60 felszólalás
T/8750 Egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról
JÁMBOR NÁNDOR (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Nem kívánok vitatkozni Ékes József képviselőtársammal, sőt nagymértékben egyetértek mindazzal, amit a korábbi ciklusok gazdaságpolitikájával kapcsolatban elmondott. De egyet azért el kell ismerni, gazdálkodással foglalkozó emberként azért el kell az…
T/8405 A választási eljárásról
JÁMBOR NÁNDOR (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársak! A vita folyamán sok mindenről hallottunk már, én is az ajánlási rendszerről szeretnék beszélni. Rendkívül elképesztőnek találom, és csodálattal adózom annak a géniusznak, aki ezt az ajánlási rendszert kitalálta, mert ehhez…
T/7954 A kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról T/7955 A munkahelyvédelmi akciótervben foglaltak megvalósítása érdekében szükséges egyes törvények módosításáról
JÁMBOR NÁNDOR (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Valóban támogatnánk minden olyan elképzelést, ami a kis- és középvállalkozói szektor megsegítését és a terheinek a könnyítését eredményezné. Itt úgy is beszéltek a vitában a kis- és középvállalkozói szektorról, mintha valóban…
T/7954 A kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról T/7955 A munkahelyvédelmi akciótervben foglaltak megvalósítása érdekében szükséges egyes törvények módosításáról
JÁMBOR NÁNDOR (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Először hadd reagáljak a Farkas Flórián által elmondottakra, aki mondandójában említette a foglalkoztatási szövetkezeteket. Bizonyára ismeri a tervezetet Farkas úr, 6 millió forint árbevételről van szó, tehát 6 millió forintró…
K/7713 Önök valóban el kívánják népteleníteni Békés megyét?
JÁMBOR NÁNDOR (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! A kormányzati ciklus kezdete óta hallgatjuk önöket a vidék felzárkóztatásáról, a családi gazdaságok, a kis- és középvállalkozások támogatásáról, a leszakadó térségek felemeléséről. (17.50) A kormányzat…
T/6589 A bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény és egyes energetikai tárgyú törvények módosításáról
JÁMBOR NÁNDOR (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Itt a vita során már egész Kamerunig elmentünk a lehetséges katasztrófahelyzettel, hogy milyen hatása van egy ilyen szén-dioxid-kitörésnek. De gondoljunk vissza, van itt közelebbi példa, ugyanis egy szén-dioxid-tározó ugyanúgy…
J/5881 A 2002-2010. közötti lakossági deviza-eladósodás okainak feltárásáról, valamint az esetleges kormányzati felelősség vizsgálatáról H/6068 A lakossági deviza-eladósodás megakadályozásához szükséges kormányzati intézkedésekről H/6335 A 2002-2010. közö
JÁMBOR NÁNDOR (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Rendkívül vicces, hogy ilyen nagyra tartják egymás szellemi kapacitását a korábbi kormánypártok, és dicsérik egymást, hogy mikor ki az okosabb. Nos, mindkettejük felelősségére fény derül azonban akkor, amikor megállapítható az előzőekben elhangzott…
T/4998 A fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény közszolgálati életpályák összehangolásával összefüggő, valamint egyes munkaügyi tárgyú törvények módosításáról
JÁMBOR NÁNDOR (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Ahogy az általános vitában is kifejtettük, nem vagyunk nagyon elájulva ettől a törvényjavaslattól, különös vonatkozásban az MRK és a szakszervezetek együttműködésén. Módosító javaslatainkat is ezzel kapcsolatb…
T/4998 A fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény közszolgálati életpályák összehangolásával összefüggő, valamint egyes munkaügyi tárgyú törvények módosításáról
JÁMBOR NÁNDOR (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Csatlakozom az előttem szólókhoz. Szívesen vitáztam volna önökkel... (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Nagykoalíció!) Nem nagykoalíció, hanem ez a munkahelyünk. Azért vagyunk itt, hogy vitát folytassunk le a törvényekről, és nemcsak a mi munkánk, hanem az ön…
T/4839 A villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról
JÁMBOR NÁNDOR (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Józsa képviselőtársamnak mondanám, mielőtt nagyon megsajnálná az energiaszolgáltatókat. (Dr. Józsa István: A fogyasztókat sajnáltam, drágám, nem figyeltél?) Hát, nekem nem úgy tűnt. Úgyhogy mielőtt nagyon megsajnálná őket, azért elmondhatjuk azt - u…
I/4094 Mit kíván tenni a kormány a tömeges kivándorlás ellen, avagy kivel képzelik megvalósítani a gazdasági fellendülést?
JÁMBOR NÁNDOR (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az önök kormánya sorra, egy-kéthavonta újabb és újabb hadüzenetekkel és hangzatos szólamokkal próbálja megnyugtatni az embereket és a közvéleményt, sajnos sikertelenül. A sikertelenség egyik alapvető oka, hogy…
I/4094 Mit kíván tenni a kormány a tömeges kivándorlás ellen, avagy kivel képzelik megvalósítani a gazdasági fellendülést?
JÁMBOR NÁNDOR (Jobbik): Államtitkár Úr! Mint ahogy ez a kérdésemben is elhangzott - bár ön a Békés megyei helyzetet egy mondattal elintézte a válaszának a végén -, az országos átlaggal, meg statisztikai eredményekkel Békés megyében nem sokra mennek az emberek. Azok, akik most fáznak vagy éheznek, va…
T/4998 A fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény közszolgálati életpályák összehangolásával összefüggő, valamint egyes munkaügyi tárgyú törvények módosításáról
JÁMBOR NÁNDOR (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az előttünk fekvő törvényjavaslatról szeretnék beszélni, bár én mindjárt a legelején szeretném felhívni rá a figyelmet, hogy számunkra a törvényjavaslat elfogadhatatlannak tűnik, hisz igazából mi a Jobbik-frakcióban már a borítóval, il…
T/4998 A fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény közszolgálati életpályák összehangolásával összefüggő, valamint egyes munkaügyi tárgyú törvények módosításáról
JÁMBOR NÁNDOR (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Vadai Ágnes képviselőtársamnak mondanám, hogy 2006-ban a távirányítással működtetett rendőrség mennyiben járult hozzá a rendőrség állományának mai megítéléséhez. (Közbeszólások a kormánypárti padsorokból: Így van!) Nem kívánom felmenteni a törvény általunk…
T/4998 A fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény közszolgálati életpályák összehangolásával összefüggő, valamint egyes munkaügyi tárgyú törvények módosításáról
JÁMBOR NÁNDOR (Jobbik): Nem tudom, hogy Vadai Ágnes képviselőtársamnak hogyan sikerült a szakszervezetek, illetve a 2006-os események közé a rendőri szakszervezetek léte, illetve nem léte, illetve a 2006-os távirányítással, politikai nyomásra megvalósított rendőri attak közé párhuzamot vonni. Hisz n…
T/5004 Egyes rendvédelmi tárgyú törvények módosításáról, valamint az azzal összefüggő további törvénymódosításokról
JÁMBOR NÁNDOR (Jobbik): Köszönöm. Szintén ehhez a témához csatlakoznék. Önmagában én is úgy gondolom, hogy ha valaki eltakarja az arcát, az nem feltétlenül egy 150 ezer forintos bírsággal sújtandó cselekmény, hisz a rendőrség adott esetben, ha ilyen dolog történik, hogy valaki, akik kukákat gyújtoga…
T/4992 A Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény és más törvények szolgálati viszonnyal kapcsolatos módosításáról
JÁMBOR NÁNDOR, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A T/4992. számú törvényjavaslat a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. számú törvény és más törvények szolgálati viszonnyal kapcsolatos módosításá…
T/4922 A csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény, a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény, a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény, továbbá az ezekkel
JÁMBOR NÁNDOR (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársak! Több mindent hallottunk ma már a csődeljárással kapcsolatban. Én a kis- és középvállalkozókat érintő csődhelyzetekről szeretnék röviden beszélni. Több lehetőség van, hogy miként kerülhet egy kis- és középvállalkozó csődhely…
T/4991 Az egyes honvédelmi kötelezettségek teljesítéséről, az azokkal kapcsolatos katonai igazgatási feladatokról, a hadköteles nyilvántartás vezetése, a gazdasági és anyagi szolgáltatások biztosítása érdekében teljesítendő adatszolgáltatásokról és a honv
JÁMBOR NÁNDOR (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársak! Tisztelt Államtitkár Úr! Jómagam vettem részt az ötpárti egyeztetésen, amellyel kapcsolatban előzetesen annyit elmondhatok, hogy vita nem igazán alakult ki a tervezet megvitatása során. A mai vitanapon már több észrevételle…
T/4786 A Munka Törvénykönyvéről
JÁMBOR NÁNDOR (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Aradszki képviselőtársam mondandójához szeretnék néhány szót hozzászólni. Nekem úgy tűnt, hogy kicsit összekeverte a szezont a fazonnal, kis- és középvállalkozásoknál beszélt szakszervezetekről, érdekképviseletekről és a t…
T/4365 Magyarország 2012. évi költségvetéséről
JÁMBOR NÁNDOR (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársak! A költségvetésről sok mindent hallottunk tegnap és a mai nap folyamán. A kormányoldal dicséri, az ellenzék - természeténél fogva - kritizál. Ez rendben is lenne, ha elfogadnánk azt a tényt, hogy jelen gazdaságpolitikai felf…
T/3500 A közfoglalkoztatásról és a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, valamint egyéb törvények módosításáról
JÁMBOR NÁNDOR (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársak! Szeretném felhívni a kormány és a kormánypárti képviselők figyelmét arra, hogy ha az általunk benyújtott módosító indítványokat nem támogatják, az azt vetíti előre, hogy önök azt várják el ettől a törvényjavaslattól, hogy m…
T/3500 A közfoglalkoztatásról és a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, valamint egyéb törvények módosításáról
JÁMBOR NÁNDOR (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársak! Vágó képviselőtársamat szeretném megnyugtatni, aki már itt tömegeket szállító buszokat meg vonatokat vizionál. Ettől nem kell félni. Amennyiben nem lesznek a módosító indítványok, az általunk beterjesztett módosító indítván…
T/3652 A népegészségügyi termékadóról
JÁMBOR NÁNDOR (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársak! Megszokhattuk már a kormányoldalról érkező törvényjavaslatokkal kapcsolatban, hogy félmegoldásokat kínál. A táplálkozás problémáját próbálják megoldani, miközben teljes mértékben elhanyagolják az életvitelhez rendszeresen h…
T/3652 A népegészségügyi termékadóról
JÁMBOR NÁNDOR (Jobbik): A korábbi gyakorlattal kapcsolatban, talán ahogyan régen volt a magyar élelmiszerkönyv, ehhez kapcsolódóan kellene egy általános megfogalmazást az élelmiszerekre vonatkozóan és az élelmiszerek minőségi követelményeit összegyűjtve meghatározni, hogy milyen beltartalmi anyagoka…
T/3500 A közfoglalkoztatásról és a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, valamint egyéb törvények módosításáról
JÁMBOR NÁNDOR (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. A kormányoldalról elhangzott kubikospéldára szeretnék reflektálni. Valóban, 70-80 évvel ezelőtt volt egy rendszer, ami működött is, nem is, de az eredményeibe most ne menjünk bele, viszont az egyik legnagyobb vonzata az volt, hogy Magyarországot töm…
T/3500 A közfoglalkoztatásról és a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, valamint egyéb törvények módosításáról
JÁMBOR NÁNDOR (Jobbik): Köszönöm a szót. Annyiban reagálnék a képviselőtársam által előbb elmondottakra, hogy ha nem értesült róla, Nyugat-Európában hasonló demográfiai problémákkal küszködnek, mint Magyarországon, és egy szociális hálót csak befizetőkkel lehet fenntartani. Egy bizonyos ideig lehet…
K/3494 Munkahelyközpontú gazdaságpolitika munkahelyek nélkül?
JÁMBOR NÁNDOR (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! A kormány először a rendvédelmi dolgozók korkedvezményes nyugdíjának felülvizsgálatát, illetve megvonását helyezte kilátásba. Erről ma már tényként beszélhetünk. Majd felmerült mindez a rokkantnyugdíjaso…
Mandátumigazolás tárgyalása
JÁMBOR NÁNDOR (Jobbik): Én, Jámbor Nándor, a Magyar Köztársaság Országgyűlésének képviselője esküszöm, hogy képviselői tisztségem ellátása során hazámhoz, a Magyar Köztársasághoz és annak népéhez hű leszek; az alkotmányt és a jogszabályokat megtartom; a tudomásomra jutott titkot megőrzöm; munkám sor…