255 felszólalás
A/1930 Mi lesz a sorsa ezer kilóméter vasútvonalnak?
KATONA KÁLMÁN közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Képviselő Úr! Köszönöm a lehetőséget, hogy néhány információt átadhatok. Azt szeretném először is elmondani, hogy ebben az évben a MÁV a májusi menetrendben 120 vonattal többet hirdetett meg, mint az azt megelőző évb…
A/1930 Mi lesz a sorsa ezer kilóméter vasútvonalnak?
KATONA KÁLMÁN közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter: A nagyon rövid viszontválaszt csak azért mondom el, mert elfelejtettem elmondani azt, hogy 2900 járat van, tehát ehhez kell viszonyítani a 130 járatot. Természetesen egyetértek a képviselő úrral abban, hogy egy jól működő vasút kell, ezért…
I/1875 "Mikor kerül megnyitásra a Kiszombor-Cenad /Románia/ között tervezett Magyar-Román átkelőhely?"
KATONA KÁLMÁN közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A Kiszombor-Csanád közötti új határátkelőhely létesítése, a Szeged és Temesvár közötti közvetlen összeköttetés megteremtése valóban kiemelt jelentőségű feladat, hiszen szervesen illesz…
I/1070 Fogy a tulajdon
KATONA KÁLMÁN közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselő Úr! Köztudott, hogy a folyómeder vándorlása a Tiszára általánosan jellemző. Ez a sajátosság független a száraz vagy nedves időjárástól. A tiszaszentmártoni part folyamatos hátrálása, szakadása évti…
I/849 Meddig lesz a Duna országhatár?
KATONA KÁLMÁN közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Képviselő Úr! A kormány programjának megfelelően kiemelt jelentőséget tulajdonít a területi különbségek, egyenlőtlenségek kiegyenlítésének. Az ország keleti és nyugati térsége között az összeköttetések…
T/999 A távközlésről szóló 1992.évi LXXII.törvény módosításáról
KATONA KÁLMÁN közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nagyon röviden reagálnék: nem állapodhatnak meg a tulajdonos feje felett. A tervezet szerint a tulajdonjog korlátozására csak nagyon kivételes esetben, közérdekből, törvényben szabályozott eljárás keretei között kerü…
T/999 A távközlésről szóló 1992.évi LXXII.törvény módosításáról
KATONA KÁLMÁN közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter: Elnök Úr! Tisztelt Ház! A távközlésről szóló törvény módosításáról folytatott vita befejeztével engedjék meg, hogy mindenekelőtt megköszönjem képviselőtársaim érdemi észrevételeit, jobbító szándékú módosító indítványait, valamint a kijelölt…
T/999 A távközlésről szóló 1992.évi LXXII.törvény módosításáról
KATONA KÁLMÁN közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter: Elnök Úr! Tisztelt Ház! A mai kormányülésen napirendre került néhány módosító indítvány, és ennek alapján kérem a tisztelt Házat, hogy a mostani szavazást halassza el.
A/1158 Bojkottálja a NATO a magyar polgári és katonai légiirányítás egységes rendszerét? Újra éled a COCOM lista Magyarországgal szemben? Avagy kik felelnek a Légiforgalmi és Repülőtéri Igazgatóság MATHIAS programjának kudarcáért?
KATONA KÁLMÁN közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Magyarország lesz az első a volt keleti blokk országai közül, amely a nagyobb biztonságot és a jobb légtérkihasználtságot jelentő, már a 2000-es évek igényeit kielégítő úgynevezett Mat…
A/1158 Bojkottálja a NATO a magyar polgári és katonai légiirányítás egységes rendszerét? Újra éled a COCOM lista Magyarországgal szemben? Avagy kik felelnek a Légiforgalmi és Repülőtéri Igazgatóság MATHIAS programjának kudarcáért?
KATONA KÁLMÁN közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter: Képviselő Úr! Az új rendszerek üzembe helyezésénél közismert fogalom a nullaórás hiba, a kezdeti meghibásodás. Azt gondolom, nem kell elmagyaráznom a képviselő úrnak, hogy milyen kockázatot jelent egy új rendszer kritikus időben való elindí…
A/1162 Milyen gyakorlati intézkedések születtek a Szolnok-Kiskunfélegyháza vasútvonal Lakitelek külterületét átszövő 44-es országos közúti biztonságának érdekében?
KATONA KÁLMÁN közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! A 44-es számú főút Lakitelek környezetében lévő szakaszán a korábbi években a balesetek száma az országos átlag alatt volt. Erről az évről sajnos mindez már nem mondható el. Idén a vasúti átjáróban…
T/999 A távközlésről szóló 1992.évi LXXII.törvény módosításáról
KATONA KÁLMÁN közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A távközlésről szóló törvényt az Országgyűlés 1992 novemberében fogadta el. A törvény '93. július 1-jén lépett hatályba, és az azóta eltelt időszak tapasztalatai azt igazo…
T/999 A távközlésről szóló 1992.évi LXXII.törvény módosításáról
KATONA KÁLMÁN közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter: Köszönöm, nem most, majd a zárszóban.
I/942 Miért kerül 52-szer többe az Internet-használat percdíja az UTI szolgáltatási területen, mint a Matávnál?
KATONA KÁLMÁN közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter: Tisztelt Ház! Elnök Úr! Képviselő Úr! Mielőtt félreértenénk a kérdezőt, óradíjakról van szó, szerencsére nem percenként fizetünk ilyen magas árat. Az internet használata köztudottan nem közcélú távközlési szolgáltatás, tehát ennek a díja a…
K/763 Lesz-e szalagkorlát az M7-es autópályán, vagy fizetjük az útdíjat és pusztítjuk önmagunkat ezen a nyáron is?
KATONA KÁLMÁN közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter: Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Képviselő Úr! Az M7-es autópálya 17. és 72. kilométere közötti szakaszán az elválasztósáv mentén valóban nincs szalagkorlát. Ennek az az oka, hogy a két útpálya között 12 métert meghaladó a távolság, és a jelenl…
A/1025 Lehetne-e végre a gőzt a hajókürtről a hajólapátokra irányítani?
KATONA KÁLMÁN közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter: Tisztelt Képviselő Úr! Azért esett a válaszadás reám, mert a kérdést többször elolvasva is úgy gondoltuk, hogy ez kimondottan a közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter feladata lesz, miután egy olyan, vízi közlekedést érintő kérdést se…
A/1025 Lehetne-e végre a gőzt a hajókürtről a hajólapátokra irányítani?
KATONA KÁLMÁN közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter: Tisztelt Képviselő Úr! Bár Magyarország hajója végre nyugodt vizeken halad, az evezőlapátokat sokszor mégis csak az egyik oldalon húzzák. Márpedig kormányos legyen a talpán, aki az állandóan félrehúzó hajót jó irányba képes kormányozni. Edd…
A/1027 Melyik közlekedési útvonalon jut el a vidéki Magyarország Európába?
KATONA KÁLMÁN közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter: Tisztelt Ház! Elnök Úr! Képviselő Úr! Ön néhány olyan állítást fogalmazott meg, amelyre - ha megengedi - a választ egy későbbi interpellációra adandó válaszban fogom megadni. Miután a beadott kérdésben nagyon pontosan megfogalmazták azt, ho…
A/1027 Melyik közlekedési útvonalon jut el a vidéki Magyarország Európába?
KATONA KÁLMÁN közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter: Azt gondolom, hogy ha az előző kormány a Postabank ügyét rendezte volna, és nem ránk hagyta volna, akkor nyilván ő abból a pénzből épített volna autópályát. Ezt nem tette meg, ezt a problémát nekünk kellett rendezni. Az, hogy a vidék Magyar…
I/985 Hajlandó-e a kormány támogatni a Jászsági Főcsatorna megépítését?
KATONA KÁLMÁN közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter: Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A kérdés címe az volt, hogy hajlandó-e a kormány támogatni a Jászsági-főcsatorna megépítését. Ön egy fél kérdést ennek szentelt, egy felet a másik témának, amit nem tudom, hogy most vagy a következő inte…
I/981 Biztos, hogy Ön kormánybiztos?
KATONA KÁLMÁN közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Képviselő Úr! Meg kell vallanom, hogy az ön interpellációjának a stílusa egy kicsit meglepett, és rá kellett jönnöm, hogy ebben a stílusban én nem tudok válaszolni, úgyhogy megpróbálok normális, komoly választ adni,…
I/988 Hány km autópálya épül 1999-ben az M3-as Füzesabony-Emőd közötti szakaszán?
KATONA KÁLMÁN közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! Az M3-as autópálya továbbépítésével kapcsolatban valóban kijelentettem, hogy az előírt menetrendnek megfelelően folytatódik. Ugyanakkor utaltam arra is, hogy a finanszírozás tekintetében o…
Napirend előtti felszólalások
KATONA KÁLMÁN közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter: Tisztelt Ház! Nagyon röviden szeretnék reagálni a felszólalásra. Először egy nagyon rövid jelentést tennék a Ház felé. A mai napon a belvízzel borított terület 187 ezer hektár volt. Ez a korábbi 400 ezerhez képest jelentős csökkenés, napról…
I/829 Szabolcsban katasztrófahelyzet van!
KATONA KÁLMÁN közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A felvetett kérdésére, amely több minisztériumot érint, természetesen a minisztériumokkal egyeztetett választ adok. Elöljáróban szeretném képviselő úr kérdésének felvezető részét ponto…
Napirend előtti felszólalások
KATONA KÁLMÁN közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter: Tisztelt Ház! Nagyon röviden szeretnék az árvízhelyzettel kapcsolatban reagálni az előttem szólóra. Arról szeretném tájékoztatni a Házat, hogy rendkívül nagy mennyiségű hó van a Duna és a Tisza vízgyűjtője fölött. Reméljük, hogy ez a hómenn…
A/634 Meddig kell még a locsolásra használt víz után csatornadíjat fizetni?
KATONA KÁLMÁN közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A közműves ivóvízellátásról és a szennyvíztisztításról szóló 38/1995. évi kormányrendelet korszerűsítése nemcsak kívánatos, de időszerű is. Meggyőződésem szerint a módosuló jogsza…
A/634 Meddig kell még a locsolásra használt víz után csatornadíjat fizetni?
KATONA KÁLMÁN közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter: Köszönöm szépen. Azt gondolom, a jó hír, az jó hír. Már csak az a kérdés, hogy az államigazgatás gépezete mennyi idő alatt végzi el ezt a munkát; gondolom, a locsolási időre már meglesz. (Derültség. - Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)
A/422 Mikorra várható Csongrádon a tiszai átkelés eredeti állapotának helyreállítása?
KATONA KÁLMÁN közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A mostani rendkívüli felső-tiszai árvíz nemcsak azokat a lakosokat sújtotta, akik közvetlenül az árvíz térségében élnek, hanem az egész Tisza-mentét, számos kellemetlenséget okozva. Íg…
I/450 Számíthatnak-e a zalai árvízkárosultak a Kormány támogatására?
KATONA KÁLMÁN közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Miközben a Felső-Tiszán megfeszített küzdelem folyt a minden eddiginél nagyobb árvíz ellen, az ország nyugati részén, a Kerka völgyében is évtizedek óta nem látott nagyságú árvíz vonul…
I/409 Miniszterelnök Úr , a Kárpátokban ismét esik az eső
KATONA KÁLMÁN közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Miniszterelnök úrhoz intézett interpellációjára a belügyminiszter úrral egyeztetve adom meg a választ. Ez - azt hiszem - egyértelmű arra a kérdésére, hogy a polgári védelem természetes…