13 897 felszólalás
T/4322 Az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény módosításáról
ELNÖK: A kormány képviselete szükséges, államtitkár úr képviseli a kormányt. (Dr. Ujhelyi Istvánra pillant.)
T/4322 Az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény módosításáról
ELNÖK: Kérdezem, kíván-e még valaki felszólalni. (Nincs jelentkező.) Több jelentkezőt nem látok, a vitát lezárom. Ismét nincs módomban a minisztérium képviselőit megkérdezni, hogy válaszolnak-e az elhangzottakra. A módosító javaslatokról várhatóan a következő ülésünkön határozunk. Soron következik a…
T/4304 Egyes munkaügyi tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Csak úgy tájékoztatásképpen mondom, hogy a most vitatott házszabály-módosítás megvalósulása esetén már nem csak 5 perce lesz a képviselő asszonynak, hanem 15. De térjünk vissza a felszólalásokra; két percre Filló Pál kért szót.
T/4304 Egyes munkaügyi tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Szintén 2 percre kért szót Bernáth Ildikó képviselő asszony.
T/4304 Egyes munkaügyi tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Farkas Imre képviselő úré a szó.
T/4304 Egyes munkaügyi tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Mivel több felszólaló nem jelentkezett, a vitát lezárom. Kérdezem Csizmár Gábor államtitkár urat, kíván-e szólni. (Jelzésre:) Öné a szó.
Ülésnap lezárása
ELNÖK: A módosító javaslatokról várhatóan következő ülésünkön határozunk. Tisztelt Országgyűlés! Mai napirendi pontjaink tárgyalásának végére értünk. A mai napon napirend utáni felszólalásra senki nem jelentkezett. Megköszönöm munkájukat. Holnap reggel 9 órakor folytatjuk munkánkat. Az ülésnapot bez…
Napirend előtti felszólalások
HARRACH PÉTER (KDNP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Talán észrevették, hogy a KDNP nevében az utóbbi hónapokban olyan kérdésekben kértem szót napirend előtt, amelyek nem aktuálpolitikai kérdések, hanem inkább a társadalom egészét érintő, permanensen aktuális kérdések. Most van némi aktualitá…
T/4305 A munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény módosításáról
ELNÖK: Mivel több jelentkezőt nem látok, megkérdezem Csizmár Gábor államtitkár urat, kíván-e szólni. Öné a szó. (17.10)
T/4305 A munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény módosításáról
ELNÖK: Az általános vitát lezárom. Mivel az előterjesztéshez módosító javaslat érkezett, részletes vitára bocsátásra és magára a vitára későbbi ülésünkön kerül sor. Soron következik az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárás…
T/4322 Az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény módosításáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom önöket, hogy a kijelölt nemzetbiztonsági bizottság az előterjesztés tárgyalásának megkezdéséig nem tűzte napirendre az általános vita előkészítését. Mivel a szükséges előkészítés nem történt meg, az Országgyűlés elnöke arra kényszerült, hogy a bizottság kij…
T/4322 Az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény módosításáról
ELNÖK: A kisebbségi vélemény ismertetésére megadom a szót Nyitrai Zsolt képviselő úrnak.
T/4322 Az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény módosításáról
ELNÖK: Megadom a szót Szabóné Müller Timeának, az emberi jogi bizottság előadójának.
T/4322 Az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény módosításáról
ELNÖK: A kisebbségi véleményt Pettkó András képviselő úr ismerteti.
T/4322 Az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény módosításáról
ELNÖK: Most a képviselői felszólalások következnek, az ajánlás szerint 10-10 perces időkeretben. Először az írásban előre jelentkezett képviselőknek adom meg a szót. Nyitrai Zsolt képviselő úr az első.
T/4322 Az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény módosításáról
ELNÖK: Most Pettkó Andrásé a szó.
T/4322 Az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény módosításáról
ELNÖK: Márfai Péter képviselő úr két percre kér szót.
T/4322 Az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény módosításáról
ELNÖK: Szintén két percre Pettkó Andrásé a szó.
T/4322 Az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény módosításáról
ELNÖK: Ismét Márfai Péteré a szó.
T/4322 Az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény módosításáról
ELNÖK: Normál felszólalásra jelentkezett Katona Kálmán képviselő úr. Öné a szó.
T/4322 Az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény módosításáról
ELNÖK: Kétperces felszólalások következnek. Elsőként Márfai Péteré a szó.
T/4322 Az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény módosításáról
ELNÖK: Pettkó András következik.
T/4322 Az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény módosításáról
ELNÖK: Nyitrai Zsolté a szó.
T/4322 Az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény módosításáról
ELNÖK: Következik Márfai Péter képviselő úr.
T/4322 Az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény módosításáról
ELNÖK: Pettkó Andrásé a szó.
T/4322 Az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény módosításáról
ELNÖK: Mivel több felszólaló nem jelentkezett, megkérdezem az államtitkár urat, kíván-e szólni. (Jelzésre:) Öné a szó.
T/4322 Az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény módosításáról
ELNÖK: Az általános vitát lezárom. Mivel az előterjesztéshez módosító javaslat érkezett, a részletes vitára későbbi ülésünkön kerül sor. Soron következik az egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása és lezárása. Az előterjesztést T/4191. sz…
T/4191 Az egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Kiss Ferenc képviselő úré a szó.
T/4191 Az egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Megadom a szót Katona Kálmán képviselő úrnak.
T/4191 Az egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Mivel több jelentkező neve nincs a monitoron, ezért megkérdezem Garamhegyi Ábel államtitkár urat, kíván-e szólni. (Dr. Garamhegyi Ábel nemet int.) Nem kíván szólni. Az általános vitát lezárom. Az előterjesztéshez módosító javaslatok érkeztek, a részletes vitára későbbi ülésünkön kerül sor. So…