1 328 felszólalás
H/1128 A Magyar Köztársaság 2000-2002 évi költségvetési irányelveiről
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Ott szeretném folytatni, ahol Göndör képviselőtársam abbahagyta, hiszen a tervezett adóváltoztatások vitájába a szocialista frakció, de mások sem mentek bele. De hát azt világosan kell látni, hogy az országgyűlési határozati javaslatnak része az állam…
H/1128 A Magyar Köztársaság 2000-2002 évi költségvetési irányelveiről
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A Fidesz vezérszónoka, Mádi képviselő úr, megkért bennünket arra, hogy sok dologról inkább ne is beszéljünk; két dologról beszéljünk: a hiány mértékéről és a kiadási arányokról. Nos, megígérem, hogy nem beszélek…
H/1128 A Magyar Köztársaság 2000-2002 évi költségvetési irányelveiről
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Ügyrendi javaslat érkezett, és úgy gondolom, hogy az elnök úrnak meg kellene adnia a lehetőséget a frakcióknak arra, hogy véleményt nyilvánítsanak az ügyrendi javaslatról. (16.50) Annál is inkább szükséges ez, elnök úr (Varga Mihály: Az elnök dönthet.…
T/1050 A Társadalombiztosítási járulék-folyószámlák rendezéséről
KELLER LÁSZLÓ, a költségvetési és pénzügyi bizottság kisebbségi véleményének előadója: Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! A költségvetési bizottság ülésén a jelen lévő ellenzéki képviselők elsősorban ennek a törvényjavaslatnak a költségvetési kihatását szerették volna…
T/1050 A Társadalombiztosítási járulék-folyószámlák rendezéséről
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Mielőtt mondanivalóm lényegére rátérek, szeretnék két mondattal reflektálni az államtitkár úr expozéjára. Visszatekintett a múltba, és volt két megállapítása, amely, úgy gondolom, megérdemel két mondatot. (11.50)…
T/1050 A Társadalombiztosítási járulék-folyószámlák rendezéséről
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Lentner képviselő úr és mások is szóba hozták a képviselők rendelkezésére álló állami számvevőszéki jelentést, és a bizottsági vitában is előkerült ennek a jelentésnek a tartalma. Éppen ezért szükségesnek tartok három megjegyzést. Az egy…
I/1073 Közpénzekből magán belső vezetői rendszer?
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Látszólag nem túl nagy összegű, hozzávetőleg 25 millió forint közpénz felhasználását szeretném szóvá tenni. Valójában persze sokkal többről van szó. Az elmúlt év végén rendkívüli sürgősséggel az Ors…
I/1073 Közpénzekből magán belső vezetői rendszer?
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Államtitkár Úr! Nagyon humorosnak szánta a befejező gondolatait, ettől függetlenül én mégsem tudtam ettől meghatódni, s nem tudom elfogadni a válaszát. Nem véletlen egyébként, hogy a második kérdésemet nem tettem fel, mert kiderült, hogy a 21 ak…
K/1062 Mi indokolta az OEP belső vezetői LAN 2000 kompatibilis rendszer megvalósításánál a nyílt közbeszerzési eljárás mellőzését?
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Államtitkár Úr! Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár 1998. november 13-án kibocsátott egy tárgyalásos eljárásra szóló felhívást, amely 14 napot hagyott a jelentkezésre. A beszerzés tárgya hardver, szoftver és kiegészítő szolgáltatás.…
H/713 A többségi állami tulajdoni részesedéssel működő pénzintézetek bevételeinek és követeléseinek sorsát ellenőrző eseti bizottság felállításáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! A szocialista frakció szükségesnek és fontosnak tartja, hogy létrejöjjön ilyen eseti vizsgálóbizottság. Működött az előző ciklusban is egy bankkonszolidációt vizsgáló bizottság, amelynek a vezetője éppen Varga Mihály jelenlegi államtitká…
T/758 A közbeszerzésekről szóló 1995.évi XL törvény módosításáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Az az érzésem, hogy Rigler képviselő úr nem értette meg, miről szólt Bauer képviselőtársunk hozzászólása. Nem elég jó törvényeket hozni, hanem nagyon lényeges, éppen a közbeszerzés esetében, hogy a kormányzat, az állami szervek maga…
T/757 A termőföldről szóló 1994.évi LV.törvény módosításáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Borzasztóan sajnálom, hogy a miniszter úr Pozsgai Balázs kisebbségi előadó véleményére így reagált. Én igyekeztem figyelemmel kísérni Pozsgai Balázs hozzászólását, következetesen a bizottság kisebbségi álláspontján…
J/7 A Magyar Nemzeti Bank 1997. évi tevékenységéről H/725 A Magyar Nemzeti Bank 1997.évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
KELLER LÁSZLÓ, a költségvetési és pénzügyi bizottság előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Jegybankelnök Úr! 1998. októberében a költségvetési bizottság lehetőséget biztosított arra, hogy a jegybankelnök úr részletesen elemezze 1998 első nyolc hónapjának gazdasági-pénzügyi foly…
J/7 A Magyar Nemzeti Bank 1997. évi tevékenységéről H/725 A Magyar Nemzeti Bank 1997.évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Később jelentkeztem hozzászólásra, de nem lehet elmenni szó nélkül Gidai Erzsébet képviselő asszony mondanivalója mellett. Igaz, a MIÉP még 1996-ban nem volt parlamenti párt, éppen ezért nem tudhatja azt, hogy annak az adósságcserének az…
J/7 A Magyar Nemzeti Bank 1997. évi tevékenységéről H/725 A Magyar Nemzeti Bank 1997.évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Jegybankelnök Úr! Most, így, a vita vége felé talán megengedhető az, hogy néhány képviselői észrevételre is reagáljak, miközben talán képes leszek megvilágítani a szocialista képviselőcsoport beszámolóval kapcsolatos álláspontját. Többe…
J/7 A Magyar Nemzeti Bank 1997. évi tevékenységéről H/725 A Magyar Nemzeti Bank 1997.évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Bizottsági előadóként utaltam arra, hogy a költségvetési bizottságban a '98. év első nyolc hónapjának folyamatát elemeztük. Ha visszatekintünk, abban az időszakban a folyó fizetési mérleg hiánya rendben volt. Magam is úgy ítélem meg, és…
J/7 A Magyar Nemzeti Bank 1997. évi tevékenységéről H/725 A Magyar Nemzeti Bank 1997.évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): A stabilizációs intézkedésekre szeretnék ennek kapcsán visszatérni. Annak a legnagyobb pozitív eredménye az volt megítélésem szerint, hogy a központi költségvetés elsődleges egyenlegét radikálisan sikerült javítani különböző intézkedésekkel. (Rozgonyi Ernő: Egy évig!) Nem egy é…
J/7 A Magyar Nemzeti Bank 1997. évi tevékenységéről H/725 A Magyar Nemzeti Bank 1997.évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Lentner képviselőtársam hozzászólására szeretnék röviden reagálni. 1995 tavaszán nem volt jelentős privatizációs bevétel, később igen; '95 novemberében-decemberében és a '96-os esztendőben a privatizációs bevételekből jelentősen lehetett csökkenteni az adósságo…
K/761 Értékesítés vagy átmeneti vagyonkezelés?
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 1999. évi költségvetéséről szóló törvény előírja a két alap meghatározott vagyonelemeire vonatkozó értékesítési kötelezettséget. A tulajdonosi jogokat gyakorló álla…
A/563 Mit kíván tenni Miniszterelnök Úr, hogy a Simicska Lajossal kapcsolatban felmerülő kételyeket a megfelelő módon és formában eloszlassa?
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Az elmúlt évek során a korábbi Országgyűlés és a kormány is nagy hangsúlyt helyezett az adóhivatal fejlesztésére. Úgy gondolom, hogy az eredmény nem maradt el. Az adóhivatal élére ön egy olyan személyt ne…
A/563 Mit kíván tenni Miniszterelnök Úr, hogy a Simicska Lajossal kapcsolatban felmerülő kételyeket a megfelelő módon és formában eloszlassa?
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Sajnos a kételyeket nem tudta eloszlatni, nem tudott válaszolni. Egyébiránt megjegyzem, hogy engem átvilágítottak, és másfél éven keresztül a parlamentben senki nem vetett fel kételyeket a múlttal kapcsolatban.…
K/617 Hol tart az elhíresült Wesselényi utcai székház közigazgatási és polgári peres eljárásának ügye?
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Az elmúlt héten napirend előtt rendkívüli bejelentés hangzott el a Házban. Frajna képviselő úr elsorolta azt, hogy a társadalombiztosításnál milyen ügyekben tettek büntető feljelentéseket. Szóba került ennek k…
T/325 A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! A morgolódás ellenére szeretném közölni a tisztelt Házzal, hogy a szocialista frakció ezen ügyrendi indítványt természetesen támogatja. Utalás történt Nagy Sándor képviselőtársam által arra, hogy a költségvetési bizottsági ülésen döbbent…
T/573 Az Országos Rádió és Televízió Testület 1998.évi költségvetéséről
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Azt gondolom, nem szükségszerű az, hogy itt most olyan kérdésről vitázzunk, ami igazából nem az ORTT 1998. évi költségvetésének a témája. De ha Lentner képviselőtársam szóba hozta, hogy kit is terhel a felelőssé…
H/572 A Magyar Televízió, a Magyar Rádió és a Hungária Televízió Közalapítványok kiegészítő támogatásáról
KELLER LÁSZLÓ, a költségvetési és pénzügyi bizottság alelnöke, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ígérem, nem leszek hosszú a hozzászólásom, ha türelmesen végighallgatnak. (Derültség a kormánypárti padsorokban.) Tisztelt Ház! A rádiózásról és a televíziózásról szóló…
H/572 A Magyar Televízió, a Magyar Rádió és a Hungária Televízió Közalapítványok kiegészítő támogatásáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Megkímélem a tisztelt Házat attól, hogy részletekbe menően válaszoljak a vitában felmerült kérdésekre, viszont úgy gondolom, hogy mégis szükséges reagálni a MIÉP képviselőjének felszólalására, hiszen egy országgyűlési határozati javaslat…
H/554 A gyermekgondozási díj intézményének ismételt bevezetéséről
KELLER LÁSZLÓ, a költségvetési bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! A kormánypárti képviselők a költségvetési vitában körülbelül ennyit szóltak az országgyűlési határozati javaslathoz, mint ahogy most Arnóth Sándor képvisel…
T/326 A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 1999.évi költségvetéséről
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én is az ajánlás néhány pontjához szeretnék hozzászólni, nevezetesen az ajánlás 3., az 5. és a 7. pontjához.
T/326 A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 1999.évi költségvetéséről
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Szeretném kiegészíteni Nagy Sándor képviselőtársam ügyrendi észrevételét, és felhívni az elnök úr figyelmét arra, hogy a benyújtott központi költségvetési törvényjavaslatnak része a társadalombiztosítási alapok mérlege, és értelemszerű a…
A/563 Mit kíván tenni Miniszterelnök Úr, hogy a Simicska Lajossal kapcsolatban felmerülő kételyeket a megfelelő módon és formában eloszlassa?
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Remélem, nem veszi zokon, ha nem fogadom el válaszadóként. Megvárom a miniszterelnököt - most már csak két hetet kell várni, hogy megtiszteljen a válaszával. Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)