291 felszólalás
T/1498 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Megpróbálok rövid lenni. Tulajdonképpen Tukacs képviselő úr hozzászólása volt az, amiért azt mondtam, hogy ezt azért mégsem kellene ennyiben hagyni. Azt gondolom, ha egymás mellé tesszük a tavalyi és az idei költségvetést vagy az idei…
T/1498 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen. Nagyon örülök, hogy Józsa képviselő úr ezt említette - tisztelt elnök úr, tisztelt Ház -, említette a csalódottságot az országban. Igen, az emberek csalódottak, de nem a Fidesz-kormányzás miatt, hanem azért csalódottak, amit az elmúlt 8 évben önök műveltek e…
J/813 Az Állami Számvevőszék 2009. évi tevékenységéről H/1263 Az Állami Számvevőszék 2009. évi tevékenységéről szóló jelentés elfogadásáról
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Engem meglep az a vita, ami itt zajlik a parlamentben, mert lassan oda jutunk, hogy az a tapasztalat, amit valaki összeszed egy önkormányzatban, az most már hátránnyá válik, meg sem szólalhat a parlamentben, nem mondhatja el, mert kor…
T/39 A Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Lendvai Ildikó hozzászólásában feltette azt a kérdést, hogy miért Károlyit hibáztatjuk mindazért, ami Trianonban történt. Én csak egy példát szeretnék mondani, amely a határon túliak fejében megfogalmazódik. Ők azt mondják az elmúlt k…
T/39 A Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Előterjesztők! Azt gondolom, hogy tényleg egy olyan törvény fekszik előttünk, amely már régóta el kellett volna hogy jöjjön ide az Országgyűlés képviselői elé, és ebben a formában. Mert a törvény maga pontosan kifejezi mindaz…
P/16 A Nemzeti Együttműködésről
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! A "forradalom" szót sokan kifogásolták ebben az anyagban. Én közben fellapoztam az etimológiai szótárt, és megnéztem, mert úgy emlékeztem, hogy mást jelent, mint amiről itt beszélnek. Kétfajta jelentése van. Az első jelentése: fegyver…
K/11082 Már a vasútnak sem kell a vasúti szállítás?
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Napjainkban sajnos teljesen természetessé vált, hogy a kormánypártokról sorra derülnek ki olyan tények, amelyről az emberek joggal állítják, ebből most már elég. A felelőtlen, pazarló, sokszor a törvényesség keretein…
T/10554 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Érdekes volt Kovács Tibor hozzászólását hallani, és azt gondolom, hogy ha ezt 2002-ben mondja, akkor még hihető is lett volna. Csak a közben eltelt hét év, amit Mádi László is megemlített, az egyértelműen bizonyítja, hog…
T/10554 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Azt gondolom, Szabó Zoltán képviselőtársunk hozzászólása pontosan jellemezte azt a vakságot, ami a kormánypártokat jellemzi. Most teljesen természetesen említette képviselőtársam, hogy hát miért, mínusz 8 százalék lett a…
T/10554 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Azt gondolom, ez a vita nagyon jól jellemezte azt, ami Magyarországon ma jelenleg zajlik. Itt ülnek a kormánypárti képviselők, mondják a magukét, és tudomást sem vesznek arról, hogy a saját költségvetésükben mi szerepe…
T/10554 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Azt gondolom, hogy egy korábbi MSZP-s szónok mondta el erről a költségvetésről a valóságot, amikor egy freudi elszólásban azt mondta, hogy itt a célok megvezetése zajlik, majd próbálta kijavítani magát, hogy megnevezése. És t…
T/10554 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Kevesen vagyunk itt azok közül, már nagyon-nagyon-nagyon kevesen, akik reggel 8 órakor még hallgatták Lezsák elnök úr megemlékezését október 6-áról, és mondhatom, nagyon tanulságos volt ezt a napot végigülni,…
T/10554 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A LEADER-programról csak annyit, hogy a LEADER már 2006-ban is volt, és a LEADER-programnak az az elve, hogy a pénzeket helyben osztják el, helyben használják fel, és helyben döntenek róla. Ehhez képest az történik, hogy amik…
T/10554 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! A hozzászólásokhoz és a részvételhez csak annyit - nem állom meg szó nélkül -: azért teljesen igazságtalan az, amit az MSZP-frakció tegnap elfogadott a Házszabállyal, hiszen ha a táblára nézünk, láthatóan sokkal kevesebb idejük van az…
T/10554 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! A költségvetés általános vitájához, mert ebben az esetben megengedettek a kapcsolt információk is, és nem a képviselők egyéni szórólapjaival kívánok foglalkozni. Tehát az európai uniós források felhasználása mindig nagy kérdés, hogy h…
T/10554 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Szabó Zoltán Úr! Feltette nekem a kérdést, és én egyenesen válaszolnék az egyenes kérdésére, arra, hogy miről kellene lemondani. A kormányzásról. Önök bebizonyították a hét év alatt, hogy hogyan tudják irányítani az országot. Egyre nagyobb…
T/10554 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Csak szeretném megerősíteni azt a véleményt, ami itt többször elhangzott. Egyrészről a kultúra területén is vannak elvonások, csak azt szeretném jelezni, hogy van, ahol ez az elvonás már a nulla szinttel lesz egyenlő, mert ahonnan elv…
T/10554 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Hogy Katona Tamás államtitkár úrnak is válaszoljak: akkor nem megfelelő a jelen költségvetés a Fidesz számára, bár örülnék, ha erre mondana valamilyen jogi hivatkozási alapot, hogy hol van az, miszerint ezt kell mondani a költségvetés…
H/9968 A szomszédos országokhoz fűződő közlekedési kapcsolataink erősítéséről
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Előterjesztők! A közlekedési napirendek általában a képviselőket egy kicsit arra sarkallják, hogy elmondják véleményüket. (18.30) Hiszen mindannyian tudjuk, az ország közútjainak állapota meglehetősen átlag alattinak mondható…
I/9937 Itt a szakértői kormány, hol a szakértői kormány?
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Miniszter Úr! Ön a bizottsági meghallgatáson azt nyilatkozta, hogy "csapatmunka van, és biztos vagyok benne, hogy azok a kollégák, akiknek bizonyos szakterületen több a tapasztalatuk, segíteni fogják az én munkámat". Tisztelt Miniszter Úr! Úgy látsz…
T/9179 Egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Végighallgattam a vitát. Teljesen meg vagyok döbbenve a kormánypárti képviselők érvelésén. Egészen elképesztő, hogy még most is magabiztosan kiállnak, és elmondják, hogy mi a tuti, milyen hihetetlenül jól dolgoztak, és amit mond a Fid…
H/9010 A világgazdasági válság magyarországi következményeinek kezeléséről, és Magyarország növekedési esélyeinek javításáról
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Kóka Képviselőtársam! Élvezettel hallgattam az előadását, amint egy sorral hátrébbról mennyivel másképp látja a dolgokat. Amikor gazdasági miniszter volt, mintha egészen másképpen működtek volna a dolgok, mintha nem is lett v…
H/9010 A világgazdasági válság magyarországi következményeinek kezeléséről, és Magyarország növekedési esélyeinek javításáról
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Én is csatlakozom azokhoz, akik arról beszélnek, hogy végre olyan kérdésekkel is foglalkozunk a parlamentben, amelyek egy kicsit hosszabb távra engednek kitekintést. Én személy szerint egyébként nagyon hiányol…
H/9010 A világgazdasági válság magyarországi következményeinek kezeléséről, és Magyarország növekedési esélyeinek javításáról
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Kóka Képviselő Úr! Én pont azt a szemléletet nem tartom szerencsésnek, amit ön az előbb elmondott, nevezetesen hogy a családi pótlék pandantja az adócsökkentés. Azt el tudom fogadni, hogy ez így van esetleg, de azt nem fogalm…
H/9010 A világgazdasági válság magyarországi következményeinek kezeléséről, és Magyarország növekedési esélyeinek javításáról
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Igen, azt gondolom, hogy amit Kóka képviselő úr mondott, azzal még egyet is tudnék érteni. Persze az ördög a részletekben rejlik, hogy hogyan és miképpen jön ki. Én is úgy gondolom, hogy ilyen módon kellene tá…
H/9010 A világgazdasági válság magyarországi következményeinek kezeléséről, és Magyarország növekedési esélyeinek javításáról
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Még egyet is tudok érteni Kóka képviselő úrral abban a gazdasági programban, hogy mindent nem lehet osztogatni, mindenkinek mindent nem lehet megadni. Egyetértünk. Itt van már, tessék, egy olyan pont, amiben közösek va…
H/9010 A világgazdasági válság magyarországi következményeinek kezeléséről, és Magyarország növekedési esélyeinek javításáról
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Én is remélem, hogy utoljára szólok hozzá a mai napon. Konszenzusképtelenséget említett Kóka képviselőtársam. Azt gondolom, hogy azért több olyan javaslat is van, és volt olyan SZDSZ-es javaslat is itt a parlament előtt, amely a Fides…
T/6571 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Lamperth Mónika egészen elképesztő dolgokat mondott az önkormányzatokról. Egyrészt hála istennek elismerte, hogy csak a pénz tartja össze a kistérségeket, ami a kormány felől jött indíttatás volt. Ez már akkor is komoly problémákat je…
T/6571 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Azt gondolom, nem véletlen ez, hogy ilyen sokan szólalunk meg a kisiskolák mellett, relatíve nem sokan, mert nyilván a mostani részvételhez mérem. Történik ez azért, mert olyan képet festenek általában ezekről az iskolákról, amelyek a…
T/6571 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen. Megdöbbenve hallottam a számokat. Nem tudom, a képviselőtársam tudja-e, hogy mekkora a magyar költségvetés, és ahhoz képest az 1300 milliárd mekkora összeg. (Tatai-Tóth András: Igen, tudom.) Azt gondolom, hogy egész komoly aránytalanságról beszél. A közoktat…