4 felszólalás
T/10554 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről
IKVAI-SZABÓ IMRE (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Újdondász képviselőként mindenképp az az illúzióm, hogy a költségvetés tervezése a legfontosabb politikai kérdés, de emellett bizonyos szakszerűségi elemeket is kell tartalmazzon. Magam mint a főváros költségvetéséért felelős, ugyancsak hajlok a…
T/10554 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről
IKVAI-SZABÓ IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Igen szűkre szabott szűzbeszédemben egyetlenegy konszenzust kereső ügyben, egy önkormányzati ügyben, a TEÚT kérdésében érvelek. Megpróbálok benne maradni az időkeretben. A TEÚT-program 8 milliárd forinttal szerepelt immáron évek óta a költsé…
T/10584 A fővárosi önkormányzat és a kerületi önkormányzatok közötti forrásmegosztásról szóló 2006. évi CXXXIII. törvény módosításáról
IKVAI-SZABÓ IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Igazából nekem talán nem feladatom, hogy reagáljak Bácskai képviselőtársam hozzászólására, de nem feledkezem meg erről, mert fontos szakmai kérdéseket vet fel. Én inkább az elején kezdeném. Miért fontos ennek a forrásmegosztási törvényn…
Mandátumigazolás tárgyalása
IKVAI-SZABÓ IMRE (SZDSZ): Én, Ikvai-Szabó Imre, a Magyar Köztársaság (Gulyás József jegyző: Országgyűlésének) parlamentjének képviselője esküszöm, hogy képviselői tisztségem ellátása során hazámhoz, a Magyar Köztársasághoz és annak népéhez hű leszek; az alkotmányt és a jogszabályokat megtartom; a tu…