98 felszólalás
Napirend utáni felszólalások
HERCZEG TAMÁS (Fidesz): Tisztelt Képviselőtársaim! A Békéscsabai Szakképzési Centrum Békés megye nagy múltú szakképző intézményeiből jött létre: a Gépészeti és Számítástechnikai Szakközépiskola és Kollégium, a Kemény Gábor Logisztikai és Közlekedési Szakgimnázium, a Zwack József Kereskedelmi és Vend…
Napirend utáni felszólalások
HERCZEG TAMÁS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Békés vármegye az ország éléskamrája. Azt hiszem, hogy ezzel a kijelentéssel nem sokan vitatkoznának szerte az országban, de a kétkedők számára néhány számadatot el tudok mondani. Például azt, hogy a várme…
T/5885 Egyes agrártárgyú törvények deregulációs szempontú módosításáról
HERCZEG TAMÁS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Képviselőtársaim, mint ahogy az előttem felszólaló kormánypárti képviselőtársaim is említették, Magyarországon gazdasági és társadalmi szempontból is kiemelt jelentőségű az agrárium, és a kormányzat ennek tudatában végz…
T/4878 A légijárművek fedélzetén elkövetett bűncselekményekről és egyéb cselekményekről szóló Egyezményt módosító Jegyzőkönyv kihirdetéséről
HERCZEG TAMÁS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Köszönöm szépen a szót. Az előterjesztésből láthatjuk, hogy egy hazánkban 52 éve hatályban lévő egyezményről van szó. Mint sok más szabályozást is, így a tokiói egyezményt is számos tekintetben fe…
T/5244 A Magyarország Kormánya és Románia Kormánya között a Békéscsaba - Méhkerék - államhatár (Magyarország) és a Salonta (Nagyszalonta) - államhatár (Románia) közötti gyorsforgalmi úti kapcsolat létesítéséről szóló Megállapodás kihirdetéséről
HERCZEG TAMÁS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Asszony! Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Mint a térség egyik országgyűlési képviselője és mint a Nemzeti Összetartozás Bizottságának alelnöke lobbiztam is érte, ennélfogva nagyon örülök az elénk kerülő törvényjava…
K/4511 Mikorra készül el az M44-es gyorsforgalmi út Lakitelek és az M5 autópálya közötti befejező szakasza?
HERCZEG TAMÁS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Minden kilométerjelző táblának örülünk, ami mutatja, hogy gyarapodik az M44-es gyorsforgalmi út, de az igazi mérföldkő számunkra az lesz, amikor elkészül az utolsó két szakasz is Lakitelek és Kecskemét között. Egy tel…
T/4181 Magyarország 2024. évi központi költségvetéséről
HERCZEG TAMÁS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Államtitkár Urak! Az Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának alelnökeként most a 2024-es költségvetésitörvény-javaslat nemzetpolitikai célú forrásait vagyok hivatott áttekinteni, és ehhez gyorsan h…
K/4291 Kap-e segítséget az idei különösen csapadékos időjárásra tekintettel a Magyar Közút Nonprofit Zrt. az út menti növényzet kaszálási és egyéb közútkezelési munkálataihoz?
HERCZEG TAMÁS (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Békéscsabai országgyűlési képviselőként természetesen gyakran utazom Békéscsaba és Budapest között, illetve, mivel a Békés 1-es választókerülethez ‑ ahol képviselő vagyok ‑ tíz település tartozik, ezért a mindennapi munkám során alsób…
Napirend utáni felszólalások
HERCZEG TAMÁS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ha megnézzük a „Modern városok” program körülbelül hétéves történetét és nemcsak Békéscsaba, hanem mindegyik település fejlődési folyamatát tekintjük, azt láthatjuk, hogy igaza van Gyopáros Alpár kormánybiztos…
B/42 A Magyar Nemzeti Bank 2021. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója H/2280 A Magyar Nemzeti Bank 2021. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója elfogadásáról
HERCZEG TAMÁS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Elég sok minden elhangzott itt a vitában, és tulajdonképpen a pró és kontra felhozott érvekkel, illetve adatokkal kapcsolatban azért jó néhány kiegészítést lehet tenni. Az ingatlanállomány mennyiségével kapcsolatban is hangzotta…
I/3099 Tervezik-e az Áldozatsegítő Központok hálózatának minden vármegyére kiterjedő bővítését?
HERCZEG TAMÁS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Miniszter Asszony! Ha egy középhosszú idősoron, körülbelül a polgári kormányzás kezdete óta nézzük a statisztikákat, akkor azt láthatjuk, hogy Magyarországon nagymértékben csökken a bűncselekmények száma, a 2009-es 375 ezerről 2020-ra 153 ezer…
I/3099 Tervezik-e az Áldozatsegítő Központok hálózatának minden vármegyére kiterjedő bővítését?
HERCZEG TAMÁS (Fidesz): Lázár miniszter úr két „nem”-et kapott, ugye, az előző két interpelláció kapcsán, én természetesen elfogadom ezt a választ. Gyorsan hozzátenném, hogy Békéscsaba, illetve Békés vármegye a listán, a bűncselekmények elkövetési listáján a legkedvezőbb megyék között van; nálunk is…
H/3004 A 2023. év Madách Imre-emlékévvé nyilvánításáról
HERCZEG TAMÁS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Elnök úr, köszönöm szépen a szót. Kedves Képviselőtársaim! Kedves Államtitkár Asszony! A régi nemesi család sarjaként született Madách Imre ifjúkorában az ország félig még a középkorban toporgott, de mint történelmi tanulmányainkból tudjuk, a „haz…
Napirend utáni felszólalások
HERCZEG TAMÁS (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Egy XXI. századi felelős, a polgárairól gondoskodó kormánynak, államnak sokféle módon kell ezt a segítséget, támogatást biztosítani, és sokféle élethelyzetre kell felkészülnie. Az egyik ilyen élethelyzet az, ha valaki áldozattá válik,…
T/1846 Egyes földügyi tárgyú törvények módosításáról
HERCZEG TAMÁS (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Valóban, ugyanaz volt az érzésem, mint Ritter úrnak a mai általános vitával kapcsolatban, és ez igen jó érzés, hogy bármilyen indíttatással, bármilyen kétellyel vagy kérdőjellel kapcsolatos felszólalás hangzott is el akár az ellenzék…
T/1841 Az agrártermékek eredetvédelméről
HERCZEG TAMÁS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Egy olyan aspektusára is fölhívnám a figyelmet ennek a jogszabálynak, ami talán nem hangzott el itt az elmúlt néhány percben. Ha eredetvédett terméket vásárolunk, akkor az egész biztos, hogy nem génmanipulált eredetű, génmanipulált a…
T/1840 A Közös Agrárpolitikából és a nemzeti költségvetésből biztosított agrártámogatások eljárási rendjéről
HERCZEG TAMÁS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Nekünk, jogalkotóknak ez a jogszabálytervezet mit is jelent? Az eljárási szabályokról, piacszabályozásról, monitoringról, stratégiai tervezésről, irányítóhatóság kijelöléséről, alapvetően tehát arról szól, hogy a következő programozási idősza…
Napirend utáni felszólalások
HERCZEG TAMÁS (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! LMP-s képviselőtársam néhány perccel ezelőtt említette, hogy holnap elfogadjuk, a tárgyalását befejeztük a 2023-as költségvetésnek. Ez valóban így van, és örömmel jelenthetem, hogy több mint 2 milliárd forint jut Békéscsaba szempontjából egy r…
T/17882 Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény és a kiskereskedelmi adóról szóló 2020. évi XLV. törvény módosításáról
HERCZEG TAMÁS (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Köszönöm szépen a szót. Békés megyét az ország éléskamrájának is hívják, nem véletlenül, hiszen a legtöbb szántóföldi és egyéb kultúra szempontjából az országos átlag fölött van a termesztési terület, így tehát mi termelői, előállítói…
Napirend utáni felszólalások
HERCZEG TAMÁS (Fidesz): Tisztelt Ház! Köszönöm szépen a szót, elnök úr. November elején szintén így napirend után Békéscsaba megyei jogú várost érintő „Modern városok” program keretei között megvalósuló fejlesztések közül elsősorban vagy leginkább ‑ az idő ennyire adott lehetőséget ‑ a város elérhet…
A/17495 Miről nem beszél Márki-Zay a migrációval kapcsolatban?
HERCZEG TAMÁS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Egy idézettel kezdem a mondanivalómat, amely a Gyurcsány-show egyik vitaestjén hangzott el: „Bárki is legyen Magyarország miniszterelnök-jelöltje, egy olyan közös programot fog végrehajtani, amelyben a baloldali programeleme…
A/17495 Miről nem beszél Márki-Zay a migrációval kapcsolatban?
HERCZEG TAMÁS (Fidesz): Államtitkár úr, köszönöm szépen. Az elmúlt évek során, tudjuk, hogy Európába több százezer bevándorló jutott be, többségük illegális úton, céljuk az esetek túlnyomó többségében valamelyik nyugat-európai ország volt. Ezek az országok most romló közbiztonsággal és a szociális r…
T/17265 Egyes választási tárgyú törvények módosításáról
HERCZEG TAMÁS, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási bizottság 2021. november 4-én tartott ülésén megtárgyalta az egyes választási tárgyú törvények módosításáról szóló T/17265. számú tör…
T/17279 A veszélyhelyzettel összefüggő átmeneti szabályokról szóló 2021. évi XCIX. törvény hatálybalépéséről
HERCZEG TAMÁS, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót ismét. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási bizottság 2021. november 4-én tartott ülésén megtárgyalta a veszélyhelyzettel összefüggő átmeneti szabályokról szóló 2021. évi…
T/17147 Egyes közjogi tárgyú törvények módosításáról
HERCZEG TAMÁS, a Törvényalkotási bizottság előadója: Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási bizottság 2021. november 4-én tartott ülésén megtárgyalta az egyes közjogi tárgyú törvények módosításáról szóló T/17147. számú törvényjavaslat…
T/17277 Az Adatváltozás-kezelési szolgáltatás bevezetésével, továbbá az állampolgárok adminisztratív terheinek csökkentésével összefüggő egyes törvények módosításáról
HERCZEG TAMÁS, a Törvényalkotási bizottság előadója: Elnök úr, köszönöm szépen a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási bizottság 2021. november 4-én tartott ülésén megtárgyalta az adatváltozás-kezelési szolgáltatás bevezetésével, továbbá az állampolgárok admini…
Napirend utáni felszólalások
HERCZEG TAMÁS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Gyöngyös és Pécs után következzék Békéscsaba. A napirend utáni felszólalásomban a „Modern városok” program különféle fejlesztéseiről szeretnék beszámolni, de úgy gondolom, hogy az idő rövidsége miatt elsősorban a közlekedési infrastruktúrát é…
T/15723 A Rudolf Kalman Óbudai Egyetemért Alapítványról, a Rudolf Kalman Óbudai Egyetemért Alapítvány és az Óbudai Egyetem részére történő vagyonjuttatásról
HERCZEG TAMÁS, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ahogyan az előző törvényjavaslatokkal kapcsolatos előterjesztések ismertetése során is elhangzott, az egyes felsőoktatási intézmények megújított intézményfejlesztési terveiben 2…
T/15724 A Nyíregyházi Egyetemért Alapítványról, a Nyíregyházi Egyetemért Alapítvány és a Nyíregyházi Egyetem részére történő vagyonjuttatásról
HERCZEG TAMÁS, a Törvényalkotási bizottság előadója: Ismét köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási bizottság 2021. április 22-én tartott ülésén megtárgyalta a Nyíregyházi Egyetemért Alapítványról, a Nyíregyházi Egyetemért Alap…
T/15725 A Jövő Nemzedék Földje Alapítványról, a Jövő Nemzedék Földje Alapítvány részére történő vagyonjuttatásról és az ezzel összefüggésben egyes törvények módosításáról
HERCZEG TAMÁS, a Törvényalkotási bizottság előadója: Nagyra becsült Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási bizottság 2021. április 22-én tartott ülésén megtárgyalta a Jövő Nemzedék Földje Alapítványról, a Jövő Nemzedék Földje Alapítvá…