13 897 felszólalás
J/4147 A Fogyasztóvédelmi eseti bizottság tevékenységéről H/4904 A Fogyasztóvédelmi eseti bizottság tevékenységéről szóló jelentés elfogadásáról és a fogyasztóvédelmet érintő intézkedésekről
ELNÖK: Úgy tűnik, hogy államtitkár úr volt az utolsó felszólaló. Megkérdezem Alexa György bizottsági elnök urat, kíván-e szólni. Öné a szó.
J/4147 A Fogyasztóvédelmi eseti bizottság tevékenységéről H/4904 A Fogyasztóvédelmi eseti bizottság tevékenységéről szóló jelentés elfogadásáról és a fogyasztóvédelmet érintő intézkedésekről
ELNÖK: Az együttes általános vitát lezárom. Mivel a határozati javaslathoz módosító javaslat érkezett, a részletes vitára várhatóan következő ülésünkön kerül sor. Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a kis- és középvállalkozások 2003-2004. évi helyzetéről, gazdálkodási feltételrendszeréről szóló…
J/94 A kis- és középvállalkozások 2003-2004. évi helyzetéről, gazdálkodási feltételrendszeréről J/4724 A kis- és középvállalkozások 2005-2006. évi helyzetéről, gazdálkodási feltételrendszeréről, valamint a kis- és középvállalkozások részére nyújtott támog
ELNÖK: A jelentések előterjesztője után a határozati javaslatok előterjesztőjének adom meg a szót, Józsa István képviselő úrnak, a gazdasági és informatikai bizottság előadójának.
J/94 A kis- és középvállalkozások 2003-2004. évi helyzetéről, gazdálkodási feltételrendszeréről J/4724 A kis- és középvállalkozások 2005-2006. évi helyzetéről, gazdálkodási feltételrendszeréről, valamint a kis- és középvállalkozások részére nyújtott támog
ELNÖK: A gazdasági bizottságban kisebbségi vélemény is megfogalmazódott, ennek ismertetésére megadom a szót Szatmáry Kristóf képviselő úrnak.
J/94 A kis- és középvállalkozások 2003-2004. évi helyzetéről, gazdálkodási feltételrendszeréről J/4724 A kis- és középvállalkozások 2005-2006. évi helyzetéről, gazdálkodási feltételrendszeréről, valamint a kis- és középvállalkozások részére nyújtott támog
ELNÖK: Most a kijelölt bizottságok állásfoglalásának és a megfogalmazódott kisebbségi vélemények ismertetése következik 5-5 perces időkeretben. Minden kijelölt bizottságban megfogalmazódott kisebbségi vélemény is. Először megadom a szót Nagy László képviselő úrnak, a foglalkoztatási és munkaügyi biz…
J/94 A kis- és középvállalkozások 2003-2004. évi helyzetéről, gazdálkodási feltételrendszeréről J/4724 A kis- és középvállalkozások 2005-2006. évi helyzetéről, gazdálkodási feltételrendszeréről, valamint a kis- és középvállalkozások részére nyújtott támog
ELNÖK: A kisebbségi vélemény ismertetésére megadom a szót V. Németh Zsolt képviselő úrnak.
J/94 A kis- és középvállalkozások 2003-2004. évi helyzetéről, gazdálkodási feltételrendszeréről J/4724 A kis- és középvállalkozások 2005-2006. évi helyzetéről, gazdálkodási feltételrendszeréről, valamint a kis- és középvállalkozások részére nyújtott támog
ELNÖK: A költségvetési bizottság előadója Molnár Albert képviselő úr. Öné a szó.
J/94 A kis- és középvállalkozások 2003-2004. évi helyzetéről, gazdálkodási feltételrendszeréről J/4724 A kis- és középvállalkozások 2005-2006. évi helyzetéről, gazdálkodási feltételrendszeréről, valamint a kis- és középvállalkozások részére nyújtott támog
ELNÖK: A kisebbségi véleményt Domokos László képviselő úr adja elő.
J/94 A kis- és középvállalkozások 2003-2004. évi helyzetéről, gazdálkodási feltételrendszeréről J/4724 A kis- és középvállalkozások 2005-2006. évi helyzetéről, gazdálkodási feltételrendszeréről, valamint a kis- és középvállalkozások részére nyújtott támog
ELNÖK: Következik a mezőgazdasági bizottság előadója. Godó Lajosé a szó.
J/94 A kis- és középvállalkozások 2003-2004. évi helyzetéről, gazdálkodási feltételrendszeréről J/4724 A kis- és középvállalkozások 2005-2006. évi helyzetéről, gazdálkodási feltételrendszeréről, valamint a kis- és középvállalkozások részére nyújtott támog
ELNÖK: A kisebbségi véleményt Ángyán József képviselő úr ismerteti.
J/94 A kis- és középvállalkozások 2003-2004. évi helyzetéről, gazdálkodási feltételrendszeréről J/4724 A kis- és középvállalkozások 2005-2006. évi helyzetéről, gazdálkodási feltételrendszeréről, valamint a kis- és középvállalkozások részére nyújtott támog
ELNÖK: A bizottsági előadók sorát megszakítjuk egy kétperces felszólalásra való jelentkezés miatt. Molnár Alberté a szó.
J/94 A kis- és középvállalkozások 2003-2004. évi helyzetéről, gazdálkodási feltételrendszeréről J/4724 A kis- és középvállalkozások 2005-2006. évi helyzetéről, gazdálkodási feltételrendszeréről, valamint a kis- és középvállalkozások részére nyújtott támog
ELNÖK: A Házszabály szerint csak a vezérszónoki körben nincs kétperces felszólalás. A bizottsági vélemények ismertetésénél elvileg van, bár funkcióját nem itt tölti be, ezért nem tudnám javasolni, hogy most belemenjünk kétperces vitákba, de nincs módom megtagadni a szót. Szatmáry Kristóf is kért két…
J/94 A kis- és középvállalkozások 2003-2004. évi helyzetéről, gazdálkodási feltételrendszeréről J/4724 A kis- és középvállalkozások 2005-2006. évi helyzetéről, gazdálkodási feltételrendszeréről, valamint a kis- és középvállalkozások részére nyújtott támog
ELNÖK: Befejezzük a bizottsági beszámolókat, és utána folytathatjuk a kétperces vitát. Tehát most a sport- és turisztikai bizottság előadója, Mohácsi József következik.
J/94 A kis- és középvállalkozások 2003-2004. évi helyzetéről, gazdálkodási feltételrendszeréről J/4724 A kis- és középvállalkozások 2005-2006. évi helyzetéről, gazdálkodási feltételrendszeréről, valamint a kis- és középvállalkozások részére nyújtott támog
ELNÖK: Hadházy Sándor képviselő úr ismerteti a kisebbségi véleményt.
J/94 A kis- és középvállalkozások 2003-2004. évi helyzetéről, gazdálkodási feltételrendszeréről J/4724 A kis- és középvállalkozások 2005-2006. évi helyzetéről, gazdálkodási feltételrendszeréről, valamint a kis- és középvállalkozások részére nyújtott támog
ELNÖK: Ezzel a bizottsági vélemények ismertetése véget ért, most az írásban előre jelentkezett képviselők előtt a kétperces felszólalások következnek. Közben jelzem a napirend utáni felszólalónak, hogy lassan készüljön fel, mert a képviselők jelzése alapján nem fogják kihasználni a rendelkezésükre á…
J/94 A kis- és középvállalkozások 2003-2004. évi helyzetéről, gazdálkodási feltételrendszeréről J/4724 A kis- és középvállalkozások 2005-2006. évi helyzetéről, gazdálkodási feltételrendszeréről, valamint a kis- és középvállalkozások részére nyújtott támog
ELNÖK: Molnár Albert következik.

ELNÖK: A következő kétperces felszólaló Domokos László képviselő úr.
J/94 A kis- és középvállalkozások 2003-2004. évi helyzetéről, gazdálkodási feltételrendszeréről J/4724 A kis- és középvállalkozások 2005-2006. évi helyzetéről, gazdálkodási feltételrendszeréről, valamint a kis- és középvállalkozások részére nyújtott támog
ELNÖK: Hadházy Sándor következik.
J/94 A kis- és középvállalkozások 2003-2004. évi helyzetéről, gazdálkodási feltételrendszeréről J/4724 A kis- és középvállalkozások 2005-2006. évi helyzetéről, gazdálkodási feltételrendszeréről, valamint a kis- és középvállalkozások részére nyújtott támog
ELNÖK: Dióssy Gábor államtitkár úr következik.
J/94 A kis- és középvállalkozások 2003-2004. évi helyzetéről, gazdálkodási feltételrendszeréről J/4724 A kis- és középvállalkozások 2005-2006. évi helyzetéről, gazdálkodási feltételrendszeréről, valamint a kis- és középvállalkozások részére nyújtott támog
ELNÖK: Szatmáry Kristófé a szó.

ELNÖK: Molnár Albert is két percre kért szót.
J/94 A kis- és középvállalkozások 2003-2004. évi helyzetéről, gazdálkodási feltételrendszeréről J/4724 A kis- és középvállalkozások 2005-2006. évi helyzetéről, gazdálkodási feltételrendszeréről, valamint a kis- és középvállalkozások részére nyújtott támog
ELNÖK: Folytatódik a kétperces jelentkezők sora. Domokos László!
J/94 A kis- és középvállalkozások 2003-2004. évi helyzetéről, gazdálkodási feltételrendszeréről J/4724 A kis- és középvállalkozások 2005-2006. évi helyzetéről, gazdálkodási feltételrendszeréről, valamint a kis- és középvállalkozások részére nyújtott támog
ELNÖK: Bizonyára megjön a válasz, hiszen kétperces felszólalók többen is jelentkeztek. Elsőként az államtitkár úré a szó, Dióssy Gáboré.
J/94 A kis- és középvállalkozások 2003-2004. évi helyzetéről, gazdálkodási feltételrendszeréről J/4724 A kis- és középvállalkozások 2005-2006. évi helyzetéről, gazdálkodási feltételrendszeréről, valamint a kis- és középvállalkozások részére nyújtott támog
ELNÖK: Folytatjuk a kétperces felszólalásokat. Ángyán Józsefé a szó.

ELNÖK: Dióssy Gábor államtitkár úré a szó.
J/94 A kis- és középvállalkozások 2003-2004. évi helyzetéről, gazdálkodási feltételrendszeréről J/4724 A kis- és középvállalkozások 2005-2006. évi helyzetéről, gazdálkodási feltételrendszeréről, valamint a kis- és középvállalkozások részére nyújtott támog
ELNÖK: Következik egy fideszes kétperces felszólaló, Domokos László.
J/94 A kis- és középvállalkozások 2003-2004. évi helyzetéről, gazdálkodási feltételrendszeréről J/4724 A kis- és középvállalkozások 2005-2006. évi helyzetéről, gazdálkodási feltételrendszeréről, valamint a kis- és középvállalkozások részére nyújtott támog
ELNÖK: Molnár Albert következik.
J/94 A kis- és középvállalkozások 2003-2004. évi helyzetéről, gazdálkodási feltételrendszeréről J/4724 A kis- és középvállalkozások 2005-2006. évi helyzetéről, gazdálkodási feltételrendszeréről, valamint a kis- és középvállalkozások részére nyújtott támog
ELNÖK: Ángyán Józsefé a szó.