1 880 felszólalás
T/18783 Magyarország és egyes kiemelt térségeinek területrendezési tervéről
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Nagyon röviden két gondolatot szeretnék megfogalmazni. Az egyik az, amiről nemcsak itt a mai nap folyamán a Parlament falai között a tárgyalás kapcsán szólt Harangozó Gábor képviselőtársam, hanem már a múlt héten is egy másik ügy tekintetében, ami arról…
Napirend utáni felszólalások
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Így év vége felé egy negatív folyamatról szeretnék számot adni, már csak azért is, mert szeretném, ha ez a trend megtörne, és változást lehetne eszközölni. Hétéves politika, gazdaságpolitika eredményeképpen Borsod-Abaúj-Zemplén megyének a lakónépessége m…
I/18789 Igazságos Magyarországot akarunk a munkából és bérből élő millióknak!
GÚR NÁNDOR (MSZP): Tisztelt Képviselőtársaim! Magyarországon ma dúl az igazságtalanság. A Fidesz szétszakította az országot, békétlenséget hozott, békétlenséget szült, az egyenlőtlenség pedig drámai módon nőtt. Igen, drámai módon nőtt. Aki szegény volt, még szegényebb lett. A kiszolgáltatottság nőtt…
I/18789 Igazságos Magyarországot akarunk a munkából és bérből élő millióknak!
GÚR NÁNDOR (MSZP): Önök az elmúlt hét esztendőben a kiszolgáltatottságot növelték, miközben dőzsölnek önök meg a haverok. Elűzték a fiatalokat, az aktívakat, a produktívakat ebből az országból. Igazságtalanságok sokaságát szülték, milliókat nyomorítottak meg. Kizsákmányolják a munkavállalókat, falho…
A/18822 Miért viselkedik szelektíven a kormány a jogszabályok alkalmazásánál?
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Államtitkár Úr! Két viszonylag egyszerű kérdést szeretnék feltenni. Az egyik az alacsonyabb jövedelmi sávba tartozók helyzetének a megnehezítéséről szól, amit az elmúlt hétéves időszakban tapasztalunk. Sokszor mondom önnek, most egyszerűbben teszem fel a…
A/18822 Miért viselkedik szelektíven a kormány a jogszabályok alkalmazásánál?
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Nem jó a megközelítése, államtitkár úr. Egyszerűen azért nem jó, mert a minimálbéres embereket, mondhatjuk nyugodt lelkülettel, öt éven keresztül meglopták, mert öt éven keresztül kevesebb vásárlóerő-értékű pénzhez jutottak hozzá, mint 2010-ben és az azt…
K/18799 Miért torzítják a munkaügyi statisztikákat Magyarországon?
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Államtitkár úr, kiegészítő kérdésként, amire Cseresnyés Péter nem volt hajlandó válaszolni, önnek is felteszem: válaszoljon már arra, hogy 2014-ben miért nem volt nyugdíjprémium, amikor 4,2 százalékos volt a gazdasági növekedés, és minden feltétel teljes…
T/18311 Az állami vagyonnal és nemzeti pénzügyi szolgáltatásokkal összefüggő egyes törvények módosításáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Két rövid gondolatot szeretnék megfogalmazni az állami vagyonnal kapcsolatosan és a nemzeti pénzügyi szolgáltatások kérdéskörével kapcsolatban. Köztudott, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő feladatköre tovább bővül ennek a törvénytervezetnek az elfogadás…
T/18318 Az energetikai tárgyú törvények, valamint azokkal összefüggő egyes törvények módosításáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen. Ott kezdem el, ahol az előző hozzászólás befejeződött. Tehát megítélésünk szerint is a nukleáris biztonságnál nincs fontosabb, és nem a jelen Orbán-kormány érdekei kell hogy meghatározzák a folyamatok alakulását. Nukleáris terület az atomerőmű területe, ezért azt…
T/18305 A fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény, valamint egyes törvények szervezett utazási tárgyú jogharmonizációjával kapcsolatos módosításáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. A fogyasztóvédelemről szóló törvény kapcsán az irányelvek átültetésével nincs gondunk, nincs problémánk; azzal sincs, hogy szabályozásra kerül az utazási csomagokkal kapcsolatosan a vonatkozó feltételrendszerek kialakítása. Amivel alapvető gondunk volt,…
T/18537 A kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény, valamint a turisztikai térségek fejlesztésének állami feladatairól szóló 2016. évi CLVI. törvény módosításáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. A turisztikai térségek fejlesztésének állami feladatai nem kérdésesek, ezek fontos feladatok. Ezzel kapcsolatban semmiféle ellenvetésünk nincs. Azzal már sokkal inkább, hogy a gyakorlati tapasztalatok hogyan köszönnek vissza. Most nem akarok példálózni,…
T/18566 A műsorterjesztés és a digitális átállás szabályairól szóló 2007. évi LXXIV. törvény módosításáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Műsorterjesztés és digitális átállás. A digitális átállással gyakorlatilag semmifajta probléma nincs. Nem ezzel van a gond. Ahogy Kara Ákos államtitkár úr is említette, ez egy fontos dolog. Azzal van leginkább a gond, hogy a korábbi időszakban, tapasztal…
T/18530 Az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvény módosításáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Mint ahogy elnök úr is jelezte, önálló képviselői indítvány benyújtására került sor. Az általános vita kapcsán az volt az egyik problémánk, hogy az egyeztetések mikéntje, köre hogyan hívódott életre, hatásvizsgálatok mennyire születtek vagy mennyire nem,…
T/18564 A közúti közlekedési nyilvántartásról szóló 1999. évi LXXXIV. törvény és a közlekedéssel összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2016. évi XLIV. törvény módosításáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Röviden szólok hozzá. Csak azt szeretném elmondani, hogy a közúti közlekedéssel kapcsolatosan 2016-ban benyújtott törvénymódosítás módosítására kerül sor. Arról van szó, hogy 2018. január 1-jével kellene, kellett volna, most már mondhatjuk, érvény…
T/18319 Egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú törvények módosításáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Zombor Gábor képviselőtársamnak egy gondolatával egyet tudok érteni, azt meg tudom erősíteni, hasonlóképpen gondolkodunk mi is arról, hogy az egészségügyben dolgozó embereket köszönet illeti meg, már csak azért is, halmozottan, mert olyan feltételek mell…
T/18544 Egyes törvények honvédelmi kérdésekkel összefüggő módosításáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Két egyszerű mondatot szeretnék mondani ennek a törvénytervezetnek a kapcsán. Az egyik az, hogy a védelmi beszerzési törvény kiüresítésére kerül sor, ilyen értelemben a másik mondat a megítélésünk szerint a mutyi téradása, tehát ezért ezt a törvénytervez…
T/18565 A közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény és az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény módosításáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. A Magyar Szocialista Párt frakciója nevében szeretném megköszönni a Ház falai között dolgozó, az Országgyűlés Hivatala keretei között közszolgálatot teljesítő dolgozóknak mindazt a tevékenységet, amivel segítik a Ház munkáját, illetve túlterjeszkedően ne…
T/18531 A Nemzeti Emlékezet Bizottságról szóló 2013. évi CCXLI. törvény módosításáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Egyetlenegy kérésünk van a törvény elfogadását megelőzően, de majd a törvény elfogadását követően is áll ez a kérés. Vas Imre képviselőtársamat külön kérem erre, hogy küzdjön meg saját frakcióján belül a kormánypártok között azért, mondhatom azt is, hogy…
Napirend utáni felszólalások
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Igazságtalan ma Magyarország. Igazságtalan, mert egyre többen, sajnos az elmúlt nyolc esztendőben egyre többen kerülnek olyan élethelyzetbe, ami a korábbi időszakhoz képest romló tendenciát mutat. Ők elszenvedik a mindennapokat. Varga képviselőtársam az…
K/18649 Miért nem növelik hatalomba kerülésük óta, azaz nyolc éve a közszolgálatban dolgozók illetményalapját és miért nem növelik érdekében illetményüket sem?
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Az MKKSZ, a magyar köztisztviselőket, közalkalmazottakat, közszolgálatban dolgozókat képviselő szakszervezet az elmúlt napokban sztrájksorozatot hirdetett, egyszerűen annak okán, hogy azt látta, hosszú idők óta a követelései nem érvényesülnek. Nem érvény…
B/17673 Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 2016. évi beszámolója H/18541 Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 2016. évi beszámolója elfogadásáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Asszony! Afelől érdeklődnék, amivel kapcsolatosan Legény Zsolt képviselőtársam már kérdéssel fordult önhöz. Afelől, hogy mi az álláspontja, mi a viszonyulása Budai Gyula igazságügyi bizottsági alelnök kinyilatkoztatásához a komcsizással ka…
B/17351 Az ügyészség 2016. évi tevékenységéről H/18542 Az ügyészség 2016. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Legfőbb ügyész úr, azt már tapasztaltuk, hogy statisztikában jó ez a kormány, most látom, hogy a Legfőbb Ügyészség is jó e tekintetben. Bár hozzáteszem, csúsztatásban is, megítélésem szerint, mert akkor, amikor 2016-ról beszélünk, ön arról szólt a pulpit…
B/17351 Az ügyészség 2016. évi tevékenységéről H/18542 Az ügyészség 2016. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Legfőbb Ügyész Úr! Az első mondatom nem szólhat másról, csak arról, ami a Szocialista Párt politikusai részéről többedszer elhangzott, de meg kívánom erősíteni. Megítélésünk szerint az ügyészek messze-messze döntő többsége tisztességesen végzi a törvényb…
T/18296 A nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény módosításáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Nemzetiségi Szószólók! Kedves Képviselőtársaim! Nagyon röviden csak két-három gondolatot szeretnék mondani. Az első az igazából kérdés is lehetne, hogy először, ha az ismereteim helytállóak, akkor igazából nem akarták a Parlament falai közé hozn…
T/18297 A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi. CXC. törvény módosításáról
GÚR NÁNDOR, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. A nemzeti köznevelésről szóló törvénytervezet tárgyalásakor rögtön azt kell megerősítsem, hogy a nemzetiségi pedagógusok pótlékának 10 százalékról 15 százalékra történő emelését a Magyar Szocialista Párt támogatni fogja. Azt…
T/18539 Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény és az egyes adótörvények és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2017. évi LXXVII. törvény módosításáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Bár most nem ülök ön mellett a jegyzői székben, de innen is tudom segíteni a munkáját, ezért az első mondatom arról szól, hogy Balla képviselőtársam volt az, aki szóba hozta ezeket a kérdéseket, amelyeket ön Mesterházy Attilával szemben kritikai éllel me…
T/18539 Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény és az egyes adótörvények és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2017. évi LXXVII. törvény módosításáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Onnan folytatom, ahol az elnök úr abbahagyta, amikor felült a székre. A családbarát intézkedésekről beszéltek önök. Azt a mondatot mondtam tartalmilag, hogy családbarátnak tekinthető‑e egy olyan intézkedés, amely gyakorlatilag nyerészkedés az emberek kár…
T/18539 Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény és az egyes adótörvények és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2017. évi LXXVII. törvény módosításáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. (Közbekiáltás a Fidesz soraiból.) Tállai államtitkár úr, ha jól hallom, azt mondja: fejezzük már be, jó?! (Dr. Répássy Róbert: Nem jól hallottad! ‑ Az elnök csenget.) Az a helyzet, államtitkár úr, hogy éppen azt akarom mondani, hogy hosszan, nagyon hossz…
T/18531 A Nemzeti Emlékezet Bizottságról szóló 2013. évi CCXLI. törvény módosításáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Mindig azon gondolkodom ennek a témának a tárgyalása kapcsán, hogy mi az oka és mi az érdeke annak, hogy elsumákoljanak dolgokat. Mi az oka annak, hogy az ügynöklisták nem kerülnek nyilvánosságra, hogy az ügynökakták nyilvánosságra hozatala nem történik…
T/18531 A Nemzeti Emlékezet Bizottságról szóló 2013. évi CCXLI. törvény módosításáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Én azt várom, hogy ebben a vitában Répássy Róbert megszólal. Nem bekiabál, hanem megszólal… (Dr. Répássy Róbert: Meg fogom tenni! ‑ Mirkóczki Ádám dr. Répássy Róbert felé: Korrektül, ahogy szoktad!) De nem a végén, amikor a képviselőtársaim az ellenzéki…