82 felszólalás
A/15740 Most jól beolvasunk - a Nagy Könyv kezdeményezésről!
HALMAI GÁBORNÉ (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Képviselőtársaim! Könyvek nélkül semmit nem lehet elérni! Most jól beolvasunk! - ezekkel a szlogenekkel találkozhatunk március eleje óta hirdetésekben, reklámokban, óriásplakátokon. Ezek a figyelemfelkeltő mondatok, bá…
A/15740 Most jól beolvasunk - a Nagy Könyv kezdeményezésről!
HALMAI GÁBORNÉ (MSZP): Köszönöm szépen a szót, és köszönöm a választ, miniszter úr. Azért tartottam fontosnak itt a parlamentben is felvetni ezt a kérdést, hiszen valóban egyetértünk abban, hogy magában az olvasásértésben és az olvasási szokásokban is vannak problémák ma Magyarországon. Öröm volt sz…
H/15450 A II. világháború során és az azt követő időszakban a másik ország területére került kulturális értékek visszaszolgáltatásával kapcsolatos kérdések rendezéséről a Magyar Köztársaság és az Oroszországi Föderáció között
HALMAI GÁBORNÉ, a kulturális és sajtóbizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A kulturális és sajtóbizottság 2005. április 4-ei ülésén a fent nevezett törvényjavaslatról tárgyalt, és azt elfogadásra ajánlja az Országgyűlésnek. Úgy, ahogy a korábbiakban is ki…
J/14615 Az Országos Rádió ésTelevízió Testület 2004. évi tevékenységéről H/15388 Az ORTT 2004.évi tevékenységéről szóló beszámolóról
HALMAI GÁBORNÉ (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Nyugodtan fogunk aludni. Nyugodtan fogunk aludni azért, mert egy jó anyagot kaptunk, nem egy rövidke kis anyagot, hanem több száz oldalnyi anyagot egy szakmai testülettől, és ennek a beszámolónak a valóságos célja az…
J/14615 Az Országos Rádió ésTelevízió Testület 2004. évi tevékenységéről H/15388 Az ORTT 2004.évi tevékenységéről szóló beszámolóról
HALMAI GÁBORNÉ (MSZP): Köszönöm szépen a szót, és köszönöm Sági képviselő úrnak, hogy folyamatosan a lelkiismeretünkért aggódik - rendben vagyunk vele. (17.50) Azt szeretném hozzátenni, hogy önt azt kéri számon, egy műsort kiemel, hogy abban milyen témák kerültek terítékre. Vegyük akár éppen ezt a v…
V/14515 Lendületesen, lefelé a lejtőn - nagy bajban az önkormányzatok!
HALMAI GÁBORNÉ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Azt gondolom, azért jöttünk ma, hogy közös problémáinkra közös megoldásokat találjunk. Tény, hogy az önkormányzatok problémája nem új keletű: kormányzati szinten már 1988-ban foglalkoztak a falu helyzetével. Az akkori falufejleszté…
T/12630 A Nemzeti Audiovizuális Archívumról
HALMAI GÁBORNÉ, a kulturális és sajtóbizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A NAVA, a nemzeti audiovizuális archívum a mai napon került megtárgyalásra a kulturális bizottságban, ahol ezt többséggel támogattuk. Azt hiszem, hogy jelentőségéhez képest kis vitát é…
T/12525 Az Országos Rádió és Televízió Testület 2005. évi költségvetéséről
HALMAI GÁBORNÉ, a kulturális és sajtóbizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A kulturális bizottság a mai napon tárgyalta az ORTT 2005. évi költségvetéséről szóló javaslatot. Magát az ORTT-t a rádióról szóló törvény hozta létre még 1996-ban, és a médiatörvé…
T/11700 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről
HALMAI GÁBORNÉ (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Nagyon sok érv és konkrét adat elhangzott itt az előző kétpercesekben. Néhány dologban én is szeretnék reflektálni. Az egyik ez a bizonyos adójóváírás. Csúsztatás, amikor arról beszélünk, hogy ezt a tavalyi évben egy az egyben elvette az adótörvényekkel…
T/11700 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről
HALMAI GÁBORNÉ (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Folytatni szeretném azt a sort, amelyet a kultúrdiplomáciáról Vass Lajos államtitkár úr elkezdett. Hiszem azt, ha önök is végignézik, hogy milyen programok valósulnak meg a következő évben ezen a területen, akkor találnak benne olyat, ami mindannyiunk s…
T/11700 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről
HALMAI GÁBORNÉ (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! A költségvetés általános vitájában ki-ki saját megközelítése szerint keresi a lehetőségeket a következő évre. Magam a kulturális és sajtóbizottság, valamint a társadalmi szervezetek bizottsága tagjaként két dolgot próbáltam…
T/11624 A Kiváló Művész, az Érdemes Művész és a Népművészet Mestere járadékáról
HALMAI GÁBORNÉ (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Jelenlévők! Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Mint ahogy a korábbiakban is elhangzott, most egy olyan törvénytervezetről van szó, amely szakmai szervezetek kezdeményezésére egy nagyon nemes célt szolgál, éspedig azt, hogy a k…
T/11621 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
HALMAI GÁBORNÉ, a kulturális és sajtóbizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Elnök Úr! Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! A kulturális és sajtóbizottság 2004. október 5-én tárgyalta az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvényeket módosító T/11621. számú törvényjav…
T/9444 A helyi önkormányzatok 2004. évi új címzett támogatásáról és az egyes címzett támogatással folyamatban lévő beruházások eredeti döntéseinek módosításáról, valamint a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX.
HALMAI GÁBORNÉ, a kulturális és sajtóbizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A kulturális és sajtóbizottság tegnapi ülésén megtárgyalta a helyi önkormányzatok 2004. évi új címzett támogatásáról szóló előterjesztést, és azt 11:8 arányban támogatásra javasolja…
K/8678 Hány hónap lesz az egy év?
HALMAI GÁBORNÉ (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! A kormány a nemzeti emlékezet program keretében 2004-ben, a költő születésének 450. évfordulóján Balassi-emlékévet hirdetett. Különös jelentőségű lehet ez, hiszen Balassi Bálint a magyar irodalom el…
T/6473 A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény és a hozzá kapcsolódó jogszabályok módosításáról
HALMAI GÁBORNÉ (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A Tolna Megyei Állat- és Természetvédelmi Alapítvány lakóhelyemen, választókerületemben dolgozik. Ismerem őket, ismerem a munkájukat. Nemcsak ez a népi kezdeményezés volt az, ami révén ők ismertté váltak, hanem azért, mert amiről i…
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
HALMAI GÁBORNÉ (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A költségvetés általános vitájának mai vége felé szeretnék egy szerintem stratégiai ágazatról, a kultúra területéről szólni. Ma már nagyon gyakran elhangzik több terület kapcsán is a jövőbe való beruházás szándéka és szü…
T/3946 A Nemzeti Civil Alapprogramról
HALMAI GÁBORNÉ, a kulturális és sajtóbizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Asszony! Kedves Képviselőtársaim! A kulturális és sajtóbizottság tegnapi ülésén, a bizottsági ülések sorában az utolsók között tárgyalta a nemzeti civil alapprogram tervezetét. Sokan a kép…
T/3946 A Nemzeti Civil Alapprogramról
HALMAI GÁBORNÉ (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Egyszer volt már módon megszólalni a kulturális bizottság véleményét elmondandó, és ott nem tehettem meg, hogy egy kicsit visszautaljak és emlékezzek a társadalmi szervezetek bizottsága első alkalmára, amikor is éppen erről beszéltünk, hogy feltétlenül…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
HALMAI GÁBORNÉ (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Lassan a költségvetési törvény vitája vége felé járunk. Ebben a szakaszban elsősorban az általános vitára való alkalmasság volt a téma, azt kellett megítélnünk, arról kell véleményt nyilvánítanunk ebben a sza…
A/960 Tudunk-e megelőzni vagy maradunk a kárelhárításnál?
HALMAI GÁBORNÉ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Belügyminiszter Asszony! Hazánkban közel négyszáz településen, köztük városomban, Szekszárdon is folyamatosan fennáll a pincebeszakadások, partfalomlások veszélye. A pincékkel 1975-től, a partfalakkal 1997-től fog…
A/960 Tudunk-e megelőzni vagy maradunk a kárelhárításnál?
HALMAI GÁBORNÉ (MSZP): Köszönöm szépen a választ, miniszter asszony. A program valóban rugalmatlan. Jelenleg is öt közterületi pincebeszakadást és partfalomlást kell kerülgetnünk otthon, hiszen a beadott pályázatok nem mindenre tudnak előre kitekinteni, vannak olyan esetek, amelyeket még a szakember…