291 felszólalás
A/1830 Van-e kettős mérce?
HERINGES ANITA (MSZP): Ami miatt Lázár Jánost kérdeztem ebben a kérdésben: igaza van államtitkár úrnak, ezt a kérdést én már föltettem, de akkor ön nagyon biztatta államtitkár urat, hogy válaszoljon érdemben a kérdésre, ezért gondoltam, hogy akkor ezek után Lázár Jánost is megkérdezem ebben a dologb…
T/1705 Az egyes adótörvények és azokkal összefüggő más törvények, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény módosításáról
HERINGES ANITA (MSZP): Köszönöm szépen a szót, alelnök úr. Pócs képviselő úr szavai mellett én sem igazán tudok elmenni szó nélkül. Képviselő úr, több tiszteletet szeretnénk kérni a nőknek. Nagyon remélem, hogy a három gyermekét felnevelő feleségével kicsit több tisztelettel szokott beszélni otthon.…
I/1638 Szociális kiadásokra alig van pénz, de egyre nő az államtitkárok és helyettes államtitkárok létszáma és fizetése!
HERINGES ANITA (MSZP): Köszönöm szépen a szót, alelnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! A mai interpellációm témája a kormány pénzszórásáról szól, szólna. Mert ugye, zajlik az élet, s emiatt nem lehet sok kérdés mellett elmenni. Ezért a miniszter urat most meg szeretném kérdezni: kik azok a kormányzati ve…
I/1638 Szociális kiadásokra alig van pénz, de egyre nő az államtitkárok és helyettes államtitkárok létszáma és fizetése!
HERINGES ANITA (MSZP): Addig, ameddig a miniszter úrék nem válaszolnak a feltett kérdéseinkre, természetesen nem tudom elfogadni a válaszát. (Felzúdulás, derültség a kormánypárti padsorokból.) Tudják, én 30 évesen egy európai demokráciában nőttem fel. Maguk meg nem ismerik az európai demokrácia szab…
T/1143 A Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény végrehajtásáról
HERINGES ANITA (MSZP): Köszönöm a szót, alelnök úr. Én a hulladékgazdálkodás rendszeréről, a környezetvédelemről és a parlagfűről szeretnék most szólni önökhöz. A magyar hulladékgazdálkodás rendszerét jól működőnek és a környezetvédelem fontos részének tekintik. Ezt mondta a miniszter úr egyik kérdé…
A/1569 Bízhatnak még a felelősségteljes állampolgárok?
HERINGES ANITA (MSZP): Elfogadom. Köszönöm szépen.
A/1569 Bízhatnak még a felelősségteljes állampolgárok?
HERINGES ANITA (MSZP): Tisztelt Államtitkár Úr! 177 ezer tisztességes és jóhiszemű adózó a parlagfű-mentesítésre ajánlotta fel célirányosan azt az 1 százalékot. Önök a parlagfű-mentesítés, a fertőzött területek felderítése helyett a pénzt azonban végkielégítésekre, gépkocsivásárlásokra, októberben a…
V/284 Mitől fosztja meg Magyarországot a paksi megállapodás?
HERINGES ANITA (MSZP): Köszönöm szépen a szót. A parlament egyetlen paksi képviselőjeként szólok most önökhöz. 2009-ben együtt adtuk meg az elvi felhatalmazást a Paksi Atomerőmű új blokkjainak előkészítésére, a széles társadalmi egyeztetésre, a szakmai felkészülésre és a háttéranyagok elkészítésére.…
V/284 Mitől fosztja meg Magyarországot a paksi megállapodás?
HERINGES ANITA (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Ha szavaimat végighallgatta, és egyébként Hirt képviselő úr, gondolom, jobban ismeri munkásságomat, én minden egyes alkalommal elmondtam önöknek, hogy segíteniük kell Paksot és a paksiakat abban, hogy felkészülhessenek erre a munkára. (Dr. Aradszki Andr…
V/284 Mitől fosztja meg Magyarországot a paksi megállapodás?
HERINGES ANITA (MSZP): Úgy éreztem, hogy reagálnom kell erre. Én ugye, paksi származású vagyok, mint ahogy elmondtam, az egyetlen paksi származású képviselője a parlamentnek. (Moraj a Fidesz soraiban.) Ezért paksiként nem tudok mást mondani, mint hogy száz százalékig támogatom a 2009-es döntést. Csa…
A/1393 Hol tart az ügy?
HERINGES ANITA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A média évek óta beszámol a kecskeméti sportegyesületet működtető társaság ügyéről, a KSE Kft. számlázási botrányáról. A sajtóhírek szerint az ügy, hogy közel százszázalékos önkormányzati tulajdonban lévő kft. három olyan cég…
A/1393 Hol tart az ügy?
HERINGES ANITA (MSZP): Tisztelt Államtitkár Úr! Ha figyelt volna arra, amit mondok, akkor hallhatta volna, hogy vádakat nem fogalmaztam meg, csak tényeket közöltem. Annyit mondtam, hogy az alpolgármester asszony volt akkor a cégekért felelős alpolgármester. Most pedig a Fidesz polgármesterjelöltje.…
T/1271 Egyes törvényeknek a költségvetési tervezéssel, valamint a pénzpiaci és a közüzemi szolgáltatások hatékonyabb nyújtásával összefüggő módosításáról
HERINGES ANITA (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Az elmúlt hónapokban már többször jeleztük önök felé, hogy a rosszul működő hulladékgazdálkodási rendszer hol a települési önkormányzatoknak, hol a szolgáltatásért egyre többet fizető lakosságnak, hol az iskolai papírgyűjtésből kizárt kisdiákoknak, hol…
K/1252 Mennyit keresnek a jegybank tisztségviselői?
HERINGES ANITA (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Alelnök Úr! Az Országgyűlés Költségvetési bizottsága múlt hét hétfői ülését a fideszes képviselők jogszerűtlen távolmaradása miatt nem lehetett megtartani, ennek ellenére képviselőtársaim rendkívül érdekes és hasznos konzultációt folytattak az…
T/463 A közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény módosításáról
HERINGES ANITA (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Mint képviselőtársaim már elmondták, igen, mi tudjuk támogatni ezt az indítványukat, viszont szerintünk már korábban kellett volna megtenniük ezt a lépést, és akkor lehet, hogy amikor még voltak független szakszervezetek minden szférában, lehet, hogy mé…
K/452 Gondok vannak a diákmunka körül is
HERINGES ANITA (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Ön a sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az idén, a múlt évhez hasonlóan másfél milliárd forint áll rendelkezésre a meghirdetett diákmunkaprogramra, amelynek keretében 16-25 év közötti diákok kaphatnak a helyi önkormányzatoknál v…
A/393 Miért nem mondanak igazat?
HERINGES ANITA (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Ha az ön minisztere a múltkori szóbeli kérdésemre adott válaszainak szavaival élhetek, akkor most azt mondom, hogy nagy örömömre szolgál, hogy ismét a hazai hulladékgazdálkodásról tehetek fel kérdést. Megfogadtam ugyanis a tanácsot, és…
A/393 Miért nem mondanak igazat?
HERINGES ANITA (MSZP): Tisztelt Államtitkár Úr! Az a helyzet, hogy még mindig nem értik a problémát, hiszen ez a rendszer nem működőképes akkor, ha 300 település számára a katasztrófavédelemnek kell kijelölni a közszolgáltatót, és a hulladékcégek a megszűnés határára kerülnek; és veszélybe kerülnek…
K/273 Magyarországot már az Egészségügyi Világszervezet is visszaminősíti?
HERINGES ANITA (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Magyarországon az elmúlt két évben meghétszereződött a hepatitis A, azaz fertőző májgyulladásban szenvedők száma. Erre a szomorú tényre már sárga óriásplakátok is felhívják a figyelmünket. Ez a májgyulladás az egyik legismertebb…
T/140 Az Oroszországi Föderáció Kormánya és Magyarország Kormánya között a Magyarország Kormányának a magyarországi atomerőmű építésének finanszírozásához nyújtandó állami hitel folyósításáról szóló megállapodás kihirdetéséről
HERINGES ANITA (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Azt, hogy miért is beszélünk ilyen tágan erről a kérdésről, ezt most a kormánypárti képviselőknek mondom: merthogy önök ezt a döntést kétharmados felhatalmazással takarózva egyedül hozták meg a ciklus végén. Ez a döntés mégis, erősen úgy tűnik, hogy elkapko…
K/180 Lesz-e pénz az osztálykirándulásokra?
HERINGES ANITA (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Miniszter Úr! Az elmúlt négy évben a Vidékfejlesztési Minisztérium és Illés Zoltán olyan problémákat okozott a hazai hulladékgazdálkodás rendszerében, amelyeket nagyon nehéz lesz önöknek kijavítani. Az előző Orbán-kormány intézkedései miatt sok…