291 felszólalás
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Rakjuk össze, hogy mit is mondanak a szocialista képviselők és államtitkárok! Azt gondolom, hogy Szabó Zoltán képviselő úr hallgatta Kovács István képviselő urat, és hallgatta Szabó képviselő úr az államtitkár urakat és a miniszter ur…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Egy rövid mondat erejéig szeretném igénybe venni a türelmüket. Én örülök annak, hogy Kis Zoltán államtitkárként is elismerte azt, hogy a 2003. évi költségvetés tulajdonképpen az államháztartás egyensúlyának a visszaállítására tesz kís…
T/944 Az anyakönyvekről, a házasságkötési eljárásról, a névviselésről szóló 1982. évi 17. törvényerejű rendelet módosításáról
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Szakács Imre képviselőtársammal módosító indítványokat nyújtottunk be, amely módosító indítványok egyetlenegy kérdéskört taglalnak, ez pedig az, hogy a tíz évvel ezelőtt elért módosítást, tehát az any…
T/535 A Magyar Köztársaság kitüntetéseiről szóló 1991. évi XXXI. törvény módosításáról
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Szabó Zoltán az előbb elmesélte nekünk, hogy 26 éves koráig volt kommunista. Nem tudom, hogy ez pontosan hogyan vág össze az életrajzi adatokkal, de ez azt jelenti akkor, hogy 1955-ös születésű lévén 1981-ben már nem volt…
T/535 A Magyar Köztársaság kitüntetéseiről szóló 1991. évi XXXI. törvény módosításáról
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Szabados tanár úrnak én csak annyit mondanék, hogy én azok közé tartozom, akik nem éltek akkor, és akiknek nem tanították meg az iskolában, hogy mi volt 1956. Sőt, nem is nagyon kérdezhettünk arról, hogy mi lehetett akkor…
T/535 A Magyar Köztársaság kitüntetéseiről szóló 1991. évi XXXI. törvény módosításáról
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselők! Korábban is szerettem volna Szabó Zoltán hozzászólására reagálni, de úgy gondoltam, hogy inkább nem, de most újra egy olyan érvet hoz elő, amely, azt gondolom, nem igazán szerencsés. Az egyik megelőző hozzászólásában április 21…
I/5482 Milyen lehetőségek vannak a településközi úthálózat fejlesztésére?
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Miniszter Úr! A települések életében mindig is kulcskérdés volt, miképpen lehet megközelíteni őket. Volt idő, amikor az volt az előnyösebb, ha el voltak zárva a világtól. A XXI. század elején viszont ennek ellenkezője jelenti a jövőt egy-egy város,…
I/5482 Milyen lehetőségek vannak a településközi úthálózat fejlesztésére?
IVANICS FERENC (Fidesz): Tisztelt Miniszter Úr! Köszönöm a válaszát. Úgy gondolom, a régiókkal kapcsolatosan tett megjegyzése különösen értékes számunkra. Hadd mondjak még egy adatot, ami az utakat hasonlítja össze Győr-Moson-Sopron megyében és Burgenlandban. Közös azonos területű megyéről, tartomán…
T/5262 A Nemzeti Földalapról T/5263 A termőföldről szóló 1994. évi LV.törvény módosításáról T/5264 A földrendező és földkiadó bizottságokról szóló 1993. évi II. törvény módosításáról
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselők! Orosz képviselő úr kérdésére szeretnék én is válaszolni; annyira jó kérdés volt, hogy úgy gondolom, a lényegre tapintott rá: arra a szemléletbeli különbségre, ami köztünk megvan. Ezt egy példával fogom érzékelte…
H/3116 Bakonygyirót, Bakonyszentlászló, Fenyőfő, Románd, Sikátor, Veszprémvarsány községek Veszprém megyéből Győr-Moson-Sopron megyéhez csatolásáról
IVANICS FERENC (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! Mint a Győr-Moson-Sopron megyei közgyűlés elnöke is szólok. Úgy gondolom, jelentős változásról van szó a megye életében, hiszen hat településsel növekszik a települések száma. Jelen pillanatban 175 település található Győr-Moson-Sopron megyében, az elm…
H/3462 A területfejlesztési támogatások és a decentralizáció elveiről, a kedvezményezett térségek besorolásának feltételrendszeréről
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Azt gondolom, jó, ha a vitában pontosan fogalmazunk. Sok apró fogalmazásbeli tévedés van; ilyen volt legutóbb Francz Rezsőé, amikor azt említette, hogy kistérségi menedzserek elzárják a komputert. Nem menedzserek (Dr.…
H/3462 A területfejlesztési támogatások és a decentralizáció elveiről, a kedvezményezett térségek besorolásának feltételrendszeréről
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm a szót. Két apró megjegyzést tennék. Az biztos, hogy sok aránytalanság van a rendszerben, de az nagyon szerencsétlen összehasonlítás volt, amit egy üzemnek az éves forgalmáról és beruházásairól tett az előbb Veres képviselő úr. Ha jól átgondoljuk, a Coca-Cola cég eg…
H/3462 A területfejlesztési támogatások és a decentralizáció elveiről, a kedvezményezett térségek besorolásának feltételrendszeréről
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm. Az ipari és az agroparkokról csak annyit, főleg az ipari parkokra igaz, hogy országosan már több van, mint amennyit az adott területhez az európai uniós átlag igazoltnak látna. Tehát lehet vitatkozni a fejlesztési területekről, a sokaságról. Az látszik, hogy több i…
H/3462 A területfejlesztési támogatások és a decentralizáció elveiről, a kedvezményezett térségek besorolásának feltételrendszeréről
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen. Azt hiszem, abban egyetértünk a másik oldallal is, hogy az autópálya-fejlesztésekre mindenképpen szükség van. Tehát ezt a kérdéskört nem is vitatom. Úgy gondolom, a keleti országrész felzárkóztatásában ez nagyon fontos pillanat, nagyon fontos elem. (22.00) A…
H/3462 A területfejlesztési támogatások és a decentralizáció elveiről, a kedvezményezett térségek besorolásának feltételrendszeréről
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm. Én is megpróbálom rövidre fogni a mondandómat és nem kihasználni a tíz percet. Azt mindenképpen szeretném elmondani, hogy a regionális fejlesztésben komoly előrelépés történt január 18-án - igaz ugyan, hogy ez is elvi előrelépés -, amennyiben megalakítottuk a Terül…
V/3428 Az európai integráció aktuális kérdéseiről
IVANICS FERENC (Fidesz): Tisztelt Miniszterelnök Úr! Tisztelt Miniszter úr! Elnök Úr! Államtitkár Úr! Hölgyeim és Uraim! A 21-es szám a magyarok számára mindig jó jelet jelent. Azt hiszem, akkor, amikor a strukturális politikáról beszélünk és a várható fejlesztési eszközöket figyeljük, akkor szükség…
T/3263 A gazdasági reklámtevékenységről szóló 1997.évi LVIII.törvény módosításáról
IVANICS FERENC, az európai integrációs ügyek bizottságának előadója: Köszönöm. Tisztelt Ház! Az európai integrációs ügyek bizottsága megtárgyalta a törvényjavaslatot, és általános vitára alkalmasnak találta; ráadásul ezt meggyőző többséggel tette. A bizottsági előterjesztés során elhangzottak érvek,…
J/809 Beszámoló az Országgyűlésnek a magyar tudomány helyzetéről H/1945 A Magyar Tudományos Akadémia elnökének a magyar tudomány helyzetéről szóló beszámolójához
IVANICS FERENC (Fidesz): Tisztelt Házelnök Úr! Tisztelt Glatz Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az expozéban több részre osztva hallhattuk a tudomány helyzetének tárgyalását. Egyik kiemelt terület volt az integráció, az integráció területén belül is a régió. A régiókat mint területi szervezési alapeg…
T/1207 A területfejlesztésről, és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény módosításáról
IVANICS FERENC (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Farkas Képviselő Úr! Ha visszakanyarodnék a hozzászólása elejére - amikor arról beszélt, hogy a megyék a regionális fejlesztési tanácsokat létrehozzák, valamilyen érthetetlen okból elkezdenek megalakulni, a kistérségek beletörődnek a…
H/956 Bakonypéterd és Lázi községek Veszprém megyéből Győr-Moson -Sopron megyéhez csatolásáról
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm a szót, tisztelt elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Nemcsak mint országgyűlési képviselő állok itt jelen pillanatban, hanem mint a Győr-Moson-Sopron megyei közgyűlés elnöke is. Bakonypéterd és Lázi 1996 augusztusa óta szeretne Győr-Moson-Sopron megyéhez csatl…
H/956 Bakonypéterd és Lázi községek Veszprém megyéből Győr-Moson -Sopron megyéhez csatolásáról
IVANICS FERENC (Fidesz): Tisztelt Képviselőtársaim! Elnök Asszony! A módosító javaslathoz fogok hozzászólni, bár lenne véleményem arról is, amit a szocialista képviselő urak fejtegetnek az átcsatlakozás és a régiókérdések kapcsán. Azért egy mondatot megengedek magamnak. Szerintem ez mindenképpen val…