160 felszólalás
T/13669 A közigazgatási szabályszegések szankcióiról szóló törvény hatálybalépésével összefüggő egyes törvények módosításáról
HÉJJ DÁVID ÁDÁM (Fidesz): Köszönöm szépen. Csak nagyon röviden: a vita korábbi szakaszában is volt már erről szó, és akkor is elmondtuk, és azért is emeltem ki, hogy egyetértés helyett a bevonásukra lesz szükség. Jelen pillanatban úgy volt a jogszabály, hogy a végén el kellett nekik mondani, hogy mi…
T/13261 A családi gazdaságokról
HÉJJ DÁVID ÁDÁM, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási bizottság 2020. november 26-án tartott ülésén megtárgyalta a köztársasági elnök által az Országgyűlésnek megfontolásra visszaküldöt…
T/13469 A Kormányzati Személyügyi Döntéstámogató Rendszerről
HÉJJ DÁVID ÁDÁM, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási bizottság 2020. november 26-án tartott ülésén megtárgyalta a Kormányzati Személyügyi Döntéstámogató Rendszerről szóló T/13469. szám…
T/13479 A fogyasztóvédelemmel összefüggő egyes törvények módosításáról
HÉJJ DÁVID ÁDÁM, a Törvényalkotási bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási bizottság 2020. november 26-án tartott ülésén megtárgyalta a fogyasztóvédelemmel összefüggő egyes törvények módosításáról szóló T/13479. számú törvényjavas…
T/13482 Egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról
HÉJJ DÁVID ÁDÁM, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási bizottság 2020. november 26-án tartott ülésén megtárgyalta az egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról szóló T/13482. számú…
T/13674 Az ügyfelek számára adminisztratív terheket tartalmazó egyes törvények módosításáról
HÉJJ DÁVID ÁDÁM, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Előttünk fekszik T/13674. számon az ügyfelek számára adminisztratív terheket tartalmazó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat, amely teljes mértékben illeszkedik…
T/13674 Az ügyfelek számára adminisztratív terheket tartalmazó egyes törvények módosításáról
HÉJJ DÁVID ÁDÁM (Fidesz): Köszönöm szépen. Nagyon rövid leszek és nem is a 41 vagy 42, esetleg 39 és 3 hatályba léptető… de ezt ugorjuk át. És nem is Bangóné képviselő asszony szavaira reagálnék, aki most kiment a teremből, hogy miért ilyen sok törvény és micsoda saláta. Azt gondolom, ez egy jó jel,…
T/13669 A közigazgatási szabályszegések szankcióiról szóló törvény hatálybalépésével összefüggő egyes törvények módosításáról
HÉJJ DÁVID ÁDÁM, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A Ház asztalán fekszik T/13669. irományszámon a közigazgatási szabályszegések szankcióiról szóló törvény hatálybalépésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvé…
T/13669 A közigazgatási szabályszegések szankcióiról szóló törvény hatálybalépésével összefüggő egyes törvények módosításáról
HÉJJ DÁVID ÁDÁM (Fidesz): Nagyon szépen köszönöm a szót. Csak itt a területfejlesztés kapcsán, a képviselő asszonyok mondták, szerintem van egy félreértés: bevonás vagy egyetértés. Ugye, a partnerségi tervezés alkalmazása érdekében a területfejlesztési stratégia tervezéséért felelős miniszter, azaz…
T/13260 Egyes állami tulajdonú vagyontárgyak ingyenes tulajdonba adásáról, valamint az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény módosításáról
HÉJJ DÁVID ÁDÁM (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A képviselő asszony, ha jól hallottam, akkor azt mondta, hogy állami tulajdon kerül magáncégek tulajdonába, és hogy erre ő szeretne reagálni. Az Egri Főegyházmegye kérvényezte, és az Egri Főegyházmegye ké…
T/13262 Egyes törvényeknek nyilvántartásokkal és elektronikus ügyintézéssel összefüggő módosításáról
HÉJJ DÁVID ÁDÁM, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási bizottság 2020. november 12-én tartott ülésén megtárgyalta az egyes törvényeknek a nyilvántartásokkal és elektronikus ügyintézéssel…
T/13108 Egyes energetikai tárgyú törvények módosításáról
HÉJJ DÁVID ÁDÁM, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási bizottság 2020. november 12-én tartott ülésén megtárgyalta az egyes energetikai tárgyú törvények módosításáról szóló T/13108. számú…
T/13263 Egyes klímapolitikai tárgyú törvények módosításáról
HÉJJ DÁVID ÁDÁM, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási bizottság 2020. november 12-én tartott ülésén megtárgyalta az egyes klímapolitikai tárgyú törvények módosításáról szóló T/13263. sz…
T/13477 Egyes törvényeknek az otthonteremtési akcióterv bevezetése érdekében szükséges módosításáról
HÉJJ DÁVID ÁDÁM (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Csak nagyon röviden jegyző úr felszólalására szeretnék reagálni, aki többször mondott olyanokat: ha jól írtam fel, egyszer azt mondta, hogy hárommillió ember él komfort nélküli lakásokban vagy rossz körülmények kö…
T/13477 Egyes törvényeknek az otthonteremtési akcióterv bevezetése érdekében szükséges módosításáról
HÉJJ DÁVID ÁDÁM (Fidesz): Köszönöm szépen. Csak nagyon röviden reagálnék képviselő asszonyra. Elmondta képviselő asszony, hogy a vidékkel kéne foglalkozni, és nem a városok további beépítésével. (12.20) Azt gondolom, azért itt akkor emlékezzünk meg a „Magyar falu” programról, amelynek keretében szám…
T/13469 A Kormányzati Személyügyi Döntéstámogató Rendszerről
HÉJJ DÁVID ÁDÁM, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Előttünk fekszik T/13469. számon a kormányzati személyügyi döntéstámogató rendszerről, a KSZDR-ről szóló törvényjavaslat, melynek célja, hogy megteremtse a XXI. század adta ki…
T/13105 A pénzügyi közvetítőrendszer egyes elemeit érintő törvények jogharmonizációs célú módosításáról
HÉJJ DÁVID ÁDÁM, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási bizottság 2020. október 29-én tartott ülésén megtárgyalta a pénzügyi közvetítőrendszer egyes elemeit érintő törvények jogharmonizác…
H/13107 Az ENSZ libanoni békefenntartó missziójában (UNIFIL) való magyar részvételről szóló 44/2006. (X. 10.) OGY határozat hatályon kívül helyezéséről
HÉJJ DÁVID ÁDÁM, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási bizottság 2020. október 29-én tartott ülésén megtárgyalta az ENSZ libanoni békefenntartó missziójában ‑ UNIFIL ‑ való magyar részvé…
T/13308 A járványügyi intézkedésekkel kapcsolatos egyes szabályok megállapításáról és a járványügyi intézkedésekkel kapcsolatos egyes törvények módosításáról
HÉJJ DÁVID ÁDÁM, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási bizottság 2020. október 22-én tartott ülésén megtárgyalta a járványügyi intézkedésekkel kapcsolatos egyes szabályok megállapításáró…
T/13262 Egyes törvényeknek nyilvántartásokkal és elektronikus ügyintézéssel összefüggő módosításáról
HÉJJ DÁVID ÁDÁM, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő törvényjavaslat célja a közigazgatási eljárások elektronizálása szempontjából olyan kiemelt jelentőséggel bíró informatikai szakrendszerek és elekt…
T/13262 Egyes törvényeknek nyilvántartásokkal és elektronikus ügyintézéssel összefüggő módosításáról
HÉJJ DÁVID ÁDÁM (Fidesz): Nagyon szépen köszönöm a szót, elnök úr. Csak nagyon röviden szeretném mondani ‑ kimentek képviselőtársaink, Bangóné is, Sebián-Petrovszki is, és látom Keresztes frakcióvezető urat ‑, ugye, elhangzott többük részéről, hogy a kormányzat nem foglalkozik digitális kompetenciák…
T/12880 Az egyrészről az Európai Közösségek és azok tagállamai, másrészről a Marokkói Királyság közötti társulást létrehozó Euro-Mediterrán Megállapodás, továbbá a Cseh Köztársaság, az Észt Köztársaság, a Ciprusi Köztársaság, a Lett Köztársaság, a Litván
HÉJJ DÁVID ÁDÁM (Fidesz), a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási bizottság 2020. október 15-én tartott ülésén megtárgyalta az egyrészről az Európai Közösségek és azok tagállamai, másrészr…
T/10744 Egyes igazságügyi tárgyú törvények módosításáról
HÉJJ DÁVID ÁDÁM, a Törvényalkotási bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási bizottság 2020. június 18-án tartott ülésén megtárgyalta az egyes igazságügyi tárgyú törvények módosításáról szóló T/10744. számú törvényjavaslatot. Az öss…
T/10523 Egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról
HÉJJ DÁVID ÁDÁM, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási bizottság 2020. június 18-án tartott ülésén megtárgyalta az egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról szóló T/10523. számú t…
T/10523 Egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról
HÉJJ DÁVID ÁDÁM (Fidesz): Nem akarok vitát, és lehet, hogy csak én tudom rosszul, és az államtitkár urat kérem, hogy akkor majd javítson ki. De a képviselő úr többször elmondta már az előző törvény vitájában és most is elmondta a vitában, hogy a jövő évtől kezdve a közösségi közlekedés rendszere meg…
T/10525 Az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvénynek az Európai Elektronikus Hírközlési Kódex létrehozásáról szóló irányelv átültetésének kötelezettségével összefüggő módosításáról
HÉJJ DÁVID ÁDÁM, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási bizottság 2020. június 18-án tartott ülésén megtárgyalta az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvénynek az európai elek…
T/10515 A Bernben, 1980. május 9-én kelt Nemzetközi Vasúti Fuvarozási Egyezmény (COTIF) módosításáról Vilniusban elfogadott, 1999. június 3-án kelt Jegyzőkönyv szerinti szövegének 2009. évi és 2018. évi módosításai kihirdetéséről és a Bernben, 1980. május
HÉJJ DÁVID ÁDÁM, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási bizottság 2020. június 11-én tartott ülésén megtárgyalta a Bernben, 1980. május 9-én kelt Nemzetközi Vasúti Fuvarozási Egyezmény, a…
T/10524 A fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény módosítása
HÉJJ DÁVID ÁDÁM, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási bizottság 2020. június 11-én tartott ülésén megtárgyalta a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény módosítás…
T/10303 A nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény módosításáról
HÉJJ DÁVID ÁDÁM, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási bizottság 2020. május 28-án tartott ülésén megtárgyalta a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény módosításáról szóló…
T/10093 A Schengeni Információs Rendszer keretében történő információcserével összefüggő egyes törvények jogharmonizációs célú módosításáról
HÉJJ DÁVID ÁDÁM, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási bizottság 2020. május 14-én tartott ülésén megtárgyalta a Schengeni Információs Rendszer keretében történő információcserével össze…