, és meg kell állapítsuk, hogy miközben erről beszélgetünk, az abban leírt számok már most sem igazak. Hiszen elég megnézni a forint árfolyamát, amelyik egyre rosszabb adatokat mutat az euróhoz, a d…
Napirend utáni felszólalások
GRÉCZY ZSOLT (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Legutóbbi napirend utáni felszólalásomban is az újbudai közlekedés volt a téma. Akkor a fonódó villamos szükséges megépítéséről beszéltem, hiszen Újbudát, lélekszámát tekintve az ország ötödik legnagyobb városát tehermentesíteni ke…
T/8435 A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2023. évi egységes költségvetésének végrehajtásáról
GRÉCZY ZSOLT (DK): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! A médiahatóságról általában, ha beszélünk, akkor mindig kínálkozik egy alkalom arra, hogy a magyar sajtószabadságról említsünk néhány szót. Azt gondolom, hogy ez a lehetőség most is megadatik, és már előre tájékoztatom az ülés…