223 felszólalás
T/1658 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről
HAJDU LÁSZLÓ (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A költségvetés négy fejezetéhez kívánok hozzászólni röviden. Többségében ma már a vitában szinte mindegyik említésre került, de úgy gondolom, ismétlés a tudás anyja, másrészt én csak azokról szólok, amelyek nekünk, önkormányzatoknak nagyon fá…
T/1659 A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 2000 évi költségvetéséről
HAJDU LÁSZLÓ (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Azért emelek szót, mert az előbb zártuk le a mai napra a költségvetés vitáját, és most egy újabb tételnél vagyunk, amely az önkormányzatokra is komoly terhet hárít. Lehet itt a múltat emlegetni és mindenféle nyugdíjvesztésről szólnunk visszam…
T/325 A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről
HAJDU LÁSZLÓ (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Kovács Ferenc Képviselőtársam! Az ön hozzászólására szeretnék nagyon röviden reagálni. Az egyik az, hogy említette, nem sok történt az utóbbi években az idegenforgalmat illetően. (22.40) Én csak szeretnék emlékezetébe idézni néhány dolgot, amelyeknek…
T/325 A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről
HAJDU LÁSZLÓ (MSZP): Elnök Úr! Kovács képviselőtársammal egy picit szeretnék annyiban vitatkozni, hogy teljes mértékben egyetértek azzal, hogy szükség van a turizmusról szóló vagy idegenforgalmi törvényre, mindegy hogy hogyan nevezzük. Azt gondolom, hogy az a kérdés, ami a lényeget fogja jelenteni,…
T/325 A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről
HAJDU LÁSZLÓ (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Csak egy bővített megjegyzést szeretnék tenni ahhoz, hogy lényegében volt-e pénz vagy nincs pénz és hogy presztízsberuházás. Én nem a metróról szólok - bár a metró kérdése az én választókerületemet is érinti, egyáltalán a fővárosban az…
T/325 A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről
HAJDU LÁSZLÓ (MSZP): Elnök Úr! Én az Orosz Sándor által elmondottakhoz, a 89-90. sorszámon lévő módosító indítványhoz kívánok szólni, amely a fegyveres biztonsági őrségről, a természetvédelmi és mezei őrszolgálatról szóló törvényt módosítja e költségvetési törvény keretében, ámbár hallottam itt Font…
T/325 A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről
HAJDU LÁSZLÓ (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Bakonyi Tibornak a 157. és a 459. sorszámon lévő módosító indítványaihoz szeretnék én is támogatólag hozzászólni. De mielőtt ezt megtenném, arra is szeretnék egy kicsit - ha mondhatom ezt a szót - apellálni, hogy az államtitkár úr is s…
T/325 A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről
HAJDU LÁSZLÓ (MSZP): Elnök Asszony! Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Én Baja Ferenc képviselőtársam 480. sorszámú módosító indítványához kívánok hozzászólni, nem olyan durván és minősítően, mint ahogy Tóth István képviselőtársam tette ezt az előbb. Módosító indítványát rendkívüli figyelemmel olvastam,…
T/325 A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről
HAJDU LÁSZLÓ (MSZP): Elnök Asszony! Államtitkár Úr! Köszönöm, hogy az államtitkár úr hozzászólt, ámbár a vastag könyvből olvasta fel a passzusokat. De még akkor is jó az ismétlés, mert én azt gondoltam, hogy most fogok hallani valami eltérő dolgot. Szintén egy Budapestet érintő dolgot szeretnék emlí…
I/195 Miért nem kap 168 települési önkormányzat céltámogatást 1998. évtől?
HAJDU LÁSZLÓ (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az Önkormányzati Közlöny szeptemberi, 10. számából értesülhettek az önkormányzatok arról, hogy a helyi önkormányzatok 1998. évi céltámogatásáról szóló pályázaton kik azok, akik abban a szerencsében részesültek, hogy cél…
I/195 Miért nem kap 168 települési önkormányzat céltámogatást 1998. évtől?
HAJDU LÁSZLÓ (MSZP): Tisztelt Miniszter Úr! Válaszát a következő indokolásokkal elfogadom. Az előzményeit tudom, illetve a fő problémám az, miniszter úr, hogy 181 önkormányzat úgy szerez tudomást arról, hogy nem fog kapni központi költségvetési céltámogatási pénzt, hogy egyetlen indoklást és válaszl…
T/42 A Magyar Köztársaság 1997.évi költségvetéséről szóló 1996.évi CXXIV.törvény végrehajtásáról
HAJDU LÁSZLÓ, az önkormányzati és rendészeti bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az önkormányzati és rendészeti bizottság szeptember 9-én tárgyalta a zárszámadási törvényt, az 1997. évi költségvetésről szóló 1996. évi CXXIV. törvény végrehajtásáról szóló előterjesztést,…
H/14 A családi támogatások átalakításáról
HAJDÚ LÁSZLÓ (MSZP): Elnök Úr! Gyakorló polgármesterként szeretnék hozzászólni két percben ehhez a vitához. Én úgy gondolom, hogy ez - az én kerületemben körülbelül ötezer cigány család él - cigánycsalád-ellenes országgyűlési javaslat. Annál is inkább, ha a családi segélyt vagy pótlékot ezzel az érv…