56 felszólalás
T/405 A megye és a kormánymegbízott elnevezés alkalmazásával összefüggő egyes törvények módosításáról
DR. HEGEDŰS BARBARA (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Asszony! Először a felszólalásának egyik részére reagálnék, a kommentárjára az európai uniós források ügyében. Nos, mi eddig is és ezután is minden intézkedést támogatni fogunk, ami valóban arra szolgá…
T/385 Egyes törvényeknek az iskolakezdési támogatás bevezetésével összefüggő módosításáról
DR. HEGEDŰS BARBARA, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő törvényjavaslat egy olyan célt fogalmaz meg, amelyet önmagában támogatni kell. A Fidesz-KDNP-nek az elmúlt években és évtizedekben is…
T/385 Egyes törvényeknek az iskolakezdési támogatás bevezetésével összefüggő módosításáról
DR. HEGEDŰS BARBARA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem terveztem másodszorra is hozzászólni, de a TISZA-s képviselőtársaim felszólalása alapján mindenképpen fontosnak tartottam, hogy felhívjam a figyelmet még egyszer a meghirdetett…
I/376 Mikor szólal meg végre?
DR. HEGEDŰS BARBARA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Az elmúlt hetekben több alkalommal is kérdeztem miniszter urat a szolnoki gyermekotthonból eltűnt 11 éves kisfiú ügyében, amellyel kapcsolatban képviselőtársaimmal hivatalos feljelentést is tettünk a Központi…
I/376 Mikor szólal meg végre?
DR. HEGEDŰS BARBARA (Fidesz): Tisztelt Miniszter Úr! Én egy konkrét ügyben konkrét kérdéseket tettem fel, itt a parlamenti interpelláció témaköre erre vonatkozik. Viszont öntől egy választ sem kaptunk ezekre a kérdésekre: folytatnak‑e kivizsgálást az ügyben, mi a protokoll egy ilyen esetben, és mit…
K/380 Milyen közéleti mércét képvisel a külügyi tárca?
DR. HEGEDŰS BARBARA (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Miniszter Asszony! Tisztelt Ház! Az elmúlt hetekben az Országgyűlésben több olyan eset is történt, amely túlmutat egy-egy országgyűlési képviselő indulatos közbeszólásán. Szeretném hangsúlyozni, hogy nem publicisztikai m…
Személyes érintettség
DR. HEGEDŰS BARBARA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Én is személyes érintettség miatt kértem szót, mivel több alkalommal is megnevezett a miniszterelnök úr. De valójában átvitt értelemben megnevezte több ezer honfitársunkat is, hiszen úgy fogalmazott, hogy bohóckodás volt a…
T/357 A Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalról
DR. HEGEDŰS BARBARA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A jogellenesen megszerzett vagyon visszaszerzését senki sem vitatja, a korrupció elleni fellépés minden jogállam kötelessége, a közvagyon védelme közös érdekünk. De ez a javaslat a…
T/324 Magyarország Alaptörvényének tizenhetedik módosítása
DR. HEGEDŰS BARBARA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Ma ő, holnap te. Azt hiszem, ezzel lehetne összefoglalni valójában az Alaptörvény tizenhetedik módosításának a szellemiségét. Mert vannak olyan pillanatok az ország életében, amikor…
I/313 Válaszra várva: Ki védi meg a gyermekeket a politikától?
DR. HEGEDŰS BARBARA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Házelnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! Múlt héten ebben a teremben elhangzott egy világos, szakmai kérdéseket tartalmazó interpelláció egy súlyos gyermekvédelmi ügy kapcsán, egy olyan esetről, a…
I/313 Válaszra várva: Ki védi meg a gyermekeket a politikától?
DR. HEGEDŰS BARBARA (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Miniszter Úr! Nagyon szomorú és elkeserítő volt a válasza (Derültség a TISZA soraiban.), mert egy olyan ügyről beszélünk ‑ Juhász Hajnalka képviselőtársam korábbi felszólalására is visszaemlékezve ‑, amellyel kapcsolatban most már olyan informá…
I/280 Ki védi meg a gyermekeket a politikától?
DR. HEGEDŰS BARBARA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Miniszter Úr! A kampányt ki kell zárni a gyermekvédelemből; a gyermekekkel nem kampányolni kell, a gyermekekre vigyázni kell. Miniszter úr mondta ezt a miniszteri meghallgatásán. Ezzel az állítással teljes mértékben egyetértünk. Azonban…
I/280 Ki védi meg a gyermekeket a politikától?
DR. HEGEDŰS BARBARA (Fidesz): Tisztelt Ház! Tisztelt Házelnök Asszony! Azért szeretném kérni, hogy a jegyzőkönyvbe kerüljenek a most elhangzottak. Én megértem azt, amiről ön felszólalt, és maximálisan egyetértünk. De akkor változtassunk a házszabályon, hogy itt az ellenzék padsoraiból csak büntetést…
Személyes érintettség
DR. HEGEDŰS BARBARA (Fidesz): Köszönöm szépen. Valóban, személyes érintettség miatt kértem szót, mivel a miniszterelnök úr női és anyai mivoltomban súlyosan és durván, agresszíven megsértett. Azt gondolom, hogy már híres vagy inkább hírhedt Magyar Péter a nőkkel szembeni tiszteletlen és agresszív vi…
T/173 Egyes pénzügyi szektort érintő törvények jogharmonizációs célú módosításáról
DR. HEGEDŰS BARBARA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! Azzal kapcsolatban kértem szót, mivel elhangzott öntől, hogy miért szerepel a költségvetésben az európai uniós források összege, és hogy egyébként, most nem tudom…
H/170 Az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 10/2014. (II. 24.) OGY határozat módosításáról
DR. HEGEDŰS BARBARA (Fidesz): (A képviselő mikrofon nélkül kezdi a felszólalását.) Köszönöm szépen. Bocsánat, a mikrofon! (Ruhájára tűzi a mikrofont.) Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Én sem terveztem hozzászólni a napirendhez, de olyanok hangzottak el, ho…
K/146 Az erős forint lehet a balatoni turizmus veszte?
DR. HEGEDŰS BARBARA (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Államtitkár Úr! Komoly gazdasági kihívásokkal és rendkívüli keresleti kilengésekkel kell szembenézniük idén a balatoni turizmus szereplőinek, miközben a főszezonban a forint a tervezettnél erősebb árfolyama közvetlenül csökkenti az ágazat nyere…
I/128 Miért kerüli a témát?
DR. HEGEDŰS BARBARA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Miniszter Asszony, Államtitkár Úr! ‑ gondolom, ő fog majd válaszolni a kérdésre. Az elmúlt hetekben többször kérdeztünk interpellációban a gyermekek iskolai szexuális nevelésével kapcsolatban. A válaszuk javarészt a kérdés fontosságáról…
I/128 Miért kerüli a témát?
DR. HEGEDŰS BARBARA (Fidesz): Köszönöm szépen, államtitkár úr. Nagyon szépen köszönöm, hogy a múlt heti válaszhoz képest azért pontosítást kaphattunk ezzel kapcsolatban. Viszont a kérdésemnek azon részét nem válaszolta meg, hogy valóban továbbra is garantálni fogják‑e a szülőknek az előzetes, írásbe…
I/37 Milyen irányt vesz az oktatáspolitika?
DR. HEGEDŰS BARBARA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Asszony! A lezajlott miniszteri meghallgatásán több olyan kijelentést tett, amelyek komoly kérdéseket vetnek fel a tárcája által képviselt oktatáspolitikai irányokkal kapcsolatban. (Zaj.)
I/37 Milyen irányt vesz az oktatáspolitika?
DR. HEGEDŰS BARBARA (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Miniszter Asszony! Azt gondolom, hogy nem kaphattunk egyértelmű választ arra, hogy az a célkitűzése meg fog‑e maradni a kormánynak, hogy a kistelepüléseknek a megtartó erejét biztosítsuk, aminek egy nagyon fontos része a kistelepülési iskolák m…
A/81 Miért mondanak ilyet?
DR. HEGEDŰS BARBARA (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Külügyminiszter Asszony! Külügyminiszterként egyik első megszólalásában ön valótlan állításokat fogalmazott meg. Nézzük először a tényeket! Az Európai Unió nagyszabású pénzügyi programot indított, amely a k…
A/81 Miért mondanak ilyet?
DR. HEGEDŰS BARBARA (Fidesz): Köszönöm szépen. Köszönöm szépen a választ. Akkor láthatjuk, hogy ennek a beruházási nemzeti tervnek a teljes átdolgozására számíthatunk a következő hetekben, bár a pontos részleteit még nem tudhatjuk. A másik kérdésem is kapcsolódik ahhoz még, azért, mert ön korábban,…
K/66 A balatoni települések 2025-től élvezhetik a MotoGP házigazda szerepét. Mi lesz a sorsa 2027-től a hazai futamoknak?
DR. HEGEDŰS BARBARA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Magyarország sportdiplomáciájának, turizmusának és országimázsának is hatalmas lehetőség, hogy a kilencvenes évek eleji gyorsasági motoros világbajnokság, a MotoGP két hazai futama után 2025-től ismét rendezhe…
A/13785 Mikor határolódik el végre az Európai Unió vezetése az ukrán zsarolástól?
DR. HEGEDŰS BARBARA (Fidesz): Igen, elfogadom.
A/13785 Mikor határolódik el végre az Európai Unió vezetése az ukrán zsarolástól?
DR. HEGEDŰS BARBARA (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Miniszterhelyettes Úr! Valóban, az ukránok akciója üzemanyagár-emelkedéshez vezet, ami árt a magyar gazdaságnak, iparnak, vállalkozásoknak és a magyar családoknak is. Mindezek mellett rögzíthetjük azt is, hogy Magyarországon ma egy átlagos csal…
H/13660 Ukrajna uniós tagságának, háborús támogatásának és az Európai Unió katonai szövetséggé alakításának, valamint a tagállamok szuverenitását veszélyeztető törekvések elutasításáról
DR. HEGEDŰS BARBARA (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Csak röviden, mert azt gondolom, hogy már a vitában, illetve az elmúlt felszólalásoknál is számos érvet tapasztaltunk és számos érvről beszéltünk, hogy miért kell elfogadnunk ezt a határozati j…
H/13660 Ukrajna uniós tagságának, háborús támogatásának és az Európai Unió katonai szövetséggé alakításának, valamint a tagállamok szuverenitását veszélyeztető törekvések elutasításáról
DR. HEGEDŰS BARBARA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Európa háborús szereplő kíván lenni, vagy béketeremtő? Négy éve ez a kérdés. Ez Európa jövőjének, az Európai Unió egységének és a nemzetállamok szuverenitásának sorskérdése. Brüsszel tra…
Napirend előtti felszólalások
DR. HEGEDŰS BARBARA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Holnap tartják az Európai Unió állam- és kormányfői a Tanács idei utolsó ülését. Erre az ülésre a Bizottság egy olyan javaslattal készül, amely a háború eszkalációjának példátlan kockáza…
A/13354 Mit üzen a Nemzeti Konzultáció eredménye a magyar családoknak?
DR. HEGEDŰS BARBARA (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A nemrégiben lezárult nemzeti konzultáció során ismét elmondhattuk közvetlen módon véleményünket a minket érintő legfontosabb kérdésekről. A beérkezett válaszok száma alapján világosan látszik, h…