82 felszólalás
Mandátumigazolás tárgyalása
HERCZOG EDIT (MSZP): Én, Herczog Edit, a Magyar Köztársaság Országgyűlésének képviselője esküszöm, hogy képviselői tisztségem ellátása során hazámhoz, a Magyar Köztársasághoz és annak népéhez hű leszek; az alkotmányt és a jogszabályokat megtartom; a tudomásomra jutott titkot megőrzöm; munkám során v…
I/5358 Sárarany
HERCZOG EDIT (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Azon településekről szól történetünk, ahol egyes amatőr új- és legújabb kori történészi megállapítások szerint István király Mária oltalmába ajánlotta országát. Az új címzett támogatások között javasolja a kormány-…
I/5358 Sárarany
HERCZOG EDIT (MSZP): Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretném az államtitkár úr figyelmébe ajánlani a "Fejér megye éghajlata" című 2000. évi kiadványt - amelyet a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság és az Országos Meteorológiai Szolgálat készített - az adatokkal együtt, amely az…
K/1674 "Ha férfi lelkedet egy nőre feltennéd?"
HERCZOG EDIT (MSZP): Azzal együtt fel tudom tenni a kérdésemet, hogy természetesen a kérdésemet két évvel ez előtt adtam be, de még mindig aktuális, hiszen azóta sem változtatta meg a Pénzügyminisztérium a jövedéki adóval kapcsolatos szabályozást, amit pedig nagyon várnak úgy a móri borvidéken, mint…
T/5159 A helyi önkormányzatok 2002. évi új címzett támogatásáról, valamint egyes címzett támogatással folyamatban lévő beruházások eredeti döntéseinek módosításáról
HERCZOG EDIT (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Hozzászólásomban a Fejér megyei településeket érintő módosító indítványokhoz szeretnék hozzászólni, nevezetesen a 19., 21., 22., 25., 26., 30. és később a 15. és a 60. módosító indítványhoz. Én összeadtam az ezekben a módosító indítványokban szereplő c…
T/4955 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetésének végrehajtásáról
HERCZOG EDIT (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Mindössze Sasvári képviselőtársam megszólalása késztetett erre a kétpercesre, mert ha jól értem, akkor Sasvári képviselőtársam egy beismerő vallomást tett kormánya nevében, hiszen az általa említett archívumoknak - a nevükben is mutatkozik - az a…
T/4955 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetésének végrehajtásáról
HERCZOG EDIT (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Először is úgy gondolom, hogy Sasvári képviselőtársam felelős persze a saját véleményéért, de nyilván azokra az Európa Tanács-béli felszólalásaimra gondolt, amikor vezérszónok voltam, mondjuk, a szélsőséges pártok esetében, vagy legutóbb a terrori…
J/1133 A Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések tisztaságával és átláthatósával kapcsolatos tapasztalatairól, valamint az 1998.jan.1-december 31. közötti időszakban végzett tevékenységéről H/1367 A Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések tisztaságá
HERCZOG EDIT (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ez a kormány azt mondja, hogy szereti a magyar vállalkozókat. Én kinyomtattam az interneten elérhető adatokból, hogy a választókörzetemben kik részesültek a Széchenyi-tervből. A választókörzetemben ez a kormány 214 millió forintot ítélt meg a Szé…
J/1133 A Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések tisztaságával és átláthatósával kapcsolatos tapasztalatairól, valamint az 1998.jan.1-december 31. közötti időszakban végzett tevékenységéről H/1367 A Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések tisztaságá
HERCZOG EDIT (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Szeretném jelezni, hogy az a harminc munkás, aki ma nem kapta meg a fizetését az M7-es építésénél, nem szerepel a hivatalos alvállalkozói listán, nem szerepelhet, ennek ellenére ott dolgozik. Ez is egy érdekes tény. A második megjegyzésem az lenn…
J/1133 A Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések tisztaságával és átláthatósával kapcsolatos tapasztalatairól, valamint az 1998.jan.1-december 31. közötti időszakban végzett tevékenységéről H/1367 A Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések tisztaságá
HERCZOG EDIT (MSZP): Elnök Úr! Kicsit idejét múlott a hozzászólásom, én azt szerettem volna öntől kérni ügyrendi javaslattal, hogy szakítsa meg az ülést arra az időtartamra, amíg a kormány képviselője a mobiltelefonján be nem fejezi a beszélgetést, mert így nem tudja, nem tudta nyomon követni Keller…
J/1133 A Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések tisztaságával és átláthatósával kapcsolatos tapasztalatairól, valamint az 1998.jan.1-december 31. közötti időszakban végzett tevékenységéről H/1367 A Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések tisztaságá
HERCZOG EDIT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Szakács Imre ugyan elment, én őt szerettem volna megkérni, egyébként tájékoztassa őt, hogy a móri egyéni választókörzetben Schmidt Ferenc fideszes országgyűlési képviselőnek kellene ellátnia azt a feladatot, amit ő említett. Azonban egy konkrét javasla…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
HERCZOG EDIT (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Egy-két dologra szeretnék reagálni. Legelőször talán Balczó képviselő úrnak mondanám, hogy kedves ez a "mi"; ugye "mi, kormánypártok" - gondolom, ezt érti alatta. Ez bűbájos! (Derültség a Fidesz padsoraiból. - Dr. Horváth Zsolt: Képviselőt! - Ba…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
HERCZOG EDIT (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Egyetlenegy rövid gondolatot engedjenek meg annak kapcsán, amit a millenniumról és az ezer évről hallottunk. Az ezer év annak az átgondolására is elég lehetett, hogy egy ország tündöklése vagy hanyatlása nemcsak a mindenkori kormányoktól függ, hanem az…
I/3049 Egy év elmúlt... - egy kitűnő miniszter kitűnő törvényének margójára
HERCZOG EDIT (MSZP): Hol a miniszter úr? Hol a miniszter úr, elnök úr? (Moraj a kormánypárti padsorokban.)
I/3049 Egy év elmúlt... - egy kitűnő miniszter kitűnő törvényének margójára
HERCZOG EDIT (MSZP): Tisztelt Államtitkár Úr! Szeretném jelezni, a jegyzőkönyvekben olvastam, hogy ön Csákvárra metrót javasolt. Őszintén sajnálom, hogy azt kell mondjam: ön valahol utat tévesztett. Számtalan hír foglalkozik nap nap után az önök törvényének hibáival és annak végrehajthatatlanságával…
H/2961 Az úgynevezett olajügyek kivizsgálásával kapcsolatos feladatokról
HERCZOG EDIT (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! A személyes érintettség és a személyes megszólíttatás miatt kérek szót. Valóban közbeszóltam, és valóban nem illik közbeszólni - ezt elfogadom. A jegyzőkönyvek azonban bizonyítani fogják, hogy én semmi olyat nem mondtam, amivel Szalai Annamária képviselő asszo…
H/2961 Az úgynevezett olajügyek kivizsgálásával kapcsolatos feladatokról
HERCZOG EDIT (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt jelen levő Képviselők! Azt hiszem, a legjobb lesz, ha megmondom azt a szót, amit Szalai Annamária kiváltott belőlem. Azt mondtam a felszólalása bizonyos pillanatában, hogy: anyám! Ezt a kifejezést itt felénk, Csákváron - és ezt a képvise…
V/2716 Hogyan lehet gyorsan és mégis tisztességesen autópályát építeni Magyarországon
HERCZOG EDIT (MSZP): Tisztelt Képviselőtársaim! Én nagyon röviden vitatkozni szeretnék tulajdonképpen nagyon sok hozzászólóval, hiszen én úgy ítélem meg, hogy az autópálya-építésnél nagyon szélesen szét kellene választani a célokat és az eszközöket. Talán nem fognak velem vitatkozni abban, hogy az a…
V/2716 Hogyan lehet gyorsan és mégis tisztességesen autópályát építeni Magyarországon
HERCZOG EDIT (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Jó lenne, ha a gombokkal lenne a legnagyobb bajom a mai napon, de sajnos nem így van. Amikor erre a vitanapra idejöttem, azt hittem, arról fogunk beszélgetni, hogy autópályát építünk és hogyan fogjuk ezt megtenni. Nagy kíváncsisággal vártam a kormány s…
A/1940 Sóderparti 3 - Nyiltan felelősség nélkül, törvények felett?
HERCZOG EDIT (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Az elmúlt hetekben már kétszer is szó volt a parlament plenáris ülésén a Magyar Bányászati Hivatal közleményéről, amely törvénysértő, hiszen törvényben szabályozott jogokat semmisít meg, illetve változtat meg…
A/1940 Sóderparti 3 - Nyiltan felelősség nélkül, törvények felett?
HERCZOG EDIT (MSZP): Tisztelt Államtitkár Úr! Válasza arról győz meg, hogy nagyobb baj van, mint gondoltam. Vagy azt kell gondolnom, hogy a Magyar Köztársaság kormányát hidegen hagyják az utóbbi hetek eseményei, a szigetszentmiklósi gazdák tiltakozása, a hercegkúti aláírásgyűjtés; vagy említhetném -…
I/1837 Sóderparti 2, avagy a ponty éji dala.
HERCZOG EDIT (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Államtitkár Úr! 1999. szeptember 28-án azonnali kérdést intéztem önhöz, mivel olyan hírek láttak napvilágot, hogy rövidesen feloldják a kutatási és termelési területzárlatot és az 1997. évi XII. törvényben meghatározott koncessziós formát, és hel…
I/1837 Sóderparti 2, avagy a ponty éji dala.
HERCZOG EDIT (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! A múltkori válasza nem felelt meg a valóságnak vagy tájékozatlan volt a tekintetben, mi történik a felügyelete alatt működő hivatalokban. A római hadvezérek hasonló esetben a kardjukba dőltek. (Derültség. - Felzúdulás a kormánypárti padsorokban…
A/1773 Madarat tolláról
HERCZOG EDIT (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Az elmúlt néhány hét során Aradtól Frankfurtig történtek miatt elemi érdeke a miniszterelnöknek, hogy személyesen válaszoljon, ezért akkor vagyok tisztességes, ha megvárom őt.
T/1501 Az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
HERCZOG EDIT (MSZP): Az 1. ponthoz szeretnék természetesen hozzászólni.
T/1501 Az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
HERCZOG EDIT (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Ennél a pontnál Kékkői Zoltán kormánypárti országgyűlési képviselő felszólalása után szeretnék a pénzügyminiszter úr felé egy kérdést megfogalmazni azzal kapcsolatban, hogy szeptember 14-én a kormányhoz közelálló napilapokban meg…
T/1501 Az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
HERCZOG EDIT (MSZP): Elnök úr, köszönöm szépen a szót. Azzal kezdeném Zsikla Győző képviselőtársam hozzászólásához a kétperces hozzászólásomat, hogy abban a pillanatban, ahogy nem politikáról, hanem a gazdák, a kistermelők valódi érdekei alapján tesszük meg a hozzászólásainkat, egyre közelebb kerülü…
T/1501 Az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
HERCZOG EDIT (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Font Sándor képviselőtársam hozzászólására szeretnék reagálni. Borzasztó nagy öröm, úgy látszik, ma valami baj van az én MSZP-s fejemmel, mert ma tulajdonképpen nagy örömmel hallgatom úgy a kisgazda képviselők, mint a Magyar Demokrata Fór…
T/1501 Az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
HERCZOG EDIT (MSZP): Most már kölcsönösen megdicsérgettük egymást a másik oldalon ülő képviselőtársaimmal, remélem, hogy később ebből semmilyen politikai hátrányuk nem származik. Első megjegyzésem. Második megjegyzésem az lenne, hogy akkor én bizonyára félreértettem Font Sándor úr szavait, amikor el…
T/1501 Az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
HERCZOG EDIT (MSZP): Isten őrizzen, kedves képviselőtársam, hogy arra késztessem önt, hogy kénytelen legyen megvédeni a saját kormányát, bár azt hiszem, hogy e védelemre e törvény tárgyalása esetében szigorúan rászorul. Csak annyit szeretnék megjegyezni, hogy egyáltalán nem mondtam, hogy ne tartozzo…